Nem biztos már a XIX század vége óta megvolt a terv egy zsidó állam létrehozására. Kb az elsõ világháború után dõlt el, hogy ez a zsidó óhazában lesz, ekkor kezdõdött meg a zsidók tömeges hazavándorlása, aztán volt egy másik nagy hullám a 30-as években, majd egy 3. a II vh után.
Egyébként voltak õrült radikális zsidók, akik az új államot Galíciában, vagy Magyarország egy részén akarták létrehozni.
Bármilyen furcsán is hangzik, itt egy esztétikai elvrõl van szó. Ha a mérleg egyik serpenyõjébe hatmillió zsidó halálát helyezzük, a másikba pedig a náci rendszert, a legnagyobb bûnözõ csoportot, amely valaha is megszerezte egy modern állam irányítását, akkor nagyjából egyensúlyi állapot jön létre: a legnagyobb bûn, a legnagyobb bûnösökkel.
Tényleg ennyire egyszerû lenne? Tudom hogy Hahner is idézi ezt, de nyilván azért hozza fel példaként, mert egyetért vele. Szóval tényleg ennyi az egész, hogy gonosz nácik?
Makkai György szerint ha nincs Hitler és a gonosz nácik, akkor ma nincs Izrael.
Például annak sokkal jobban örülnék, ha (az én érdeklõdési köröm vagy tudásom firtatása helyett) arról írnál, mit tudsz a Magyar Királyság területén mûködõ vagy nem mûködõ inkvizícióról, van-e valami tanulmány amit jó szívvel ajánlanál, hitelesnek ítéled-e meg Fehér M. Jenõ által közzé tett középkori kódex másolatát. Ezzel némiképp ontopik lennél, és legalább nem promót linkelnél egy most megjelenõ könyvhöz...
Ééérdekes, hogy a saját elõítéleteidnél fogva állapítasz meg rólam valamit, amit aztán itt a szememre vetsz. Semmit sem tudsz rólam, de azt azért elég magabiztosan hirdeted.
"a tévhitek terjesztése jó üzlet: ha egy történelmi probléma iránt megnövekedett érdeklõdés mutatkozik, akkor az újságok és a könyvkiadók az anyagi hasznon reményében minden írást megjelentetnek ezzel kapcsolatban, anélkül, hogy ellenõriznék a szerzõk megbízhatóságát"
lásd holokauszt
Ja, és tudod te meg a hozzád hasonlók állítják be folyton magukat úgy mint naaagy hazafiak, és naaagyon tudnak ám mindent, nem úgy mint a hazafiatlan hazudós hülye történészek...aha. Na, tudod, a hazafiassághoz az is hozzátartozik, hogy a teljes magyar múlt érdekel, nem csak egy gumicsont.Ezer és egy dolgot lehetne felvetni, ami érdekelhetne titeket is, de nem. Középkor-koraújkor-újkor? Mintha eltelt volna pár év...de nem...csak a gumicsontok, és még csak fel se tûnik, fel sem fogjátok, hogy ez egy jó üzlet. Az hogy volt-e háromrészre szakadás, vagy ez egy téves értelmezés nagyon fontos kérdés, de ezt nem lehet eladni, azt hogy de nem is finnugor meg de Horhty bezzeg tökömtudja, azt a sok hülyének ellehet adni.
Szóval ebbõl se fogtál fel semmit. Hihetetlen. Na mégegyszer: képzeld el :a történelem nem abból áll, hogy ,,nem is finnugor" ennél több a történelem, csak ezt lehet nektek hülyéknek eladni, errõllehet 10 új könyvet, filmet cikket csinálni, mert ez egy hergelõs téma, és ti hülyék be is szopjátok! Ez olyan mint a bulvár. Ha valakit tényleg érdekelne a történelem és lenne agya, nem ragadna le itt. Felfogható -e? Áh, úgy se érted...túl buta vagy te ahhoz.
Az meg külön poén, hogy az ilyen idiótáknak a történelem a honfoglalásból és akkor sem finnugor-ból áll, meg Horthy+világháború. Csak ez érdekes, mint ahogy Hahner Péter is megfogalmazta, hogy miért ezek ,,érdekesek"
Arról például soha nem hallani, hogy mondjuk hogyan ítéljük meg az Erdélyi Fejedelemség külpolitikáját a Rzeczposplitával szemben. Áh,...egy szart.
Nem érdekel Sándor Klára, és igen, igazam lett. Lófaszt se fogtok fel az egész cikkbõl.
Az õstörténetünkkel kapcsolatban úgy tudom nincs teljes konszenzus a történészek között. Vagy ezen az oldalon megtalálható a kettõs honfoglalás elmélete is?
Sándor Klára ráadásul nem is történész, hanem nyelvész.
Tudom, de egy ilyen helyrõl mégis mit lehet várni? Azért írtam, hogy jó neked, mert van türelmed ezek után még végig olvasni... a felemás itt már bõven jónak számít.
Felemás? Jó neked, hogy eddig eljutottál! Én konkrétan felnyerítek a röhögéstõl amikor meglátom ezt a "valóságot bemutató, tárgyilagos, független" oldalt! :D
Menj be a szerzõink fülre, és megkapsz minden magyarázatot! :D
"Hun-magyar rokonság: Sándor Klára nyelvész, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense, + szabad madár évekig + szabadelvû párt alapítója"
Minek? Vita lenne belõle csak, nem hisznek a történészeknek. Nem volna értelme. Az a baj, hogy ez szép és jó, csak egy történész se tud arra megoldást mondani, mit lehet kezdeni az ilyen emberekkel. Leginkább semmit azt hiszem.
Elég felemás érzéseim vannak ezzel az írással kapcsolatban, vannak nagyon jó megállapításai, és van amiben ugyanolyan elõítéletes mint amit a laikus érdeklõdõknél kifogásol...
