Igen azert. Eleinte en is ugy gondoltam hogy nem kell ez nekem... De az az akcio utan rajottem jobb az ha nem kell allandoan repostolnom ha elbaltazok valamit, hanem ki tudom javitani..es nekem enyit meger!
A jagben azé biztos sikerülne! Most is néztem háttal az utolsó részt, ahol "fényrakétákkal nem lehet ágyú ellen védekezni" szöveg után amcsi trükkel kicsináltak egy mignek nevezett tárgyat. Szóval ezt úgy képzeld, hogy Sanyix ilyenkor meghekkeli az adatbuszrendszert (nem tudom mi az pontosan), beüti a titkos kódot, kihajolva átköti a piros drótot a zöldre és már mehet is a zuhanóbombázás!
Robban az mint állat, próbáld ki! Nem egyszer így volt vége CTI-ben bázisoknak! Azért kell zuhanóbombázni, mert csak úgy lehet pontosan eltalálni a célpontot, bár nekem hiányzik a robbanás idõzítés, mert kidobom, leesik egybõl robban, ha alacsonyan vagyok, akkor meg gáz :D
megoldható, felkell osztani az adott ponyvát kis háromszögekre külön proxy-ként ráhelyezni a platóra és elnevezni, ezután végrelehet hajtani rajt a cloth szimulációt. Ez mind csak szöszmötölés. A játékban a zászló 64 kis háromszögböl áll, és azért elég finom mozgás van rajt.
Wow, szép munka.
A Cloth effekt mondjuk nemkicsit durva lehetõségeket jelentene, képzeljük el, ahogy az Ural-nak ponyvája mozog, lengedezik ahogy teper a jármû az úton... Jó, persze, ez nagyon végletes dolog, de brutálisan nézne ki, annyi szent.
Nincs semmi bajom a eredeti mozgásokkal se csak szerettem volna ha egy kicsit válltozatosabb mozgásformákat is használnának.Egy kicsit furcsa, hogy nagy százalékban ugyan akkor és ugyan ugy mozok több katona is .Egyébként ugy használni fogják az uj animáciokat ha csak simán bemásolom az uj rtm fáljlokat az anim.pbo fáljba?Vagy kell neki valami script vagy egyéb turpisság?Mert találtam pár anim cuccot de ezeket csak az editorba lehet használni,de én szeretném a kampányokba is használni öket,ez igy megoldhato?
Néhány érdekes infót megosztanék azért az ofp belsö bugyrairól, hátha valakinek újdonság számba megy. Mint ahogy a technikai háttér leírásában is szerepel a motor dinamikus árnyékokat és fényeket tesz lehetõvé. Azónban egy katonai "szimulátornál" nem ez a fö szempont, ahol elsösorban a rejtözködés a cél, nem pedig a csillogás, tükrözödés, igy ezek a tulajdonságok csak nagyon minimális mértékben jelennek meg a játékban. Lehetöség lenne pl hogy esös idöben tükrözödjön az út. Számtalan olyan apró dolgokkal lehetne növelni a játék egészét ami nem az ofp korlátain, gyengeségein múlik, csupán idö és türelem kérdése. Ismeri cloth és material effekteket, az elöbbivel akár kötél vagy ruházat életre keltése lehetséges, a materail megfelelö paraméterezésével pedig az alábbi 2 videon látható hatás érhetö el. materail1 materail2 Például ha meglövünk egy tankot, akkor az adott oldal elfeketedése nem textúra csere eredménye, hanem a materail kihasználásának egyik módja, amit pl házak sérülésére is lehente alkalmazni. Másik módja a felületek tükrözödése.
Gondolom mindenki találkozott a házak falán való átgyaloglás bosszantó problémájával, ez semmi más csak hanyagság, türelmetlenség. Csináltam egy mintát amin kipróbálható, hogy is lehet megfelelö törédéssel végleg elfeledni eme problémát. Editorban Empty - objects -> Hazak javított ház Az eredeti házhoz képest ezen az életbe nem esik át a katona, lehet nyugodtan gyílkolni. További munkával megoldható hogy a fegyver ne logon be a falon.
egyenlöre ennyi
néhány érdekes infót megosztanék azért az ofp belsö bugyrairól, hátha valakinek újdonság számba megy. Mint ahogy a technikai háttér leírásában is szerepel a motor dinamikus árnyékokat és fényeket tesz lehetõvé. Azónban egy katonai "szimulátornál" nem ez a fö szempont ahol elsösorban a rejtözködés a cél, nem pedig a csillogás, tükrözödés, igy ezek a tulajdonságok csak nagyon minimális mértékben jelennek meg a játékban. http://icebird.atw.hu/letoltes/materail.avi http://icebird.atw.hu/letoltes/material2.avi http://icebird.atw.hu/letoltes/Hazak.rar
jááááj
Persze, elvileg nem lehet azt elhiszem, de az ofpben igen :).
