Viszont az én linkem 2006-os kiadásra mutat, ami tudtommal az utolsó is egyben. Azt töltsétek le, ne a 2005-öset!
Ó, most látom, hogy már válaszoltak, miközben a hozzászólásomat szerkesztettem.
Már több mint egy éve volt, hogy az alapjátékhoz készített kooperatív moddal játszottam. Tudomásom szerint azóta semmi sem változott e téren: nincs újabb verzió és nem készítettek hozzá másikat sem. Tehát amit az akkori hozzászólásomban leírtam, még mindig érvényes. Talán olvasd el, ott megtalálod a linket is, ahonnan letöltheted.
Nos, talán még annyi kiegészítést tennék hozzá, hogy azóta a Primal Hunt-hoz is készült egy hasonló próbálkozás, bár ezt némiképp gyengébbre értékelném. Ugyanis sokkal több akadályba ütköztem vele játék közben. Sokszor már egyedül is lehetetlenné vált az egyes pályákon a továbbhaladás.
Összefoglalva, elõbb az alapjáték modját javaslom kipróbálásra, majd csak ezután a kiegészítõjét. Elõrebocsátom, hogy elég sok macera van vele, de számomra az általa nyújtott játékélmény kárpótolt mindenért.
Üdv mindenki. Akit érdekel, a pólus 576-ban lehet kapni avp2-t medellion kiadásban (Kb 2-3 db van még). Én amint megláttam, kaptam elõ a pénzt, má azzal nyomulok. Oké az All seeing eye megold mindent, de akkor is, így legalább tudok primal huntos és modos (ajl) szervereken menni. Lényegében ennyi. Üdv
Nekem megvolt eredetibe, amit kölcsönkértek, és akkor láttam utoljára... Szóval másképp is megy hamachin át, primal hunttal és anélkül is. A hamachi verziója szerintem független, azt tudom hogy a legújabbal is ment haverral.
Hmm, csak az AVP2 van fent, eredeti-e? Patchek, ha van hanyas? Primal Hunt fent van esetleg ? Hanyas Hamaci? Bocsi a sok kérdésért.
Pedig elvileg kellen mennie az 1nek, és 2-nek is. Mind2vel szoktam hamachival nyomulni. Laci1818: Néztem az avp mappáját, de TEXT1.FLT fájlt nem találtam. Nem lehet, hogy a videókártyával nem fér össze?
Helló! Írtátok hogy már tök olcsó az avsp2! De hol láttátok, mert én kerestem, de ahol néztem helyeket ott nem kapható! Elõrre is köszi!
hát nemtudom, én már mindent próbáltam, de nem látszanak betûk csak felismerhetetlen karakterek halmaza, így minden olvashatatlan. ráadásul mikor elindul a játék akkor elég tetû is. viszont mikor kilépek, mindig megjegyez txt-ben egy kis dx errort, ahol pont a TEXT1.FLT meg az ilyen fájlokra hivatkozik ez nemtudom miért van... esetleg ha megosztanád valahogyan velem a Te AVP-d:):)
Apropó, avp 1 golddal szívesen nyomnám hamachin vkivel. Akár coop, akár deathmatch
Én pont ma vettem elõ, xp sp2-n egész jól megy. 1-2 hang szórakozik néha, a lényeg hogy még mielõtt a fox/rebellion felirat elõjön, üss entert, és minden ok lesz. Én legalábbis így használom xp-n. Ha végigmegy a logo, onnantól kezdve elszabadul... Remélem ez megoldás a te problémádra is.
mert se patch, se semmi nincs már hozzá a neten. tudom hogy már öreg játék meg stb, de jo lenne ha mûködne..normálisan
esetleg megvan valakinek az AVP Gold normális verzioba? vagy valami XP alatt mûködõ AVP 1? ha lehet rola szo, irjatok: [email protected] köszi
hi megszereztem az Aliens Vs Predator elsõ részét, de van egy kis gondom. az install végén kiirja hogy An error occured...stb..stb, lényeg hogy nem találja a message298.smk filet. nos ezt megoldom, létrehozok egyet és belemásolom egy másik file tartalmát, feltelepül és elindul, de a karakterek valami baromi furán néznek ki mert single player meg setting meg quit helyett csak betûk halmazát látom, nagynehezen belépek a játékba, tök lassú az egész és a HUD kiirások is csak összevissza karakterek. pedig AVP 1-et már láttam normálisan sp1-es XP alatt. ha valaki tud, segítsen! elõre is kösz!
Sajni még nem eredeti, de mivel már nem vészes az ára, megvesszük, de csak akkor ha tényleg jó a játékmenete, és a többieknek is bejön :-) Addig LAN on szeretnénk kipróbálni. "rendes lan on ment" mondják, de hamachis lan on nem akar mûxeni.
Sziasztok. AVP2 +096 patch és Hamachi. Egyik gépen XP a másikon Kerio tûzfal. Lan kreálás de a másik gép az istennek sem látja a szervert. Fordítva sem jó. Valami megoldás?
Az sg-n nem szokás warezkodni de szerintem ezzel mindneki rendelkezik :D:D
nekem a képet nem tölti be. De crack nem fontos hozzá viszont az 1.0.9.6 os final patch igen. Ha belinkelnéd újra a képet esetleg ezt az oldalt ajánlom akkor tudok segíteni [: Illetve a szokásos legfrisebb vidkari driver és társai-t ellenõrizd le.
