Na majd számolj be hogy milyen javulást látsz :) Október végéig még meggondolom és ha arra jutok akkor feliratom.
nem vesztesz semmit,ez az utsó reményed ha már semmi sem segített.Ez gyógyszer nem pedig ilyen olyan "tisztítsukkiabeletésjóleszminden". Nekem már hat a szer,szárad az arcom,1-2 új pattanás jött csak ki pedig egész nap nem törõdtem az arcommal szinte.vársoban voltam,régen 4-5is kijött ilyenkor.Bespájzoltam dove krémet és labellot,meg anyámmal vetetek egy rakás vizet kellhet még.A régebbi pattanások meg viharsebességgel száradnak le,és nem zsírosodik annyira a bõröm,bár a homlokom még van mit javítani,de eddig jó hogy felirattam.
Én ha elkezdeném szedni nem a tüneteitõl aggódnék, mert már úgy leszarnám ahogy van. Hanem, hogy nem használna semmit :(
hát red én megértelek téged teljes mértékben.Ha lenne más mód ami ugyanazt a végeredményt hozza mint a roa belevágnék de én már nem keresgélek,se pénzem se idõm ilyen olyan kezelésekre,szalagavatóra remélem kitisztul a bõröm a gyógyszer hatására.20 kilót fogytál?????Te jó isten az rengeteg,azt írták hogy a roa akár fogyaszthat is,és kurvasokat kell inni napi 5-8 litert,mondjuk én így is iszok 5öt szóval nem vészes. Kék niveát mondták igen,majd benézek dmbe hátha van ott olyan,mert én csak nagymuternál találtam de az már egy 5-8 éve ott van:) Meg talán majd vazelinos ajakkence is kellhet majd de én kipróbálom a labellót,valakinek az is elég. Sztem menj el red,és írasd fel sztem doki simán belemegy,nem kell majd gyõzködnöd se ha olyan súlyos akkor még õ maga írja fel neked.Tartok én is a hatásától de hát annyi ember használta,csak nem nálam jön ki minden fatális tünmet,ha meg igen akkor így jártam..
Lehet hó végén én is lemegyek és feliratom magamnak. Szerdán lesz 3. hete, hogy voltam az elsõ kezelésen és nulla változás. Mind külsõleg mind belsõleg. 2 hét múlva kéne mennem az utolsó kezelésre, de felhívom, hogy van-e értelme menni, mert semmi eredmény. Kurvára nem fog érdekel már hogy szétbassza majd a májamat a roa. Majd iszok májvédõ teát, meg amúgyis amilyen kúrákon én már átmentem. A szám meg lesz olyan amilyen. Orvosok nemtudnka mit mondani rá, itt a móraterápián azt mondták, hogy a candida miatt van, de persze nem múlik, ugyan olyan, néha még csúnyább. De amúgy már erõm, meg idõm sincs az arcommal foglakozni, úgyhogy remélem a roa elvégzi ezt helyettem. Most csak annyit értem el, hogy még jobban lefogytam, tiszta csontváz vagyok, pedig 75-76 kg-ról indultam tavaly, most vagyok 58.
Van az a kék fémdobozos nivea, elvileg az nagyon jó. Nekem is van, viszont én nem használom, mert alapból zsíros az arcom.
Itt egy roás fórum ,érdekes én végignyaltam de nem tántorodok el,vérem jó lett szal mehet a gyógyszer kaptam is receptet csak patikában kifogytak belõle és csak hétfõre rendelnek:( Isotretinoin a neve,ua mint a roa csak olcsóbb.napi 3 bogyó nemtom hány mg de sztem 20 mert 80kg vagyok. Megvettem életem elsõ labellóját és asszem majd valami krémet is kell ujítanom,fura lesz hogy nem egy merõ zsír lesz az arcom,sõt még nekem kell majd kenegetni hogy ne száradjon.Aki szedett roát vagy isotretonion-t az mit használt,testápolót vagy dokival írattatok fel valamit?
a máj egy regenerálodó szerv, elég strapabiró, orvosi felügyelet mellett maradandó baja nem hiszem hogy lesz, depresszió, sztem red már a roa nélkül is eléggé depressziós lehet meg stresszes az arca miatt, szal nem hinném hogy ebben szerepet játszana majd a roa...
