Ezen azt hiszem dolgoznak is, mert sokan említették már hogy néha irreálisan sok nyersanyag kell a cuccok felszintezéséhez. Ami viszont jó dolog, hogy ha max szinten vagy és megkapod valamelyik legendás szett utolsó darabját, akkor automatikusan 48-ra szintezi fel őket és onnantól már nem kerül olyan sokba. :) Én ezért inkább a hajó kimaxolására fordítottam a nyersanyagom. Pénz(1,5 millió) és nyersanyag(némelyik + 10 ezer körül) gondom jelenleg nincs és úgy általában véve nem is volt. :) Gazdasági szempontból elég barátságos a játék szerintem, viszont az orichalcum és a helix credit az egyáltalán nem szimpatikus. Utoljára szerkesztette: Zegi Norbi HUN, 2018.10.30. 08:38:07
Ti hogy álltok nyersanyaggal? Én jelenleg 43-as szinten vagyok, a zsoldosok között Tier 3-ban, 62%-on áll a mutató a sztoriban, viszont rendszeresen futok abba a problémába, hogy kifogyok a nyersanyagból. Annyi jó szett-em lenne, amit felfejlesztenék a szintemre, de egész egyszerüen nincs annyi nyersanyag, ami elég lenne. Pedig folyamatosan bontom el a cuccokat, amiket nem használok (fehér-kék-lila), meg megveszem az összes nyersanyagot a kovácsoktól, de akkor is. Akkor meg a pénzböl fogyok ki. :) Nálatok is jelen van ez a probléma?
Kicsit szomorú vagyok, de csak egy kicsit. Leírom miről van szó:
Elértem az egyik sztoriszál végére. Igen több is van, de ez volt ami a családdal kapcsolatos történeten vezetett végig és talán a legjobban imponált nekem. Illetve az egyik legnagyobb húzóerejét is adta annak, hogy folytassam a kalandjaimat.
A másik probléma pedig az, hogy 44-es szinten vagyok és a maradék feladatok, amik nem melléküldetések és a játék további részét képezik, jóval magasabb szintűek. Szóval most farmolhatok "megint". Egyszer, sőt talán két alkalommal is belefutottam már ebbe a szituációba, ami nem tetszett, de végül elmerültem annyira a játék világában, hogy aztán ez ne jelentsen akkora bajt. Most is biztosan ez lesz, csak közben meg inkább csinálnám azt ami érdekel. Mivel ez a harmadik ilyen megtorpanásom a játék során, én úgy vélem ez kifejezetten a mikrótranzakciók miatt lett így megcsinálva.
Ami azért egy egyjátékos játékban nem kicsit felháborító. Na mindegy, ezzel nem tudok mit kezdeni, csak bosszantónak tartom.
Amúgy sok már nincsen hátra, mert 87%-on állok jelenleg. A célok még, amiket meg akarok csinálni: maximális szint elérése, egy hátralévő relikvia begyűjtése, a maradék hívek likvidálása, meg 3 zsoldos kiiktatása, akik előttem vannak a sorban. Aztán végeztem is a játékkal a kiegészítőkig.
Én nem. Ezeket már az elején totál kihagytam. Amiket csinálok, azok a föküldik, a zsoldosokat irtom ezerrel, a kultistákat, akiket a szintem enged (úgyis kell a lándzsa fejlesztéséhez), meg a sárga mellékküldiket, de azokat se mindet. Meg néha-néha besikeredik egy-egy conquest battle, de azokra se hajtok nagyon. Az utóbbi 1-1,5 hétben nem tudtam játszani, majd jövö héten folytatom. :) Még ott van mellette az új TR-rész, meg a Pathfinder Kingmaker-t is el akartam kezdeni. :)
Ti ezeket a notice boardos, valamint timed questeket csináljátok? Én az elején ahogy találtam, úgy vettem fel és teljesítettem őket, de most már többnyire ignorálom. Mindegyik unalmas fetch quest, amik többnyire pénzt és XP-t adnak, amiből egyiknek se vagyok híján.
