De a Carrerában is tuti van, tegnap checkoltam le, amikor hallottam a hírt.
magyarországon gyártják?
Az x-bit labs érdekességképp elõhozta az A3-as és az A5-ös verziójú GeForce3 chip közt látható eltéréseket. A két fényképen jól láthatóak a különbségek, a régebbi chip még a régi NV20-as logót viseli, míg az újat már GeForce3 felirattal látták el, és emellett revíziós számát is megváltoztatták A3-ról A5-re. Ha valakinek jó szeme van, az új chipen azt is észre veheti, hogy az új chip gyártási ideje 2001. 13. hete. Ez azt jelenti, hogy az NVIDIA már márciusban elkezdte a végleges GeForce3 tömeggyártását.
Sunyi nvidia
ugyanezt már párszor eljácotta a Nvidia TNT2 GF2
jaja
Isten szeme mindent lát, isten füle mindent hall. ;)
Az NVIDIA mai sajtóközleményében arról adott hírt, hogy rendkívül agresszív árpolitikával kívánja a videokártya-piac minden szegmensében megerõsíteni, javítani pozícióit. Az új stratégia értelmében az otthoni felhasználóknak szánt videokártyák árai 99 és 399 dollár között lesznek majd. A ranglétra alsó fokán áll 99 dolláros árával a GeForce2 MX 200 32 MB; ezt követi nagyobb testvére, az MX 400 64 MB 129, majd a GeForce2 Pro 64 MB 199 dollárral. A termékskála csúcsán helyezkedik el a GeForce3 64 MB DDR kártya, melynek az NVIDIA által javasolt fogyasztói ára 399 dollár, azaz mintegy 20%-kal kevesebb, mint a GeForce2 Ultráé.
Úgy tûnik tehát, hogy az NVIDIA versenytársai helyzetét immár nem csupán a cég által diktált féktelen irammal, hanem árpolitikájával is igyekszik megnehezíteni; s ennek jegyében tûzte zászlajára a "GeForce-ot mindenkinek!" jelmondatot.
a végén lehet hogy mégis lesz ilyen kártyám?:)))
hátha sikerül
sikerült:) bocs ha valakit zavar,de szerintem szép kép:)))
ja de akkor lett volna a legszebb ha ez az enyémröl készült volna :)
399 usd ert a hulyenek is megeri :)
amugy mi a szep egy ventilatorban?
nem a ventillátor szép,hanem a kép:)
hanem a ramhûtõ szép:)))) Mostmár kezd télleg olcsó lenni az nVidia pedig miket jósoltatok:)))) Csak a radejon2 jöjjön s még olcsóbb lesz
Nekem senki ne mondja, hogy korrekt árpolitika a gyártóktól 100-400 dolcsiért adni egy videokártyát, legyen az bármilyen csiribiri. Valami itt nagyon el lett b@szva, hogy a leghúzósabb tétel mindig a vga kártya mikor összerakok egy vasat.
Az nVidia a chip bejelentése óta egy kicsit változtatott a GeForce3 kártya referencia kialakításán.
Az A09 nevû változat elsõ ránézésre nem sokban különbözik az A05-tõl. Néhány alkatrészt cseréltek ki rajta, és elvileg így nõtt a kártya stabilitása, és csökkent az elõállítás költsége is. Az új design lehetõvé teszi, hogy a kártya magasabb órajelen mûködjön. Az nVidia már korábban is elismerte, hogy terveznek olyan termékeket, amelyek nagyobb frekvenciákon üzemelnek (GeForce3 Ultra), illetve lesz a GeForce2 MX-nek megfelelõ kártya a GeForce3 családban is. Ezek a kártyák valószínûleg õsszel jelennek meg.
Szokás szerint Japánban... A nagy versenyben elsõként a Prolink jelent meg saját megoldásával.
A PixelView XX-Player MVGA-NVG20A a GeForce3 chip végleges változatával (A05) készült. 64 MB 3,8 ns-os DDR SDRAM található rajta, és rendelkezik TV kimenettel is. A kártya ára 390 és 450 dollár között alakul (117000 – 135000 Ft). A boltok már várják az ELSA, a Leadtek és az ASUS szállítmányait is, valószínûleg ezek is napokon belül megjelennek a polcokon. Ez azt jelenti, hogy hamarosan mindenhol kapható az új kártya, és nagyjából 350 dollárba (105000 Ft) kerül majd, hiszen a japán árak mindig egy kicsit magasabbak.
