Senki sem vitatkozott azzal, hogy baromság-e vagy sem, csak példát hoztam az "ezt én nehezen hiszem el"-re. Felőlem a szaGértők azt magyaráznak amit akarnak. Tény, hogy Senna egy eltervezett alkatrész miatt halt meg, ami az egyik pályaegyetlenség okán, egy huppanón tört el azután, hogy áttervezték. Newey volt a tervező ott is, ott is vékonyított, szarabb lett minden. Bár nem ő a főnök, tuti, hogy az idei kocsihoz több köze van, mint a tavalyihoz!
Persze lehet, hogy a szaGértőknek van igaza, azt is elolvastam, de ezek inkább együtt több hibának tűnnek, így bármi lehetséges.
Tuti, hogy mind tervezési, esetleg gyártási hiba, mert új fejezet van, még a Mercinek se jött össze minden elsőre, pedig jók az ötleteik. A Ferrari meg első versenyen nagyon erős volt. De erős volt 1997ben az első versenyen a Meki is (1-3), aztán a végén sehol se voltak.
amikről itt szó van,azok a mechanikai feszültség/szilárdságtan és a terhelések típusának témaköre a kormányzással kapcsolatban. szvsz nagyon spórolni akartak (kb.minden autó többé-kevésbé túlsúlyos),mert egy nagyobb kerékvetőről is hasonló erőhatás érné a kormányművet (és nem a felfüggesztést).ez csak azt mutatja,mennyire a sötétben tapogatóznak a legjobb mérnökök is a szabályváltozás után. gyártási hiba sem kizárható,de némi +mm anyagvastagság és +pár gramm súly lehet befigyel most a RB-nál ezen a téren a biztonságért :)
Cserébe szétrohad a küszöbe... eleve az összehasonlítás is nevetséges.
Régóta látom én is hogy merre hány méter lac coo-nál, itt is meg ph-n is. De valami ellenérvet felhozhatnátok a röhögős fejek helyett. Csak mert szerintem is a világ faszsága ez a sztori. Egy 30 éves Punto-ban sem menne tönkre a kormányzás egy 10 centis ejtéstől. De lehet hogy akkor sem, ha egész nap ejtegetnék le 10 centiről. Érdekelne az ellenkező érv. Az én alusipkás összeesküvés-elméletem az az, hogy gyártási hiba volt, és nem akar az RB semmilyen biztonsági vizsgálatot, nehogy ne engedjék őket addig versenyezni.
anank mi köze ehhez ? :D ez szerintem ordas nagy kamu, függölegesen azok a futómüvek irgalmatlanb erőt bírnak ki .... ledobástól elgörbül.. hagyjuk már .
Az inkább több tonna. Mármint a leszorítóerő. Ez a ledobós megoldás nem hiszem hogy valós lenne. Én csak azért remélem hogy megoldják, mert nem lenne vicces ha egyszer valami tempósabb kanyarnál válna irányíthatatlanná az RB.
Mindkettő szerintem.... Az alap, hpogy ha egy autó hidegben küzd a gumimelegítéssel, az melegben jobb lehet mint ahogy snaszos, hogy melegben amásik féle tülmelegedhet... De kis hátsó tapadás miatt idővel simán az is leeht, hogy a durva csúszkálás miatt ennek ellenére elmelegszi ka gumi.. ez nem fekete és fehér... szerintem megoldják a mercinél ...
Ja, meg még azt érdemes tudni, hogy a RB ERS a célegyenesre lett belőve, ezért próbálkozott ott és ezért volt akkora különbség egyenesben, de a második DRS zónánál már nem volt annyi rásegítés, ezért is tudta Leclerc könnyedén visszaelőzni. Hétvégén meglátjuk ki mit tudott javítani 1 hét alatt, meg persze a körülmények is mások lesznek.
"kerékcsere után nagyon ledobták (?) és elgörbült valami a kormányműnél"
Azt gondoltam volna, hogy ennél sokkal többet elbírnak ezek. 1000x mennek át egy futam alatt rázóköveken meg, mindenféle bukkanókon úgy hogy több száz kilós leszorító erő van a kocsin és mégis megárt neki ha 10 centiről ledobják.
RB-nál többféle hiba lehetett. 1-ik az, hogy kerékcsere után nagyon ledobták (?) és elgörbült valami a kormányműnél (ezért nem tudott kanyarodni rendesen). Másik a közös benzinpumpa és az E10 csodás elegye. Harmadik szintén az E10-el kapcsolatos tervezési hiba, ami kis üzemanyagszintnél jön elő. Ja és a RB-nak fékhűtés problémái is voltak, ezért bele kellett emelni a gázba és vitorlázni féktávig. Szóval szép nagy hibalista lehet. Alpha Taurinál MGU probléma volt, Pereznél meg valszeg az, mint Maxnál, hogy elfogyott/ nem jutott el a benya a motorba.