Én is unlockoltam, de én se látom a legénység közt.
Emberek, valamiért nem elérhető hajó liteunant listámon Evie, pedig feloldottam. Másnak volt ilyen gondja?
Megszereztem a viz alatti lélégzés perkjét. Egy távoli 41-es szinű szigeten 22-es szinten (easy) kinyírtam 3 oroszlánt és a ládában ott volt. Új dimenziók nyíltak, együtt úszok az ámbrás cettel, nagyon király :)
Kőszi a tippet, de úgy néz ki a gixer az ubi háza táján volt, mert ma semmi nem volt. Végre sikerült egy 3v1 bunyóból merc-ekkel győztesen kijönnöm (pár athéni katonát megcsapkodtam és kaptam 3x-os vérdíjat), pont az a 3 idióta jött akiket le akartam vadászni, hogy lépjek szintet a ranglétrán, jó negyed órát elszórakoztam velük talán volt az 20 perc is de utána élmény volt ellőni a képet a hullarakásról amint ott állok Alexios-al a 3 merc hullája mellett. Utoljára szerkesztette: Nomad90Hun, 2018.10.15. 23:14:07
Nah jó nekem ebből elegem van lehet holnapig emésztem aztán irok ubi supportnak (úgyis szarnak rá magasról), de ebből nekem elegem van, hogy normálon azért halok mert szar a game... Most éppenséggel 10 perc után dobta el a keybindingot, jött a farkas megharapott volna, és időzítés szerint jó volt a parry, de a game gondolt egyet és lekapcsolta parry-t (mintha elengedtem volna pedíg nem), és 10% hp-n ezért halok meg mert mégis meg tud így harapni a farkas(harapás előtt pont leengedte így bekaptam), hát brávó, és ez állandóan így van csak épp random, és tökindegy hogy épp skillel vagy dodge-al esetleg parry-vel. csak ezért nem fogom levenni easy-re, hogy túléljem a játék balfékségét... Napok óta ezen baszom fel állandóan az agyam, lehet hagyok neki 1-2 hét szünetet...
90%-ban csak időtúllépés volt.
Eddíg beleraktam 40 órát, most járok 38%-ban a story-nál, de megint újra fogom kezdeni, mert félig íjászra húztam 1 haverom tanácsára a karit ami persze 10-ből 1x ha jól jön, korábban már kb levettem ,hogy fél assa fél warrior ami itt jó, íjászból max a predator shot távolról 1-2 iránytott fejlövéshez azt annyi. Conquest battle is kb annyiból áll, hogy ott csapkodja egymást 600 sima katona (amikből 1-2 azért a rend kedvéért néha odajön hozzám pár pofonért), de elég ráfókuszálni a kapitányokra meg ha jön merc, és a rendetlenkedő katonákat leverni akik mindenáron útban akarnak lenni. Próbálgattam a két dotot is, szerintem maradok a poison-nál, mert egyrészt előbb elérhető, másrészt meg ha mindkettő kell az 2 slot a 4-ből, meg poison-t átrakni többiekre ahhoz elég ha a mérgezett ellenfelet belerúgom a csapat kellős közepébe míg ha fel akarom gyújtani az ellent akkor mindenkit végig kell kaszabolnom. Másik amin húzom a szám, hogy azért elvileg volt 3 évük ennyi idő alatt nehogy ne telljen már idő arra, hogy szerencsétlen női karakterre megcsinálják normálisan a páncélokat, és ne csak copy-paste rábasszák a férfi páncélokat, mert 905-ban utóbbi történt... Nem kell semmi skimpy csak azért na. Utoljára szerkesztette: Nomad90Hun, 2018.10.14. 16:44:19
Megint.... 3 óra után olyat csinált a game, hogy bemegyek osonkodva a fortba (ki kellett hoznom valamit ami persze, hogy a fort kellős közepén van). és mit adnak az istenek a katonának hirtelen röntgenlátása lesz és instant észrevesz a fűben 5m-ről, holott nem is látta mikor bementem... Ez nem elég, emiatt nekemugrik a fél fort 10+ ember ezekből minimum 4 az persze instant lővő ijászok (érdekes csak nekem tart fél óráig felhúzni azt a kibaszott íjat...), de ez nem elég, akaratomon kivűl harcba keveredek és 2 perc alatt megvan a 2-es "körözöttségi szint", rögtön odateleportál 2 merc a világtérkép másik feléről (biztos végig szinkronizálták a mapot már...), persze hogy ilyenkor nyomnám a parry-t elötte 2 perc alatt parry-ztem vagy 10x és ment de mikor a 2 merc jön petekkel persze, akkor nem mert minek... Másik kedvencem, hogy az ellenfelek minden tereptárgyon "átfolynak" mint a T1000-es terminátor a cellarácson, bezzeg én mindig minden szirszar tereptárgyba beleakadok... Van mit fikszálni az tuti, másik ami sirva röhögös, amikor nem elég, hogy egyszerre küzdök 5-6 katonával, még az arra kolbászoló városlakókból is hirtelen kibújik a hellász hőse felkapják a halott katonák fegyvereit és nekemesnek, ennél csak az a jobb mikor a csirkék, vagy kigyók ölnek meg kb...