A pszichológiai hadviselés Az amerikai hidegháborús pszichológiai hadviselési kampány alapjait megvetõ 10/2-es számú nemzetbiztonsági tanácsi direktívát 1948 júniusában fogadták el. E dokumentum meghatározó eleme az úgynevezett „piszkos akciók" kilátásba helyezése, beleértve a „vörös vezetõket lejárató" és kompromittáló titkos mûveleteket és feketepropagandát. A vasfüggöny mögé irányuló propagandának mindenekelõtt az élet- és jövedelmi viszonyokra, a mindennapi élet megpróbáltatásaira, a feketepiac visszásságaira és az ellátási nehézségekre, a helyi kommunista vezetõk alkalmatlanságára és viselt dolgaira kellett össztüzet zúdítania. Minden sztrájkot, elégedetlenséget, szabotázsakciót (ezek egy részét minden valószínûség szerint maga az amerikai titkosszolgálat szervezte vagy bátorította) föl kellett használni a kommunista rezsimek elleni propagandában is. Egy késõbbi kormányzati nemzetbiztonsági dokumentum pedig egyenesen arra ösztökélt, hogy az Egyesült Államok erre hivatott szervezetei igyekezzenek kisebb lázadásokat és felkeléseket provokálni a vasfüggöny mögött, amelyeket akkor is jól lehet hasznosítani propagandacélokra, természetesen mindenekelõtt a nyugat-európai közvélemény befolyásolására, ha történetesen elbuknak. Sõt, akkor igazán. [...]
A CIA, helyesebben az OPC legfontosabb vállalkozása a Szabad Európa és a Szabadság Rádió létrehozása volt. A gondolat, hogy a vasfüggönyt az éteren keresztül lehet a leghatékonyabban áttörni, már 1948 végén fölmerült Frank Wisner, az OPC vezetõje, és George Kennan közti levelezésben. A megvalósítás három évet vett igénybe. Az elsõ, már idézett NSC 10/2-es direktíva szellemében mindenekelõtt arról kellett gondoskodni, hogy az Egyesült Államok kormányának szerepe és közremûködése az akcióban a kívülálló számára ne legyen egyértelmû, illetve ne legyen bizonyítható. A CIA égisze alatt, kvázi civil kezdeményezésként hozták létre a Szabad Európa Bizottságok szervezetét, amely végül a rádiók névleges létrehozója volt. A pénzalapokat látszólag gyûjtésbõl teremtették elõ, valójában a rádiók finanszírozása egészen a 70-es évek elejéig a CIA költségvetésében volt elbújtatva. Furcsa módon az amerikaiak ebben is a szovjet példát koppintották (lásd a már idézett Reston-elemzést a szovjet közvélemény-manipulálás és a behatolás különféle rejtett, fondorlatos technikáiról), amikor az állami politika nem hivatalosnak szánt akcióit civil kezdeményezések mögé rejtették. [...]
Az 1956-os forradalom leverése után a SZER által végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy a csalódottság oka nem az volt, hogy a beígért katonai segítség végül elmaradt, hiszen katonai segítséget valóban senki nem ígért. Az ígéret maga a rádió, illetve az amerikai propaganda volt: „Ha komolyan és szenvedéllyel írtak rólunk, nem hihettük, hogy nem segítenek" - mondta az egyik névtelen menekült egy 1957-ben készült interjúban. „A vélemény az volt, hogy ha egy nagyhatalom polgárai egy ilyen intézményt felállítanak és mûködtetnek, akkor azzal akarnak is valamit. […] Ha a nyugati rádiók mögött nem áll semmiféle erkölcsi vagy más erõ, akkor ténykedésük nem más, mint cinikus üzleti vállalkozás" - így a másikuk. „A SZER többé nem beszélhet NEM-rõl (Nemzeti Ellenállási Mozgalom), meg arról, hogy csak napokig kell kitartani, mert már otthon tudják, hogy a SZER mögött nem áll senki és semmi" - vonta le a konklúziót egy harmadik megkérdezett. Azt még a rádió belsõ elemzése is önkritikusan elismerte, hogy tévesen mérték fel az adások hatását: „Úgy hittük, hogy erõsíteni kell a szabadság iránti hitet. De ezen már nem volt mit erõsíteni. Ehelyett megmondhattuk volna az igazat."
... Bakócz Tamás, akinek államférfiúi tevékenységét Európa-szerte elismerték, alacsony sorból emelkedett fel. Származását sosem szégyellte és tagadta, inkább kérkedve vallotta, hogy „nem nemes szülõk gyermeke, és szegény házból magasztalta föl a Gondviselés kegye.” A jobbágysorú kerékgyártómester, Bakócz Ferenc harmadik fiából lett bíborosnak nem ismerjük pontos születési dátumát, korabeli forrásokból következtethetjük ki, hogy 1442 körül látta meg a napvilágot a Szatmár vármegyei Erdõdön. Környezetébõl egyedüli felemelkedési lehetõségnek az egyházi pálya tûnt, melyben nagybátyja (Fraknói Vilmos szerint bátyja), Bakócz Bálint titeli prépost segítette. Mivel a prépost akkoriban már magasabb körökben forgolódott, nemesi címet kapott, és igyekezett Tamásra is kiterjeszteni, hogy a fiú minél jobb iskolákban tanulhasson. Tamás a szatmárnémeti domonkosok kolostori iskolájában kezdte tanulmányait, majd Bálint prépost támogatásával külföldi egyetemeken, Krakkóban, Ferrarában és Páduában folytatta. ...
Drága jó feleségem segítségével egyetemi tanár lettem, bár sohase hittem volna, hogy valaha is tanárkodásra adom a fejem. De amint mondtam már, Havas Emilnek igaza volt. Tudta, mirõl beszélt. Se elbeszéléseim, se regényeim nem kellettek az amerikai kiadóknak. Meg is mondták õszintén: "Maga feketelistán van, uram, maga fasiszta!"
Így aztán vakon ugrottam bele a tanárságba, hogy megélhetésem legyen és maradjon idõm az írásra is. Kényelmes foglalkozásnak ígérkezett, és az is volt. Azonban nem ez a fontos. Hamarosan kiderült, hogy maga az Úristen rendelt ebbe az állásba, mert itt döbbentem csak reá, hogy nekünk, szerencsétlen magyaroknak, mi volt az átkunk. Mi hozta reánk a trianoni csapást, s mindazt, ami utána következett. Szemnyitogatásom azzal kezdõdött, hogy amikor tanártársaim megkérdezték mindjárt az elsõ napokban, hogy honnan a csudából fútt oda a szél, s én becsületesen megmondtam, hogy Erdélybõl, úgy bámultak rám, mintha azt feleltem volna, hogy valahonnan Bergengóciából. Míg aztán az irodalom tudós professzora fejére ütött és elrikkantotta magát: "Drakula országából...!"