Na most akkor hőmérséklet, vagy delfinezés? Azóta olvastál valamit a neten?
Delfinezés miatt emelik a hasmagasságot, ezért leszórító erőt veszit, ezért jobban radíroz ahátulja kigyorsításon, a kevesebb leszorítóerőt valamennyire vissza kellene hozniuk ,nagyobb ahátsó szárny emiatt nincs végsebesség... Nem bonyolult ez...
A Mercivel az a baj, hogy lassú is volt, nem csak a gumikezelés volt gagyi. Meg hát a többiek is ebben a hőmérsékletben mentek. Szerintem ott a nem létező oldaldobozzal lesz a baj, de csak a hasamra ütöttem. A Red Bull javítani fogja a megbízhatóságot, mert ahhoz lehet nyúlkálni. A Ferrari meg fixen nem trükközik megint, ilyen rövid időn belül.
Többen nyilatkoztak h sokkal jobb a helyzet... És láthattuk is h senki nem igazán ragadt be valaki mögé...Akinél csak egy kicsit is jobb volt a tempó az előtte lévőnel , azt meg lehetett előzni... Perez megelőzte Hamiltont első adandó alkalommal , Bottas !!! átment a midfielden ( amire nem volt képes a rakéta merciben ) Zhou a 20. helyről mint kés a vajon jött át és ott volt pár kör alatt Bottas mögötti pozícióban...
És szerencsére nem lett túl könnyű sem az előzés, meg kell azért dolgozni érte...
És végre nem spórolgatnak , jönnek inkább kereket cserélni...
Jó de most tényleg ha nagy szélárnyékot akarunk az úgy elérhető hogy tolja maga előtt a levegőt az autó és nem úgy hogy aerolag fejlett forma kis légellenállással. Szóval minden okoskodás végén ott lyukad ki hogy nem lehet a fizikát megerőszakolni, a radikális megoldások meg annyit lassítanának az autókon ami meg teljesen elfogadhatatlan.
csak a poén végett nem kell egyszerre mindent komolyan venni. Amugy meg magnussen azt mondta, hogy nem könnyebb csak jobb az elözés, magyarán máshogy szar mint eddig volt. könnyebb követni , de nincs szélárnyék, és a DRS is akkor jobb ha egyedul van, szóval megint csak a DRS elözés lesz ebbol .
Ez egy extrahideg verseny volt.. ki tudja, lehet melegben jobb a Merci tapadása és nem kell leradírozn ia hátsó gumit mindne kigyorsításon .. Lehet a honda motor extragyenge és megbízhatatéan lesz egész évben, főleg ilyen MSN-en , távsegítségge lfejlesztve... Annyi minden lehet még , Ferrari is volt már brutálerős motorral aztán elég csúf vége lett... Én egyiket se íerom még le, meg egyik sem totál favorit még...
Röviden: Magnussen megerősítette, hogy könnyebb követni az előtte haladót, viszont a szélárnyék nem ad akkora előnyt mint régen.
Foleg hogy brutal hosszu a versenynaptar es valtozatosak a palyak,majd esetleg az 5.-6. futam utan mar megszilardulnak az eroviszonyok,de sztem iden nagyon palyafuggoek lesznek az autok jobban mint az elmult evekben
Elfogott rakétatámadási kísérlet volt egy jeddah-i Aramco elosztóközpont ellen. GP ott gondom lesz...
ami még eszembejutott a versennyel kapcsolatban az a mentés és a SC. 3 körbe telt, hogy egy autot ami a megnyitás elött állt ki tudjanak vinni a pályárol és ujra elindulhasson a verseny. Nem értem miért enynire ovatosak, régebben az ilyen eseteket megoldották arra a szakaszra érvémyes sárga zászlóval, és mire körbe ért a mezönby már sehol nem volt a kocsi és nem kellett miatta SC. DE volt olyan is régebben, hogy szinte a fél verseny alatt a pálya mellett volt a kieasett kocsi és senkit nem zavart, mert egy megnyitásnál állt vagy a fal mellett a belso oldalon ahova nem mentek verseny közbe a kocsik. Nem értem ezt miáért nem lehet manapság megcsinálni . Hova jutunk a végén, hogy meg kell állnia a mezonynek addig mig a kocsit elviszik majd állorajt ujra ? ÉS elvileg azota fejlödtek a kocsik , mint ami régen volt . Megértem, hogy a biztonságra törekednek, de vannak azért olyan esetek, hogy a pálya bizonyos részeihez mégcsak közel sem mennek, mert nem az a ideális iv.