red13 meg tudlak érteni..Én nem hiszek ezekben a belsõ kúrákban,sok idõ pénz és hatás se garantált.Ha ennyire baj ez neked ahogy írod és már már a dunánakmenés vagy a beleõrülés fenyeget akkor szedd a roát ha tudod,én úgy vagyok vele hogy a sok mellékhatásból cask nem jön ki nálam olyan sok bõrpír szárazság talán kedvtelenség,és hát kis májgyepálás,de legalább fogsz tudni normálisan élni,emberek közzé menni,csajozni,és csomó mindenre lesz idõd amit most a tükör elõtt töltesz.Én szalagavatóra most minenképp el akarom mulasztani,meg barátnõ miatt is és hát alapból természetesen.kedden leszek 18 anyám nem is tudja hogy felirattam magamnak vagy fel fogom irattatni amint meglesz a vérképem stb..
hát ha epe meg bélgomba akkor azt kell kezelni..lehet egy egyszerû, párezer forintos orvosi kúra megoldaná a problémát, egy speciális gyógyszer, vagy vmi, és nem kéne ennyit fizetni iylen kuruzsló módszerekért...márha valóban ez a pattiaid oka
Ahol voltam vizsgálaton az mindent kimutat. Epeproblémám van és candida bélgomba fertõzés, valamint a gyomrommal is vannak kisebb probémák, de ez az elõzõ kettõ miatt. Mást nem mutatott ki.
Én amikor voltam legutóbb labor vizsgálaton úgy kértem, hogy teljes körû legyen.
arra még nem gondoltál, hogy esetleg van benned valamiylen baktérium, mint ahogy pár hsz-el lejjeb irta, pontosan a #1159-ben....és lehet neki van igaza, lehet van bennünk egy baktérium, ami ezt okozza, mert lásd be, ezek a vörös duzzadt pattik nem normálisak, inkább kórosak...és tuti komolyabb oka van..menj el te is egy iylen speciális laborra, hátha kimutat valamit, aztán egy hónap alatt rendbe is jössz...mert sztem rajtunk a roa se segit, mert a roa a normál, ám rengeteg pattanásra való, nem ezekre a gennyes vöröss gyulladtakra...
Voltam szerdán a második kezelésen. Tehát 10 napon belül kaptam kettõ kezelést, egy temérdek gyógyszert, diétázok és azt a kurva szar körömvirág teát ihatom. Eddig változás egyenlõ a 0-val. Ebben a 10 napban egy csomó heget szereztem a gyulladt pattanások miatt meg jó pár kisebb is kijött. A gyógyszerek hamarosan kifogynak. Pár nap múlva már csak a homeopátiás szert kell innom, articsóka drazsét minden reggel és a körömvirág teát inni meg a diéta. Eddig 30 ezerben van az egész és kurvára ideges vagyok. 4hét múlva kell mennem egy végleges kezelésre. Mondtam neki hogy semmit nem javultam. Elmondta, hogy olyan 2 hét múlva fogom látni az eredményt, mert a bõrnek ki kell tisztulnia. Sztem majd még 1 év múlva is tisztulni fog. De már annyira rohadtul belefáradtam az egészben, az egész életem erre a szar arcomra megy el. Ha tényleg 1-2 hónapon belül nem múlik vagy nem nyerek a lottón akkor sztem beleõrülök, vagy tényleg a roa lesz. Egyre több heget szerzek és egyre csúnyább lesz a bõröm, aminek nagyon sok idõ kell hogy helyre jöjjön.
én meguntam a két évnyi szenvedést, ma elmentem dokihoz mondtam hogy csókolom voltam már itt párszor,kaptam külsõleges cuccokat, de se idõm se kedvem se pénzem nincs már ezt folytatni,gyógyszeres belsõ kezelést szeretnék kérni.elküldött vérvételre pénteken megyek vissza remélem minden oks lesz a véremmel és elkezdhetem a roát,vagy isotretinoin-t. Mostmár ott tartok nem izgat ha picit megmurdel a májam,kiszárad az arcoma szám és depressziót okoz meg mittomén,de legalább nem lesz pattanásom:)
helo Meg tudja nekem mondani vki hogy csinálják az étel alergia vizsgálatot?
végülis én is gondoltam már erre ,hogy hisze ezek a vöröses pattanások, amik igazából nem is pattanások, szal hogy ezeknek valami jóval komolyabb oka lehet....én valamelyik szervemre gyanakodtam sokáig, de a sima vérképem nagyon jó lett, utána arra gondoltam ,hogy a beleimben az évek alatt rengeteg méreganyag gyülemlett fel....és most meg jössz te, hogy baktérium okozza, hát lehetséges hogy igazad van, és pár héten belûl sort is kerítek a konzultációra
Bakker az alkalmanként elég drága. Olcsóbbat nem tud valaki? Egyébként ha a roa-t szeded, gyakran kell járni kontroll-ra?