Attól kezdve bizalmas baráti körben "Count Drakula" volt a nevem. Hiába bizonykodtam, hogy ez a Drakula-mese mindössze egy részeg angol újságíró fejében született meg, és hogy Erdély már évszázadokkal ezelõtt is civilizált ország volt, hogy ott hirdették meg elsõnek a vallásszabadságot, hogy Erdély iskolái világhíresek voltak, senki se hitte el. Hogy igazamat alátámasszam, nekiestem a könyvtáraknak, de ebben se volt köszönet.
Egyetemem három óriási méretû könyvtárában alig leltem valami kevés adatot Erdélyrõl. Földrajzkönyvek, enciklopédiák csak annyit tudtak róla, hogy Románia nyugati tartománya, mely annak idején Dacia néven a római birodalomhoz tartozott, és õslakói ma is a latin nyelvetbeszélik. A népvándorlás során több ázsiai horda rohant keresztül rajta, a hunok, avarok, magyarok, tatárok és törökök. Az utóbbi évszázadok alatt a Habsburg birodalomhoz tartozott, majd az elsõ világháború után Románia vette át. Lakosai nagyrészt románok, de élnek ott németek és magyarok is.
Attól kezdve a könyvtárakat bújtam minden szabad idõmben, Magyarországra és a magyarokra vonatkozó adatokat keresve. Keveset találtam, s amit találtam, abban sem volt köszönet. A középkorra vonatkozó régebbi munkák mind német szerzõk tolla alól kerültek ki, s a magyarokat úgy emlegették bennök, mint ázsiai hordát, akik félEurópát végig dúlták, míg végül is Lech mezején leverték õket a németek, majd királyukat rákényszeríttették a keresztény hitre, és hadat adtak neki, hogy kiirthassa országából a pogányokat. Attól kezdve aztán a német civilizáció hatása alá került a magyarok országa s lakosainak jó része német. Az újabb kiadású könyvek arról is tudtak, hogy Magyarország egy elmaradt, primitív ország volt, ahol feudális fõurak uralkodtak a különbözõ nemzetiségû õslakosság felett, kegyetlenül elnyomva a népet.
Mint ahogy annak idején, gyerekkoromban, nagyapám jó orrú kopói kajtatták föl a megbúvó rókát a mezõházi nádasokban, úgy kezdtem el én is kinyomozni ezeknek a hamis adatoknak az eredetét. Nem volt nehéz.
Minden könyv, tanulmány, melyben Magyarországról vagy általában a magyarokról volt szó, az 1870-es évek utáni idõbõl eredt, és a szerzõk neve nagyobbára német vagy cseh, de akadt román és horvát is. A szerzõk legtöbbje Sorbonne-i diplomával rendelkezõ egyetemi tanár volt, akik egy Masaryk által alapított könyvkiadó vállalaton keresztül beépitették magukat az amerikai, angol és francia közoktatás tankönyv ellátást szolgáló intézményeibe, és terjeszteni kezdték azt a jól megszervezett magyarellenes propagandát, ami végül is Trianonhoz vezetett. (Az elsõ világháború alatt Masaryk és Benes által megszervezett u.n. "Cseh maffia". (szerk.) A Magyar szerzõk vagy nem írtak jó tankönyveket abban az idõben, vagy a magyar tanügyi intézmények nem gondoskodtak arról, hogy ezek a könyvek idegen nyelvekre fordítva utat leljenek külföldi egyetemek felé. Több, különbözõ kiadású és különbözõ idõben kiadott enciklopédiában például a következõ, szóról-szóra azonos mondatokat találtam, amirõl arra lehetett következtetni, hogy azok ugyanattól a személytõl származtak:
"Magyarország, mint olyan, a valóságban soha sem létezett, mindössze egy soknépû laza egység a ,,szentkorona országai" összefoglaló név alatt. Ennek az országnak voltak a kezdetben magyar uralkodói is, azonban a tizennegyedik századtól kezdve mér csak cseh, német, olasz, lengyel és román királyok viselték az országalapító magyar király, Szent István koronáját. Ugyanezek az országok az utolsó négy évszázad során már a Habsburg birodalom alá tartoztak." Egy másik helyen: "Magyarnak csupán az uralkodó nemesi és fõnemesi osztály egy kis része tekinthetõ, kik a földet birtokolták, míg a jobbágy, majd az úgynevezett "felszabadulás" után a paraszt a különbözõ ott élõ, leigázott nemzetiségekbõl tevõdött össze, kiknek egy részét hosszú idõ után földesuraik erõszakkal elmagyarosították..." (Wertheimer: History of Europe, 1901, Böhm Verla, Wien-New York, page 31.) ...
