Nocebo: lelki betegségtől a vudu-halálig

Ami figyelemre méltó, hogy a nocebohatás akár ragályos is lehet. Évszázadok óta léteznek olyan esetek, ahol a tünetek minden azonosítható ok nélkül terjednek embercsoportoknál. Ezt a jelenséget tömeg pszichogén betegségként, vagy egyszerűen csak fiziológiás tömeghisztériaként ismerjük. 1998 novemberében egy középiskolai tanár Tennessee álamban "gázolajra emlékeztető" szagot észlelt és nemsokára fejfájásra, hányingerre, légzési nehézségekre és szédülésre kezdett panaszkodni. Az iskolát kiürítették és egy héten belül több mint 100 főnyi személyzet és diák került a helyi kórházba hasonló tünetek miatt.

Az esetben elrendelt átfogó vizsgálat semmilyen orvosi magyarázatot nem talált a tömeges megbetegedésre. Egy hónappal később egy kérdőívből megállapították, hogy a tüneteket jelzők többsége a lányok közül került ki, akik látták, vagy tudták, hogy egy osztálytársuk megbetegedett. Az eset a tömeges nocebohatás egy példája volt, állapította meg Irving Kirsch, a brit Hull Egyetem pszichológusa. "Semmilyen környezeti toxin nem volt jelen, az emberek mégis egymás után betegedtek meg" - mondta Kirsch. Szerinte magának a látványnak a hatására, hogy egy tanáruknál, vagy társuknál kialakulnak a tünetek, a többi gyerek számára is ugyanezeket a várakozásokat keltették, tömeghisztériát idézve elő.

A fenti eset igazolására Kirsch kolléganőjével, Juliana Mazzonival közösen egy tanulmányt is elvégzett. Hallgatók egy csoportját kérték meg, hogy lélegezzenek be normális levegőmintákat, melyről a kutatók azt állították, hogy egy "lehetséges környezeti toxint" tartalmaz, ami fejfájást, émelygést, viszketést és álmosságot okozhat. A résztvevők felének megmutattak egy nőt, aki miután belélegezte a mintát, eljátszotta a felsorolt tüneteket.

Azon hallgatók közül, akik belélegezték az amúgy teljesen ártalmatlan mintát, sokkal többen számoltak be a tünetek kialakulásáról, mint akik nem lélegeztek be semmit. A tünetek a nőknél, különösen azoknál, akik látták sorstársuk "megbetegedését", jóval hangsúlyosabbak voltak. Ugyanez a hajlam tapasztalható a pszichogén, vagyis lelki eredetű betegségeknél.

A tanulmány bizonyítja, hogy ha tájékoztatnak a lehetséges mellékhatásokról, vagy esetleg látjuk is azokat, akkor nálunk is jóval nagyobb a kialakulás eshetősége. Ez elég kényes helyzetbe hozza az orvosokat. "Egyrészről az embereknek joguk van ahhoz, hogy tudják, mi várhat rájuk, ez azonban megnöveli az esélyt, hogy a mellékhatások valóban kialakulnak" - mondta Mazzoni. Azaz az orvosoknak igencsak meg kell válogatniuk a szavaikat a negatív elvárások minimalizálására, tette hozzá Montgomery. "Minden a tálaláson múlik."

A hipnózis is segíthet. "A hipnózis megváltoztatja a kilátásokat, elvárásainkat, ami csökkenti az aggodalmat és a stresszt, javítva a végkimenetelt" - mondta Montgomery. "Szerintem a hipnózis a tünetek széles körénél alkalmazható, ahol az elvárások szerepet játszanak". De vajon a nocebo elég súlyos probléma ahhoz, hogy ilyen ellencsapásokat mérjünk rá? Ezt jelenleg még nem tudjuk, mivel rengeteg a megválaszolatlan kérdés. Milyen körülmények között alakul ki a nocebo, és meddig tartanak a tünetek?

Úgy tűnik, akárcsak a placeboreakció, a nocebohatások is igen változatosak és nagyban függnek a környezettől. A placebohatások klinikai körülmények között sokkal hatékonyabbak, mint a laboratóriumban indukáltak, állítja Paul Enck, a német Tübingeni Egyetemi Kórház pszichológusa, ami arra utal, hogy a noceboproblémának is jelentős hatásai lehetnek a valós világban. Magától értetődő okokból persze a laboratóriumi kísérleteket úgy tervezik meg, hogy csak enyhe és átmeneti nocebotüneteket produkáljanak.