Végül is mind1 kinél kéred... mondd neki, hogy olyat kérjen ami a fertõzéseket is kimutatja. A vizsgálat aztán át átlagosnál jóval hosszabb ideig tart. Nálam 1 nap helyett 4-5 mondtak, hogy addigra lesz kész. Bár ez függ az adott létesítmény frekventáltságától is.
Tehát akkor annyit elég mondanom a dokinak ,hogy AST, vagy bõvített, mindenre kiterjedõ vérvizsgálat...és mit gondolsz, háziorvosomnál kérjem, vagy inkább a bõrgyógyásznál?
en tudok ajanlani de ez draga minden 1es alkalom ahogy mész oda 9 rongy az elso az 10 szal ugy mennyel hogy elotte mesz laborra es vigyel labor papirokat mert az amugy is kerne es igy meguszhatsz 1 menetet szal oda mesz ha a laborodon minden megfelel es meg mondod neki hogy meg akarod probalni akkor felirja a roat vagy a isotretin-t vagy miaz am nagyon okos no de meg is kell fizetni Terstyánszky edit :)
na erre lehet en is benevezek föleg hogy nekem is baszakodik a mandulám de ááá én nem vagyok felos de a verveteltol meghalok :'( de muszaj lessz de áááá meg halok töle vamiert:D annyira nem birom a qrva tü látványát ha késsel meg szurnak bárki simán végig nézem de azt hogy 1 tü belemegy valakibe se magamon se máson nem tom végig nézni :D föleg a vérvételnél áááááááááááááááá :D:D:D:DD
Tudnátok olyan budapesti bõrgyógyászt ajánlani, aki nem restell felírni roaccutant, ha megkérem rá (megfizetem:) ? pls, köszi
Pontosan nekem is olyanok voltak és nálamm is a sima eredmények is renben voltak... engem a bõrgyógyász küldött el rá. AST (antistreptolizin) szintet mértek ami a streptococcus-os fertõzéseket mutatja (ez a másik amit találtak) ki ha jól tudom. Szerintem ha annyit mondasz, hogy ast szintet is mérjenek vagy valami további fertõzésre utaló jelet akkor annyi elég. Ha jól tudom a papíron egy extra pipát követel meg az orvostól... tõled meg egy kicsivel nagyobb vérmennyiséget vételkor. És emellett fül-orr-gégészetre is érdemes elmenni, mint ahogy mondtam. Nekem pl. csak az arcomon jöttek ki (háton, homlokon semmi nem volt) így az orvos azt mondta, hogy elég valószínû volt, hogy valami baktérium meghúzódik a mandulák körül. Így is volt. (Torkom váladékos volt, ebbõl mutatták ki a cuccokat...) Érdemes 1-2 szakorvost felkeresni. Megint csak ismételni tudom magam: ilyen szintû pattanások nem a szokásos okok miatt jönnek ki. Nem is genetikai problémák állnak a dolog mögött. És probléma forrása nem egy sima labor vizsgálattal fog kiderülni.
szal neked is ezek a vöröses, kinyomhatatlan, dudorok voltak? nekem is...én voltam normál laboron, az minden értéket jónak mutatott, de ezt a bõvített labort hogyan tudom kérni, háziorvoshoz felmegyek, és mit mondjak neki? nagy labor kell? vagy mi ennek a neve, vagy hogyan?
