Gondoltam lassan érik a kiadás, így megérdemel külön oldalt a játék. Elvileg tavasszal érkezik, és bár nem annyira kedvencem a korszak, eddig úgy tűnik minden idők legrészletesebb TW játéka lesz-legalábbis ami a diplomáciai lehetőségeket illeti.
Amit eddig mutattak nekem tetszik. Remélem beindul a marketing a videók terén is most már és egyre több mindent láthatunk.Nem bánnám ha decemberben megint kapnánk csata videót. Ja az általános fanyalgók akiknek soha semmi se jó azok meg nyaljanak sót :D
Az a várostrom, nagyon ótvarul nézett ki, az erdei csata már ok volt. Én akkor ijedtem meg, amikor belebegtették azt a fantazy vonalat. Most elvileg választható, hogy történelmi, vagy egy kicsit mesés verzióban akarsz-e játszani, ha így lesz az korrekt. Csak nem keverjék. Ez a diplomácia nyugtatott meg teljesen, hogy komoly játék lesz ez. Jó lenne látni már egy grandiózus csatát, kíváncsi vagyok a létszámra, meg, hogy mennyi egységet lehet irányítani.
Azon az E3 videon tényleg látszott hogy még közel sincs kész, meg szerintem csak összedobták hogy valamit azért tudjanak mutatni. Az erdei már tényleg frankó volt. Jól tudod 2 külön játékmód lesz: a Hystorical és a Romance of the Three Kingdom.(Szerintem ez tök jó mert így a hagyományos és a fantasy playereknek is kedveznek) Nekem tetszik hogy mernek kicsit hozzányúlni a már megszokott dolgokhoz, próbálkoznak hogy nehogy a trollok ráaggassák hogy ez csak egy újra skinezett DLC valamelyik korábbi részhez, de már most látni hogy sokan már most elégedetlenkednek úgy, hogy szinte még semmit se láttak a játékból. A kampány térkép eddig szerintem a legszebb, még a csata térképek fajtáira vagyok nagyon kíváncsi, illetve hogy a legutóbbi video óta mennyit fejlődött.
Amúgy megértem azokat is akik inkább Med3-ra vagy Empire 2-re vágynak én is nagyon szeretnék belőlük új részt, de szerintem ami késik nem múlik és érdemes esélyt adni ennek a kínai résznek.Főleg az után hogy látni mennyi új tapasztalatot szereztek a Warhammernél, ahol azért elég fasza új játék mechanikákat tudtak kipróbálni és így talán a törzénelmi részeknél is egy kicsit bátrabban hozzányúlnak a különböző ftakciókhoz.
Ja remélem is. Utálom a fantazyt, de el kell ismerni a WH az egyik legjobban sikerült TW.
ja, jó lesz ez ! :) kivi leszek majd hogy működik majd ez a koalíciós rendszer.
Azon agyaltam, hogy ez már lenyomja a paradox játékok többségét is. Ami nagyon-nagyon durva. Soha nem gondoltam volna, hogy ezt meg merik csinálni. Vsz. eljutottak, oda, hogy minden ki-be kapcsolható, szóval ha valaki mese akciót akar, le tudja butítani annyira, ha meg valaki hc. stratégiát, fel tudja húzni annyira Végre. Na azért nyugtával persze...
Ne vágjunk már egy hátast attól aminek már régóta benne kellett volna lennie a TW (kivéve a Warhammer) játékokban. A végén meg úgyis be kell darálnod mindenkit mert a Long Campaign többnyire arról szól.
De vághatunk, mivel ennyi lehetőség, még a legnagyobbaknál sem nagyon van. Azzal egyetértek, hogy rég fejleszteni kellet volna, de most hatalmasat léptek! Az utolsó mondatod miatt kérdem: Thrones of Britannia megvan??
Azért írtam, hogy "többnyire". Nyilván ha adnak alternatív győzelmi lehetőségeket akkor az nem számít. Amúgy meg én továbbra is kétkedő maradok, szinte már látom előre hogyan fogja az AI elszúrni ezeket a diplomáciai dolgokat és magával ránt téged is.
Biztos, hogy az Ai nagyon fontos, remélem alapjairól újra írják. A Győzelem típusok a TOB-ban már kilencre emelkedett, szóval ezzel biztosan nem lesz gond.