patchel javítottak a repülés modellen, tényleg egész más mint eleinte volt, és különbözö addoknál cfg-vel tovább finomítottak rajt. Volt egy video ahol egy gyerek gondolom joyal olyan manövereket csinált csak lestem, bukfenc, föld felett pár méterrel fejtetön, kipörgés stb. Ha megtalálom linkelem
Ezt nem ertem!? Hogy jon ez ide? LGB-vel nem szokas zuhanobombazni..sot..nem is lehet...ugyanis legjobb tudomasom szerint is, oldani is akkor lehet ha vanceljel..max veszoldas..de akkor nem robban a bomba...
Hol? Nos sacc per kábé mindenhol. Ha csak megpróbálsz egy normális bázis összehozni õrposztokkal, homokzsákokkal, 50 katonával, jármûvekkel. Például. És akkor még a "gyalogos" nézetrõl beszélek. 1500 méteres látótávolságnál bármelyik alap sziget (jó, a desert islandon kívûl) a kb. 600 méternél messzebb lévõ objecteket nem is rakja ki, mert az ennél közelebb lévõk is kimerítik a 256 objectes limitet.
Vagy próbálj meg egy leszállópályának a szabvány jelzõfényeit (álfényekkel, nem valós fényforrásokkal) megcsinálni, amely önmagában több, mint 256 objectet jelentene - én megpróbáltam, hát mit ne mondjak, "kicsit" hülyén nézett ki, hogy a sötétben a kb. 20 méternél messzebb lévõ álfényeket már nem rakta ki a motor. Így meg aztán sok értelme éppenséggel nincs...
'Szal inkább az a helyes kérdés, hogy normális látótávolság mellett hol fordul elõ az OFP-ben az, hogy csak 256 object lenne a látótérben...
Szerinted hol fordul elõ az ofp-ben 256 darabnál több objekt a látótérben? Hát szinte sehol, még nagyobb látótávolságról magasról sem valószínû, hogy ennyi objektet látsz egyszerre (az erdõk nagyobb részei 1 objektnek számítanak). Amúgy A10-el meg Su25-el Maverickezés, vagy LGB-s zuhanóbombázás megy ekkora látótávval is, persze csak feltûnõbb célokra. Igen volt incoming missle már pár addonbaban, énis megcsináltam az Ofphu cti modhoz, csak még nem rakattam fel pedroval a szerverre :)
Nem tudom :). Mindenesetre az egy dolog hogy fejlesztõk mi minden jó találnak ki, de hogy az amcsi/ausztrál/izraeli/svéd meg mittoménmelyik hadsereg, ahol van vbs majd mire használja azt föl, azt tényleg nem tudom. Ami volt cikk a használatról, az fõleg gyalogsági csoportok gyakorlásáról szólt.
Ha csak AI-k irányítanák az F/A-18-asokat, akkor minek az AA mód aktív radarral?
Az lehet a remény a még profibb és részletesebb megvalósításra, hogy talán a vbs-ben nagy pénzügyi lehetõség van, és ha már oda meg kell csinálni a fejlesztéseket, akkor talán ofp2be is marad vmi. Bár az a régi novalogic féle elképzelés lehet hogy profibb volt, elkülönülõ programok, mindegyik hozza a szimulációt, és mûködnek "majd" hálózatban. Hááát nem jött össze, de tervnek tetszett :)
A diesel féle a10 eszméletlen jó lett, és az sem rossz ami a vbs-ben van. A harrier és az osprey nem jutott el ide sajnos. Az hogy a vbsnél még fontosabb-e a repmodell...nem lehet tudni potnosan hogy milyen helyzetek gyakorlására használják, de nem hiszem hogy olyan komplexitásúak lennének, amiben gyakran elõjön egy harrier és fõleg légiharc. Lehet hogy a légi egységek a használt küldetésekben csak scriptelt aik... Persze minden a felhasználási céltól függ, a látott példákban mindenesetre nem a repülõk voltak elsõ helyen.
És ami jó hír, pont most teszteltük az ofphu-s ap új verzióját, amellyel (grat anim készítõk és ice) multiban lehetõvá válik a kihajolás és fekve izééé átgördülés talán :) És még jól is néz ki.
Nekem csak az alap INCOMING MISSLE jelzés hiányzik
Emlékeim szerint a DKM heli modokban volt ilyesmi, nem?
A repcsi az nem túl jó, de pl. egy 1500 méteres látótávval nemis lehet túl sokat csinálni benne.