Hali! Én mostanában kezdek helyre jönni. A titok nyitja az volt, hogy egy "bõvített" laborvizsgálat során (amikor duplán csapolnak :D ) valami ast szint emelkedett volt (sima labor semmit nem mutatott ki). Ezzel elküldtek fül-orr-gégére ahol egy tenyészet után mit ad isten találak is 2 fajta oda nem illõ baktériumot. Kaptam rá antibiotikumot és 2 nap után olyan hihetlen gyorsasággal kezdtek felszívódni amirõl a tetracyclin és társaival csak álmodni mertem.(staphylococcus aureus - ezt találták... elvileg mindenkiben benne van, de ha az egyensúly felborul akkor jajj... mellesleg az egyik fõ tünete pont a gennyes kiütések az arcon). Szóval úgy tûnik ez megoldotta... mostanra már csak egy pár heg maradt amin csak mosolyogni tudok :) . Korábban én is sok mindent próbáltam (igaz nekem nem tartott évekig... viszonylag hamar elmentem orvoshoz amikor kezdtek kijönni a mérges cuccok). Differin, tetrycyclin, étrend és egyébb megoldások állítom, hogy semmi nem érnek ezen a szinten. Biztosan valami hasonló van a háttérben mint nekem. Ajánlok mindenkinek egy teljes gócvizsgálatot nem csak a szokásos labort :) .
"Szinte oda nyomnám az emberek arcába a képem, hogy nézzed nézzed. :D" ez teccik :D en is igy vok vele neha megorulnel olyan kibaszott irigy vagyok az ien babaarcu emberekre :'( barcsak elmulna orokre ez a sok geci az arcomrol
fuh, amikor tiszta az arcom általában mindig jó kedvem van. Szinte oda nyomnám az emberek arcába a képem, hogy nézzed nézzed. :D
Hormonok? Nemtudom, elvégre 14 éves kortól van a pubertárskor és olyan 18 évesre lezajlik. De általában 1 évig szokott tartani a legtöbb embernek. Én már lassan 20 leszek, és még mindig ha jönnek ezek a gyulladtak jönnek és a rengeteg mitiszer. Na meg nem nõ vagyok, mert nekik szokott a 20-as éveikben kijönni a hormonok miatt.
amugy a stressz tényleg semmit se ahsznál iylen szempontból..volt már oyla negyhetes procedura, hogy nem is jutott eszembe, egyszerûen jokedvem volt hogy szép az arcom, nem is buslakodtam ,sem idegeskedtem, erre elõjött...ugyhogy...a stressz nem téma...ami szóbajöhet, és a legnagyobbrá az esély, a hormonok...
jó de ez lasabban procedura lehet ám...egy hét után már várd a javulást sztem....
Nekem is ilyen szakaszonként jönnek elõ. Persze nem volt ez mindig így. A fénykoromba 15-17 évesen mindig jöttek.
Ez a friss levegõ duma egy nagy hülyeség. Nem voltam mindig ilyen itthon ülõs mint most. Sõt! Haza szinte csak aludni jártam és akkor is ilyen volt az arcom.
Sokan mondják hogy a stressz, idegesség is kihozza. Hát persze. Nekem szeptember elején volt egy erõs két hetem amikor minden percben az ideg majd szét baszott és semmi nem jött elõ. De rengetegszer volt ez már így.
Hogy ez használni fog-e ez az egész terápia? Hát nem tudom. 13 ezer volt a teljes állapot felmérés és a kezelés. A cuccok amiket kell szednem az olyan 6-7 ezer. Szóval nem olcsó. És a héten megyek kezelésre, az is lesz olyan 4-5 ezer. Plussz ezt beszorzom kettõvel mert még kb 2-3szor kellene menni. Na meg ha felír még gyógyszereket az is, de remélem már nemfog. SZóval nem kevés pénz, fõleg úgy ha az embernek nincs is. De ez az utolsó amit az arcomra költök, ha nem használ akkor dögöljek meg inkább. AMúgy eddig 4 nap alatt smemit sem ért. Szám ugyanúgy durván néz ki, a bõröm színe sem a legjobb, és ugyanúgy jönnek elõ...
