25 to Life

Kiadó: Eidos
Fejlesztő: Avalanche Software
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium IV 1,4 GHz, 256 MB RAM, 1,5 Gbyte szabad hely, 64 Mbyte-os videokártya
Ajánlott: 2 GHz-es Intel Pentium IV vagy AMD Athlon XP 2200+, 512 MB RAM, Radeon 9600XT
Hasonló játékok: Max Payne, Hitman
Kategória: harmadik személyű lövöldözős

Übergagyi lövöldözés a Max Payne és a GTA szerencsétlenül sikerült házasságából - ez a hónap következő sikere. Vajon mikor lesz vége a holtszezonnak és egyáltalán ilyen játékot miért készítenek el? Anno, mikor az első hírek szóltak az anyagról, vártam nagyon, most, hogy megjött, le is törlöm gyorsan.

A 25 to Life az Eidosnak vagy mellényúlás volt, vagy így szeretnék múlatni az időt az új Tomb Raider megjelenéséig. Természetesen megint alig sikerült a konzolról bármi lényegeset változtatni, de legalább lehet egérrel irányítani a játékot. A menüben - miután készítettünk egy profilt - elkezdődhet a hentelés.




Itt ér minket az első sokk. A programon kívüli setupban hiába állítunk be mindent maximumra, vagy akár minimumra (AA és AiF állítási lehetőség és slussz) nem sok különbséget látunk. Talán a pocsolyák és a vérfoltok válnak szebbé, bár kevésbé életszerűvé, mert nem hiszem, hogy úgy csillogna egy vértócsa, mint egy gyöngyházmetál fényezés az autón. A textúrák - ahhoz képest, hogy mennyi helyet foglal a játék - viszont kifejezetten rondák.

A második sokk ott következik, mikor elindulok, s párat lépek. Kicsit kocka mozgása van karakterünknek, ugrani pedig kifejezetten viccesen tud. Erre még non-plus ultraként jön az ormótlan és fegyverenként egyre ormótlanabb célkereszt, amitől igazából nem célzunk jobban, ám útban van és nem látni tőle semmit. Nagyon kellemes, mikor nyolcan lőnek messziről, de mondjuk a shotgun célkeresztjétől nem látni semmit. Persze az is megoldás, hogy a képernyőt pásztázva, minden piros jelzésre lövünk 2-3-at.




A kihívást egyébként később is az jelenti majd, hogy több ellenfél érkezik a nyakunkra és mondjuk jobb stukkerekkel is vannak felszerelkezve. A legviccesebb, mikor kétféle ellenségünk egymás öldökli, mi pedig akár végig is nézhetjük. Ilyen szituációkban lehet a legjobban megfigyelni például azt is, hogy mennyire szánalmas a karakterek fizikája. Rongybaba hangulat akar lenni, csak itt éppen nem sikerült valami fényesen.