a shortolás errõl szól, bukásra játszanak - most bejött, máskor nem jön be.
"
A két héttel korábbinál csaknem egymillió darabbal több, 12,98 millió darab részvénynek (illetve ADR-nek, letéti jegynek) megfelelõ mennyiségû short pozícióval rendelkeztek február végén az OTP-ben az Egyesült Államokban tevékenykedõ alapkezelõk.
Az adatok annak köszönhetõen tudhatók, hogy tavaly óta minden USA-beli alapkezelõnek kötelezõ közzétennie, mely cégek részvényeinek árfolyamesésére játszik. Kéthetente teszik meg ezt, s a február végi adatok arra utalnak, hogy az OTP közkézhányadának 7,3, százalékára tehetõk az USA alapkezelõinek short pozíciói a bank papírjaiban. Ezek egy része nem feltétlenül az árfolyamesés reményében jött létre, hisz szolgálhatnak más OTP-s pozíciók fedezésére is."
:(((
szánalmasak egyszerûen, bár már az sem vigasztal hogy látom az arcukon a félelmet.
Kicsit néztem a Nemzeti Múzeum lépcsõjérõl a közvetítést. És hát a mi nagyszerû, göndörkénkben (dobókata) ez maradt meg az iskolai ünnepségekrõl.
mi van???
A mi pénzünkön fizetett rendezvényen megtudhattuk, hogy endivajna matraca élvezte a március 15.-éket, mert egy számmal kisebb blúzt vett fel és a fiúk bámulták.
fel kell õket hívni (praktikusan munkahelyrõl) és rákérdezni, hogy akkor hol is van a boltjuk - a webshop panaszkodott, hogy nekem 10.00-ás böngészõm van, és neki legalább 6.0-s kell - úgyhogy nem álltam le kötözködni vele :) a második linken van egy csomó másik bolt, megnézted azokat is?
A 2009-ES - EMELT SZINTÛ ÉRETTSÉGI - MATEMATIKAI ÍRÁSBELI FELADATAI:
1. Sztojka család rendkívüli szorgalommal bodza lekvárt készít. A bodzát a közeli erdõbõl lopják, így semmilyen mezõgazdasági beruházásra nincs szükségük. A 500g-os bodza lekvárt 600,- Ft adják el az ismerõseiknek, számla nélkül. Rezsiköltséggel sem kell számolni, mivel a villanyórát átkötötték a 10db rezsó mûködtetéséhez. Így egy bodza lekvár eladásával 600,- Ft tiszta hasznot könyvelhetnek el. Mennyi bodza lekvárt kell eladni, hogy 3db BMW X5 személyautót és 2db nagyobb ingatlant tudjanak venni 1 éven belül?
2. A rendszerváltás óta a nemzeti összvagyon 40%-a tûnt el, és közben 100 milliárd forinttal adósodott el az ország. Hány hónapot kell még lopni a parlamenti képviselõknek, hogy a maradék közvagyon is eltûnjön, és az ország teljesen lepusztuljon?
3. Lajcsi faterja Vácon tölti a hatéves büntetését, amit kettõs gyilkosságért kapott. A gyilkosságért 1.700.000 Ft-ot és egy félmillióért eladható arany Rolex karórát akasztott le. Lajcsi a vérdíjból minden héten eljátszik a lovin 15.000 Ft-ot. Átlagosan minden fogadás 8.000 Ft veszteséggel jár. Mennyi marad a vérdíjból, mire Lajcsi faterja egy év elteltével feltételesen szabadlábra kerül?
4. Sanya és Laca egy ukrán autógyûjtõtõl a következõ teljesítménybért kapják: BMW: 40.000 Ft Merci: 50.000 Ft Toyota: 20.000 Ft Opel: 15.000 Ft. Ha a srácok négy BMW-t és hat Toyotát újítanak a gyûjtõnek, akkor hány Opelt kell szerválniuk ahhoz, hogy mindketten 300 ropit keressenek?
5. Dr. Lakatos Jokey és képzett munkatársa Sándor a vasúti sínek mûszaki vizsgálatával foglalkozik. A hibásnak, illetve ISO 9001 minõség biztosításnak nem megfelelõ vasúti síneket egybõl eltávolítják. Ha egy óra alatt, az éjszaka sötétjében 4 pár sínt tudnak felszedni és egy IFA-ra felrakni. Mennyi idõ alatt tudják megszûntetni Tárnok és Mezõberény közötti 225km hosszú vasútvonalat, ha nappal is dolgozhatnának?
6. Kolompár Dzsenifer két barátnõjével minden pénteken 16 üveg sört és két doboz cigit lop a közeli non-stopból. Hány üveget lopnak összesen, mire nyolcadikosok lesznek? A lányok most elsõsök.