Nekem ez a keybinding elvesztése kezd kvára idegesítő lenni, olyan mintha nem is localban tolnám hanem vmi mmo lenne pl. a game és szerveren lennénk, mert hogy stabilan 1 óra játék után vagy elfelejtenek a képességek működni, vagy 6x kell lenyomnom valamit hogy megcsinálja a karakter... Most is conquest battle-ben azért haltam meg, mert hiába nyomtam a parry-t (átraktam jobb egérgombra), és nem csinálta, vagy csak 3-ik gombnyomásra kb, de addigra hiába mert a berage-elt enemy 2x rámver közben unblockable-el akkorát, hogy fele hp-nak pápá... Persze jöhetne a duma hogy dodge-olni kell (ezt én is tudom thx) igen csak mikor örültem verem 5x a space-t a dodge-ért nem csinálja akkor kicsit nehéz..
Nekem van egy kis gondom. Kikapcsolt a laptopom, csak úgy magátol, nem tudom mi lehetett a probléma miközben játszottam, aztán miután visszakapcsoltam nem akarja betölteni egyik mentést sem...Nem tudom mit csináljak, újra nem akarom kezdeni mert akkor ha megint lesz ilyen kezdhetem előlröl.
Nekem nem hiányzik a pajzs, söt. Viszont én is remélem, hogy ezt azért megmagyarázzák majd a játékban, hogy miért is meg hogyan van most a két renddel, mert hát mint sokan mondták már, az Originsben alakult meg elvileg az Assa rend meg a Templomosok.Valahogy le fogják vezetni majd szerintem a Kozmosz rendjéböl a Templomosokat, de hogy az assák hogy lesznek megmagyarázva, arról gözöm sincs.
Az originsbe is csak opcionális volt mert ha nem akartad nem kellett pajzsot használnod pl dual blade, ez ide még jobban illett volna mert rendes vagy rendetlen azért még is csak spártai a föhös.
Igen hopliták korában, de ugye azt is vágod, hogy a karakter nem "rendes" spártai, így nincs is meg ugyanaz a felszerelése, plusz no offense de ha valaki folyton kard + pajzs kombót akar tolni akkor irány a dark souls pl. Én már origins-nél is néztem mikor kijött (nem toltam), hogy egy AC gamebe minek pajzs, sose volt a védjegye a gamenek a pajzs, nem is kell bele, sőőt szerintem ezzel, hogy nincs pajzs pont, hogy a karakter agilitása növekszik.
Arra azért kíváncsi vagyok, hogy miért mentek időben vissza az Eredet elé, teljesen logikai fail, abban magyarázták meg hogy hogyan lett a két rend, most meg alapjaiban rengetik meg az előző rész! Ráadásul kihagyják a pajzsot amit a Hopliták korában epic fail, mert ha az Eredetből kimarad na bum, tehát amibe nem kéne abba van amibe meg kéne abba nincs. Na bravo. Szóval technikailag lehet hogy a legjobb rész(?) de kronológiailag egy nagy fail.
