Milyen "körülmények" ??? Ennyi elég hozzá ?!!! ÉS LEGKÖZELEBB ?????? Mikor családotok, gyermeketek lesz, már nem fog ilyen egyszerûen menni a dolog, akkor már másokért is felelõsséget kell vállalnod ! Ez itt nem a holodeck !
Vagy képes vagy elsõre is uralkodni magadon, civilizált módon megemészteni a dolgot és megbocsájtani (magyarul nem zavarod rögtön el a sunyiba), ez esetben MONDJUK férfi módra jól "megbüntetheted" és örök életére hálás lehet neked, hogy megúszta ennyivel. Keféltek mint a nyulak és szartok a halakra !
Vagy macsó módra elhajtod a jó büdös... és ragaszkodsz is ehhez, ez a döntésed, mert FÉRFI vagy, fafejû, öntörvényû és kérlelhetetlen mazochista, igazi boldogtalan alkat. Büszekséged magaddal viszed a magányos sírba !
DE hogy elõször elhajtod (meggondolatlanul, felindulásból, hiszen szereted), majd évek alatt visszakönyörgöd magad hozzá...hmmmm... Jóhogynem bocsánatot kérsz tõle, hogy jót ribanckodott ?!!!
Mind1 ez a te döntésed és lehet, hogy számodra ez így jó is lesz, de nekem lekvár vagy ! Sorry ! :DDD
Szerintem nem vagy lekvár... Sõt nagyon is tökös dolog volt megkeresni a párod. Újra. Sajnos nekem erre már nem-igen van lehetõségem. Vagy legalábbis nem érzem, hogy lenne. Ellenkezõ esetben én is úgy tennék, ahogy te. De sajnos én alighanem végleg elb@sztam. :-/
Szóval érdekes, mert ennyire nem kéne félénknek lennie, ha odamész esetleg felmászik a falra, ha hozzáérsz meg elsápad és begubózik ? Megnézném én magamnak azt a csajt, szal siess a képpel. Talán azt mondanám, hogy holnap feltétlenül menj oda, ha kell kötözd le a lábait, vagy hasonló. :D Amolyan "hawaii" stílusban próbáld meg, tök jókedvûen "Haliii, mizuuu, bocccs, hogy tegnap nem jöttem, de elkaptak a haverok, szal boccs !" Ha meg télleg nagyon gázos a csaj, inkább hagyd rá, majd rájön, hogy ilyen hebehurgya hozzáállással sose lesz pasija, már ha akar egyáltalán...
Szerintem nyugodtan lehetsz egy pöttyet "tökösebb". Yo hogy nem a bolygók együttállását várod, hogy megszólítsd. Legszerényebb véleményem szerint, ha valamelyik félnek is ***nem teljesen mindegy***, hogy melyik nap melyik órájában és milyen földrajzi adottságok mellett történik meg a beszélgetés... na akkor már ***teljesen mindegy***.
1.: Király, hogy ezt a vadidegen netes arcokkal osztod meg... van nekünk jobb dolgunk is ! Én pl a pattanásaimat nyomkodom, és irok egy php-s lapot ! Nézzenekoda ! ilyenekkel feltartasz ! 2.: Királyul elmondtad 20 sorban hogy nem történt semmi !
(1+2 is vicc, be ne sértõdj!)