Ez grafikai motor-dolog. Ha meg lehetne úgy buherálni, hogy repülõgéprõl bizonyos sebesség és magasságfüggõen változna a LOD, akkor szvsz kurta jól meg lehetne valósítani, csakhát ott van az a fránya 256 objectes limit, ami miatt már 1500 méteres látótávnál is erõsen lehangoló a látvány...
Egyébként én bízom benne, hogy az OFP2-ben meg lesz oldva a repmodel (nem hard-core szimulátor szinten, de legalább némi aerodinamika, komolyabb sérülésmodel, stb.). Ha figyelembe vesszük mennyi minden volt megcsinálva az alap OFP-ben (kezdve a napszakoktól és a dinamikus idõjárástól át a gyalogos katonáknál lévõ megoldásokon (fegyver-alkalmazás, sérülés, stb.) egészen a szárazföldi jármûvekig (helikopter included), akkor van alapja a reménykedésnek.... ;)
Szerintem, a helik viszont teljesen normálisan mozognak, mindent meglehet velük csinálni mint más játékoknál. Nekem csak az alap INCOMING MISSLE jelzés hiányzik (hogy mégis legyen már esélye egy helinek AA rakétával szemben), de ezt egyszerûen meg lehet csinálni, egy kis módosítással. A repcsi az nem túl jó, de pl. egy 1500 méteres látótávval nemis lehet túl sokat csinálni benne.
Ha valaki ezt a Battlefield sorozatra mondja, akkor legyintek csak rá, hogy igaza van.
Viszont az OFP-vel kapcsolatban messze nem ez a helyzet!
A fõ probléma ott van, hogy szvsz amikor készült a játék, rájöttek, hogy a repüléshez szükséges látótávolságot, és megfelelõ terepsebességet nem tudják biztosítani (ugye a talaj feletti repüléskor fellépõ "ricegés"...). Ezért a repülõgépek terén visszavettek az igényekbõl (az OFP motor elsõ bétájában ugye egy F-14-essel lehetett a táj felett repülni, a végleges játékban maradtak a csatarepülõgépek). Ezért a jármûvekre fordított fejlesztési idõ is ehhez viszonyult (pl. a helikopterek megvalósítása elég korrekt lett), és a repülõgépekre nem fordítottak komoly figyelmet. Normális repmodelt viszont csak a motor megbuherálásával lehetne megoldani, ami ugye "civil" addonoknál nem igazán jön/jöhet össze.
Mivel a VBS Marines kieg.-ben ott a V-22 és az AV-8B, illetve az ADF kieg.-ben ott az F/A-18, én arra gyanakszom, hogy azért valamilyen szintre felhúzhatták a repmodelt...
(ugye az ADF-ben az F/A-18 AA esetén aktív radart emlegetnek...)
VBS-rol beszelunk nem? Az azert TOBB mint egy jatek! Ott akar elvarhato is lehetne a kerdesben vazolt igeny!
OFP-rol nem beszeltem csak mint pelda.
...s hogy jo e ez? Hat eppen elmegy...repulokvalami uberkatasztrofalisak...helikopterek meg "jok"...bar nekem hianyzik sok-sok manover amit egyaltalan nem lehet OFP-ben helikopterrel kivitelezni... (bar vannak jobb probalkozasok amikben probaltak alap "repmodell"-en javitgatni..ilyen pl a BAS Littlebird, a Bo-105, a Lynx, BAS Blackhawk-ok, nagyon tetszik pl a Ka-26 is ;))....Mi-26 is zsir...szal helikopterezgetni jo...de sajna meg elviselheto szintu repulot eddig kettot lattam: Cessna-O2a, es a CSLAII-bol az L-410...)
En meg arra lennek kivancsi hogy VBS-ben van e "igazi" repmodell? Mert az az OFP-ben egyaltalan nincs! Mert ha VBS-ben van es legalabb meguti az FS szintjet akkor "mar jo"...
Hát nem tudom, például normális V-22-õt, Harrier-t még nem nagyon láttam OFP alá, a VBS1-hez pedig vannak, a vadászgépekrõl nem is szólva (kiváncsi lennék milyen az ADF F/A-18-as)...
Amikor azt írtam, hogy "sikerült", akkor azt azé írtam, mert tényleg sikerült. :) Kartárs szerzett egy olyan verziót, ami a vbs, de ofp motorral futtatva. Ebbõl következik, hogy az addonokat át lehet emelni, az ah1 kifejezetten csinos :). De olyan eszméletlenül sok érdekes cucc nincs benne, és a vbs motor specifikus cuccok (observer kiegészítõ pl) nem mûködnek. Persze az adf2 meg az új bas cuccok nincsenek még .
