lassúak a dosos gémek, pedig úgy tolnám az oroszlánkirállyal :DD help
Inkább azt mondjátok meg, hogy milyen a többi Tex Murphy játék? Mean Streets volt az egyik kedvenc kalandjátékom, a Martian Memorandum sajnos hibásan volt, van meg az underdogs-ról, ha jól emlékszem. Az elsõ szoba után kifagy. :-( Under a Killing Moon -ról csak olvastam, The Pandora Directive teljesen kimaradt minden infóm róla, Tex Murphy: Overseer is csak olvasás volt. :-( Szóval valakit valamit tud ezekrõl? Leginkább a beszerzési útja érdekelne, esetleg URL formájában!? ;-) Így vagyok a Blade Runner játékkal is. Az is érdekelne. :-)
ok, a pirates az egy.még nem próbáltam bár megjelenése óta megvan, de biztos jó.bár én a régivel nem játszottam ollie- köszi szépen a felajánlást, de nem élek vele, mert egyrészt letöltöttem, másrész nem fogadok el úgy ajándékot hogy nem valószínû hogy fogom tudni viszonozni. inkább add oda vmelyik olyan barátodanak aki szintén gyûjti a klasszikus darabokat. viszont vagy egy éve ígérted (ha nem te akkor hmuda) hogy ha morrowindezni fogok és kérdésem van szívesen segítesz. nos ha megveszem az új videokártyák procit és memóriákat akkor már érdemes lesz végre komolyabban foglalkozni a játékkal, mert addig nem akartam játszani vele míg az összes szépítõ és egyéb modokkal nem fut tökéletesen. na úgy már jó lesz, akkor akarom végigjátszani, mert edddig csak az elejét vittem végig
Lásd Pirates, Sid bátyánk elõvette, felújította, beletette a játéktörténelem talán legjobb minijátékát - tánc - és tessék, mindenhol újra sikeres lett a megjelenés után közel 20 évvel. Ennél jobb követendõ példa nem is kell...
..ene, de sajnos ilyen remakek ritkábbak a fehér hollónál is. És akkor a minõségrõl még szó sem volt ;]
én az olyan játékokért akár még pénzt is hajlandó lennék kiadni amik régi c64-es átiratok, de olyan megvalósításban mint a duke nukem manhattan project. az állatira tetszet, és mai mércével egy alsókategóriás gép is simán elviszi.remélem egy programozó csapatnak eszébe jut ez az ötlet és meg is valósítják a legjobb régi játékokkal, kis plusz dolgokat belevive nyilván meg új pályákat hogy azért mégse teljesen ua legyen, és a grafikai szinvonal se hagyjon maga után kifogásolnivalót
Nekem a legelsõ játékom a világ legelsõ játéka volt: PONG! :-)
Egyébként jó, hogy szóba jött a Mission Impossible. Nem is olyan rég (ha jól tudom a németek) kiadtak egy új részt, szinte semmit nem változtatva rajta, csak kicsit szebb 2D. Vártam, vártam, aztán kipróbáltam amint kijött. Tetszett, jó ideig elszórakoztam vele.
Nekem pár hónapja egy olyan tapasztalatom volt, hogy amikor még ifjabb koromban odaültem a Prehistorik elé, sokáig játszottam vele, napokig, hetekig. Aztán pár hónapja elõvettem megint, cikket akartam írni róla. És fél óra alatt végigsöpörtem a pályán. Vagy én lettem ügyesebb, vagy nehezebb mûvek jönnek ki?
Last Ninja-t igen, meg akkor is, ha c64re jelenne csak meg a 4. resz ;]
ui: ha mar elojottek a legelso jatekok, en is toprengtem egy kicsit, es asszem megvan a legelso jatek amivel jatszottam, illetve erre emlexem vissza mint legelso. (leszamitva a kvarcjatekokat) Ez pedig a Felix nevezetu Videotonon futo kis ugralos/ugyessegi "csoda" ;] Eskuszom leulnek most is ele ha lenne valahol a kozelben, kiprobalnam hogy mai fejjel mire jutnek vele... ;]
igen, jól értelmezed amit mondtam. hogy ne lennék régi gamer? 28 vagyok, és azóta van számítógépem amióta magyarországra legelõször bekerültek a c64-ek.és sajnos azóta vagyok megszállott játékos, több barátomhoz hasonlóan, volt aki emiatt vált el. nos azért nálam nem ennyire súlyos a helyzet, de imádok játszani. inkább arra próbáltam meg kilyukadni, hogy "lassan" a kétdimenziós képernyõzés és grafika határára jut el a technológia, olyan iszonyatosan jó, élethû grafikákkal találkozunk játékról játékra ami akár csak évekkel korábban is elképzelhetetlen lett volna annak, aki nem azért kap pénzt, hogy mindezt elképzelje és meg is valósítsa.én nem a régi játékokat akarom lebecsülni, hiszen az igazán jó játékok a maguk idejében ugyanakkora, ha nem nagyobb játékélményt és örömet szereztek nekünk játékosoknak, hanem arra, hogy az ember igényei a fejlõdéssel nõnek, hiába mond akárki akármit.a régi gémekkel azért játszunk még mert nosztalgikusan kellemes érzéseket keltenek a régebbi önmagunk izgalmát és örömét felidézve, de kérdem én játszanál e egy c64-es grafikájú és képességû VADONATÚJ játékkal, mondjuk mission impossible 3 vagy hunchback 5 ? ugyanolyan izgalommal várnád hogy megjelenjen és végigjátszhasd? nekem a defender of the crown volt egy nagy csalódás mikor pár éve megjelent, a c64 totális átirata volt, grafikailag is ua.és úgy már nem játszottam vele, pedig annak idején...........