Érdekes, meglepne ha felnőnének a paradox mellé, mondjuk oké nem kizárható rétegjáték ha a látvány mellé az AI meg a diplomácia is felzárkózik az opciók is sokrétűek lesznek akkor a Paradox is felkötheti a gatyáját. Eddig egyértelmű volt a dolog. A soft a Total war a hard a paradox. Mondjuk az a hard se hard már igazán.
Nagyon várom. Most már azt sem bánom, hogy Kína, pedig nagyon hidegen hagy alapból. Na igen, a paradoxnál nem nagyon látok változást, max negatívat. A ho4 katasztrófa lett-nekem.
oks, visszanézek majd én is akkor rá, csak most még az Odyssey-t nyomom :) Boldog Karácsonyt minden total warosnak ! :)
Remélhetőleg jövő hét vagy utána következő héttől már kapjuk szép sorban a gameplay videókat. Kíváncsi leszek, hogy a frakciók játékmechanikája mennyire fog különbözni. Jó lenne ha legalább annyira másabbak lennének, mint ahogy a warhammerben is megoldották.
mire alapozod hogy jönnek a gameplay videók ?
Arra hogy 70 nap múlva megjelenik a játék és mivel nagy TW címként kezelik, lassan adagolniuk kell a népnek a cuccot, ha nem akarnak úgy járni mint a ToB-al.
Nagyon remélem ha reális kampányt indítok, abban nem az a nyerő taktika, hogy a vezérek egyedül berohannak az ellenség közepébe-mert akkor sírok. Remélem ezeken a fantazy fokozaton elindított kampányt látni A csata kinézet még mindig nem tetszik, habár amikor az egységek megindulnak, az nagyon élethű-ilyen még nem volt TW-ben-nem egyszerre indulnak az egyének. Az faxa!
ja, nagyon sok a kritika a kommentekben is! néztem már vagy 4 ilyen videót is. az tényleg gáz hogy a kommanderek sebezhetetlenek, és egyedül is megfutamítanak full egységeket ! de tényleg, mi az a különbség a románc és a történelmi mód között ?
Az a különbség amit a videókban látsz. Romance verzióban Dynasty Warrios nézel felülnézetben. A commander egyedül van és képes felszecskázni akár az ellenséges haderőt.
Classic Mode-ban nem szuperegység és ott vannak vele a testőrei mind az eddigi Total War részekben. Ha ezt már akkor el tudod eldönteni, hogy éppen melyik beállítást látod éppen a videókban.
Akkor majd ne felejtsd el átállítani kezdéskor mert az lesz a default beállítás. Már előre látom a hozzá nem értő, informálatlan "játékújságírók" cikkeit erről. :D
de gondolom a "fantasy" módban lehetnek a karakterekre szabott missionok is nem ?
ez itt egy (kis)város ostroma. csak betettem mert falak nélküli város. az AI persze hülye, és kurvára nem jön be ez a fantasy modus.. én biztos hogy a historycal módban fogom játszani .
majd a modderek javítanak rajta sokat. igaz az is vagy fél év mire egy DEI kijöhet hozzá+új egységkártyák stb. é csak azért játszom még a TOb-bal, a róma2-vel mert moddolt változatokkal játszom. :)
Jó persze de eddig nagyon gáz a grafika is. Olyan fapados. De persze meglátjuk. A kampánytérkép gyönyörű, a lehetőségek hihetetlenek-a csata csúnya. Ha így maradna is vállalható, de gondolom más lesz élőben'.
Szerintem semmi olyan nem került bele a játékba amit eddig valamilyen történelmi vagy romantikus fantasy-ben ne láthattunk volna. Három példát is tudok hozni a Három Királyságra.
Akik szereti a kínai, koreai, japán történelmi filmeket azok tudja, hogy ezek a Hősők is emberek és Ők sem sérthetetlenek csak többszörösen képzett harcosok akik a pornéptől eltérően komoly hentelést tudtak véghez vinni technikájuknak és fegyvereiknek köszönhetőek. A tömegével besorozott parasztok nem kaptak különösebb képzést így a fegyverek forgatás alapjait ismerték csak. Szerencsések voltak ha a besorozásuk után kaptak további kiképzést. Akik viszont a fegyverek mesterei voltak, gyerek koruk óta a harcra nevelték őket majd később is a technikájuk tökéletesítésével foglalkoztak.