haliho!! Szóval ugye eljött a nagy nap, mint tudjátok, már nagyon kiváncsi voltam, hogy mit szól végre a lány, volt ideje gondolkodni. Az egyik órám pont arra fele volt, így gondoltam, hogy az lesz a megfelelõ pillanat. Elindultam a terem felé, a folyosón láttam már, hogy ott van az eegyik barátnõje a padon. Na ahogy õ meglátott rögtön átment a másik padra, és vmi ilyesmit hallottam, az egyiket õ mondta, hogy jön, a másikat meg vki más, hogy na õ az! erre még direkt mintha a terembe akartam volna menni elõbb, enyhén ránéztem, hogy mit csinál, és hát nem is tudom... szóval ahogy láttam rajta hatalmas zavarban volt, bebújt a sarokba a padnál, és hát elrejtette az arcát... de eltudjátok biztos képzelni, szóval nem úgy, hogy na itt van már megint, hanem mint aki zavarban van,hogy JUJJ OTT VAN biztos értitek hogy gondolom. Na mondom, ez meg mi??? Mert azt hallottam, hogy félénk lenne, na de ennyire? vagy csak nem akarta megmondai, hogy mégse... na akkor elment a kedvem, hogy odamegyek (szerintem jobb is, hogy nem úgy mentem oda) utána nem láttam már, viszont, pont lent voltunk 2 barátommal, amikor ment haza. Én pont úgy álltam, hogy enm láttam õt, de õ látott engem... Na ekkor mondták a srácok, hogy ott van, ott van, de én nem csináltam semmit, cscak beszéltem nekik tovább. Aztán kérdeztem a srácoktól , hogy észre vett-e, azt mondták, hogy tök hülye vagyok, mert nagyon nagyon nézett. Mondták, hogy emnejk utána a buszmegállóba, el is indultam, de útközben összefutottam egy haverral, õ meg azt mondta, hogy ne menjek utána, mert az milyen, hogy a buszmegállóban beszéljük meg a dolgokat, majd holnap szépen nyugisan odamegyek. De nem baj, most így legalább õ is gondolkozik egy kicsit a mai nap:) bár ezekszerint neki is járt rendesen az agya:) Na kérdezem, hogy mit szóltok az egészhez? Vagy csak szimplán hülye vagyok, hogy nem beszéltem vele ma? (holnap tuti fogok, de remélem ezzel nem szúrtam el, bár nem hinném, csak nagyon megzavart az a dolog, persze elhet, hogy túlbonyolítom, sé nagyon zavarban volt) Na ti jöttök!
no igen, szerintem teljesen érthetõ ez a bizalom dolog. Persze egyén függõ is, de szerintem kell hozzá idõ amig szinte teljesen elmúlik a bizalmatlanság. A kérdés amit mondasz, hogy melyik volt nagyobb hiba, szerintem már így nincs jelentõsége, hisz kibékültetek. Az, hogy kidobtad, szerintem a legtöbb férfi ezt tette volna, szóval én nem mondanám hibának (persze szvsz), a visszafogadás meg szintén, hisz most boldogok vagytok:) Szerintem az lett volna hiba, ha nem próbáljátok meg újra, hisz mind a ketten szenvedtetek
nem baj az ha hosszú, azért vagyunk, hogy meghallgassuk egymást:) Még visszatérve arra amit elmeséltél, gondolom nem kivánod senkinek azt a pár hónapot ami akkor volt.
Ja, hát a bizalomról nem írtam, de a mai napig elõjön a dolog, néha túlzásba viszem a féltékenykedést, volt is belõle vita elég. Kért, hogy bízzak benne, de látta, hogy nem nagyon megy, ez kicsit agyonütötte a dolgot. De mostanra már azért talán kiirtottam minden bizalmatlanságomat. De egy kérdést sztem sose fogok tudni megválaszolni: melyik volt nagyobb hiba, kidobni, vagy visszafogadni ..?
Köszi szépen !
Hát hosszú lett, pedig sûrítettem, meg pár dolog ki is maradt, de a lényeges dolgok ott vannak.
jó nehéz idõszak lehetett mindkettõtöknek! De a lényeg, hogy helyrejöttek a dolgok! Az eljegyzéshez pedig NAGYON GRATULÁLOK!!!! És sok boldogságot kivánok!