Néha nekem is beakad, de szerencsére nagyon ritkán. Nem tudom, miért csinálja. 50-es egyébként a max. szint? Most vagyok 24-en, a térképnek még csak egyharmadát nyitottam meg, azon is a kérdöjelek több mint fele még nem lett felfedezve. :) Most mentem Korintuszra.
Egyébként ha a férfi karakterrel indítjuk el a játékot, akkor a sztoriban Deimos nöi karakter lesz? Mert hát ugye a testvérünk. Vagy marad ugyanúgy férfi, mint Kassandra esetében?
Amúgy csak nekem van az időnként, hogy hiába nyomok valamit nem csinálja a karakter? Pl. fáklyával fel akarok gyújtani hadi ellátmányt és nem, vagy hiába van mondjuk max nyilam a játék úgy gondolja h nincs nálam íj és nem veszi elő a karakter, hiába nyomom mint az őrült a célzást, stb.
Csak gondoltam, hátha benne van, ha már olyan dolgok is benne vannak, mint a legendás állatok. :) De sebaj.
Egyébként nagyon tetszik, hogy - nyilván mint minden eddigi AC-ben is - beleraktak rengeteg akkor élt személyt. Euripidész, Szophoklész, Szókratész, Herodotosz, Hippokratész (mint orvos, nekem ez külön "öröm"), Periklész. Benne van esetleg Herkules is? :)
Na, tegnap csinálgattam Phokisban (egyébként már Athénban járok) mellékküldiket, meg megöltem az elsö legendás állatot (a Kalyvalamilyen Boart), mellé besikeredett két Conquest Battle. Sikerült is hirtelen 17-semmiröl 19,5-es szintre felugranom, kb. másfél-két óra alatt. Örültem is.
Egyébként Conquest Battle alatt nagyon jó szolgálatot tesz az íj 4-es lövéssel, ha elötte vagy tüzzel vagy méreggel "szereled" fel a fegyvereidet. Így elég hamar le lehet tudni a Battle-t. :) A másik, a különbözö örségek kiirtásában számomra a lándzsaeldobós assa mutatvány nagyon bejött, maxra van fejlesztve (azt hiszem), így 3 embert tudok kinyírni egymás után. Jó kis skill. Így sikerült tegnap 3 örhelyet egymás után úgy kitisztítani, hogy egyszer se vettek észre. :)
Hát én még csak most jöttem ki Megaris-ból. Én felfedezgetek, csinálom a mellékküldiket aztán főküldi ha útba esik. Assa dmg tény jó, de itt ahogy Te is észrevetted "bünteti" a játék ha csak 1 irányvonalat erőltetsz.
Assázni ritkán lehet szerintem, ha nagyobb csetepatéba kerülsz elfutsz és mikor keresgélnek 1-2 embert kiszedni jó. Az íj ahogy én láttam inkább a hunter skillekkel, illetve annak megfelelő settel jó. Én spec most Alexios-al tolom, elég vegyesen, de főként warrior-t nyomatom, 1-2 bokorból kiugrós meglepivel, az íjat majd még kipróbálom ha lesz rá skillpontom. Mellesleg olyan lvl 12 körül vagyok.
Illetve a következő végigjátszás tutira Kassanra-val lesz 1 assa / hunter kombóval 1 kis warriorral megfűszerezve.