7. Lakatos Winnetou és üzlettársai havonta 3 vasúti sorompóból lopják ki az akkumulátort. Ez átlagosan 8 halálos balesetet jelent havonta. a.) Ha egy akkumulátor ára 400 eFt, mennyivel kéne megemelni a családi pótlékukat, hogy a halálos áldozatok száma felére csökkenjen? b.) Ha ezek a berendezések nem kerülnének pótlásra, és egyben le is zárnák a veszélyes szakaszokat, hány év múlva lenne nyereséges a MÁV?
A Stradivarius hegedûk ilyen értéket képviselnek... van néhány eladó, kereskedelemben levõ, és van jónéhány, amely a Stradivari múzeum tulajdonában van, és kölcsönkapja egy-egy mûvész használatra (így volt Magyarországon is néha egy-egy példány (talán épp van is))
1-2 komoly festménnyel? Feszti körkép mennyit érne (ha nem hagynák szétrohadni?)
Van egy pár érdekes dolog benne. 800 millió forintos hegedû? Vajon ez az összeg mivel van arányban?
"Hideg januári reggel volt amikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson és hegedülni kezdett. Hat Bach darabot játszott összesen negyvenöt percen keresztül. Ezalatt az idõ alatt több mint ezer ember fordult meg az állomáson, legtöbben a munkahelyükre igyekeztek a csúcsforgalomban. Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt. Lelassított, és egy pillanatra meg is állt, majd továbbsietett. Egy perccel késõbb a hegedûs megkapta az elsõ egydollárosát, egy nõ dobta bele a hegedûtokba anélkül, hogy megállt volna. Néhány perccel késõbb valaki a falhoz támaszkodva kezdte el a zenét hallgatni, de kis idõ múlva az órájára nézett, és továbbsietett. Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére. Anyukája kézen fogva vezette, de a fiú megállt a hegedûst nézni. Nemsokára az anyuka továbbhúzta, de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált. Ugyanez más gyerekkel is megtörtént, kivétel nélkül mindegyik szülõ továbbvezette õket. A 45 perces elõadás alatt csak 6 ember állt meg zenét hallgatni. Nagyjából 20-an adtak pénzt, de közben le sem lassítottak. Összesen $32 gyûlt össze. Amikor vége lett a zenének, és elcsendesedett az állomás, senki sem vette észre a változást. Senki sem tapsolt, senki sem gratulált.A járókelõk nem tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedûmûvésze, Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb darabjait 3.5 millió dollár értékû Stradivari-ján. Két nappal a metróállomásbeli elõadás elõtt egy teltházas bostoni színházban lépett fel, ahol a jegyek átlagosan $100-ba kerültek."
tök jó sztori, ráadásul igaz :) (nem kicsit kételkedtem benne elsõre)
b@szódjon meg a UPC a digitális konverterével együtt......
Kovács a fõnökének panaszkodik: - Így nem tudok dolgozni, a Szabó mindig seggfejnek nevez! - Szabó, jöjjön ide! Ha még egyszer seggfejnek nevezi Kovácsot, kirúgom. Másnap Kovács megint a fõnöknél van. - Na mi van? Megint leseggfejezte? - Nem. De ahogy ittam a reggeli kávémat, rám szólt: "Mi van kollega, beöntés?"
Ezentúl a pendrive-oknál is kell fizetni szerzõi jogi díjat, az Artisjus pedig minden csomagolásra rátesz egy hologramos matricát. A díjak 1 GB-ig, 100 Ft, 2 GB-ig 200 Ft, 4 GB-ig 400 Ft, 8 GB-ig 600 Ft, 16 GB-ig 1200 Ft, 32 GB-ig 2400 Ft. A kiskereskedõk április 15-ig árusíthatnak még matrica nélkül.
hogyan drágítsuk 20%-al lendületbõl a pendrdive-ok árát... (még idõben vettem)
"Tévedni emberi dolog, de mindig tévedni szociáldemokrata!"
Hello
Nezetek meg sok erdekes cucc van rajta:D ://href.hu/x/898k
Ahogy egyre több emberhez jutnak el ilyen tartalmak, egyre ritkábban mer valaki fisisztának nevezni embereket, csak mert tisztában vannak dolgokkal. És ez a folyamat szerintem jó:)
Mondjuk ez azt mutatja nekem, hogy csak fosnak. Ha meg fosnak, akkor azért van módja a büntetésnek is. Amúgy jobban féltik az ellopott százmillákat az életüknél is.
114 millából 0 forintot tett félre, és persze nem mentette ki a lóvét külföldi titkos számlákra senki.
Volt ez Sztálinnal, Kádárral is... bár én is Leninnel ismertem talán legelõször, talán mert róla voltak ilyen kis történetecskék, hogy milyen jóságos és kedves ember volt, meg a nép között járt meg ilyesmik (mint a Mátyáskirály-mesék).
