Az Uber tipikusan azon szervezeti entitás, amelynek megfelelő megjelenik minden nagyobb társadalmi és technológiai átalakuláskor, és mint ilyen megpróbál ezen belül saját játékszabályokat létrehozni és ezeket agresszíven átnyomni abban a társadalmi és technológiai erőtérben, ahol jelen van. A neve egy az egyben erre utal, nem véletlenül választottak ilyen evokatív, agresszíven pozicionáló nevet. Aztán minden ilyen szervezeti entitás megpróbálja, hogy az adott szegmenst mennyire tudják átszabni a céljaiknak megfelelően. elmennek a falig. Az, hogy az Uber sok helyen a világban betiltásra került, nem véletlen dolog, hanem egy elég egyértelmű indikátora ennek a nyomulásnak. Függetlenül attól, hogy szolgáltatása jó-e vagy sem az egyszeri fogyasztónak.
Az, hogy veszteséges azért jelent valamit. Az autómegosztás Amcsiban fellendült pl a II. VH idején, vagy az olajválságot követően, de aránya trendszerűen a 80-as évektől csökken például az ingázók között.
Az internetes autómegosztás tehát egy szűkülő piacnak ad új aspektust, max annyival bővítve, hogy a taxis piacból is megpróbált lecsípni, amit szinte mindenhol erősen elleneztek.
A nagy csinnadratta elenére vajon nem-e egy valójában idejétmúlt megoldásról van szó, olyan mint az autó kazettásrádiójába rakható MP3 lejátszó?
A megoldas nem idejetmult, sot... A problema az az, ahogyan pozicionaltak magukat. Ugy pozicionaltak magukat, mint olcsobb szolgaltatas a hagyomanyos taxizasnal. Nem mondom hogy ez elkerulheto volt, sot ez szukseges volt az elterjedesehez, de ideje valtani. Hosszutavon nem lehetnek sokkal olcsobbak a taxizasnal, hiszen igazabol semmi nincs az uberben ami olcsobb lehetne. Benzin ugyanugy kell, a sofort ugyanugy meg kell fizetni, es adozni is illik. Illetve egy dolog ami segit a fentiben, hogy a dinamikus arazas miatt sokkal hatekonyabb tud lenni, mint a hagyomanyos taxi.
Amiert igazan hasznalni erdemes az Ubert az nem az ara, hanem a kenyelme es modernsege. Hogy 1 pillanat alatt rendelni tudok egy Ubert a telefonomrol, latom hogy mikor erkezik, tudom kovetni hogy milyen uton megy. Es ezert meg akar premiumot is lehetne kerni...
A lenyeg, hogy valamely ponton arat kell emelni, akar a kedvezmenyek csokkentesen keresztul, es aztan kiderul, hogy a magasabb arak mellett hasznalni akarjak-e, vagy nem.
(a taxis piactot pedig szinte kizarolag a taxisok elleneztek, es az o lobbierejuk tesztje volt ez ami valahol eleg nagy volt, mashol nem, de ez gyakorlatilag korrupcio egy formaja, es a felhasznalok karara tortent) Utoljára szerkesztette: Sequoyah, 2018.01.31. 16:12:50
A szolgáltatás árának belövéséről van még szó. Van olyan város az USA-ban, ahol felszámolták a tömegközlekedést és helyette már 100% Uber van, azonos pénzből. Az önvezető autók ellőtti teszthelyszín lényegében, még emberi sofőrökkel. Ha lesz önvezető autó, akkor a sofőrök ára kiesik a rendszerből. A jenki fizetések és auto biztosítási díjakat nézve egy iszonyatosan komoly költségtényező.
A car sharing egyes nagyvárosokban az USA-ban eléri a 15-20%-ot is utaskm-ben. Szóval nem, nem idejétmúlt. A kihalásból lényegében egy csettintés alatt lett megint ekkora arányú. Az üzleti modellje az, ami még nem stabil.
Az uberrel csak annyi gond volt, hogy a legtobb orszagban nem tartottak be a torvenyeket. Erre sok helyrol kitiltottak oket. Ezek utan ertheto, hogy vesztesegesek. Az egeszre jott ra meg a halom botranyuk, mivel kiderult nem csak az adozasi es szemelyszallitasi torvenyeket nem tartjak be, hanem nagyjabol semmelyiket. Az a csoda hogy meg megvannak es van hely ahol mukodhetnek.
+1 kvp Az Uber működése egyszerű adó és járulék elkerülés, minőségi és biztonsági előírások kikerülése. Így szeretném én is a vállalkozásom működtetni. Mivel a munkámat magánemberként applikáción keresztül megosztom ne vonatkozzanak rám a költséges eszköz és személyi kiadások, érintés, tűz, méregkezelés, élelmiszer biztonsági... és egyéb előírások költséges betartása. Én is szeretném magamat egy mégsem idejét múlt tevékenységként pozícionálni.
" Van olyan város az USA-ban, ahol felszámolták a tömegközlekedést és helyette már 100% Uber van, azonos pénzből."
Jó is lehet mikor azt 40 embert aki a déli buszon ül az 1 déli busz helyett azonos időben nagyvonalúan is számolva 10 Uber autó viszi el, de mivel gondolom te sem szeretsz hátul 2 ember között szorongani jó az 10 helyett 13-15 járműnek is...
Az Uber nem autómegosztás (vannak netes autómegosztási szolgáltatások, mint a telekocsi stb.), hanem gyakorlatilag ugyanaz, mint a taxi, csak nem kell hozzá taxiként levizsgáztatott autó, se taxis vizsgát tett sofőr (sok országban komoly dolog egy taxiengedély megszerzése).
Azok a minosegi es biztonsagi eloirasok a hagyomanyos Taxikra irodtak, es total ertelmetlenek az Uber vonatkozasaban. A Uber mar onmagaban magasabb minosegunek es biztonsagosabbnak bizonyult, foleg hogy sajat biztositasi szolgaltatasa is van mindenre. Szoval sok esetben a betiltas a taxisok lobbijanak koszonheto, amivel csak visszatartjak a fejlodest, es az utasok veszitenek. Az adozas mar mas kerdes...
De mindket esetben a kormanyok egyuttmukodesere lenne szukseg, az allampolgarok, es nem a taxisok erdekeit kepviselve. Ez esetben mukodhetne normalisan a dolog.