Nekem e a mercenary system okozott már 2x olyan meglepit, hogy a szemöldököm fölugrott a szomszédhoz. Tegnap pl. verem lefele az athéniakat, pont volt vérdíjam a fő lekvárkeverő merc-re is az oldalukon aztán kaptam vérdíjat a fejemre és jött egy 45-ös merc begyüjteni, hát volt futás és ijedten "pay all bounties" nyomogatás. Utoljára szerkesztette: Nomad90Hun, 2018.10.09. 18:57:00
Ti milyen sorrendben csináljátok a küldiket, illetve hogy fejlödtök? Én most Attika szigetén vagyok, most léptem meg a 17-et, irányvonalat váltottam, és inkább csak a sztoriküldetésekre koncentrálok valamint a kultistákat ölöm, ha a szintem engedi. De így a fejlödés baromi lassú. A fegyvereim is gyengék az ugyanolyan szintü ellenfelek ellen, pedig mindig szintre hozom öket, már ha van alapanyagom. Ti hogy fejlödtök, milyen szinten vagytok? Próbáltam csak assassin módban végigmenni eddig, de a táborokban nagyon kell trükközni, elég hamar észrevesznek, ha ügyetlen vagy, akkor meg jön az egész bagázs. Nyilván az assa dmg a legnagyobb, de azért, hogy kb. 5-6x különbség legyen közte és a warrior dmg között, azt már kicsit túlzásnak tartom. Az íjat meg úgy ahogy van, el lehet felejteni, csak vadászatra jó. Az elözö részekben azért ha valakit fejbelöttem "feltöltött" íjjal, akkor az ott maradt. Itt meg lemegy kb. a harmad élete azt annyi.
Sziasztok, esetleg aki kapott VGA mellé játékkulcsot és eladná az nyugodtan irjon rám.
Sziasztok!
Hát, én is belecsöppentem az ókori görög kalandokba. Első 5-6 órám azzal ment, hogy tesztelgettem milyen stílust akarok nyomatni, és most azért meghálálta magát, hogy annó haverok berángattak Dark Sous-ozni.
Rövid észrevétel, mert az ilyen tippek trükkök cikkekben nem irják, ha fort-ot fosztogattok akkor mielőtt elégetitek az ellátmányt érdemes átkutatni, sokszor több cucc jön belőlük mintha 2-3 barlangot stb. végigszedegetne az ember.
Fps droppok sajna nekem is vannak, de ez majd fixálva lesz (remélem). Játékstílusra ki mit rakott össze magának? Én egy warriort némi assassin (méreg) fával megerősítve. Ijnak eddíg nem sok hasznát vettem. Lopakodásnak szintúgy, ha észrevesznek hiába futok odébb 5-10m-el és ugrok be a susnyásba, mivel látta az ellen hova ugrottam így nem működik a régi ac féle "leülök a szomszéd padra akkor úgyse vesznek észre" metódus, de ez jó is így.
Harcra kitérve még. Hajlok rá, hogy ubiéknak sikerült összerakni egy újabb Dark Sous-t, normálon is sikerült belefutnom már nálam 3-4 szinttel magasabb ellenfélbe, aztán fél perc és rekt, azt meg meg se említem amikor a 10+ szinttel nagyobb zsoldos talál meg és hány kardélre.. Na de ettől jó, hogy van kihívás.
nekem olyan hiba van hogy mikor küldit veszek fel vagy leadom néha nem látszik a jutalom szak a kék lila vagy a sárga kocka valakinek van ilyen?
Rita79 #179 : csak ennél a játéknál csinálja, plusz megnéztem a gépet, minden a helyén ahogy kell. Azt hiszem nem szereti, ha tálcára rakom a játékot. Legalábbis most közben beléptem a fórumra és visszalépve a városban 2-10 fps fogad. :D Remélem egy javításban majd orvosolják ezt is, szerintem írok is a supportnak, ha másnak nincs ilyen gondja.
Köszi a választ mindkettőtöknek. Igen azt sejtettem, hogy ez lesz a szűk keresztmetszet. De azért mellbevágott, hogy ennyire tré ez a kártya. :D Na mindegy igazából ez csak másodlagos gép, de így akkor játékra kb. el is felejthetem.
Nálam szépen fut, 4 óra játék után elértem a főcím képernyőt. A kezdő sziget kész. Egy dolog nem tetszik (tudom sokan meg szeretik), hogy a küldetések és ellenfelek velem együtt szintet lépnek. Így mi értelme a fejlődésnek?