De éppúgy nem szenvedhette, mondhatnám ugyanúgy utálta gróf Teleki Pált is Fõméltóságod, noha újabb írásaiban valósággal elárasztja az életében Fõméltóságod által csak kontrakarírozott nagy magyar tudóst. Az viszont igaz, hogy amíg Szálasi Ferenc soha egy rossz szót nem mondott Fõméltóságodra és 1944. október 15-e után megtiltotta Fõméltóságod személye ellen megindult támadásokat, addig Teleki Pál gróf nem csinált abból nagyobb titkot, hogy Fõméltóságodat despota, nem vezetésre termett, kis kaliberû embernek tartotta. Teleki Pál gróf öngyilkosságáról misztikus igazolást ír Fõméltóságod, természetesen, hogy ez az öngyilkosság is az Ön bölcs elõrelátását igazolja. Nos, Teleki Pál gróf halála igazi okát talán soha senki meg nem fejti – mert az egyetlen ember, akinek öngyilkossága éjszakáján az igazi okot megírta – dr. Milleker Rezsõ – halott. De vannak lelki motívumok, amelyek felderíthetõk. Talán emlékszik még arra Fõméltóságod, amikor Teleki Pál felállt azon a bizonyos kisgyûlésen a Szent György téren, és be akart számolni az „örök magyar-jugoszláv baráti szerzõdésrõl“ az egybegyûlt tömegnek, mi történt. Teleki személyét köszöntõ taps után, mielõtt Teleki megkezdhette volna mondanivalóját, felzúgott a téren összegyûlt egyetemi hallgatók szavaló kórusa és betöltötte a teret a feldübörgõ: „Mindent vissza! Mindent vissza! Bácskát vissza! Bánát vissza!“ Teleki Pál rettenetes méregbe gurult, teljes erejével rávágott az erkély korlátjára, s a rádió nyitott mikrofonja elõtt, az egész ország füle hallatára sziszegte dühtõl véglegesen eltorzult hangon: „Hát mi van itt? Milyen társaság van itt?“ Teleki Pál itt ezen a kisgyûlésen döbbent rá elõször, hogy Fõméltóságod által sugalmazott külpolitikája ellentétben áll a Jugoszláviával kötött barátsági szerzõdés tekintetében a nép lelkével. Hogy Teleki Pál grófot, aki halálosan szerette a népét, eltávolította ettõl a néptõl az Ön a várbeli kártyapartik szellemében kialakult külpolitikai vonalvezetése. Ez az egyik ok, ami ezt az ember ideg-összeroppanásba kergette. Teleki Pál gróf már egyszer megkísérelte az öngyilkosságot. Méghozzá a trianoni békeszerzõdés tárgyalótermében, aholis csak nagy nehezen tudták kicsavarni kezébõl a pisztolyt. A trianoni országcsonkítást Teleki Pál gróf nem akarta megélni. Látta azt a gyûlöletet, amely ott a kis entente részérõl Magyarországgal szemben megnyilatkozott, és ez a túlfinomult agyvelõ úgy gondolta, hogy egy rideg mozdulat, egy hideg csõ, egy golyó és párás kékes füstfoszlány elégséges minden egyéni fájdalom megszüntetéséhez, ha már népét nem tudta megmenteni. Ezt a féktelen bosszút, amely hazája megcsonkítását okozta, nem tudta elviselni, s bár megakadályozták az öngyilkosságát, Trianon aljassága öntudat alatt megmérgezte e nagy tudós lelkét. Ez volt a másik összetevõje Teleki Pál halálának. A harmadik: Teleki Pál felesége súlyos betegen feküdt ebben az idõben kórházban. A kezelõorvosai nem sok reményt fûztek életéhez. Teleki Pált az orvosok véleménye nagyon leverte s valóságos búskomorság vett rajta erõt. Talán ez lehetett a harmadik ok. Negyedik ok, hogy ez a szuperérzékeny ember április 5-én éjszaka hírt kapott arról, hogy német csapatok lépték át a magyar határt és felvonulnak Jugoszlávia ellen. Teleki nem sokkal elõbb vonakodott a német csapatok átvonulását Jugoszlávia ellen megengedni. Õ ebben a nemrégen megkötött barátsági szerzõdés megszegését látta. Tévesen. Mert Teleki Pál nem a katonai puccsal, forradalmi úton uralomra került, magyar és német ellenes pánszláv-kommunista kormánnyal kötött megállapodást, hanem az erõszakosan, törvénytelenül eltávolított elõzõ államvezetéssel. Vagyis többé a magyar kormányra a négy héttel elõbb megkötött barátsági szerzõdés e forradalmi tettel érvényét veszítette. A ködösítés helyett sokkal nagyobb szolgálatot tett volna Fõméltóságú Uram, ha bizonyára rendelkezésére állá adatok alapján a következõ kérdésekre adott volna – Teleki Pál halálával kapcsolatosan választ: – 1./ Április 5-rõl 6-ra virradó éjszaka Teleki Pál meggyónt és felkereste Witz Béla kanonokot, hogy reggel áldozni kíván. Hogy lehet, hogy ilyen lelki elõkészület után ez a hithû katolikus férfi mégis öngyilkos lett? 2./ Mi volt abban a Teleki-levélben, amit Fõméltóságodnak 5-6 nappal késõbb dr. Milleker Rezsõ mint Teleki Pál utolsó autentikus levelét felmutatott? 3./ Hogy lehet az, hogy Teleki pisztolyából csak egy golyó hiányzott, de a falban két ugyanaz a kaliberû golyót talált a rendõrség, ugyanabból a fegyverbõl? 4./ Mi volt abban a táviratban, amit Teleki Pál gróf Bukarestbõl kapott 5-án éjszaka tizenegy óra körül, s amelynek elolvasása után ezt mondotta: „Akkor minden elveszett!“ Fõméltóságú uram, ma úgy ír könyvében, mintha Jugoszlávia megtámadását nagyon elítélte volna annak idején. Szabad legyen talán szíves figyelmét felhívnom arra, hogy a magyar csapatok bevonulására Bácskába Fõméltóságod adott parancsot, s e parancsa így fejezõdött be: „Elõre az ezeréves magyar határokra!“ Jugoszláviával kapcsolatos katonai intézkedéseink egyébként szoros összefüggésben állottak a német-magyar katonai szövetséggel. A német támadással kapcsolatosan magyar csapatoknak is részt kellett venniük az akciókban s az erre vonatkozó terveket a vezérkar már régebben el is készítette. Vagy csak nem arra várt Fõméltóságod, hogy a Magyarországnak visszaítélt Bácskát egyedül a német csapatok szerzik vissza és Fõméltóságodnak csak be kell fehér lovon vonulnia erre a vidékre? Bizony, nem lett volna elég fehér lovon országgyarapítani, mert Bácskában harcoltak. És „ahol lõnek, ott meg is lehet halni“. Nem is ment le Fõméltóságod a Bácskába, mert ott lõttek.
Nem nagyon értem miért kell gyõzködnünk a szlovákokat, hogy itt senkit nem érdekel a trianoni békediktátum. Még ha tényleg kevés embert is érdekel - ami felettébb sajnálatos - akkor sem szabadna egy történésznek ilyet mondania, hogy "Trianon az egy érdektelen dolog és nem kell vele foglalkozni."