na helyzetjelentés egy hét után...a dolog abból ált, hogy egy hétig minden nap legalább 2 órát töltöttem a szabad levegõn, és egyszer sem nyultam az arcomhoz, nem tapogattam, sõt tegnap szüret lévén 10 órát töltöttem kinn a friss hegyi levegõn...volt értelme? naná hogy nem..már pénteken is jött a halántékomra egy mérges pattanás, nehéz ellenfélnek bizonyult, lehetetlen volt nyomkodni, aztán ma reggel 8kor kimentem a mosdóba, belenéztem a tükörbe, és láttam egy kis foltot a homlokom közepén..megtapogattam, és már akkor éreztem a bõr szúrósságából, hogy itt készül valami...most este 8 óra, és már tiszta vörös a homlokomon az a rész...tök jó mi, tehát a diagnózis: semmi köze nem volt annak ,hogy itt vagyok benn, vagy kinn a levegõn a pattanásokhoz, ugyanugy kijött rajtam, és ez a zynerit nevû szer sem jó, legalábbis erre nem, persze mindeneztõl függetlenül kell is soakt a szabadban lenni, amit ezentúl is folytatni fogok, de nem amiatt jöttek elõ, pedig 11 napig oylan szép tiszta volt de komolyan, ma reggel meg...ugyhogy holnap esõ utam a bõrgyógyász lesz ha nem javul, vagy enyhül...meg is mondom neki, hogy találjon ki valamit rá, mert már 5 éve ezektõl szenvedek, és tudjátok mi az érdekes, hogy mindig egy hetente jönnek rám, szinte napra pontosan..egy hétig szép az arcom, utána rögtön kijön rajtam egy kettõ.....majd egy hétig megint szép, tehát periodikusan változnak az idõszakok...érdekes
hát ez elég komolynak tûnik..lényegében semmi sütit, csokit, kenyeret, édesséteg és tortát, salátát, meg a legjobb gyümölcsöket sem, hát ez rohadt nehéz lesz, fõleg hogy jön a karácsony....de érdeke,s ha lesz eredménye, kibirható....
Voltam ezen a terápián a hét közepén. A gép kimutatta hogy gyomor és epe problémáim vannak. Valamint a doki mondta hogy a tünetekbõl megtudta állapítani, hogy az epével problémáim vannak. Ott kaptam kezelést is. Itthon a következõket írta fel. Minden nap 2 csésze körömvirág tea,Grape fruit mag kivonat, nistatin, tinidazol, articsóka tablettákat kell szednem, valamint normaflore-t inni. A gép megcsinálta a kezelés alatt a homeopátiás cuccot amit minden nap kell innom. 10 napig elég. Jövõhéten kellene mennem megint egy kezelésre meg hogy a gép megcsinálja a homeopátiás cuccot. Candida diétáznom kell. Nem szabad olyat ennem amiben fehér liszt, élesztõ, cukor, ecet, tej van. Nem szabad banánt, almát, szõlõt, barackot, borsót, babot ennem. Meg még egy pár dolgot. Nem egész életemben, csak egyes dolgokat 3-6hétig nem szabad, míg másokat 3-6 hónapig. Oda kell majd figyelnem a normális étkezésre, ami ugye nemgond és majd meglátom. Ezt a kúrát, kezelést még végigcsinálom, de ha nem lesz eredmény semmibe nem fogok bele.
Roát amúgy sem fogok felíratni, akkor csak ideges voltam azért írtam azt. Soha nem szedném be.
na red13 hogy haladsz? változott a helyzet? vagy roa?
nekem a patik ellen (most már sztem kimondhatom:) az ezüst kolloid nevû lötty használt. ez desztillált vizböl és folyékony ezüstböl készül, ha van megfelelö készülék, akár otthon is lehet "gyártani" (szerencsére egy barátoméknak van, igy ingyen hozzájuthatok) ez méregtelenítõ és gyulladáscsökkentõ hatású, inni és kenegetni is lehet, én mind2-t csináltam, és kb egy hét mulva no pati (bár apró miteszereim néhol még maradtak)
Ja és zsíros bõrre a Vichy Normaderm nappali hidratálója a legjobb.Reggel felkened, rá a smink és még este sem fénylik a homlokod.Nekem nagyon beált.
dalacinra meg en vok imunis mar 1. hasznalatnal azvoltam :D
hello! Nekem régebben eléggé pattanásos volt az arcom.Rengeteg cuccot használtam de elõször a Zynerit vált be. Aztán sajnos immunis lettem rá és váltanom kellett.A Dalacint írta fel nekem a doki. Ez egy picit gyengébb, ha nagyon csúnya a bõrötök akkor ez nem biztos h rögtön használ,viszont ha nem annyira brutális csak egy picit:) akkor inkább ezt használjátok ugyanis soha nem szabad erõsebb cuccot használni mint amire szükségetek van.Gyógyszerrel ne nagyon próbálkozzatok mert ált. antibiotikumot tartalmaznak.Ilyen problémára ne szedjetek antibiotikumot!A fogamzásgátló (pl.Belara) is használ csak a fogamzásgátlótól mellrákotok lesz.Kimutatott tény h növeli az esélyét!!!Ennyit meg sztem nem ér a dolog.Egyébként a legtöbbet az használ ha megpróbáltok stresszmentes életet élni.Tapasztalatból mondom...