Az sem tisztázott, hogy kik hajlamosak a negatív hatásokra. Egy egyén optimizmusa vagy pesszimizmusa meghatározó lehet, azonban nincsenek következetes személyiségjegyek. Mindkét nem áldozatává válhat a tömeghisztériának, bár az eddigi vizsgálatok szerint a nőknél több tünet alakul ki, mint a férfiaknál. Enck bebizonyította, hogy a férfiakban inkább a kilátások, sem mint a közeg befolyásolja a nocebotünetek kialakulását. A nőknél ennek a fordítottja az igaz. "A nők hajlamosak a múlt tapasztalataira építeni, míg a férfiak nem igazán vonják be a történelmet a helyzetbe" - mondta.

Ami azonban kezd egyértelművé válni, hogy ezeknek a látszólag pszichológiai jelenségeknek nagyon is valós következményei vannak az agyra. Jon-Kar Zubieta a Michigan Egyetem kutatójának PET letapogatásai tavaly kimutatták, hogy a nocebohatáshoz a dopamin- és opioidtevékenység csökkenése párosul. Ez máris megmagyarázza, hogyan erősíti fel a nocebo a fájdalmat. Talán senkit nem lep meg, ha eláruljuk, hogy a placebók fordított reakciókat váltanak ki.

Eközben Fabrizio Benedetti, az olasz Torinói Orvosi Egyetemen felfedezte, hogy a nocebo keltette fájdalom elfojtható egy gyógyszerrel, a proglumiddel, ami blokkolja a kolecisztokinin (CCK) hormon receptorait. Normál esetben a fájdalom kilátásba helyezése aggodalmat indukál, ami aktiválja a CCK-receptorokat, felerősítve a fájdalmat. A nocebohatás kiváltója azonban nem az idegsejtek kémiai folyamataiban, vagyis a neurokémiában keresendő, hanem a hitben. A sebészek óvatosabban bánnak azokkal a betegekkel, akik abban a hitben vannak, hogy meg fognak halni, mivel esetükben valóban gyakrabban bekövetkezhet a halál, és maga a hit, hogy valaki hajlamos a szívrohamra, már komoly kockázati tényező.

A nocebohatás valóságossága mellett szóló bizonyítékok ellenére napjainkban, ebben a racionális korban elég nehéz elfogadni, hogy az emberek hite ölni is képes. Ma már az emberek többsége csak nevetne azon, ha egy fura öltözetű ember elé állna, csontokkal hadonászna, és azt mondaná, hogy meg fogsz halni. Gondoljunk azonban bele, hogy éreznénk magunkat, ha ezt egy jól öltözött, elismert orvostól hallanánk, aki mindenféle CT és egyéb vizsgálati eredményekkel felfegyverkezve ül velünk szemben? Enck szerint rendkívül fontos a társadalmi és kulturális háttér. Nem volt ez másként a múltban sem, csak azóta jelentősen átformálódtak a fenti tényezők.

Meador érvelése szerint Shoeman félrediagnosztizálása és rákövetkező halála számos fontos elemben megegyezik a vudu-halállal. Egy elismert ember, ebben az esetben egy jó nevű orvos mondta ki a halálos ítéletet, amit az "áldozat" és a családja feltétel nélkül elfogadott és ennek megfelelően kezdtek viselkedni. Shoeman, a család és az orvosai mindannyian meg voltak győződve a halálos rákról, ami így egy önbeteljesítő jóslattá vált.

"A rossz hírek rossz fiziológiát eredményeznek. Úgy vélem, ha sikerül meggyőzni egy embert arról, hogy meg fog halni, az hamarosan be is következik" - emelte ki Meador. "Nem hiszem, hogy ebben bármilyen misztikum lenne. Nem vagyunk hozzászokva ahhoz az elgondoláshoz, hogy szavak vagy szimbolikus tettek is halált okozhatnak, mivel nem egyeztethető össze a világról alkotott biomolekuláris modellünkkel." Talán amikor részletesen elénk tárják a vudu-halál biomedikai alapjait, akkor könnyebben elfogadjuk ennek valóságosságát - és onnantól bárkit a hatása alá vonhat.