hát ha azt veszük hogy most a gf2 ultra 117e ft körül van akkor nem is rosz ár. feltéve ha télleg enyi lesz
hát szvsz pedig az a vég ár mert a cikk is ugy van irva
Már készül a GeForce3 MX? 21:25 (Írta: Erasmus) Az x-bit labs mindig jól értesült újságírói közelebbrõl meg nem nevezett NVIDIA-n belüli forrásból azt az információt kapták, hogy a cég - nem meglepõ módon - javában dolgozik a jelenleg méregdrága (hazánkban 115.000-160.000 Ft + áfa áron megvásárolható) GeForce3 kisebb testvérének, a jelenleg NV17 kódnéven futó GeForce3 MX-nek a fejlesztésén. A pletykák szerint az új chippel szerelt kártyák ára 150 dollár körül lesz, teljesítményük pedig nagyjából a jelenleg kapható GeForce2 kártyákkal veszi majd fel a versenyt. Azonban a teljes körû DirectX 8 támogatás ez utóbbiaknál vonzóbbá teheti a terméket. A további közölt adatok (mint TwinView támogatás, SDR és DDR megoldások) nem annyira tényeknek, mint inkább a jelenlegi MX-specifikációkból levont racionális spekulációnak tûnnek. A mintapéldányok várhatóan már nyáron elkészülnek, míg a termék hivatalos bejelentése koraõszre várható.
Megyek xbit-labsre... :)
Van egy cikk a GF3 overclockolásáról. Hát... jól fel lehet nyomni, de nem túl meggyõzõ.
a baj csak az ezzel a hirrel,hogy ha nv17 a kodjele akkor az a geforce1-2-mx családba tartozik, ha pedig geforce 3 akkor a kodjele nem nv17,mivel a geforce3 család nv2x. egy másik intejuban ezt nyilatkozták,hogy a 3-nek nem lesznek butitott változatai ,csak az utodjának,lásd geforce1-2-mx
A GF3 alig gyorsabb, mint a GTS2 ultra! Akkor minek cserélni? 1-2 évig bõven elég az MX és a Radeon SDR és ha jól hallottam jön a Savage2000 T&L drivere is nyáron.
diegho!!! Te ezt hol hallotad???
ha jól hallottam jön a Savage2000 T&L drivere is nyáron. ezt...
"A GF3 alig gyorsabb, mint a GTS2 ultra!" Hát attól függ miben Q3ban maxx 10 de máshol jobban kijön a memóriagyorsító cuccos.... Serius Samben télleg alig gyorsabb.... 3dMark csak azért mert ráoptimizálták De az télleg nyomorékság hogy ugyanolyan RAM van rajta mint az ultran
Diegho nem a fórumban??? Vagy a savagegamersen bellül hol??
a fe3 a dx8 surface és vertex shaderei alatt mutatja majd meg a tudását. anélkül szinte minden elõnyét elveszti a többi kártyával szemben.
fe3=gf3
Nem tudom, hogy hol, de majd megkérdem tõle, csak most éppen 240 km-re vagyok tõle.Az is lehet, hogy az S3 oldalán.Nem tudom, hogy hol, de azt mondja, hogy felvettek új programozókat és a nyár végére készen lesz a teljes T&L motort kihasználó driver.Ennek örömén akar is venni egy S3 2000-et, mert savage buzi a csóka. Megnézem, hátha én is találok róla valamit.
GeForce3 MX és GeForce3 Ultra chipes kártyák az ASUS-tól 11:04 (Írta: Ytse) [Hardware.fr] Az ASUS roadmapjén már szerepel egy V8100 típusjelû kártya, amely az NVIDIA NV17 (GeForce3 MX) chipre épül. Az útiterv szerint az ASUS a harmadik negyedév közepén (azaz õsszel) mutatja be kártyáját. A pletykák szerint a GeForce3 MX két pipeline-t tartalmaz majd, 128 bites SDRAM és DDR SDRAM memóriát támogat, és helyet kap benne a GeForce2 MX-bõl ismert TwinView technológia is.
A roadmapen továbbá szerepel egy V8500 típusjelzésû kártya is, amely az NV25 (GeForce3 Ultra) videochipre épül. A kártya megjelenése 2002 elsõ negyedévében várható, a rajta található chip valószínûleg már 0,13 mikronos technológiával készül és 300 MHz-en ketyeg.
WOOW
az a GF3U név szerintem fals mert az NV25 az a xdoboz csipje lesz.......
A TweakTown munkatársai a Computex 2001 kiállításon jártukban megbízható forrásból arról értesültek, hogy a volt 3dfx alkalmazottak 90%-ának közremûködésével jövõ hétfõn új grafikuschip-gyártó cég alakul 3DPower néven. Információik szerint az alapító tagok között ott lesz a 3dfx volt technikai vezérigazgatója, Scott Sellers is. A TweakTown ezen túlmenõen azt is tudni véli, hogy az új cég 3DPower Absolute néven dobja majd piacra elsõ termékét, mely a korábbi 3dfx Rampage chipjének technológiáját használja. Remélhetõleg hamar megjelenik ....a rajz biztos meg van nekik hogy a Rampage mi lett volna már csak a teknológiai bökkenõket kell kiszedni
Ez butaság. Éljen a 3DPower meg az AMD szuperszilíciumja :))
3d power hmm
de átalakíthatják.....s arra köphet az nVidia mert beszopja vele
7 db Gf3 kártyát sütnek, nyuznak a rivastationon :) http://www.rivastation.com/7gf3cards_e.htm