Vagyis az ok az, hogy az utódállamok szabadkõmûvesei saját nemzetük céljainak elérésére is felhasználták e világhatalmi befolyással rendelkezõ hálózat erejét, befolyását. A két világháború közötti magyar társadalom, megismerkedve a szabadkõmûvesség világháború alatti és utáni tevékenységével, ezt a törekvést egyáltalán nem érzékelte a magyarországi szabadkõmûvesek esetében. Sõt, a korabeli iratokból ennek épp az ellenkezõje derül ki. A történelmi Magyarországot nem megmenteni, reformálni igyekeztek, hanem megszüntetni. Voltak ugyan páholyok (pl. Széchenyi, Sopron), melyek felemelték szavukat a várható megcsonkítás ellen, de ezek kivétel nélkül az úgynevezett konzervatív, nemzeti irányú páholyokhoz tartoztak, és kisebbségben voltak a hivatalos, baloldali, radikális Jászi Oszkár nevével fémjelzett vonalhoz képest.
Jászi Oszkártól (aki 1919. május 1-jén hagyta el Magyarországot, 1923 augusztusáig Bécsben élt, majd Amerikába távozott) Rendezési kísérletek címmel jelenik meg írás a Szabadkõmûves füzetekben. Ebben többek között a következõket írja:
„1920. márc. 31., Prága. Tegnap fontos összejövetel Bene¹sel, Károlyi, Szende és én. Magánlakásán fogadott, [...] Károlyi csaknem egy órás expozét tartott. Kifejtette az emigráció megszervezésének szükségességét. Koalíciós alapon, esetleg a kommunisták bevonásával is [...], de az emigráció megegyeznék egy közös aktuális programban. Ilyen volna: Horthyék megbuktatása, [...] a külpolitikában küzdelem a revans ellen, békés és intenzív összeköttetés az új államokkal, törekvés lojális népszövetségre. Az emigráció összeköttetést keresne a rokon pártokkal, Leninnel is.”
„1920. jún. 8., Prága (négy nappal a trianoni békediktátum aláírása után! — a szerzõ megjegyzése) Masaryk elnök tegnap fogadott, és több mint egy órát beszélgettünk. Épp oly kitûnõ benyomást tett rám, mint a múltkor. Ma Európa legrokonszenvesebb vezetõ államférfija: messze látó, dogmákon, pártokon, osztályokon felülemelkedõ [...].”
Csukovits Enikõ: Az Anjuk birodalma. In: Magyarország törénete Engel Pál: Honor, vár ispánság Engel-Krisó: Magyarország története 1301-1457 Engel-Krisó-Kubinyi Magyarország története 1301-1526 Magyarország vegyesházi királyai Hómann-Szekfû: Magyartörténet
Tudnám Neked ajánlani Bertényi Iván: Magyarország az Anjouk korában címû könyvét. Próbáld meg netten megkeresni hátha fent van elektronikus formában. Az a könyv pont a te házi dolgozatodhoz lenne jó, mert Károly Róbertrõl illetve I. Nagy Lajosról szól.
Szerzõ: Lord Rothermere, Daily Mail, 1927. június 21.
Kelet-Európa sem más, mint sok kis Elzász-Lotaringia. Amikor 1871-ben a frankfurti béke elszakította ezt a két ikertartományt Franciaországtól, elkerülhetetlenné vált az újabb háború. Nagyobb méretekben ugyanezt a baklövést követték el az Osztrák–Magyar Monarchiát felosztó békeszerzõdések is. Döntéseik nyomán elégedetlen nemzeti kisebbségek jöttek létre Közép-Európa féltucat országában, melyek közül bármelyik gyújtópontja lehet egy újabb világégésnek.
A Közép-Európa térképét átrajzoló három szerzõdés közül az utolsó és legszerencsétlenebb a trianoni, melyet Magyarországnak 1920. június 4-én kellett aláírnia. Ahelyett, hogy egyszerûsítette volna a nemzetiségek amúgy is szövevényes hálóját, még tovább bonyolította azt. Olyan mély elégedetlenséget váltott ki, hogy minden pártatlan utazó, aki a kontinensnek erre a tájára téved, világosan látja az elkövetett hibák jóvátételének szükségességét.
Az új közép-európai államok jelenlegi határai önkényesek és gazdaságtalanok. De van egy ennél súlyosabb vonzatuk is: igazságtalan voltuk folyamatos veszélyt jelent Európa békéjére.
Ha visszaemlékezünk, milyen körülmények között nehezedett a szövetséges hatalmak államférfiai maroknyi csoportjának vállára a világtérkép átrajzolásának feladata, nem lepõdünk meg azon, hogy hatalmas munkájuk néhány kisebb részlete elnagyolt lett. Az Osztrák–Magyar Monarchia területeinek felosztása néhányuk számára természetesen kevésbé fontos ügynek látszott, mint például a Németországgal kötendõ megállapodás. A vezetõ küldöttek megelégedtek az Ausztria–Magyarországgal határos, a háború során a mi oldalunkra állt kisebb szövetséges nemzetek és a Habsburg Monarchia alávetett népei képviselõinek véleményével és javaslataival.
A szövetséges miniszterelnökök azonban nem vették figyelembe a történelem hódítási hullámai és népvándorlásai által Közép-Európába sodort sokféle nép között meglévõ vad féltékenységet és mohóságot. Kétségtelen, hogy az így megfogalmazott különbözõ szerzõdésekben az igazságosság néha áldozatul esett a mohóságnak, aminek az lett a következménye, hogy Közép-Európa nagy része ma nagyon ingatag egyensúlyi állapotban, teljesen balkáni körülmények között él.
Nekünk itt, Angliában annyi komoly problémával kell szembenéznünk, hogy hajlamosak vagyunk ezeket a félig elfelejtett békeszerzõdéseket véglegesen elrendezett dolgoknak tekinteni és figyelmen kívül hagyni. De aki ismeri Közép-Kelet-Európa viszonyait, nem helyezkedhet erre a kényelmes álláspontra. A kéz, amely a jelenlegi politikai helyzetet kialakította ezen a területen, egy eljövendõ háború magvait hintette el.