Párszor már megvalósult, van pár addon ami vbs-es asszem. Amúgy a scenével semmi gond nincs, páran nemjáccanak, de jönnek helyettük újak, egyre többen
Nem rendült meg a scene, csak kicsit átalakult. Néhány veterán tagnak problémái voltak (gondolom velük beszélhettél), de kompromisszum helyett a távolmaradást választották. A játékot és a scenet is minden évben leírják, aztán vhogy megy-megy tovább, ofp2-ig ki kell bírni valahogy :).
Vbs1-re nem hiszem hogy átállnánk a motor szempontjából, mivel ha sikerülne is feltörni a hardverkulcsos védelmet, ha kiderül hogy egy szerver így fut, abból tuti balhé lenne. szvsz. Bár a motor lenne a lényeg, addonokat azért sikerült kiszedni, ezek hamarosan bekerülhetnek a szerveres addoncsomagba. Ha sikerül beszerezni egy példányt, akkor majd az egyik bodajki találkozó alkalmával biztos lesz bemutató.
Mindenképpen osszátok meg a tapasztalataitokat majd, ha beszerzésre kerül a dolog!
De addig is marad a várakozás az OFP2-re...
UI.: Elképzelhetõ, hogy a scene átáll majd VBS1-re? Vagy nagyon megrendült már a magyar scene (hallottam bizonyos problémákról a Zsír klánosoktól)?
Az az 550 dollár csak Mo.-on olyan sok. Egy jobb sorsú országban élõ funnak, ha dolgozik kb 1 havi, ha tanul kb. 2 havi sporolt pénze. És meg is ér annyit. Szerintem.
Szep es jo..de allitolag hardware kulcsos...szal szereztek 1-et 1-nek?!
Az is sajnálatos egyébként, hogy sok modkészítõ már csak a vbs-re gyárt. Talán pénzért, ki tudja, mindenesetre a BAS is most fog kijönni egy special forces csomaggal vbs-re, ha jól láttam.
Nincs 120-150k, az alapjáték 30 alatt van már, pár kieggel és szállításoi költséggel 40-ért hozzák ausztráliából, a többi már letölthetõ hozzá :). De ha csak az alapot rendeled, az talán 30 szállítással. Remélhetõleg elõbb-utóbb (idén) szerzünk egyet.
Erre írtam, hogy elérhetettlen az egyszerû civilek számára. Szerinted hány ember engedheti meg magának, hogy egyetlen játékra kidobjon ~120-150.000Ft-t? ;)
Azert az biztos ha hozzam vagnanak egy VBS1-et en nem dobnam vissza :D
A ház robbantós videó nagyon jó. Kíváncsi vagyok azért, hogy a VBS is olyan "lazán" kezeli-e az ütközéseket, mint az OFP, és átlehet-e menni a falakon :)
Ez tud kiborítani: a VBS1 látványosan fejlõdik, de úgymond "elérhetettlen" az egyorrú civilek számára. Az OFP1 is fejlõdik a moddereknek hála, de sokkal kevésbé látványosan, és a motort ugye nem nagyon tudják "átszabni", így annak korlátaival együtt kell élniük. Az OFP2 meg ugye ki tudja mikor és hogyan...
Az animációkkal és a játékosmodellel azért akadnak gondok, lásd például a fegyver fogása, és hogy is néz ez ki mondjuk a Steyr AUG esetén. Ott van a "kissé" hektikus fejmozgás, rohamoz elõre a bátor hõs, de közben a feje valahol 7 óra irányába kuksizik erõsen. Persze tény, hogy láttunk ennél már sokkal rosszabbat is, de azért valjuk meg, jobbat is...
Adok par linket ahol keresgelhetsz: http://www.opflashpoint.org/ http://ofp.gamezone.cz/ http://www.flashpoint.ru/ http://www.atwar.net/download.php
CSLA II se rossz. (ezt a Y2K3-at kiprobalom, kepek alapjan tenyleg benne van minden amit en sufnituningban beraktam magamnak)
FDF Mod is jo allitolag (azt meg nem probaltam..majd arra is sort keritek)
Modokban gondolkodj. Pl. Y2k3 én most ezt használom. Totalconversion alapkatonákat kicseréli válogatott addonokra.
Én amikor átáltam ra lejátszottam újra mind a három kampányt.
http://tootallinc.atwar.net/download.php?view.16
Köszike! Esetleg tudtok még valami olyan kiegészitöröl ami a grafikát turbozza fel vagy a mozgás animáciokat.A dxdll javitáson kivül.Mert pár animácios cuccot néztem ,de talán ha 1 eltéröt láttam az alaphoz képest benne, pedig legalább 30 uj vagy modositottrol irtak a leirásba:((.Na mindegy.jöhet ami eszetekbe jut én majd szelektálok közülük :)))!
Vagy PBOX ez egybe tud ki, be tömöríteni, meg lehet nézni a pbo-k tartalmát kitömörítés nélkül, stb, mondjuk kell hozzá a wrptool néhány dll-je. PBOX