(én meg ráadásul voltam is Lenin még iskolai Okt.Szoc.Forr ünnepélyen :) jól elzavartam Miklós cárt... nyáron festéskor még elõkerült a szövegkönyvem is, tök jó szövegem volt)
Ja, hornygyuszkóval is hiteles lehetne, meg az emdéefes féreggel, aki taxissblokádkor akart az emberek közé lõni.
hogy ezt milyen sok embe.. politikussal olvastam már :) kizárt dolog, hogy meg lehet állapítani melyik volt az elsõ...
Nem rossz.
szentpétervári iskolában a gyerekek játszanak az udvaron. a labda kirepül a kerítésen. arra jön egy kopasz, szakállas bácsi és visszadobja a labdát. a tanítónõ erre elsírja magát. amikor kérdezik, hogy miért sír, akkor a következõt mondja: gyerekek. látjátok milyen kedves ember ez a lenin elvtárs! õ dobta vissza a labdátokat. pedig közétek is lövethetett volna!
Szerintem nyomjál valamit bolti tapasztalataidból. Raktárkészlet-kezelés, árképzés, ilyenek. A lényeg, hogy legyen néhány valós példa, amiket õk esettanulmánynak hívnak és hogy tégy okos javaslatokat, hogy hogyan kéne jól csinálni. Pikpak 60 oldalnál leszel:)
gazdasági-info, de inkább a gazdasági dominál.
De milyen szakot is nyomsz?
kéne valami értelmes diplomamunka ötlet, hogy nyáron államvizsgázhassak.
Szép munka. Most, hogy megvan a szigorlat, elkezdhetsz Drábikot, Csathot, Bogárt olvasni :)
gratula :)
3-as lett a közgé szigorlatom :D
És ki nevelte õket ilyenné?
milyen barbár kölkök lehetnek azok akik felgyújtják a szelektív gyûjtõ szigetet hogy porig égjen :(
a hírek nem hozták le a tegnapi "túszdrámát" pedig apámék sokáig foltozgatták a C-ket utána.
K:-Egyébként a bölcsészek mire jók?
-szépen ejtik hogy "elvitelre?" -kinevelni a következõ bölcsészgenerációt, hogy legyen kinek kinevelni a rákövetkezõ bölcsészgenerációt -én úgy hallottam, õk írják azokat a könyveket, amik a még olvasható ponyvák és a már olvasható szakkönyvek között vannak
Hát igen, ott alapvetõen ez az összefogó erõ, erre építik fel az identitásukat - Európában ez 1789 és 1945 között volt "divat"...
mondjuk az is igaz, hogy kishazánkban is el lehet ugyanezt játszani, csak szlovák-román-német/sváb/osztrák-török-orosz-mittudoménmilyen keverékekkel (én még egész egységes vagyok, 3 generációra visszamenet 3/4 rész német-sváb vagyok)
most miért bántjátok, egy betegség miatt fehéredett ki a bõre õ is mondta... amúgy Obama is félvér, Woods meg kínai(1/4)-thai(1/4)-afrikai(1/4)-indián(1/8)-holland(1/8) keverék :)
Igazi fail.
Pedig jacko aztán igazi afronigger, fullfekete, nem ilyen hami-féle innen egy kis gyorsaságot, onnan meg egy kis intelligenciát öröklök félvér:)
Ja, és a tesco sem angol tulajdon. De ez messzire vezet.
De nincs semmi gond, mert van Tesco meg használt angol ruhabolt... hiába no, a britek nagy gyarmatosítók voltak és nem felejtenek. Csak most nem aranyat visznek haza az üveggyöngyökért.
Kovács Jánost pontosan reggel 6 órakor ébresztette órája (made in China).Amíg a kávéfõzõje (made in China) a reggeli kávét (product of Brasilia) csepegtette, lezuhanyzott, a hajszárírtóval (made in Tajwan) megszárította a haját, a villanyborotvájával (made in China) megborotválkozott. Egy pólót (made in India) és farmert (made in Singapore) húzott. Lábait sportcipõbe (made in Korea) bujtatta. A kenyérpirítójából (made in Philippines) kinyert pirítóst reggelizett, majd menedzserkalkulátorán (made in Mexico) megnézte aznapi feladatait. Az óráját (made in Switzerland) beállította a rádió (made in China) alapján, beült autójába (made in Germany), és mint már hónapok óta álláskeresésbe fogott. Az ismét eredménytelen nap végén János hazament, papucsot (made in China) húzott, fogott egy üveg bort (made in France) és bekapcsolta tévéjét (made in Japan). Amíg a brazil sorozatot nézte, elgondolkodott, miért nem talált ma sem egy elfogadhatóan fizetõ magyar munkahelyet...
dehogynem :(
akkor nem is vagy beteg :) ha tudsz rendesen eleget enni
vannak 3 kilót fogytam tegnap reggel óta (és kajáltam rendesen)
vannak elõnyei is akkor... bár 38.8 az már elég sok :(