Szeretném a segitségeteket kérni . Nem tudjátok hogy hol lehet beszerezni vagy letölteni az AVP 2 Primal Hunt-ot ? Nagyon kéne .
Nos botok nincsenek ha vanank is akkor nagyon sz*rok nem érdemes.
A cd kulcsra pedig az a megoldás hogy egy szerver keresõ segítségével csatlakozol [: gamespy és társai lényeg hogy legyen beírva egy cd kulcs akár jó akár nem csak legyen beírva. És a szerver keresõ miatt fogsz tudni csatizni mert az finoma átugorja ezt a cd kulcsos részt. Elindítod a szerver keresõt és onnan indul majd a játék és voálál megy is . A patch legyen fent az 1.0.9.6 os és nem lesznek gondok
Ja, és mégvalami: Nem tud valaki esetleg arról h készült-e botokat beépítõ patch v hasonló? Amolyan gyakorlásnak jó lenne.
Üdv!
Szevasztok! Mi a haverokkal hamacsi segédletével nyomjuk, ez lan-hálót szimulál ha jól sikerült megértenem. A netes verzióval annyi gondom lenne h nem találok Cd-kulcsot, egy pár korábbi alkalommal pedig a talált kulcstól befagyott a játék. Beléptem az internet beállítás oldalra és fagyott...
Mindegy, ha valaki csatlakozna, v tudna mûködõ cd kulcsot azt megköszönném!
CSáó!
Interneten szeretnénk egymáshoz csatlakozni.
neten akartok játszani vagy LANon ? mert ha LAN on akkor: IPX protokol fel van telepítve a hálóhoz? Mert ha jól tudom akkor az még azt használ, bár tcp / ip -t is használ de ha ott nem megy próbáljátok meg ipx en. ez mind 2 esetben tûzfal, engedélyezve van ? A windowsos és a ha van akkor a másikban is
Szevasztok. Az AVP 1 GOLD EDITION -nal lenne olyan problémám, hogy multiplayerben szeretnénk játszani de egy szerûen nem látja egy mást a két gép, mindegy melyikõnk csinálja a szervert a másik nem látja, mind a két játék eredeti, akinek van bármi ötlete azt megköszönném.
Már akartam szólni hogy gyere linkelni de azé ide is tedd be ha fel van sz*rva vhova... Majd az a multit meglessük DD
Köszönöm a segítséget. Sikerült megoldanom, fel kellett tennem egy régebbi NVIDIA drivert a 66.93-ast e felett nem megy rendesen. Végre megoldódott, lehet nyomni ha valaki multizni akar szivesen csinálok szervert.
XP alatt nem megy rendesen kivéve ha felteszel egy patchet. majd megkérem havert hogy linkelje be
Szevasztok. Az lenne a prolémám, hogy igazábol nem ide tartozik de nem találtam az elsõ részhez fórumot. Megvan eredetiben az AVP 1 GOLD elindul minden rendben van vele a menüben de mikor a játék betöltõdik megmerevedik a kép, hang van de más nincs. Egyszerûen semmi segítséget nem találok a neten nem tudom mit csináljak. Az AVP 1-2 mindig ott volt a legjobbak között, valahogy szeretnék az eggyel újra játszani. Segítségeteket elõre is köszönöm.
All seeinget sztem hanyagold inkább kali vagy game spy. Avp ben nagyon sok szervert n em talál meg az ASE cd kulcsnak írj be egy bármilyet úgy is a keresõ miatt menni fog [:
szerver keresõnek meg van a "szem" (The All-Seeing Eye) de a játék listán nincs fent...
és ha ezek megvannak egy jó szervert :)
Szintén siker . :)
Siker
Kösz megpróbálom
mert nem eredeti de van megoldás le kell szednetek egy szerver keresõt. Game Spy, Kali, All seeing eye és azzal kell megkeresni nem a játékon belülrõl így tudtok játszani [:
ezt írja ki WS_AuthServ_CDKeyBanned
Nekem semmit . Csak azt hogy A registráció kész és még utána jön egy ablak ahol a CD Keyt tölti be . De miután kiírta nem tudok se egy szerverbe belépni se szervert csinálni merz nem engedi hpgy rá kattintsak .
Ok Túl jutottam . Most a Szöktetés pályánál ( a következõ páyla ) az elején bombákat hogyan leeht megsemmisíteni ? Mert hiába rakmolom semmi sem használ .
Ok . Megnézem . De lehet hogy 4 van .
õõõõ néz fel a lisft aknában... elvileg 4 nagy ventilátornak kéne lennie, de csak 3 van... na az üres helyen surranyki
bocs . J ó volt cska rosz helyen iditóttam . Most elakadtam az ALiennnek a Vengeance páylánál amikor kiengedem a többi Alien és ott elkezdenek törni-zúzni de nem tudom hová kell menni . Csinálnak egy nagy lyukat a liftaknához de utána nem tudom mit kell csinlni . Egyébként az a magyaritás az Aliens vs Predator 2-höz van a www.magyritasok.hu oldalon az tisztára lemagyarosítja a játékot ? vagy csak néhány szöveget ?
Hoppá bajvan a H@lye Gamespy miatt . Az a baj hogy hiába kattintok rá a " load-ra " azt írja ki hogy " Error the loadling " A legujjab peccs fenn van . De eddgi minden jól ment amíg nem próbáltam ki ezt a ( .... ) gamespy-t . Kérlek segitsetek :(
JA és van magyar oldal ott ? AZ Aliens Cs Predator 2-ben ? mert akkor egyszer egy mecset játszahatnánk.