Igazából azt kell mondjam, hogy sajnos törvényszerű az általad tapasztalt fps-szám, hivatalos minimális videókártyában az R9 285 ill gtx 660 van megadva a 660 hülyeség mert az teljesítményben jóval az r9 alatt van, szóval az r9-et alapul véve, az egy jóval erősebb kártya mint a gtx1050, és az is minimumra elég ami 720p low 30fps-t takar :(
Ezek az új gamek inkább videókártyára kiélezettek. Nézd én most adtam el az i7 4790K-mat és framre ugyanazt hozza a mostani procim a bencsmarkban a Shadow of TR.. Ebből kifolyólag egyrészt fogtam a fejem, hogy mi picsárét váltottam a 8. generációs intelre, másfelől meg az a tanácsom, hofy a videókártyádat cseréld le min. 1060-ra, mert ez ami neked van, az még az alacsony teljesítményű laptopokba is szégyen. Bocsánat az igazságért...Hidd el hogy egy nagyobb teljesítményű karin szépen fog futni 1080-ban. Utoljára szerkesztette: Rita79, 2018.10.06. 15:31:09
elméletileg ezzel karcolgatnom kéne a minimum és az ajánlott rendszer közötti szakasz közepét. Ennek ellenére a ultra-low grafikán is 10-25 fps-t produkál az Odyssey. Az érdekelne, hogy ez tényleg ennyire csirke gépe, vagy valami user error is lehet a háttérben? Remélem nem gond, hogy itt kérdezem meg, a hardware része a fórumnak elég kihalt.
Pontosan, nálam még ram hiba, vagy win frissítések is okoztak teljesítm3nybeli gondokat
Vagy leesett a hűtő ventilátor a processzor hűtő bordákról. Nem vicc. Jártam így már, és nem tudtam miért lassulnak be 2000 éves játékok is néha... Utoljára szerkesztette: Rita79, 2018.10.06. 09:55:46
Lehet megnézem ezt a felhős dolgot. Nálam átlag 50-55 fps van ultrán, de van hogy gondol egyet és drasztikusan csökken az fps 2-30 közöttire. Múltkor csak a térképet nyitottam meg hajózás közben és ennyi elég is volt. Ilyenkor újra betöltöm és már minden szuper.
Szerintem a sztori vége felé megkapunk minden választ, én ezért nem is rugózok ezen, mert a játék amúgy eszméletlen jó.
Ezek veszik el a legtöbb teljesítményt, de főleg az első kettő. Én is butítottam a grafikán és bőven szép még, de jobban is fut. Itt egy videó arról, hogyan alakul a performance: https://m.youtube.com/watch?v=chqQanHcvHk
Egyébként 10 óra felett járok és nagyon megvagyok elégedve azzal amit a játék nyújt. Ami meg unalmas, mint az erődök kipucolása, azt hagyom. Azt csinálom meg ami érdekel, így is van benne tartalom bőven. Későbbi részeken, területeken volt már, hogy szebb volt mint az Origins, és városokban (bár még nem voltam Alexandria méretűben) nincs fps drop. Eddig mindenhol ahol voltam egységesebb frame értéket láttam a monitoron igaz összességében alacsonyabbak, mint az Origins esetén. Butítással meg ezen is lehet emelni. Utoljára szerkesztette: Árnyvadász, 2018.10.06. 08:09:38
Felmerült bennem egy kérdés, ugye az Originsben megtudhattuk hogy a Secret Order aminek derék Cézárunk a nagymestere, abból lesznek a templomosok, az Aszikat pedig Bayekék hozzák létre, ezzel lesz vége ugye. Na akkor kérdés az Odyssey-ben lesznek pre-indo.templomosok meg aszaszinok vagy mi van most? DE tényleg! Elméletileg már nem mehettünk volna hátrébb az időben az Originsnél, mert akkor alapjaiban rengetjük meg az Origins történetét, ha meg ebben a részben nincs se asszasszin se templomos akkor "what"? Utoljára szerkesztette: Savaran, 2018.10.06. 07:32:02
Olvastam, h van valami felhő nem tom mi grafikai beállítás, ami állítólag 20 körüli FPS különbséget jelent és nem sokat változtat a grafikán. Nincs még meg a játék, meg nem emlékszem már, h hol olvastam, szal nem tudom, h pontosan mi ez a beállítás, de ezt próbálja kikapcsolni az, aki esetleg nem elégedett az FPS-sel.