Én ennél tudok sokkal régebbi játékokat mondani... ;-D Természetes, hogy szubjektív eme téma, de konkrétan nem erre célzott most szerintem steweee. Minden kornak megvan a maga grafikai csodája. Élveztük azt, élvezzük ezt, élvezni fogjuk azt... :-) Akárhogy is nézzük, már 2000 sem tegnap volt. Lassan ideférnek a windows alá írt játékok is. (pl. aknakeresõ, passziánsz) ;-)
Én grafikailag elõször az Atari2600 masinám képességeiért voltam oda, aztán naponta jártam barátomhoz Commodore 64-t nyúzni. Ezt követte a Prince of Persia féle gyönyörû karaktermozgás, a Stunts hatalmas ugratásai. Lassan-lassan fejlõdtünk, a '90-es évek végén kerestem az állam a Half-Life közben. stb stb. De az igazi áttörést a Teletabies Adventure 8. részénél várom, de már nagyon! :-))
ezzel én nem értek 1et még a legkisebb mértékben sem! nem tudom hány éves lehesz, de úgy gondolom nálam mondjuk fiatalabb, ezért neked a frisebb gamek nyujtották maradandó grafikái, és tartalmi élményt. Szerintem a grafikáról kár beszélni, vagy ahhoz kötni bárminek is a maradandóságát, mert a 10-15 évvel ezelõtti alkotásoknál, én ugyanugy el voltam hülve bizonyos játékok grafikája láttán mint te "most" max pain után. Véleményem szerint az a maradandó játék ami grafikától, kortól nemtõl függetlenül tud szórakoztatni éveken át! Ilyen játékok szerintem a tetris,bubble,arkanoid,galaga,wizard stb stb. ezeknél persze bele lehetne kötni abba hogy nincs tartalmuk, hiszen ezek logikai, ügyességi játékok, ezért is említeném meg, a számomra tartalommal rendelkezõ, éveken át grafikai csúcsnak számító, és szorakozást nyújtó, 10 éves játékok pár darabját a teljeség igénye nélkül: Robocop, shinobi, golden axe, final fight, cadillacs & dinosaurs. Persze erre jöhet valaki és mondhatja azt, hogy ezeknél õ sokkal régebbi játékokat tudna mondani pl a c64-es idõszakból, aminek garfikája éveken át ütött, és tartalmilag is korrekt volt(mint ahogy ezt én is tehetném). szóval így a végére eljutottam oda, hogy ez az egész totál szubjektív, és kb attól függ, miylen játékokkal kezdtél el játszani. Természetesen napjainkban is jönnek ki oylan alkotások amik maradandót alkottak számora, ha az utóbbi idõket nézem akkor olyan játékokat emelnék ki mint: Giants, tron2.0, black&white, és még számos játék, jóideg sorolhatnám még õket. Mi most haverokkal már hetek óta nyúzzuk gyermekkorunk játékait, amiknek nagyrésze még 2d-s mégis oriási élményt nyujtanak, és mondhatni megunhatatlanok. remélem nem kötekedésnek veszed, ez csak egy régi gémer véleménye
nem, igazából akkor indult be az olyan grafikai megjelenítés és tartalom a játékokhoz ami azt hiszem maradandó, de legalábbis igen sokáig élvezhetõ élményt nyújt.azért ha visszatekintünk, talán a max payne volt pár évvel ezelõtt az a játék például amit a 3d lövöldözõ játékok terén a standardot alkotja, grafikailag ma is tökéletesen megállja a helyét annak ellenére hogy már vannak tõle jobbak, de már olyan vizuális élményt nyújt ami hosszú idõn át élvezhetõ.köszönhetõ a hardverek erõsségének és a fejlõdõ programozói ismereteknek
na kéremszépen ma nagyon megörültem, egy elveszettnek hitt játékomnak adott egy jótét lélek linket. re-volt: http://www.the-underdogs.org/downloadfile.php?file=games/r/revolt/files/revolt.zip&id=4615 kérdésem az lenne, hogy a flying heroes-höz van e vkinek linkje vagy vmi letöltési lehetõség, mert még arra nagyon áhítozom.most hogy a seneca elõfiizetés után jár a bonus leonov szerver, elkezdtem gyûjteni az IGAZÁN jó játékokat.azt hiszem a legrégebbi a croc 2 a gyûjteménybe.csak pc-s platformra, mert bár imádtam a commodore-t,és dosboxxal meg egyéb emulátorral kipróbálgattam a régi nagyokat, a wizard of war kivételével már egyik sem az igazi
Nem tudom mennyire ismered a winxp-t, de próbáltad kompatibilitási móddal? Ha ismered, sorry!