A békemegállapodás ingatag voltára utal az a tény is, miszerint három közép- és kelet-európai ország: Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia azonnal fontosnak érezte, hogy katonai szövetséget kössön Franciaország támogatásával a szerzõdések, különösen a Magyarországgal kötött trianoni szerzõdés érvényben tartása érdekében, amely nyilvánvaló tévedéseket és igazságtalanságokat tartalmaz.
Ez a kisantant néven ismert szövetség ma is fennáll, bár a múlt hónapban megtartott éves konferenciáján a három állam magatartása Magyarországgal szemben sokkal kevésbé volt agresszív, mint az elmúlt években. Ez a fejlõdés kétségtelenül annak köszönhetõ, hogy bár Magyarország állandóan tiltakozik a békeszerzõdés igazságtalan volta miatt, híven teljesíti annak feltételeit. [...]
Napjainkban a rabszolgaság már nem jellemzõ, mégis vannak akik rabszolgának vallják magukat. Nyilván ennek pszichés okai vannak, vagy egyszerûen nem tudják mi is az pontosan. De itt fel kell tennünk a kérdést: Lehet-e káros a történelembõl szerzett tudás? Elkerülhetõ lenne-e a jelenség?
Ez azért veszélyes mert tömeghisztériához vezethet. Lehet hogy ezeknek az embereknek kár volt megtudni hogy voltak rabszolgák. Talán meg kéne ígértetni mindenkivel mielõtt beavatják õket a történelem titkaiba, hogy nem hagyják abba a tanulást, elkerülendõ a hülyeség búrjánzását. De lehet hogy jobb megoldás lehetne a titkolózás, mert így a pszichopatáknak se jutna eszükbe rabszolgának érezni magukat.
Biztos sokszor elõfordult a világtörténelemben, hogy kispapok kiátkozzák a pápát, csak én nem tudok róla... A képes krónikában is megemlékeznek a pápai követrõl:
Gentile bíboros bejövetele
Sajnos nem találtam nagy felbontású színes képet, de a lényeg (mi a furcsa a képen?) így is látszik. Annak ellenére, hogy állítólag annyira behódoltunk Rómának, Károly Róbert megkoronázása sem volt egy egyszerû eset...
1302-ben Károly Róbert sikertelenül ostromoltatta Budát Csák nembeli Márk fia II. István Bakonyi ispánnal a III. Vencel párti urakkal és a budai polgárokkal szemben. Ezután VIII. Bonifác pápa Vencelt és a budai polgárokat egyházi átokkal sújtja. Viszonzásul a budai polgárok (a történelemben egyedülálló módon) kiátkozzák a római pápát.
a trianoni "rendezésben" az angolok és amerikaiak formálisan vettek csak részt mint szövetségesek,az új határok meghúzását a franciákra bízták akik saját külpolitikai érdekeiket vették csak figyelembe.Az volt a céljuk hogy lehetõleg örökre megnyomorítsák Ausztriát és Magyarországot,ennek érdekében bármire hajlandók voltak,a nemzetiségek felhasználásával sosemvolt országokat hoztak létre a legyõzöttek rovására.Saját logikájuk szerint a gyõztesnek mindent szabad a vesztessel csinálni,csak tudnám miért nem találták akkor igazságosnak mikor 1940-ben legyõzték és megszállták õket a németek...ráadásul nekik csak 4-5 évig kellett tûrniük a megaláztatást.Gyûlölöm ezeket.
Lloyd George / a béke diktátum angol aláírója /: „ Az egész dokumentáció, melyet szövetségeseink a béketárgyalások alatt rendelkezésünkre bocsájtottak, csaló és hazug volt. Mi is hamis alapokon határoztunk ”.
Mitterand : „ Ami Trianonban történt, az mocskos dolog volt.”
Chamberlain angol külügyminiszter mondta: " a trianoni szerzõdés eredménye Európában nem a béke,hanem az új háborútól való félelem".
Ausztrália miniszterelnöke jelentette ki 1992-ben: "Mindenki tudja ,hogy Trianon óriási csalás volt".
W.Churchill mondta az angol alsóházban : "Új európai háborút készítenek elõ azok,akik nem akarják revidiálni a trianoni sérelmeket."
Declassé francia külügyminiszter a szerzõdés aláírása után így fogalmazott: " Egy nemzet sincs megalázva azzal,hogy legyõzték vagy ha aláírt késsel a torkán egy végzetes békeszerzõdést.Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik,ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja.Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás ."
Robert Grower az angol alsóház tagja írja ,hogy a csehek követeléseit a nagyhatalmak titkos tárgyalásokon már 1918 nyarán eldöntötték.Hiába készült tanulmány a francia külügyminisztériumban,melyben 1918.november 20-án a szakemberek figyelmeztették : " Szlovákia létezése nem egyéb, mint mítosz.Észak-Magyarország szlovák törzsei soha nem alkottak államot.. Az általuk meghúzott etnikai vonal sehol nem érinti a Dunát, nem foglalja magába Pozsonyt sem, ahol 14 szlovákra 86 magyar és 86 német jut...ha lehet szlovák fõváros, úgy az csak Túrócszentmárton lehet ". Az 1916.augusztus 16-i titkos szerzõdésben a nagyhatalmak Romániának ígérték egész Erdélyt, sõt a magyar Alföld nagy részét is egészen a Tiszáig "
Hát igen. Még sajnos azt kell mondanunk, hogy járhattunk volna rosszabbul is. Na nem mintha ez nem lett volna elég rossz, de voltak elképzelések szláv korridorról, meg miegymás.
Elég sok hasonló vélemény volt akkoriban, még az Antant országainak a politikusai is azt mondták utólag, hogy szégyen volt amit elkövettek. No persze az más kérdés, hogy politikai okokból tették-e a kijelentéseiket, vagy tényleg így gondolták, de a kor értelmisége sem helyeselte a döntést. Kár, hogy érdemi ellenlépés nem történt.
