Már csak a mókusok, mosómedvék vadászatában kellene kicsit jobbnak lennem. Valamint a térkép oké hogy mutatja, hogy hol vannak az állatok, de ki tudja megkülönböztetni őket, az őzféléket, ha egyszer nem írja :)
távcsővel ránézel messziről irja mi az és hogy milyen a bőr. aztán idővel majd rááll a szemed
igen,úgy is. de távcsővel messziről egyszerűbb amig nyugodtak,akkor kinézed az áldozatot és lehet menni. sőt őz nagyságú állatot pl meg is lasszózhatod lóról aztán leszállva magadhoz húzva késsel lehet végezni vele ami szintén perfekt bőrt ad :D de persze egyszerűbb fejbelőni :D
Tegnap elkezdtem a játékot, valami indíttatásból installáltam és végig akarom vinni, anno, amikor megjelent, valamiért félbehagytam relatíve az elején. A kérdésem, van olyan mod, amivel a wanted szintjét lehet csökkenteni? Rohadt idegesítö, hogy pl. városban kis túlzással csak beleütközöm valakibe, de már wanted vagyok. Most is véletlenül másnak a lovára szálltam fel a városban, mert nagyon hasonlított az enyémre, erre máris hárman ugrottak nekem, védtem magam, kiütöttem az egyiket, erre jött a wanted felirat, majd a seriff emberei szarrá löttek. Így nem poén.
A másik kérdés, ti milyen modokat javasoltok, amik esetlegesen még jobbá tehetik a játékot?
Minden modért bann jár,még a magyarosításért is,ha a játék észrevezi hogy bele piszkáltál.
Megpróbákhatod,hátha nem veszi észre,elvileg a magyarosításnak nevezett marhaságot is lehet futtatni sztoriban,ha online vagy ki kell kapcsolni. De ha jön frissítés és valamiért a játék észreveszi akkor bünti. Jó régen a GTA V-ből is sok embert bannoltak,mert felrakták magyarítást,karácsony után volt is sok rinya miatta hogy az ajátndék játékot bannolták mert felrakta magyarosítást.
pont ezt akartm irni,hogy virágboltit modolj,és tiltd le a net közeléből is,bár úgyse megy :p
az epilógus nagyon faja,mint irtam korábban,kár hogy ilyenre nincs lehetőség az onlineban,mármint saját farm,tehenek állatok stb. bár amennyi csaló van meg ahogy otthagyták az online részét talán jobb is
Szerintem is az epilógus a legjobb része. Nekem őszintén Artúr nem jön be,szerintem nem véletlen hogy nem csajozik és a barátnője helyett is inkább a bandát választja.
szerintem a sztori is nagyon jó,én igazából egy dolgot sajnálok,hogy már nagyon a modern korba vitték be,tehát villamos stb,nem pedig az az igazi vadnyugat,hol csak a por,a ló meg a vonat volt :p úgy az 1870-80as évekre(a játék az 1899-1907ig tart az epilógiusssal. amikor olvastam hogy előzmény lett,visszább mentem volna az időben még egy kicsit :p. bár nagyon nem tehették meg mert akkor nem illeszkedik jól az első játékhoz. de lehet lesz még az előzménynek is előzménye :D egy új történet szállal,más szereplőkkel az eleje jön be nagyon a sztorinak,az első havas tábor,aztán a második a legjobban valentine mellett. ahogy haladnak délebbre már annyira nem jön be a hangulat ezért is örültem az epilógusnak,hogy megnyílt az igazi vad, nyugati rész,meg rohadtul élveztem,hogy farmhandként menj el ide a szekérrel ellátmányért,rivlizálás a szomszéd farmmal,tanítsd meg lovagolni a főni fiát,tereld vissza a kitört bikát az ólba,iszonyatosan megadta a hangulatot,nem is mentem saint dennis környékére csak ha muszáj volt :p el is mentettem az epilógus elejét,hogy ha bármikor kedvet kapok hozzá,újra tudjam kezdeni,meg a játék elejét is,valentineig,vagy még a kövi tábor is jó rhodes mellet,az eleje.Tök élveztem hogy el kellett menni a tábornak kajára vadászni,a tábor nélküled is élt,főtt a pöri a bográcsban ha volt miből főzni :D
sokszor leszartam a küldiket,elmentem meleg ruhát venni,és fellovagoltam északra a havas hegyekbe vadászni,ott találtam a fehér arabs lovat is ami az egyik legjobb betörhető ló a játékban.. :)
nagyon nagyon jó multit ,vagy akár roleplay szerót lehett volna ebből csinálni,saját farmmal,bizniszekkel mint a gta onlineban. lehettél volna rabló,de akár sheriff is egy kisvárosban és vadászhattál volna a rabló npc/playerekre(jobban megoldva mint a bounty hunter) rablóként lehetett volna valami bázisod ,ahova behordod a szajrét,és ostromolhatták volna a törvény őrei,míg ti véditek stb....