Ez a D-Fend N&S conf fajlja. Termeszetszeruleg nalad mas a program helye azt atkell irnod. Meg esetleg ha nem jo neked az I: meghajto, a mount-olt meghajto betujelenek. Nekem a program, mint lathato a C:\Mind konyvtarban volt, neked azt atkell irnod ,ahova te tetted a jatekot.
Hát én nem igazán foglalkoztam vele ennyire. dosbox szünet elérés -fullscreen. Ezt követõen fagyott a cucc. :-) Tartott az egész hadmûvelet kb. 2percig, annyit szántam rá. Aztán visszabújtam a kötelezõ munkavégzésemhez... ;-) Majd ha lesz rá több idõm, egyszer rendesen megnézem, hátha még cikket is írok belõle... egyszer, HA! :-D
Nekem siman mukodott Dosboxxal. Szepen elinditottam a Dfend GUIval megadtam a parametereket, mint pl "loadfix" stb es mukodott siman. Raadasul nem is kezzel hanem a Dfend varazslojaval konfigoltam az emut.
Pacific generalra tud vki gyógyírt hogy lehet xp-n rendesen futtatni?
Emulátor nélkül nekem is elindult csak éppen játzshatatlan a gyorsaság miatt,meg az egeret nem érzékeli,viszont DosBox alatt látom Nálad is kifagyott..... Hát kár pedig már vártam milyen jó is lesz megint öcsém ellen izzitani most a szünetben igy marad a Homm4:)
Elõször emulátor nélkül probáltam, azzal elindult. Bár idõm nem volt vele játszani. DOSBox alatt meg kifagyott az egész masina. ;-) Egyébként a DOSBox oldalán írja, hogy szükséges, ha jól értelmeztem. :-)
Naná, az nálam olyan mint a passziánsz másoknál. Mindig visszatérek az "öreghez", ha megunom az aktuális dolgokat, vagy ha nincs sok idõm, vagy ha csak ki akarok kapcsolódni pár percre. ;]
Akárhogy is nézzük, nekem évek óta van letöltés managerem, 2-3 éve a Flashget és remekül szuperál, azzal sose volt bajom. És tegnap lejött simán a North&South is. Más ötletem nincs, próbálkozz azokkal a linkekkel, amik az oldalamon vannak. Hátha valamelyik már beindul... :-D
Lehet hogy amatõr vok de annyira nem hogy mégegyszer feltegyek flashgetet vagy barmi ilyen letöltõs szart a gépre egyszer már tönkrevágta még egyszer nem fogja....
Akkor engem miért dob át vmi Smiles vagy milyen oldalra ha ráklikkelek?! Tessék ezt irja ki: HELP/NAVIGATION ERROR - File Not Found Unable to find http://retrogames.intranet.hu/sub/northandsouth.zip Szóval nálam van a hiba biztos?:)
Linkek menüpont, ott van néhány magyar és külföldi oldgames lelõhely.
Ezt leszámítva megsúgom, hogy most töltöttem le tesztre a North&South játékot a retrogames.intranet.hu -ról. Talán nem letöltõ managerrel kellene próbálkozni? Már megint... :-D Amatõr oder Amatõr? ;-)
Beirtam Googlebe és kb 20 helyen hittem azt hogy megvan...De vagy nem volt már ott a file eltávolitottak vagy a formátum volt rossz vagy az oldal fizetõs.....MOndom nem vagyok ám teljesen amatõr....Na megnézem ezt.......
