Sufni cégből globális giga vállalat sors. Nézd meg a Microsoft történetét! Bár sikertörténet, de irdatlan égésekkel, és alapvető volt, hogy az új termék, amit kidobnak szokás szerint kiteszteletlenül, vagy egyenesen használhatatlan vagy legalábbis bughegy. Nekem nem ez a bajom ezzel a céggel. Nem érdekel a vezetőség. Azt tudom hogy az egyik alapító mániája kezdettől, hogy ezt összehozták és hát végülis össze is hozták, a szándék jó volt, forradalmat akart, nincs ezzel baj; nekem azzal a részével van bajom, hogy ez a Witcher saga rovására ment. Nem jól gazdálkodtak nyilván, nem tudták elkezdeni a Cyberpunk mellett a Witcher 4 fejlesztését is érdemben (bár nyilván titkos projektek mennek szerintem); erőltették ezt az infantilis hülyeséget és semmi mással nem foglalkoztak, mert a cég még kevés ahhoz, hogy két nagy játékot fejlesszen. Félúton látták hogy sokat akart a szarka még az egyel is, de arra nem volt eszük, hogy akkor inkább felfüggesszék a projektet és nekilássanak egy Witcher 4-nek, ami elkészült volna rutinból max 2 év alatt, grarantált világsiker lett volna (emlékezzünk, hogy a Witcher 3 is ilyen volt, hogy kiteszteletlenül kiadták, nyilván pénzéhségből, és mindenki őrjöngött, épphogy játszható volt, de legalább volt egy "vérvonal" egy világ szinten sok millió fanatikus fan tömeg, akik így is szerették, nekik köszönheti a cég, hogy már akkor nem csődölt be. A Witcher 3-ból származó extrém jövedelmet beleöntötték a Cyberpunk-ba meg hát a felét nyilván elszórták osztogatták... és már a fejlesztés normális befejezésére sem maradt ismét... Az alaptó ember nyilván mániákus, ha nem lett volna az, akkor nincs egyáltalán a zseniális Witcher saga... mikor abba belevágott a kezdet kezdetén, teljesen reménytelen volt az egész, a regényíróval összeveszett, az kihátrált ugyebár a projekt mögül, pénz nem volt elég; de ő a fejébe vette hogy megcsinálja tűzön-vizen át, és meg is csinálta, bombasiker is lett... természetesen nem technológiailag, mert úgy egy ócska barmolt fércmunka volt az is, ahogy a többi Witcher rész is, de a hangulat, a képi világ a játékmenet stb... plusz az ötlet, hogy szinkronizálják több nyelvre, pl magyarra is (ami aztán már nem volt lehetséges az újabb részekhez); egyedisége stb, meghozta az irdatlan sikert... ráadásul a tömény plágium általában a Witcher egyik "védjegye", zenék stb.. az első rész lényegében Neverwinter motorra van téve, a harcrendszere épphogy az elviselhetőség határán van. DE EZ SEM ZAVART SENKIT olyan zseniális a sztori a hangulat, a karakterek, az egész mindenestül elragadó, percek után már nem figyelsz a hibákra és kellemetlenségekre... A Cyberpunk biztos hogy jó játék lesz (egy rétegnek legalábbis, a többi csak ráharapott a reklámra, meg a Witcher miatt vette meg, hátha ez is ugyebár..) ha kiteszteltetik a nagyérdeművel, és folyamatosan készülnek a jó patch-ek hozzá, ahogy a Witcher 3--nál is, hiphopp pár év és nagyjából gatyába rázták... Azóta még milliók megvették, tehát remélhetőleg nem megy csődbe a cég. Akármilyen is a Cyberpunk, felőlem lehet minden idők legjobb játék is egyesek (jó játékot még nem látott élettelenek) szerint... Witcher rajongókat cserben hagyták, arcul köpték, még egy igéretet sem kaptunk, csak néma csend, helyette van Cyberpunk hisztéria, ami semmilyen szintén és semmilyen elemében nem méltó a Witcher névhez... Egy kommentelő írta valahol: Végigjátszottam a Cyberpunk-ot, szép meg jó, de a cipőfűzőjét SEM KÖTHETI MEG A WITCHER 3-NAK... azt hiszem, ennél kifejezőbb véleményt nem láttam... bár én nem