SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!MIHAEL BAKUNYIN, 19, századbeli orosz forradalmár. "Marx zsidó és egy tömeg veszi körül, amely kicsi, többé kevésbé intelligens, áskálódó, fürge, spekuláló zsidókból áll, úgy, ahogy mindenütt vannak zsidók, kereskedelmi és bankügynökök, írók, politikusok, mindenfajta újságok riporterei, röviden irodalmi ügynökök úgy, ahogy gazdasági ügynökök is léteznek, egyik lábuk a bankban van, a másik a szocialista mozgalomban, a fenekük pedig a német sajtón ül. Minden újságon rajta tartják a kezüket, és elképzelheted, hogy milyen émelyítő az az irodalom, amit ez eredményez. Ez az egész zsidó világ , amely egy kizsákmányoló szektát képez, egy piócanépet, egy telhetetlen parazitát, maga Marx ösztönösen meghajol és nagy tiszteletet érez a Rotschildok iránt. Ez furcsának tűnhet. Mi a közös a kommunizmus és a magas gazdaság között? Hohó! A Marx féle kommunizmus erős állami központosítással van egybekötve és ahol ez van, ott van egy erős központi bank is, és ahol ez létezik, ott a parazita zsidó nép, amely a többiek munkájára spekulál, mindig meg fogja találni az anyagi erőforrásokat létezése fedezésére.
Valójában ez a proletariátus számára egy barakkrendszer lenne, amelyben a dolgozók és a munka szoros kapcsolatban vannak összekötve, határoktól és politikai különbségektől függetlenül ez a zsidó világ ma már nagyrészben Marx és Rotschild rendelkezésére áll. Biztos vagyok benne, hogy másfelől Rotschildék is értékelik Marx érdemeit, és hogy másfelől asszonyok, akiket egyenruhás tömeggé degradálnak és akik dobok ritmusára kelnek, fekszenek le, élnek és dolgoznak; az uralkodás kiváltsága a tanult és képzett kezében lenne, ami mellett széles lehetőség marad a zsidók görbe üzleteinek, akiket a nemzetközi bankok spekulációjának hatalmas kiterjedése vonzani fog.
(Polemique contre les Juifs).
Ez a megdöbbentö jóslat különösen érdekes azok számára, akik a szovjet színteret és annak furcsa viszonyát a kapitalista beruházókkal - túlnyomó részben zsidók- a forradalom óta. Kezdve Olof Aschberggel, aki magát bolsevik bankárnak nevezi, aki Trotzkijhoz lapátolta azokat a nagy összegeket, amelyeket Európai és Amerikai beruházók szántak a forradalomnak, az 1970-es években Armand Hammerhez, akinek a specialitása a multimillió dolláros szerződések megkötése a most feltehetően 'antiszemita' komisszárokkal.
II. VILMOS NÉMET CSÁSZÁR
"Egy zsidó nem lehet igaz hazafi. Ő valami más, olyan, mint egy káros rovar. Őt el kell különíteni, olyan helyen tartani, ahol nem csinálhat bajt - akár pogromok alkalmazásával, ha ez szükséges. A bolsevizmusért a zsidók felelősek Oroszországban és Németországban is. Én uralkodásom alatt túl elnéző voltam velük és ma keserűen bánom azokat a szívességeket, amelyeket prominens zsidó bankároknak tettem (CHICAGO TRIBUNE 1922 július 2-án).
MINDSZENTY BÍBOROS, Magyar Bíboros, a B'nai B'rith figyelőből 1949 január 28-án:
"Magyarország bajcsinálói a zsidók. Demoralizálják országunkat és ők annak a forradalmi bandának a vezetői, akik az országot kínpadra vonják."
ADRIEN ARCAND, New York-i beszédje 1937 október 30-án. "Amikor Mexikóba jött, a kommunizmus szószólói a zsidó Calles, Hubermann és Aaron Saenz voltak. Spanyolországban Azana és Rosenberg. Magyarországon Kun Béla, Szamuely, Ágoston és tucatnyi más zsidó. Bajorországban Kurt Eisner és egy nagy csoport más zsidó. Belgiumban a marxista szocializmust Vadervelde alias Epstein és Paul Hymans, két zsidó tette erőssé. Franciaországban a marxista szocializmust Leon Blum hozta előre, aki olyan jól mutatta ki zsidó hajlamait Du Mariarge című szennyes könyvében, azonkívül Mandel, Zyromsli, Danain és egy egész törzsük. Olaszországban láttuk a zsidókat, Nathan és Claudio Trevest. Mindenütt a marxizmus zsidókat hoz a csúcsra - és ez nem veszély."
