Elég lassan dolgozgatnak azok az agytekervények. Már réges-rég megmondtam, hogy jelen formájában hülyeség az egész. És nem is a boltokat kellene felelőssé tenni, bár az apple-nak és a google-nak, valamint más telefon OS fejlesztőnek köze lenne házzá. A legegyszerűbb, ha kapásból a sim kártya vásárlásánál meg kellene adni az életkort. Általában amúgy is meg kell adni, főleg, ha előfizetéses, akkor még a személyit is kérik. Innen kezdve az adatvédelemmel nem lehet gond. A telefon OS-ének le kellene tudnia kezelnie ezt az információt a telefonon belül és egy-egy programnál kapásból visszautasítani a telepítést, mert nem felel meg az életkornak. Ha a telefon utasítja vissza, akkor még a bolt sem fogja tudni az életkort. A különböző alkalmazásoknak meg mindig csak annyit visszaadni, hogy mely kategóriába fér bele, de életkor szintén nincs közölve. Általában egy feltöltőkártyás sim kártya esetén is kell valamilyen azonosítás. Németországban gyakran pl. a postára küldik az embert. Vagy videóhíváson keresztül kell megcsinálni. Persze még fennmarad a kérdés, hogy más eszközökön miként működne a dolog, de ott is meg lehetne oldani a dolgot úgy, hogy minden a gépen belül maradjon. És akkor se a pornót szolgáltatóknak, se a pornót nézőknek nem kellene aggódniuk. Meg a szülőknek sem, hogy a gyerek olyat lát, amit még nem kellene. Csak akarat kérdése, hogy ezt egyszerűen és mindenkinek előnyösen lekezeljék. A gond ott van, hogy nincs akarat erre. Sokkal jobb a népet szívatni, mint valami normálisat építeni. Agymosás mindörökké.
Ez már nem az oldalak, szolgáltatók, szoftverfejlesztők problémája, hanem a hatóságoké. Amúgy meg a gondolatmenetedet követve az oldalakon való regisztráció is mehet így. Sőt, még egyszerűbb egy acc-ot csinálni, aztán eladni, mint egy sim-mel játszani. Emellett több acc, több lóvé. Hülyebiztos megoldás nincs és soha nem is lesz. De nagyban lehet mérsékelni a károkat.
A sim kartyas megoldas nem igazan jarhato. Egyresz egy rakat keszulekben nincs is, meg gsm modem sem (a quest-ben sincs), masreszt ugyan mar Magyarorszagon is ellenorzik a szemelyi igazolvanyt es a lakcimkartyat evente minden sim kartya eseten, de altalaban egy csaladban az egyik kereso tag (felnott) neven van az osszes gyerek kartyaja, mivel o fizeti oket.
Az egyetlen biztos megoldas a digitalis szemelyi igazolvany es az aktualis user biometrikus ellenorzese, amit tenyleg a telefon operacios rendszerenek kell elvegeznie es lehetoleg minden egyes unlock soran. Igy a gyerekek altal elvett szoloi keszuleken is egyertelmuen azonosithato, hogy eppen nem a jogosult szemely kezeben van.
Raadasul ez a megoldas lehetove teszi, hogy a kozossegi oldalak is egyertelmuen azonosithassak a felhasznalokat es barmilyen nem az elvartnak megfelelo hozzaszolas eseten a tenyleges felhasznalot es nem csak a felhasznaloi account-jat tudjak blokkolni. Meg a tovabbkuldott uzenetek es kepek vagy videok eseten is felepitheto lenne egy atadasi lanc a forrastol az elso detektalt torvenysertesig, ami alapjan visszamenoleg a lanc az osszes korabbi resztvevoje buntetheto lenne.
A fenti megoldas termeszetesen csak a gyerekek vedelme miatt szukseges es amennyiben sikeresen atmegy az EU uj netes gyerekvedelmi csomagja, akkor a jovoben minden EU-s tagallamban kotelezo lesz. Onnantol mindenki csak olyan tartalomhoz ferhet hozza, ami szamara engedelyezve van es minden hozzaszolas hivatalos szemelyi azonositoval vallalt modon tortenik. Ez varhatoan nagymertekben csokkenti majd a gyulolet buncselekmenyek es a kozossegi velemeny ellenes (disszidens) megszolalasok szamat is.
ps: A fenti megoldas mellekesen lehetove teszi korosztaly szerint dedikalt gyerektartalmak letrehozasat is, amit a szulok nem tudnak megnezni (max. csak a gyerekek valla folott), tehat joreszt elkerulheto vele az a generacios ellentet is amit amerikaban az uj critical theory alapu tananyagok megjelenese jelentett az iskolakban.
"Onnantol mindenki csak olyan tartalomhoz ferhet hozza, ami szamara engedelyezve van". Mint az ötvenes években, amikor a kulák gyereke nem mehetett egyetemre. Ezekkel a tiltásokkal/korlátozásokkal egy idő múlva mindig visszaélnek.
"Ezekkel a tiltásokkal/korlátozásokkal egy idő múlva mindig visszaélnek."
Ez hivatalosan nem visszaeles, hanem tarasadalmi igazsagossag vagy mas neven forditott rasszizmus es eleve a tervezet resze, mivel ezek az elvek mostanra a nyugati kormanyzatok koreben elfogadott tarsadalomszervezo elvve valtak. Es a rendszer mellekesen meg a gyerekeket is megvedi, ha kell a szuleik ertekrendjetol is.
Egyebkent ha bevezetik, akkor nagyobb szintu oncenzurara szamitok, tehat viszonylag keves tenyleges buntetes varhato, mivel az emberek inkabb csondben maradnak, minthogy kockaztassanak. Ez nagymertekben felerositheti a kozossegi feluleteken a rendszerkonform hangokat is, egysegesebbe teve a tarsadalmat vagy legalabbis annak lathato velemenyeit.
"Ez varhatoan nagymertekben csokkenti majd a gyulolet buncselekmenyek es a kozossegi velemeny ellenes (disszidens) megszolalasok szamat is" Tehát még inkább jellemző lesz, hogy csak az pofázhat, aki megfelel az elnyomó rendszernek. Hitler a tíz ujját megnyalta volna, ha ilyen lehetősége lett volna.
"Ez hivatalosan nem visszaeles, hanem tarasadalmi igazsagossag vagy mas neven forditott rasszizmus" Mióta társadalmi igazságosság a szólásszabadság sárba tiprása? ... Ja, tudom, amióta a balosok vannak hatalmon. Én kérek elnézést.
"mivel az emberek inkabb csondben maradnak, minthogy kockaztassanak" Éljen a kommunizmus meg a nácizmus! Diktatúrát ide!
"Es a rendszer mellekesen meg a gyerekeket is megvedi, ha kell a szuleik ertekrendjetol is." Ahogy Friedrich Engels is írta a Kommunizmus alapelvei című munkájában: "Minden gyermeknek nemzeti intézetekben és nemzeti költségen nevelése attól a pillanattól fogva, hogy nélkülözheti az első anyai gondozást."
"egysegesebbe teve a tarsadalmat vagy legalabbis annak lathato velemenyeit" És ha már éppen ma aktuális, énekeljük is el gyorsan: https://www.youtube.com/watch?v=zg21S3diy_c
Mondtam én, hogy ízig-vérig komcsi vagy. Innentől már kár tovább tagadnod. Kibújt a szög a zsákból. Utoljára szerkesztette: manypet, 2024.04.04. 22:17:42