1918. november 17-én az osztrák államtanács etnográfiai elvekre hivatkozva bejelentette igényét Nyugat-Magyarországra. Az 1919. szeptember 10-i Saint German-i béke az önrendelkezés jogát kizárva Ausztriának ítélte Moson, Sopron és Vas vármegyék nyugati sávját (Sopront és környékét is beleértve), azzal az indoklással, hogy ne valósulhasson meg a dédelgetett csehszlovák-délszláv korridor sokat emlegetett terve.
Az ezt követõ trianoni béke a döntést újból megerõsítette. A békediktátum kegyetlensége Magyarország lakosságát elkeserítette, a volt szövetséges Ausztria területi követelése pedig egyenesen fölháborította. 1921. augusztus 20-án Sopronban tömegtüntetésre került sor. A soproniak és a rábaköziek ezrei tiltakoztak az elszakítás ellen. Augusztus 21-e lett volna a hivatalos átadás napja. A magyar hatóságok ha vonakodva is, de kiürítették az átadásra kijelölt területeket, így Sopront és környékét is. A város összes hivatala elköltözött, majd a Nemzeti Hadsereg kivonása is megtörtént. Úgy tûnt, hogy itt már csak a csoda segíthet. Az érintett terület átadására a magyar kormány gróf Sigray Antalt, mint kormánybiztost küldte ki, a közrend fenntartásával Ostenburg-Moravek Gyula õrnagyot, a II. országos csendõrzászlóalj parancsnokát bízták meg. Az eseményeket - ez ma már bizonyos - a magyar kormány és Bethlen István miniszterelnök és kabinetje irányította. Legalább négy szálon indult meg a fegyveres ellenállás elõkészítése, miután Ausztria mindenfajta békés megállapodást elutasított, beleértve a mai Burgenland kettéosztását is. Thurner polgármester személyesen kereste meg Prónay Pál szolgálaton kívüli alezredest Sopron megmentése érdekében. A Thirring Gusztáv vezette Nyugat-magyarországi Liga önkénteseket toborzott. A Nyugat-magyarországi Szövetség röplapjai hirdették: „Sopron a soproniaké". A fegyveres felkelés megszervezõje és legfõbb irányítója azonban Gömbös Gyula volt. Az antant Szövetségközi Tábornoki Bizottság, és az osztrákok - a biztos átadás tudatában - a Széchenyi-palotában várták a híreket. Az „A zóna" Magyarország felõli határán álló oszt-rák csendõrök elzárták Ágfalvát Soprontól. Ostenburg hatáskörzete a „B", vagyis a Keleti zóna volt. ...
Bonfini megítélése milyen, a történész urak szemszögébõl?
Dehogynem! :) A török több kárt okozott ennek az országnak mint bármelyik más külsõ nemzet. Érdemes elolvasni Perjés Gézától a Mohács címû - ismét egy régi könyv 1979-bõl - könyvet. Sok mindent meg lehet tudni belõle. Többek között - csak mellékesen - , hogy nem is maga a mohácsi csata vesztés volt a tragédia, hanem ami 1526 és 1541 között megtörtént. Hogy hogyan jutott el odáig Szapolyai János, hogy szövetségre lépett a törökkel azok után, hogy elfoglalták az országot. Érdekes és olvasmányos könyv.
És amikor már nyilvánvaló volt István számára, hogy itt halálos veszély fenyegeti a trónra esélyeseket:
"Szent István azonban mégis megtalálta a cselekvés módját, méghozzá nagyon sajátos formában. Cselekvése minden bizonnyal titkos és - világító erejû: azt bizonyítja hogy Szent István levonta a két elõzõ tragédia tanulságát. A Vazul elleni rémtett után - "Magához hívta... unokaöccsének, Szár Lászlónak a fiait Andrást, Bélát és Leventét, azt tanácsolta nekik, fussanak, amily gyorsán csak tudnak, hogy megóvják életüket és testi épségüket. Ezek megfogadták a szent király bölcs tanácsát, és Csehországba futottak bajok és fájdalmak színe elõl." Lehet-e egy pillanatig is kétséges a látó szem elõtt a történtek jelentõsé és értelme? Vagy túlságosan is nyílt minden ahhoz, hogy látni tudjuk?"
Valóban hihetõ egy vadászbaleset, de az idõpont viszont nagyo-nagyon gyanús! Pont akkor történik, mikor István hirtelen bejelenti, hogy átadja a trónt, és a koronázás elõtt hat nappal éri a halálos baleset. Már az is szokatlan döntés, hogy egyszercsak elege lesz és átadja a hatalmat. De ha ez még nem volna elég:
"A második kinevezett trónutód halála. A fejleményeket roppant érdekesen világítja meg Székely István imént már idézett krónikája: "Mikor Szent István azt megismerte volna, hogy õ abból fel nem támadhatna (t.i. betegségébõl: nagy kérdés; mibõl ismerte fel, méghozzá teljes bizonyossággal, hogy a testét emésztõ halálos kórra nincsen ír?), azon kezde gondolkodni, kit hadna halála után a birodalomra. Ennek okáért nagyhamar elküldé a Buda nevû szolgáját Nitrába, hogy onnan Vazult, az õ rokonját hamar alá hozná, hogy minek elõtte meghalna, annak elõtte királlyá tenné.
Vala pedig a Vazul igen szép férfiú, kit a Szent Estván az õ vádoltságáért Nitrába a tömlöcben tartott volt. Mely dolgot a Buda megjelenté a királyné asszonynak, ki azonhelyt Buda elõtt a Sebust a Nitrában bocsátá, ki a Vazulnak mind a két szemét ki tolja és a fülét ólommal beönté." Nemcsak Székely István, lényegében valamennyi krónikánk így adja elõ Vazul megvakíttatásét."
Tehát István b terve is dugába dõl... Ezt már nehezen lehet a véletlen számlájára írni. Innen kezdõdöt az Árpádház kálváriája.
Mondjuk az Árpád házi királyok korai halála tényleg elgondolkodtató, fõleg, hogy egy nemrégiben megalakult államról van szó, tagadhatatlan, hogy elég dúrva külsõ és belsõ hatalmi harcok folytak. Bár szerintem Imre herceg vadászbalesete elég hihetõ, bárkivel történhet baleset bármikor. Az a nagy bajom a szöveggel, hogy túl sokat kombinál.