(szerk: jah és a félreértés elkerülése végett felhő felhőről van szó, nem az internetes tárhely felhőről :D) Utoljára szerkesztette: Evoluti0N, 2018.10.06. 01:04:32
Tapasztalatok kemény 10 perc után... :D Nekem az már jó pont volt, hogy működik az ingame ubifos club és store. Az eddigi ubifos játékokon ez nem, vagy nagyon macerásan ment. Úgy látszik ezen fejlesztettek egyet, mert sok volt a panasz a fórumokon erre. Egyébként lehet azért van ez, mert direktbe az UbiSoft-tól vettem meg a játékot és nem a Steamen keresztül, passz. Ez az első játékom, amit a saját felületén vásároltam (jah nem, mert a Witcher 3-at is a GOG-tól). Szóval jó ponttal nyitott, mert tényleg sok fejtörést és időt vett/vesz igénybe a korábbi játékokon ezek beállítása/elérése. Na mindegy. Ezen legalább megvan.... A grafika első blikkre kb olyan mint az originsé, de azt is meg ezt is 4k-ban tolom/toltam, így lehet nehezebb észre vennem a különbségeket, mert hogy mindkettő gyönyörű ebben a felbontásban. A hátrány, hogy hardver igényes de piszkosul 4k maxban. Van, ahol lemegy amikor a sas röpköd az első átvezetőben 29 fps-re :OOO.... Pedig elég jó géppel tolom. Az Ultimate Editiont vettem meg, 20% kedvezménnyel,100 Ubifos credit beáldozása mellett. Tehát ott ilyesmi engedmény van. Azt nem tudom, hogy a Steamen működik-e ez, de a 20% az elég sok pénz.
Az érdekes az az, hogy nincs akkora különbség a 10-és 20-as széria mint a 9-es és a 10-es között. Ugye a sima gtx 980 egy nyúlfarknyival erősebb csak mint a 6 gigás 1060, a 3 gigás 1060 az gyengébb, és korlátot szab a kevés v-ram amúgy nem lenne sokkal lassabb. Csak azoknál a játékoknál jön ki a baj ami többet enne mint 3 giga. Utoljára szerkesztette: Savaran, 2018.10.05. 18:55:53
Nehéz kérdés, sima gtx1070 gigabyte-ban 150 körül van most, asus rog strix 170, ebből tudok kiindulni, de ahogy egyenlőre még a 10-es széria nem fog kimenni a piacról, szerintem olyan 220 körül lesz, a 2070 Utoljára szerkesztette: Savaran, 2018.10.05. 18:52:34
Ok néztem bocs, igen 180 körül, de pár hónapja a nyáron még 250k volt, amúgy a 1060-at nem akarom eladni, meg vagyok vele elégedve csak akkor pattintom hogyha jön egy korszakalkotó cím, és akkor ahhoz kevés lesz, a jelenlegi kedvenceimhez azért elég!
Ráadásul én alapból nem voltam oda az egyiptomos sivatagos dologért soha, de ott valahogy megtetszett. Persze azt is figyelembe kell venni, hogy ott a sivatagos részek tényleg üresek voltak. ahhoz képest itt tényleg nagy a terület.
Igazából nem gyengébb szerintem a graf csak a pálya "stílusa" nem annyira egyedi mint az origins-be volt. Ott látszott, hogy nagyon sokat foglalkoztak a pálya tervezéssel, hogy egyediek legyenek a helyek. De eddig nagyon jó kis újítások vannak benne játékmenet terén. Utoljára szerkesztette: Hexex86, 2018.10.05. 18:29:46
Viccet félretéve, szerintem nem engedhetik meg maguknak hogy csúnyább legyen, viszont egy ráncfelvarrott Origins graffot kapunk, irreális hardverigénnyel, jó nyilván az RTX-et el kell adni :)