"Érezhetően azt szerették volna elérni a készítők, hogy a játékosok sokkal jobban összenőjenek kiválasztott járműveikkel, így kivették például az idegesítő cserekártyás rendszert, és – kukába hajítva a realizmus maradékát – megálmodtak egy új szisztémát, aminek köszönhetően nem kell majd újabb és újabb autókat vásárolnunk a folyamatos győzelemhez, a szakadt kezdőjárgányunkat is olyan erősre tudjuk tuningolni, hogy alkalmas lesz a főellenfél legyűrésére. Sőt mi több, most már az sem érdekes, hogy melyik autónak milyen tulajdonságai vannak."
Fasza, gyak minden motivációt sikerült kiölni, hogy a gémer még egy versenyt bevállaljon, valami új kocsiért, amivel megverheti azt az ellenfelelt, amire esélye sincs. Nem lehetett volna mondjuk rögtön az elején az endgame videót is elérhetővé tenni? XD
Bennem is hasonló gondolatok támadtak mikor ezt elolvastam. Aztán bevillant egy kép, 2002-t írtunk, épp bekerült a gépembe az az Athlon XP proci amire leginkább vágytam és így már döccenömentesen futott az NFS: Hot Pursuit 2. Máig megvan az az érzés amikor a menüben beröffent a Wall of Shame a Course of Naturetöl én meg végre unlockolhattam a Dodge Viper-t amire annyira vágytam. Az még játékélmény volt.
Nyílván, de ez, hogy jön ide? NFS marhára nem volt még a 80-as években. Nem általánosságban beszéltem játékélményröl hanem, a Need for Speed nyújtotta élményröl, amit többek között a kocsik megszerzése is jelentett, ahogy NEXUS6 is írta.