Kötelező filmek ebben a témában :
Red Cliff - Vörös Szikla - (Chi-bi) (2008) - (Tony Chiu-Wai Leung, Takeshi Kaneshiro)
Hős - Hero - (Ying xiong) (2002) (Jet Li - Donnie Yen - Tony Chiu-Wai Leung)
An Empress and the Warriors - A yan királysága - Jiang shan mei ren - (2008) (Donnie Yen, Kelly Chen)
Az említett példákat természetesen nem a teljesség igényével írtam. Ezen kívül még számtalan filmipari remekmű igazolja, hogy legyen az valódi történelmi esemény adaptációja vagy csak egy fantázia történet, az egyedül seregnyi ellenfelet hentelő karakter nem példa nélküli.
Senki sem mondta, hogy példa nélküli ez az ábrázolás csak amíg egy filmben (vagy egy Dynasty Warriors játékban) nagyon látványos addig egy olyan játéksorozatban ami eddig próbálta minél pontosabban megmutatni azt a történelmi kort amiben játszódik egyszerűen komikus. Amikor pedig egy stratégiai játékban befuccsol a terved mert egy über hős egyedül felszecskázza a támadóidat az minimum frusztráló.
Valakinek biztosan bejön majd ez a mód de szerintem a többség a classic módot fogja preferálni. Én is pedig láttam mindhárom filmet amit linkeltél és a többi hozzájuk hasonlót is imádom de az azért mégis csak egy történelmi Total War cím lesz és nem egy a Warhammer Fantasy licenszükből.
Had ne mutassam azt a példát, amikor a vezér 300 méterre az arcvonal előtt rohamozik és belerohan a lándzsasorba, 5 emberes!!! mélységig át is töri!!! Ez nem epic, hanem nettó faxság!
Ja ha úgy érted, hogy a romantic és\vagy fantazy részbe rakják azzal nincs gondom. Soha nem fogom úgy indítani. Csak attól félek nehogy átszivárogjon ez a hangulat a történelmibe is. Tudod akármilyen képzett vagy, ha 30 ember egyszerre rádlő a számszeríjjal-beszoptad. Azon a páncél sem segít
A lényeg amit mondtál. "játéksorozatban". Tehát alapvetőn ez egy játék. Még akkor sem lehet teljesen korhű és szimuláció ha ezt elvárja tőle az ember és alapvetően erre még figyelnek is a készítők. Én spec majd 20éve játszom ezekkel a Total War részekkel. Mindvégig szem elött kell tartani hogy elsősorban játék akar lenni és alapvetően a szórakozás a célja tehát kár olyan történelmi mélységeket remélni tőle amik nincsenek benne. Én azt mondom, ha a fele annak amit eddig láttam és feltételezem, hogy hozzá tartozik és benne van, akkor ez egy remek rész lehet. Mindenki más meg döntse el, hogy "neki" mi a "reális" vagy irreális egy ilyen játékban még akkor is a történelmi ihletésű.
Nekem spec annak tükrében hogy ilyen és ehhez hasonló történelmi háborús filmekben mik vannak és mennyire tetszik, hiányozna is ez a fajta heroikusság. Teljesen jó hogy lesz benne ilyen is. Aki meg nem kívánja, nem használja :)
az még ok. lenne hogy van duell a hősök között, csak miután meghal az egyik ne kezdene el megfutni az egész sereg!
Ugyanez igaz a filmekre is amiket linkeltél. A fő céljuk a szórakoztatás és nem a történelmi hitelesség. Már akkor is a taktika, megtévesztés és seregek összecsapása írta a történelmet és nem pedig az történt, hogy Lu Bu egyedül kiállt többezer harcos ellen és győzött. És ez nem "mindeki maga döntse el" hanem valódi tények.
Lehet, hogy nincsenek benne "történelmi mélységek" de szerintem a classic mód az a Total War amit megszoktunk, szeretünk és áll közelebb a valós történelmi dolgokhoz.
Semmi gondom nincs a véleményeddel és szerintem én is kipróbálom majd a románc módot is ha unatkozom de azért ne adjuk már elő, hogy az lesz a játék netovábbja és úgy tenni mint ha a filmekben látottak akár egytizede is is igaz lenne. Mert ezeket tényleg csak elképzelni lehet mert a valóságban sokkal unalmasabb és kevésbé látványos lenne/volt.