Szóval ezután napokig nem aludtam, iszonyat rosszul voltam, nem volt kedvem semmihez, elmentem suliba, aztán hazajöttem, aludtam, unatkoztam, nagyon szarul voltam. Találkoztam az osztálytársával, aki amolyan hírvivõ volt kettõnk közt. Tõle tudtam meg, hogy 2 hétig nem volt suliban, folyton bezárkózik a szobájába és bõg. Kb. két hónap után láttam elõször, és nagyon meglepõdtem. Általában úgy 55 kg. körül volt, ekkor úgy 45 lehetett, csúnyán lefogyott, elvesztette a formáit. Elég rosszul éreztem magam, hogy ez mind miattam van. Osztálytársa hozta a híreket, persze titokban, mindkettõnk téglája volt. Szerencsére bõ 3 hónappal a szakítás után kezdte összeszedni magát, elment az iskolabálra (4.-ben ugye), eljárt kondizgatni, bnõivel erre-arra, néhanapján láttam, sokkal jobban nézett ki, de még csak nézést sem váltottunk. Persze nagyon hiányzott. Eltelt még kb. másfél hónap így, csak hallomásból tudtam róla. Sokat beszélgettem osztálytársával, tudni akartam, hogy õ mit gondolhat rólam, megútált, elfelejtett, vagy esetleg én is hiányzok neki. Egyszerûen annyit mondott, hogy pont úgy érez, ahogy én...hát nekem hiányzott, így valszeg én is neki, hittem a csajnak, hisz õ dumált mindkettõnkkel. Tavaly nõnapkor, azaz kb. pont 1 éve már nem bírtam tovább, egy kis rábeszélésre erõt vettem magamon, vettem 1 nagy csokor rózsát, és beállítottam hozzá lesz, ami lesz alapon. Elõször csak illetõdötten álltunk, aztán nyakbaugrás, öröm, átbeszélt éjszaka. Majd mégegy és mégegy, mindent megebszéltünk, kivéve egy dolgot, hogy hogyan tovább. Nem tudtunk, talán nem is akartunk dûlõre jutni, folytassuk, ne folytassuk, nem is beszéltünk róla, kerültük a témát. Aztán pár hét múlva csak megbeszéltük, legyünk barátok...de jóbarátok, nem avatkozunk egymás magánéletébe, de mindent megbeszélünk. Vártam mikor jelenti be, hogy esetleg talált egy fickót magának, hisz nagyon szép, csettintésre a lábai elõtt hever 20 pasas. Én meg a papi zárdán gondolkodtam. :) Ment ez a barátosdi meg nem is, aztán áprilisban volt egy sörfesztivál a városban, minden évben megrendezik, mi mindig ott voltunk. Beszéltünk róla, hogy ki kivel megy, haverok, neki bnõk. De nem jött össze egyikõnk haveri köre se, de csak nem hagytuk ki, így ketten mentünk. Kicsit beittunk, aztán éjjel "leléptünk". Hozzá. Fél év után elõször meg is történt...Másap mindketten a lelkiismeret kínjában beszéltük meg a dolgot, ez így nem mehet tovább, rohadt huzavona, nem bírjuk, ne találkozzunk többet. Na itt már a kötelet fontam magamnak, hogy mekkora idióta voltam...El se tudtam képzelni magam nélküle, jobban hiányzott, mint bármikor. Osztálytársa ekkorra már valami õrangyal volt kettõnk fölött, mindkettõnket lehordott a sárga földig, hogy miért távolodunk el egymástól, tiszta hülyék vagyunk, szükségünk van egymásra. Kb. 2-3 hétig bírtuk így, aztán május elején jött a ballagás, a sajátom végérõl ellógtam az övére, vittem neki virágot, és vallottam. Nem birom tovább, szeretem, próbáljuk meg, stb. Mosoly, öröm, de a ballagás közepén nem volt szerencsés a dolog megbeszélése, így estére halasztottuk, egy vacsi mellett megdumáltunk mindent. Aztán végre boldogan újra együtt, nyáron nyaraltunk egy szépet, ott megfogadtuk, hogy akármi is jön, nem áll semmi közénk. Aztán most karácsonykor megvolt az eljegyzésünk.
értem:) persze ez természetes a haverokkal való kidumálás (meg az õ részérõl a bnõivel) hisz hûséget fogadunk, nem vakságot:)
2,5 nagyon szép év után tette meg, imádtuk egymást, komolyabb vitánk azelõtt sosem volt, mindent meg tudtunk beszélni, a tökéletes pár mindenben. Én soha, de soha még csak nem is gondoltam arra, hogy megcsaljam. Persze mindig megnéztem a szép lányokat, haverokkal megdumáltuk õket, de ebben semmi sincs, õ is kidumálta a pasikat, ez természetes. Persze igaz, hogy ha együtt van bnõivel, akkor az katasztrófa, kíméletlenül pletykálkodnak. :)
Hûha. Nos szerintem is, ahogy DecenS is mondta, attól is függ, hogy neked mi számit megcsalásnak, bár itt elmondtad , és pont a szerintem legsúlyosabb dolog történt...Hát az biztos, hogy nehéz helyzet. Azt nem tudom, hogy én hogyan reagálnék (úgy értem a tombolásom után, hisz biztosan angyon ideges és mérges lennék) de azt tudom, hogy én kicsit féltékeny tipus vagyok, tehát nem tudom mi lenne... az biztos, hogy rohadt szarul esne a dolog, de szerintem ha szeretem a lányt, akkor megtudnék neki bocsátani, persze attól függ õ , hogyan állna a dologhoz. Az biztos, hogy nem egy könnyû helyzet, persze forditott esetben ha te csalod meg a barátnõd, akkor biztosan te is nagyon megbánnád, és gondolom azt várnád, hogy megbocsásson. No az is lehet persze, hogy te el sem jutnál arra a szintre, hogy megcsald õt (bár az élet kifürkészhetetlen) Na de térjünk vissza arra, hogy ha minket csalnak meg: a bizalmam az tuti, hogy nem lenne már oylan, mint elõtte, persze a sebek begyógyulnak, lehet, hogy egész hamar rendbe jönnének a dolgok.