a zynerit sokkal jobb mint bármiylen drogériában kapható szar, ugyanis a zynerit gyógyszer, antibiotikumot használ....és is használom, igaz az én bajomra nem megoldás, viszont akinek sima pattijai vannak, az este kinyomaj õket, ezzel a szerrel lekezeli, és reggelre egy darab piros foltja se lesz, ezzzelszemben ha mondjuk oxy-t vagy c&c-t hasznlsz, akkor annak fele oylan hatása nincs, mindamellett sztem az rengeteg mérget is tartalmaz, lényegében az csak tonik alkohollal ,a zynerit viszont gyógyszer, komolyabb bajokra meg ott a roa ami belsõleg gyógyít
clean and clear egy fos de ez legalabb szaritja telleg az arcom
1ik osztarsam hasznalt egy zynerit nevu cuccot most vettem en is kivancsi leszek a hatasara nala bevalt sztem ti is probaljatok meg gyogyszertarba lehet kapni arcra kell kenni de ez nem olyan mint ez a clean and clear szarok vagy mi :D
amennyi energiát belefektettél már elöbb felirathattad volna a roát
Na helyzet jelentés. Ugye a nyár végén nagyon szarul nézett ki az arcom, aztán helyrejött így szeptember elsejére. Két hétig full tiszta volt az arcom, pedig rengeteget idegeskedtem a rohadt suli miatt. Aztán így a harmadik hétre megint beütött a sok szar. Elõször csak két kicsi, ez annyira nem érdekelt, de jött a többi, majd 2-3 gyulladt. Így kicsapta a biztosítékot. Jövõhéten megyek arra a terápia, ha nem hoz semmi eredményt akkor kikérem az ottani bõrgyógyászt(elvileg az egyik legjobb magyarországon) és felíratom a roát, persze ha csak azt mondja hogy használni fog és valószínûleg nem lesznek többet ilyen gondjaim. Belefáradtam már a sok hülyeségbe. Most az ideg is szét vág hogy néz ki a pofám, pont tegnap borotválkoztam és kegyetlen. Ááá fasz kivan.
akkor ugy kérdem, hogy myilen jellegõ pattanások, sima, fehérközepûek, amiket kilehet nyomni, csak neked sok van belõle, vagy neked is - mint nekem - iylen vöröses "izék" jönnek a homlokodra, amik tök kemények, és nem lehet õket kinyomni, viszont ronda pirosak?
kiütések?csak pattanások most kijött pár csúnyább hirtelen 12 órát nem voltam otthon nem tudtam mosakodni nemhogy kencézni és hát ezért elõjött,kibaszott bossazntó és egyben dielemma is:ha lelépsz a csajtól "gyorsan" akkor hazamész lemosakszol nem lesz olyan durva az arcod másnap de maradnál mert aranyos cuki és ááá picsába.szombaton együtt aludtunk egy buliban,minden volt szinte csak alvás nem enyhén extrém szitu volt..:) kurva élet,de jókat fogok röhögni az ilyen problémáimon 20 év múlva de most kurvaszar:D:D
neked miylen jellegû kiütéseid vannak? valamint még annyit, hogy nem is csoda hogy nem tudod annyit kencézni az arcod...gondolj bele ha majd nála fogsz aludni, vagy õ nálad, hogyan fekszel be mellé bekent pofával...meg kinyomkodott arccal...
asszem én is visszamegyek jövõ héten harmadszorra a bõrdokihoz,gyógyszert fogok kérni minenképp, most összejött egy lány és még annyi idõm sincs foglalkozni az arcommal mint régen és hát ez így nem mehet tovább.lehet h jó ez a skinoren mert nekem is ezt írta fel de nem tudom rendszeresen kenni szal kb picsafüst.erõsebb újjab,és a májad mégjobban szétkapja ezáltal?