Vsz azért is vagyok érzékeny a témára mert eleve beokádok a történelmi' kínai filmektől-de komoly. Nekem már gyerekkoromba sem nagyon tetszett ez a kötélen húzott repülő hősös téma. Mellesleg a legélethűbb csaták a Roma 2 meg az Attila 2 voltak. Nagyon életszagú volt közelről. Alap grafikán is tök élethű a vérengzés, meg látni a nyers brutalitását a közelharcnak. Utoljára szerkesztette: sakkay, 2019.01.28. 18:14:05
Én biztos fogok mindkét móddal játszani. Mondjuk jó lenne majd olyan buildből is gameplayt látni, ami nem 2 hónappal ezelőtti, mert a most kijött videókban rengeteg bugot és optimalizálatlanságot látni. Remélem nem R2 indulásablesz a játéknak.......
Én még a kétkedők táborát erősítem. Félek hogy egy felnagyított ToB lesz, ahol a frakciók szinte azonos egységeivel kell elfoglalni a kimondhatatlan nevű településeket. Ha benne lenne pár dél-kelet ázsiai, indiai, koreai, nomád, stb. frakció, akkor biztos, hogy már előrendelném, de így inkább először kipróbálom majd az „ingyenes változatot“. A ToB esetén belefutottam a csőbe, 100 óra után unalmassá vált, a Rome 2 még 600 órán túl is érdekes és izgalmas. Viszont a diplomáciai rendszer jónak ígérkezik, a végén még tényleg meg kell tanulnom normálisan angolul.
Vannak meséik, legendáik, és történelmi eseményeik. Ha a Tigris és Sárkány-hoz vagy hasonló filmre vagy filmekre gondolsz, ott ne is reménykedjünk a realitásban és a fizika törvényeiben. Ott más a megjelenítési forma. Ez kínai filmek sajátosságai. De azt a tényt nem lehet elfeledni, hogy vannak valós történelmi eseményekhez fűződő filmjeik amikben nincsenek túlzások csak a nettó megjelenítés a "valósághoz" közeli bemutatás. Mivel ezek a csaták 2000-2500 évvel ezelött is történhettek ezért teljesen korhű dolgot nem tudunk. Max a történészek következtethetnek valamire. A filmes meg eldönti ezeket mennyire veszi bele a filmbe.
Példa.
Ezeknek a filmeknek vannak valós történelmi gyökerei. Megítélésem szerint nincs benne olyan ami egyszerű halandónak ne lehetne reális vagy valós. :
Na, ezek már közelebb állnak ahhoz amit szerintem a Classic Mode-ban látni fogunk a játékban. Meg is nézem mindet :D
köszi Yag ! fasza filmek :))
Azért a hadtörténészek kibaxott sok dolgot tudnak a gyakorlati csatákról(ajánlhatok neked komoly könyveket, meg fogsz lepődni mennyi tudás van a témában), szóval ha valaki hipperealisztikus filmeket(vagy játékot) akarna csinálni-kb bármelyik korszakból-nem a tudás, hanem az akarat hiányzik csak. A filmeket köszi, majd belenézek.
Egyet értek. Ha akarna valaki akkor teljesen korhű filmeket is kaphatnánk. Nekem csak azért tetszenek a kínai filmek mert hollywoodtol eltérően nem akkor a csilli villi cgi mennyiség mint az amcsi filmekben. Szerintem. Én speciel szeretem a kínai nyelvet és ezért ha lehet eredeti hanggal, felirattal szeretem nézni. Persze ha le van szinkronizálva akkor annál nincs kényelmesebb. Meg azt vettem észre, hogy a kínai sztárok se mennek el minden hulladék filmbe. Jet Li, donnie yen , samo hung se adja xar filmhez a nevét. Legalább is manapság már nem . Persze ez is lehet nézőpont kérdése mivel ők kinai szemmel nézik ezeket a filmeket mi meg európaival vagyis nyugatiasan.
Nekem valahogy nem jön be ez a rész. Maga a kor sem fogott meg igazán. Na meg ott van a Rome 2 és Attila, amiket ki kell játszanom. Na meg a Shogun 2 is elsőbbséget élvez.De addig gépet is építenem kell, mert a régi nem bírta tovább és megadta magát. Viszont ezt sem vetem el, majd egyszer kiprobálom. De ez a hősös verzió nem tetszik.