játszottam vele és nem is tervezem, de egyet tudok érteni... Nekem bőven sok volt megnézni a gameplay-ból egyet-egyet bele-bele... plusz az őrjöngés, ahogy megjelent ez a sok nagypofájú GTA agymosott netkaratés hülyegyerek acsarkodva... A CDPR elvesztett sok sok millió Witcher rajongót, mert egész nyugodtan el lehet hinni, hogy egy céglolgó miatt, még gazdag országban sem vesz meg egy terméket, ha eleve tudja, hogy nem az, amit várt az adott cégtől, hanem teljesen más... Mindaz ami miatt "nagy szám" a Cyberpunk, az a Witcher sorozatnak köszönhető, nyilván az az RPG jellegű akció kaland fejlesztlési rutin, ami megjelenik a munkán (elég gyakran látható amúgy, hogy szinte ugyanazok a menük, minimális változtatással emelték át). A csalódás tehát inkkább ez világszerte, hogy hiába várunk legalább csak hírt a Witcherről, helyette kaptunk egy elfuserált bombasiker (hiszen újszülöttnek minden vicc új) Netflix sorozatot... Reméljük az új évad már nem sántikál annyira mint a tavalyi, hiszen Witcher játék fan-nak sajnos az is csalódás volt... (de ebbe a vitába már itt ne menjünk bele, így is lesz off bőven, mert jönnek a habzó szájú trollok mindjárt.. XD) Utoljára szerkesztette: Lapajka, 2020.12.26. 11:12:36
Mi van itt... Főleg te ember, te aztán tényleg beteg vagy. Ezeket az irásaidat tutira meg kéne mutatni egy pszihológusnak, hátha még közveszélyes is vagy. Ezt most komolyan, vicc nélkül. Menj orvoshoz.
ezeknek hogyne durrant volna el az agya , 314 millio dolláros költségvetéssel , miközben egy F76 kategóriás FLOP
én inkább azon aggódnék hogy milyen heveny "grupi" hajlam kell hozzá hogy személyeskedésig fajulva védjük be a kedvenc cégünket / egyre égőbb pécé vásárlásunkat , lehet sminkelés meg crossdress a vége xD https://en.wikipedia.org/wiki/In-group_favoritism "Group members try to minimize conflict and reach a consensus decision without critical evaluation of alternative viewpoints by actively suppressing dissenting viewpoints, and by isolating themselves from outside influences." Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2020.12.29. 10:38:59
És akkor itt a másik sérült. Már sajnálom hogy szóltam. Ti ketten Lapajkával szét is csesztétek ezt a topikot,olyan sikerrel, ahogyan azt trolloktól már régen láttam. Vagy ahogyan nézem a ti szemszögetekből : "oltottátok" a sok "grupit"... Pedig én itt rajongásról egy szót sem olvastam, csak a ti gyűlölködő agymenéseitek. Gratulálok hozzá. Komolyan, hányan szóljanak még, hogy gázak vagytok mindketten?
Essünk túl rajta, irj még ide valami baromságot újra, bár nincs egy hete hogy a google-keresős beszólásoddal hülyét csináltál magadból, de magyarázd el mindenkinek megint mekkora hülye, és te meg micsoda zseni. Meg lapaj is fröcsögjön ide még egyet, megnyugodhattok hogy nyertetek, azután szerintem zárhatjuk is ezt a topikot...
Ja az mekkora "hülyeség" hogy a Rage2 / Just cause4 az jobb engine lenne mint a Cyberpunk -é kicsit hajlamosnak kell lenni hozzá hogy valakinek az jöjjön le a dolgok állásából, de nem baj. Érdekes hogy a Bethesdában volt annyi önkritika a 76-os zakó után nyilván ők keresték meg az Avalanche-ot a szakértelemért, a lengyelekben meg évekig nem ,lehet ők grupik is meg fejlesztők is egyben :DDDDDD . Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2020.12.30. 03:47:18
TÉNY: lett cseh cosplayes barátnője cd-projektesnek. VAN KVÓTA női alkalmazott. VEGÁN a nagyvezír. Tehát nem csak grupik vannak a cdprojektnél, hanem nyilván oszlopos grupik :DDD
Aki meg a w3-on dolgozott szerintem javarészt el is ment.