ADRIEN ARCAND, New York-i beszédje 1937 október 30-án. "A kommunizmus semmi más, mint egy zsidó összeesküvés azért, hogy a világot a kezébe kaparintsa. A világon egy intelligens ember sem találja azt másnak, kivéve a zsidók, akik maguk között a 'földi paradicsom'-nak hívják.
A zsidók mohón terjesztik a kommunizmust mivel tudják hogy mi az és mit jelent.
Ez azért van, mert a kommunizmus elleni küzdelem nem az ellen küzdött, ami a kommunizmus valójában - egy a zsidók által kitalált cselszövés - amely minden ellenzőjét leküzdötte. Mi harcoltunk a zsidó ködösítés ellen, amelyet a zsidó dialektikusok és újságírók mutattak nekünk, és visszautasítottuk a harcot a kitaláló, a hasznot húzó és az irányító ellen. Mivel a keresztények és nemzsidók félnek a zsidóktól, félnek az igazságtól és meg vannak bénulva a zsidók által kiabált hihetetlen jelszavak hallatán."
A. HOMER azt írja a Judaizmus és Bolsevizmus c. műben: "A történelem azt mutatja, hogy a zsidó természete alapján mindig forradalmár volt és fajának második századbeli szétszóródása óta vagy elindított vagy segített forradalmi mozgalmakat vallási, politikai és gazdasági téren, amely annak az államnak az erejét csökkentette, amelyben lakott.Másfelől mindig voltak ugyanennek a fajnak olyan előrelátó tagjai, akik kéznél voltak, hogy az előállt zűrzavarból gazdasági és politikai előnyöket húzzanak ki."
MONTGOMERY SCHYLER KAPITÁNY, Amerikai expedíciós csapatok, Szibéria, 1919 március elsején egy katonai jelentésből, amelyet Barrows főhadnagynak ír:
"Talán nem okos ilyen hangosan kimondani az Egyesült Államokban, de a bolsevik mozgalmat elejétől fogva orosz zsidók vezették és irányították a legundorítóbb fajtából, akik voltak az Egyesült Államokban, és ott a mi civilizációnk legrosszabb fázisainak mindegyikét magukba szívták anélkül, hogy a legcsekélyebb fogalmuk is lenne arról, hogy mit is értünk mi szabadság alatt."
MRS. CLARE SHERIDAN utazó, cikkíró a NEW YORK WORLD-ben, 1923 december 15-én.
"A kommunisták zsidók és Oroszországot teljesen ők irányítják. Ott vannak minden állami hivatalban, irodában és újságnál. Kitúrják az oroszokat és ők felelősek a növekvő antiszemita hullámért."
ROBERT H. ŐRNAGY a Fecp és a kisebbségi gép c. műben, 10. oldal: "B'nai B'rith, a titkos zsidó társaságot 1843-ban alapították. Neve, a 'szövetség fiai' azt szuggerálja, hogy az ebbe a szövetségbe összefogott 12 ember célja az, hogy a szövetséget , vagy a remélt Messiási uralmat hozza el a világ fölött. Ahhoz, hogy uralják a világ népeit, ahhoz először az szükséges, hogy ezek a világszövetség vagy világkormány uralma alá kerüljenek - És ez a bevallott célja mind a kommunistáknak, mind a cionistáknak. "
VLADIMIR, LENIN, a bolsevik párt alapítója. (az északi pravda 1913 október-novemberi kiadásából idézve,) Lenin a zsidókérdésről: "A zsidó kultúra nagy általános haladó vonásai: nemzetközisége, a kor haladó mozgalmaira adott pozitív válasza, (a zsidók aránya a demokratikus és proletár mozgalmakban mindenütt magasabb, mint arányuk az össznépességben). ..Azok zsidó marxisták, akik a nemzetközi marxista csoportokhoz csatlakoznak az orosz, litván, ukrán és más munkásokkal együtt, és mindkét kultúrát (az oroszt és a zsidót) hozzáadják a munkásosztály mozgalmához, azok a zsidóság legnemesebb hagyományait folytatják."
JOSEPH SZTÁLIN, egy válaszban, amelyet 1931 január 12-én adott egy kérdésre, amelyet a Jewish Telegraphic Agency of America intézett hozzá (Csillagok és homok, 316. oldal):
"Anitiszemitizmus veszélyes a fizikai munkásokra, mert ez az a hibás út, amely leviszi őket a helyes útról és a dzsungelbe vezeti őket. Ezért a kommunistáknak mint következetes internacionalistáknak az antiszemitizmus engesztelhetetlen és kemény ellenfeleinek kell lenniük. Az USSR-ben az antiszemitizmust szigorúan üldözzük mint a szovjet rendszerrel ellenséges jelenséget. Az USSR törvényei értelmében az aktív antiszemitizmust halállal büntetjük."