ja és mégvalami, volt valahol a kocsimbemutatásokbol valami közvetités én nem találkoztam vele. Utoljára szerkesztette: repvez, 2022.03.20. 22:37:36
Látom neked csal a Ferrari, csal a Honda. Nagyon szomorú éveknek nézel elébe a befagyasztott motorokkal, mert a Merci lemaradt. DRS-sel és szélárnyékkal küzdött a Merci a HAAS ellen.
Látom neked csal a Ferrari, csal a Honda. Nagyon szomorú éveknek nézel elébe a befagyasztott motorokkal, mert a Merci lemaradt.
Igen, mert azok fogják fejleszteni a motort, akik az energiaitalt gyártják. Ezek az ócska üdítősök körönként 1 másodperccel gyorsabb autót hoztak a szezonnyitóra, mint a csodálatos Mercedes. ☹ Szerencsére volt Safety Car meg kiesés, így nem lett annyira megalázó. Az is nagy szerencséjük hogy fos lett a Meki, így lehetnek 3. erő... Amúgy meg végre egy jó Ferrari, 3 éve szenvedtem csak a tv előtt.
itt néhány embernél azt érzem hogy a falat nézték a kijelzők helyett
Több ideig tudnak egymáshoz közel vonatozni... De előzni azt nem ... Talán annyiban javul a dolog, hogy ha nem sikerül az előzés két-három kör alatt akkor nem kopik ronggyá a gumi mint régen... De a hűtés hiánya így is rákényszeríti a követöt hogy feldja ...
Nekem sem jött át a közvetitésen, hogy bármi is változott volna még mindig a DRS a dominancia és abbol se venni észre semmit amit az uj autokrol mondtak, régebben a szélárnyék elég volt ahhou, hoyg elözni lehessen, mert ha egy kicsit belül voltákl egy bizonyos távon akkor már szinte magára szivta az elöl lévő auto a mésikat és összementek ha nem huzodik ki a mögülle. Hogy egyes helyyeken majd olyanok lesznek mint a gokartok, a másik meg, hogy majd sokan kipördülnek ha elvezstik a tapadást stb. egyelöre ugyan az minden mint volt csak mások a kocsik kinézete
igazábol ezt a delfinezéses problémát se nagyon értem, mert a tavalyi autoknak is leért az aszfaltra az alja ahol lehet, hogy kisebb szivo hatás volt, de ha az is megszunik akkor ugyan ez az eredmény ráadásul ott puhább felfuggesztés volt. Ilkletve a mostani autokank a has két oldala biztos nem ér le tehát ha a közép rész le is ér a levegönek el kellene mennie a két szélso csatornán, mert ha nem szabad , hoyg leérjen a has akkor nem kellene , hogy szikrázzon amikor az ut nem egyenletes.
A konstruktőrit lehet, hogy ezzel bukta is a RB? Verstappennek nem ment ma igazán. Lehet zavarta, hogy pont az a kicsi hiányzik és túlerőltette, türelmetlenkedett.
Én sem láttam azt a hatalmas előrelépést amiről a stúdióban beszéltek, hogy milyen jól lehet követni a másikat, de majd a pilóták megmondják. Lehet ha nem lenne DRS akkor jobban érződött volna, de itt főleg, hogy 3 DRS zóna is van, minden előzés DRS volt.
Melyik évben is kellett bárhonnan felállniuk? Várj, gondolkodnom kell ...
Remélem, hogy a Mclarennek csak a fékeivel voltak gondok és hamar találnak rá megoldást, hihetetlen, hogy hogy lehettek a teszteken az első helyeken, most meg utolsók. DE azt is látni kell, hogy most a mercis motoros autok nem lettek erősek, ellenben a ferrari motorosak, mindegyik több poziciot jött elöre a tavalyihoz képest. Sztem a Merci nagyon elbizta magát minden téren és jobban tették volna ha 2 autó tervezése helyett csak egyre koncentrálnak és minden tesztelési idejuket arra szánják.
Nem is értem, hogy miért volt számukra ilyen fontos, hogy 2 autojuk legyen mikor az elso versenyekre ugy is fel kell fedniuk az igazit és amit lehet a másikak ugyis lemásolják. DE igy eldobtak maguktol 3 tesztnapot is.
Remélem Sainz idén is elveri a legvégén Leclercet! :D