ha zavar a sok ido akkor a borgyogyasznal kerdezzetek ra hogy nem szedhettek isotretin hexalt vagy mit az olyan mint a roa csak nem kell annyi ideig szedni asszem erossebb is meg ujabb
hát...én is ugy hallottam hogy a roát van aki 9 hónapig, majdnem egy évig szedte...ugye elkezdte õsszel..és nyárra fejezte be..mondhatni suli idõszak alatt szedte..persze nem tudom hogy erre a 9 hónapra hány doboz roa felel meg....de velem is az lesz..ha egy hét múlva sem lesz javulás, akkor irány a bõrdoki..megmutatom neki ezeket a piros szarokat, aztán majd elválik
Hát én tegnap voltam bõrgyógyásznál. Most egy másikhoz mentem, mert a régit már untam. :-) Írt egy Tetracyclin Wolff nevû kapszulát, meg Skinoren krémet. Azt mondja ha egy hónap múlva nem lesz jelentõs javulás akkor Roa... Ja és kérdezi mennyi Roát szedtem be egy huzamban, erre mondom 3 dobozzal. Azt mondja akkor nem is szedtem. :-) Legalább 7-9 dobozzal kell szerinte a megfelelõ hatáshoz. Hát nemtom fog e segíteni ez a cucc de ha nem... Benkoszabihoz hasonlóan én sem tudom neki merjek e állni megint a Roának. Pláne ennyinek. De úgy tûnik más nem segít. Lehet hogy még 1x megpróbálom. Aztán ha nem jön be akkor soha többé semmit. Lesz*rom. Bár a májamat féltem egy kicsit...
Én kicsit oda figyeltem arra hogy mit eszek és mit iszok és szerintem bevált Na jó nem szeretném elkiabálni mert ha minden jól megy pénteken randi Szorítsatok
hát ezt beszoptam....tegnap estére 3 nagy vörös jött ki a homlokomon, ugyhogy a #1122-ban leírtakban mégis csak tévedtem.....a lehetõségek:hormonális, vagy sokat tapogattam, vagy kevés idõt töltök a szabadban, vagy keveset mozgom, vagy a napokban megevett édesség.....amint elõjön a rossz idõ, a nap gyengûl..irány a bõrdoki, és ROA..van 30ezer forint megtakaritott zsebpénzem, abból egy ideig elég lesz belõle.....sztetek?
hát, én most azt hiszem javulást vettem észre a dologban...bár nem merem elkiabálni...de nagyon fontos az életmód..a helyes rendszeres táplálkozás, a sok gyûmölcs...lehetõleg mellõzz minden mesterségest, igyál házi málnát, boltból csak 100%-osat, ha az drága marad az ásványviz, én is azon élek, és szeretem...kajáknál jöhet minden, de mellõzd a zsiros, és nagyon fûszeres kajákat..nem csak a pattik maitt, amugy sem egészségesek...lefekvés elõtt sem érdemes kajálni közvetlenül, mert éjjel nem tu a gyomrod emészteni...aztán 2havonta bedobhatsz házi méregtelenitõ kurákat....és talán a legfontosabb...sokat légy szabad levegõn, keveset a szobában, a gép és a tv elõtt..menj ki, fuss, kapálj, gyomlálj, vagy bármi..de izzadj le jó egészségesen...sztem fontos hogy az ember jól megizzadjon, kinn a napos idõben...a friss levegõ is sokat számit, és pszichésen is...vagyis ne menj be mindig a fürdõbe az arcod nézegetni..ne tapizd, és észre fogod venni, hogy már nem is jár rajta az agyad..az arcodra meg cask bõrgyógyásszal, vagy patikában irass fel vmit, a drogériákat hagnyagold....ha mindezekez betartod, ugy élsz mint egy normális gyerek, egészségesen táplálkozol, a kajákat is megválogatod, változatosan, gyümölcs, paprika, paradicsom, sok mozgás, stb..akkor nem csak a patti kszáma fog csökkenni, hanem agészségesebb leszel..én ezeket tudom javasolni...
Hello!
Van valami krém ami a patanások számát csökentené? Próbáltam már jópárat de nem segítet. Ha sok gyümölcsöt ennék az segítene? Valami tanács? Már nagyon zavarnak :S
Sztem csak kifogtam. Vagy mert annyira nem rákoncentráltam, hanem a sulira nemjöttek ki.
és mitõl lett normális? véletlenül kifogtad, vagy bevetettél vmit?