A Cobrát pedig beleakartam tenni, csak közben authorwareben is dolgoztam, aztán kifelejtettem. A Civ-t néztem, de csak a játék "térkép" részérõl találtam screenshotokat... Majd a munkák és vizsgák után csinálok egy 1024x768-as bannert, jó? ;-)
Hát én vérig vagyok sértve, hogy a Last Ninja cimborámat nem látom viszont. ;]
Kovász: Ha a MadTV 2 neadj'isten angol nyelvu, plz osztd meg velem majdan a linket. Mert nemetbol van raklappal, de angolt sosem talaltam, pedig tenyleg evek ota keresem...
Direkt akartam ilyen zsúfoltra, amúgy elnézést kérek azoktól, akiket megsértek azzal, hogy kihagyom nagy kedvenceit! Belekerülhetett volna a Civ, vagy Sim City, de egy szekér vagy egy háztömb keveset mutatott volna. Lehet amúgy kitalálni, hogy mikbõl lett lopva a 25 kép. ;-) SZIGORÚAN csak kezdõ oldereknek... :-))
Hohó.....Mostmár elidnulna a Master of Orion is de állandoan a DISK1 et kéri tõlem....Mi a fenét tegyek? A Dosbox használatába kezdek belejönni rendesek voltatok thx
Unatkoztam, pedig igazából totál nincs idõm... :-) Nekem spec nem tetszik, mert összevágtam csak, de ha gondoljátok...!? ;-)
Dosbox alatt....És richtig sem indul el pedig azota már szépen fut minden más igy a North&South is de a Master of Orion richtig kibaszik velem...Azért kössz a segitséget.... És a DOC pedig megy,de a lovagi tornánál elsötétül a képernyõ.....:(
Pedig azt itteniek akarták befejezni... mégse jött össze. Mondjuk nem is baj... maradjon csak a Street Rod 1 és 2. Rosszul esett volna egy silány remake... :-)
mondtam hogy elolvastam de semmi olyat nem tartalmaz ami azon segitene miert nem indulnak el a progik....Ill pl az avi kiterjezstést mivel nyissam meg..... Vagy ami elindul az mitõl lesz sötét 1 dolog hatására stb stb.....
Ennyire ne legyél már kezdõ... még délután mondtam, hogy hol találsz róla részletes leírást. Ezek szerint mindegyik régi DOS alatt írt játékot XP alatt akartál futtatni. Addig ne csodálkozz, hogy nem fut szinte semmi, amíg így folytatod. Semmi bonyolúltsága nincs a DOSBox-nak, ha követed a részletes leírást. Na tessék nekiesni! :-)
Sajni nem ismerem a Dos Box progit és mivel nem értek hozzá félek állitgatni.....de ha valaki világosan elmagyarázza mit és hogy annak nagyon örülnék.:)
Menürendszert... CDvel, anélkül, hangkártyával, max memóriával.... Ehh, régi szép idõk... Autoexecbõl induló Wolfenstein3D... :)
Kicsit más azóta a rendszer... Task Manager, soxar leállítgat...
Érdekes, akkor azon kellett küszködni, hogy egyáltalán mûködjön, mostanában meg az a probléma, hogy sok fölösleges szarságot kell rendszeresen leállítgatni... :)
Felraktad már a DOSBox programot? Ha jól emlékszem abban is lehet állítgatni a memóriát. EMS = Expanded Memory Specification, azaz a Lotus/Intel/Microsoft memóriabõvítési rendszere. ;-)) Lényeg, hogy régen a config.sys-t kellett átírni ahhoz, hogy fusson pár progi. Az ügyesebbek írtak egy menüt, így dos alatt bekapcsoláskor lehetett választani. De imádtam! :-) Szóval próbáltad DOSBox emulátorral?
Bahh.....aszem vmi EMS drivert kér hogy elinduljon....Honnan lehet ilyet letölteni?Egyáltalán mi az? Bocsika de ilyen dolgokat nem nagyon ismerek... Más....leszedtem a NOrth&Southotot de az meg Avi formátumba van mivel tudom megnyitni és elinditani?
Az a Mambo, amit én ismertem. Az nem sex verzió volt, s Win3.1 alá írták. ;-)
végre megvan a neogeo bios, igy megy minden játék ami eddig nem indult el! Köszi a segítséget mindenkinek! jah, és hogy teljes legyen az öröm meglett e bekerítõs pókos meztelen csajos játék is:) amugy nem mambo hanem gals panic a neve.
minenkinek ajánlom az abc sorrendbe rendezett screenshotokat a MAME honlapján, én most néztem át az egészet, és rengeteg olyan játékra ismertem rá a képek alapján, ami talán soha nem is jutott volna eszembe.