de a jól értem akkor most õ a barátnõd még mindig ugye? Ha igen, mennyire volt nehéz megbocsátanod, illetve mennyi idõ telt el, hogy újra együtt voltatok és mi a helyzet a bizalommal?
Szal röviden: 2002 októberében volt, elmentünk egy este szórakozni a szokásos társaságunkkal, én+bnõm, bnõm bátyja+a nõje, bnõm egyik volt osztálytársa+a barátja, így hatan. Jót iszogattunk, kivéve asszony bátyját, mivel õ hozott kocsival. De nem bírta pia nélkül, így a kocsit hazavitte, én meg vele mentem. Bnõm kicsit berágott, mert otthagyom, de mondtam, hogy sietek vissza. Kb. egy óra múlva értünk vissza, akkor már nem volt ott, csak a volt osztálytársa, akitõl megkérdeztem, hogy hova lett. Õ mondta el, hogy lelépett, és egy fickó (ismertem persze) vele ment, hogy hazakísérje, mert rendesen beivott. Próbáltam felhívni, de kikapcsolta a telót, így nemsoká én is hazahúztam. Másnap délelõtt (nem ittam sokat, nem voltam másnapos) elmentem bnõmékhez, de nem volt otthon, szülei szerint még nem ért haza, azt hitték nálam aludt. Ekkor már tudtam mirõl van szó... Kora este végre elértem, áthívtam magamhoz, elõször tagadott, aztán hosszas faggatás után, veszekedés és eszeveszett bõgés közben bevallotta az egészet. Kurva mérges voltam, megmondtam, hogy tûnjön el. Sírva ment el...
Szerintem azt neked kell tudnod/érezned, hogy meg tudsz-e bocsátani, és ha igen, mi az, amit megbocsáthatónak tartasz, és mi az, amit már nem. Erre nincs általánosan elfogadott, egyetemleges határ megszabva. Megcsalási küszöbérték. :)
Elég összetett kérdés ez. Gondolkodj el egy kicsit. Tudod szerintem óhatatlan, hogy az ember még egy yol mûködõ, stabil kapcsolatban is megkívánjon alkalmanként egy másik ellenkezõnemût. Hisz nyilvánvalóan hiányzik a hódítási élmény... egy laza flört, pezsgés, kaland... Bármi. Szerinted hol kezdõdik a megcsalás? Simogatásnál, a másik kezének a megfogásánál? Egy csóknál? Csókolózásnál? Pettingnél? Szeretkezésnél? És szerinted mi van olyankor, ha a párod egy ujjal hozzá sem ér a harmadik félhez. Sem érintés, sem kézfogás, sem csók, sem szex. Semmi. De rá gondol. Belészeret. Õ tölti ki a gondolatait. Róla álmodozik. Miközben veled van. Szerinted hol van ehhez képest az, hogy téged szeret, te vagy a párja, de egy éjjelt valaki másnak az ágyában tölt. Akivel tán soha többé nem is találkozik. Két ember. Egy kellemes emlék. Semmi több. No?
hát figyelj: én nem tudok saját véleményt nyilvánitani és alkotni 13 évesen:-) az ilyet nem tõlem kéne kérdezni, hanem egy tapasztaltabbtól és idõsebbtõl.....:-)
Hmm, hát elõször érdekelne a részletesebb véleményed, pl. hogy milyen mentséggel lehetne megbocsátani, stb, utána leírom a dolgot. Egyébként egy bulis, részeges este után egy másik fickó ágyában töltötte az éjjelt...
Szóval azért érdekelne, ugyanis bnõm megcsalt egyszer, mikor már 2,5 éve voltunk együtt...
Ok, egy téma, amiben nincs, és nem is lesz dûlõre jutás sohasem, szal: Megcsalás. Megbocsátható-e, ha igen, mi kell hozzá, miért, vagy miért nem, hol a határ, és lehet-e még utána bízni.