Ja most full normális XD Egyébként kb 2 hét mólva megyek arra a vizsgálatra, remélem oké lesz utána minden.
na red elkezdõdött a suli..miylen lett az arcod? javult vmit?
hali tudtok olyan krémrõl ami pattanás utáni hegek eltüntetésére használható? NAGYON FONTOS!
lenne a roával kapcs egy kérdésem: 17 vok, tehát még fejlödésben lévõ ugymond. ez a roa nem befolyásolja a hormonokat? tehát nem lesz tõlesemmi bajom?
énis voltam ma bõrdokinál :D
direkt kértem, hogy roát irjon fel, kiderült hogy ahhoz vérvétel is szükséges, igy a napokban azt is elintézem, és ha minden jol megy, szeptember közepén el is kezdhetem szedni a gyógyszert..
igazábol nem is a patik zavarnak, mert nincs olyan sok, csak a hegek amiket maguk mögött hagynak, az az amit nem szeretnék többet :)
azér nem midnen bördoki ilyen, az én dokim elég kedves volt, felirta a roát és voalá alig van most 1-2 patti de lekenem fogkrémmel azt leszáritja azt is
voltam bõrgyógyásznál..bementem, kedvesen rámmosolygott, megkérdezte mi a bajom, elkezdtem mesélni, errre hirtelen a szavamba vágott, mondta hogy mik vannak az arcomon, felirt egy szert..és voálá...szart se ahsznált, ennyit a bõrdookihoz
pedig ilyen idõs korban hormonális valszeg.nemtom honnan veszed h neked kaja allergiád van vagy méreg van benned,akkor kiütéseid meg mittomén mid lennének.ha ennyire szenvedsz akkor menj el bõrgyógyászhoz ezek az otthoni dolgok nem jók, pláne nem tudod addig csinálni ezt a méregtelenítést,és ha nem is az a bajod akköor meg csak feleslegesen böjtölsz..
én szedném, csakhogy nem tudom mitõl vannak a pattijaim....és a roa gondolom a hormonális okok miatt kell..nem hinném hogy a roa megoldaná a gondom akkor, ha netán kajára vagyok allergiás, vagy méreg van a szervezetemben...esetleg más bajom van...én épp hogy a hormonális dolgot tartom a legutolsó oknak nálam....
nemhogy szednétek roát, nekem már 8 hónapja szinte alig van 1-2 pattim
Egy méregtelenítõ teát akkor kell inni amior méregtelenítesz. Te döntöd el hány napon keresztül. Ajánlom elõször a 3-4 naposat. Ezt még kilehet bírni. De ezalatt igyad a teát mint a hülye, rengeteg vizet igyál, meg sok gyümölcsöt, gyümölcs lét. És semmi mást. Errõl szól a méregtelenítés. Hiába iszod a teát ha mellete rendesen eszel ahogy máskos is.
hajrá!!! visszatérve a méregtelenítéshez, azt mondod hogy a méregtelenítés után várható egy kis rosszabodás..namármost, mi van akkor, ha én hónapok óta napi rendszerességgel iszom a méregtelenítõ teát? itt is bekövetkezhet ugyanez? mármint mivel mindig méregtelenitek a teával, naponta, hóapok óta, ezért pont a tea miatt, illetve annak méregtelenitõ hatása miatt vannak állandóan pattik az arcomon? mert én erre már gondoltam, de elvetettem...meg van aki szerint felesleges méregtelenitõ teát minden nap inni, elég ha az ember elfogyaszt egy csomaggal, és akkor kihagy 1 vagy 2 hónapot...mit gondolsz, mit gondoltok?
Na felhívtam egy egri bõrgyógyászt és elmondtam neki a dolgokat meg a szám szélén lévõ gomdbás cuccot. Mondta hogy menjek el hozzájuk van nekik ez a Mora teszt amivel kimutatható minden és gyógyítható is. A gombás fertõzéstõl valószínû hogy vannak a pattanások. Ha ez igaz és tényleg elmúlnak akkor nagy öröm lesz. Csak idõpontot kell megbeszélni meg ugye hogy mennyibe kerül.
A méregtelenítés elején várható rosszabodás, mert a méreganyagok távoznak.
hogy érted hogy ez a méregtelenítés jele? nem annak kéne bekövetkeznie, hogy méregtelenités után letisztul az arcom?