"Azt sem kell külön részleteznem talá, hogy egy csoportnak aki meg akarja szerezni a hatalmat, micsoda fõnyeremény egy gyerekkirály!"
Az már biztos. Egy befolyásolható gyerekkirálynál sohasem kell jobb.
Köszi megnézem könyvtárban. Jó lenne könyvekbõl egy 15 - 20 oldalas "demo" hogy érdemes e megvenni, vagy inkább hanyagolja az ember.
Való igaz, hogy sokminden elpusztult a török megszállás alatt, de az irásaink eltûnésében közel sem az a korszak volt a legdrámaibb! A rovásírást Szent István óta a judeo-keresztény térítésnek köszönhetõen pogánynak minõsítették, és (volt e rendelet nem tudom) sikerült nagyrészt eltüntetni.
15 perc alatt én azért nem jutottam ilyen messzire. Nem mondom azt hogy minden szava igaz, de az alapfelvetésel egyet kell értenem, miszerint felettébb gyanús az Árpádházi királyok korai halálának gyakorisága. I Béla halálának körülményei eléggé furcsák. Ráomlott a trónterem, vagy beomlot a trón alatta, ez valóban inkább véletlennek tûnik, de legalább annyira lehet merénylet is. Ha azt nézzük, egy vadászbaleset (ami ugyancsak közkedvelt módja a király vagy trónörökös eltávolításának) is lehet véletlen, ugyanakkor gyikosság is. A másik ami nekem sem tetszett annyira, az a halálra ölelgetett király teóriája. Viszont az azért elég egyértelmû, hogy a hatalomért mindig ádáz harcok dúltak,vagy nyíltan háborúval, vagy titokban orvul, összeesüvéssel... Nem véletlenül alkalmaznak nagyon régóta mégtalán a mai napig is elõkóstolókat, kiküszöbölvén a mérgezést. Azt sem kell külön részleteznem talá, hogy egy csoportnak aki meg akarja szerezni a hatalmat, micsoda fõnyeremény egy gyerekkirály!
"Vagyis a harmincéves elhalálozásokból kiindulva, beleütközünk a gyermek királyok problémájába. A király korai halálával valami végzetes történik: megszakad a nemzedékek szellemi-tapasztalati folytonosságát biztosító lánc: az a kötelék, amely nélkül; ha általánosságban megszûnne, az emberiség néhány nemzedék alatt mérhetetlen tudatlanságba, barbárságba zuhanna vissza, tekintve, hogy az egymásra következõ nemzedékek nem tudnák átadni egymásnak a saját életük folyamán felgyûlt tapasztalatokat.
S ami általában mindenkire érvényes, felfokozottan érvényes a nemzet, az ország sorsát irányító uralkodóra: minél magasabban áll valaki a társadalomban, annál több tudásra, tapasztalatra van szüksége ahhoz, hogy megfelelõen tudja ellátni hivatását. A kormányzati tudás egyik legfontosabb összetevõje: a titkos erõk ismerete. Népek, nemzetek, országok örök küzdelmében óriási a szerepe a titkos erõknek, titkos tényezõknek, ezeknek leghivatottabb, leghitelesebb ismerõje pedig - legalábbis a régi századokban - maga a központi hatalmat megszemélyesítõ uralkodó: tudásának, tapasztalatainak fontosságát még aláhúzza, hogy a király személye ugyan múlandó, de a királyság folytonos, s korszakokon átívelõ belsõ és nemzetközi kapcsolódásainak ismeretének híjával jószerivel vakká válik az ország vezetés, alkalmatlanná a hihetetlenül bonyolult nemzetközi viszonyok, tendenciák felismerésére és irányítására, csaknem olyanszerûen, akár egy vadon, erdõben felnövekedett emberi lény, aki a köztudást és köztapasztalatot nélkülözve váratlanul belecsöppen a társadalmi cselekvés sûrûjébe. A király harminc év körül bekövetkezõ halála megfosztja utódait a szerzett tudás és tapasztalati anyag átadásától és valójában az uralkodásra éretlen, alkalmatlan utódokat hagy hátra: azaz más szóval: az állam vezetése minden ilyen esetben valósággal lefejeztetik.f/i]"
Az is gyanús, hogy a Habsburgoknál ez a tendencia megszûnik... Na de még em végeztem a könyvvel, majd még írok a Habsburgokról.
Tessék olvasni pl EZT a könyvet van belõle XI. század is meg XIII. század is. De ezen kívül még számtalan hasonló jó könyv van. Tudom 1986 nem ma volt, de hidd el sokkal minõségibb könyveket adtak akkor ki - pl a lektorálás kötelezõ volt nem úgy mint ma - mint manapság.
UI: Az általad belinkelt idézettel kapcsolatban csak egy ici-pici apró megjegyzés. Tudod miért nincs nálunk krónikás hagyomány? Mert a 150 évi török uralom ezt is - meg sok minden mást is pl: egész falvakat - elpusztította és kész csoda, hogy egyáltalában ennyi megmaradt nekünk.
Elkezdtem olvasni amit belinkeltél, de úgy 15 perc után már muszáj volt abbahagynom. Nem a krónikával van bajom, hanem az értelmezéssel. Ennyi bullshitet ritkán olvasok. Fogja a krónika elég homályosan fogalmazott szövegét, és úgy csûri-csavarja, ahogy az neki tetszik. Belemagyaráz dolgokat, amik nincsenek is ott (pl.: Bélát összetöri a trónszék. De biztos hogy ez kitervelt volt, mert a krónika nem írja hogy más is megsérült volna. Még jó hogy nem, megsérült a király, õ a fontos, most mi a halálnak írnák bele, hogy megsérült még xy noname szolga is. Röhej.)Ahogy olvastam a szöveget, nekem totál másképp jöttek le bizonyos dolgok. Nem vagyok történész és a magyar történelemnek ennek a fejezete sem az erõsségem, de ilyeneket én is ki tudok olvasni a szövegbõl, sõt, totál más dolgokat is. Leír rengeteg érdekes dolgot, de elég szabadelvûen kezeli a dolgokat (amikrõl azt sem tudjuk, hogy tényleg így történtek-e). Mindenki azt lát bele a szövegbe amit akar.