Elvileg a farm és a többiek már nagyrészt megvoltak csinálva,csak végül nem lett belőle semmi,az embereket át vitték GTA-t heggeszteni az RDR-t pedig továbbiakban leszarták. Sztoriban én Arthurt nem nagyon kedveltem,ugyan nem láttam a túl a barátságon nevezetű filmet,de nekem úgy tünt Artúrt onnan kölcsönözték.
azt én sem láttam,de nem hinném ... :D pedig egy szerethető karakter volt,főleg ha "jó" vonalon viszed végig :) amúgy a rockstar a fő karaktereit mindig a szinkronszínészről mintázza,tehát a szinkronszínész igazi külseje hasonlít a karakter külsejére,legalábbis többnyire :) igaz a gta 5re,és igaz erre is :P
TWD-ben pont ezert tudtam mar az elso pillanattol, hogy Simon egy orult figura, mert tudtam, hogy Ogg zsenialisan kepes hozni az orult figurakat :) Es pont ezert nehezen tudtam komolyan venni Simont, mint Negan huseges jobbkezet, mert mindig Trevor az "oskaosz" jutott az eszembe :) Skizo helyzet volt. Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2024.04.16. 13:10:28
GTA V-ben jók voltak a karakterek és kedveltem őket. RDR2-t kb öt év volt végig játszani. :D Elővételben vettem meg és valamikor tavaly fejeztem be. A vége be jött amikor más a főszereplő.
Akkor kezdtem,mikor pc-n megjelent...mikor elértük az első open world tábort Valentine mellett..ott "megtört" a játék végérvényesen..bele is raktam vagy 100 órát,hogy nem haladtam a főküldiben..van benne online idő is...sokrszor félre is raktam hetekre-hónapokra..most 1-2 hete jutottam csak el a 4.fejezetbe :)..most mutat olyan 220 órát a steam mérő..
kétszer már végigvittem én is nagyon faja. azért kell hozzá egy kis idegen nyelv tudás,hogy értsd is mi történik,de az AI rohamosan fejlődik,hamarosan odarakod a game mellé a telót,és egy az egyben fordítani fog neked....kicsit 80as évek hangalámondásos film feelingje lesz,de anno nem volt más,akkor jó volt az is :D én úgy ahogy tudok angolul,de kell a felirat is hogy teljes mértékben megértsem a szöveget
Anno PSen végigjátszottam, aztán csak a PCs változat szépsége miatt a PCs megjelenéskor újrakezdtem. Rengeteget változott a játék, majd kapott DLSS támogatást, de továbbra is megállapítható, hogy az egyik legszebb (ha nem a legszebb) és legrészletesebb open world ami valaha készült. Legalábbis szerintem.
A 4. fejezet környékén hagytam abba PCn, de valahogy még mindig egy-egy küldire hetente felmegyek, vagy csak vadászni, vagy valami. Az Online rész ebben a formában nem érdekelt soha, viszont elképesztően feldobja az ember hangulatát, ha csak pár órára felugrik vele játszani.
Még egy kérdés, hol tudok szerezni hunting wagont a sztori módban? Nagyon rossz így gyakorlatilag állatonként rohangálni a henteshez eladogatni. Utoljára szerkesztette: hawkie22, 2024.04.17. 16:28:02
sajnos story módban nincs,csak online. két őzet el tudsz vinni,egyet a ló seggén egyet meg lasszóval húzol magad után
3...egyszer volt egy saját lovam és közben egy másikat is elkezdtem puhítani...füttyre jött utánunk a nyereg nélküli is..így 3at tudtam vinni..1-1 ló meg egyet én vittem gyalog :)
szerintem ha kitartóan szelidited a lovakat..vagy veszel az istállóban sokat,akkor mindet tudod hívni és emelheted a zsákmány számát :) Utoljára szerkesztette: xido, 2024.04.17. 19:18:39