A kérdés egyébként jó, hogy a Half-Life 3 elõtt lesz-e Episode 3, vagy maga a 3. rész lesz az? Szerintem tuti, hiszen hülyék lennének kihagyni egy rókabõrt.
A Steam mondjuk azért óriási siker, mert rá van kényszerítve a felhasználó. Semmi köze ennek a Half-Life 3-hoz, tehát ez kamu :)
Ezt így nem lehet mondani. Van, akinek az egyik jön be, van akinek a másik. Egyébként még jó, sztori alapú FPS játékok közé lehetne sorolni az újabbak között a Metro két részét is. Az, hogy pont ilyen gyenge FPS játékokkal játszottál, mint a Crysis, a MW és a FC2 és aztán azt mondod, hogy a HL óta nem jelent meg jó, sztorialapú FPS, az nem túl mérvadó.
Pedig a Steam egy jó dolog. És Steam kódot legálisan nem csak ott lehet venni, hanem sok egyéb helyen, akár sokkal olcsóbban is. Szerintem a legjobban használható kliensprogram digitális vásárlásra. Ma nézve én sem érzem kiemelkedõnek a Half-Life-ot. Az elsõnek csak a demóját próbáltam, a másodikat végigvittem, de teljesen szabványos idegen inváziós sci-fi némi, egyedül az a csavar benne, hogy emberek is álltak az idegenek oldalára. A grafika viszont a folyamatosan foltozott Source-nak hála ma is korrekt, sõt jó, és vannak nagyon hangulatos pályák, küldetések. Majd az elsõt, meg az EP1-2-õt is végigviszem majd, 7€-ért szerintem jó vétel volt Steam-re.
Nem látok benne semmi olyat, amiért érdemes lenne hype-olni. Az elsõ rész sem volt nagy szám, a második sem...
Valve amúgy is egy unszimpatikus játékmulti, a fos steam-jével együtt.
A Diablo 3 az elõzményeknek köszönheti a sikerét. Annak, hogy olyan jól sikerült, hogy sokan megvették. Nem minden warezolhatatlan játéknak lennének akkorák az eladásai.
A lényeg, hogy bármikor is jön ki, akkor is nagy durranás lesz a half life következõ epizódja, ugyanúgy mint az Elite, vagy ha az impossible mission-ból készülne egy reboot. Akkoriban még tudtak játékokat készíteni, manapság meg minden hülye vesz egy játék motor licenszet és gyárt alá pályákat. Ennyi.
Diablo 3 eladásai max pc-n rekord, konzol AA címekhez képest erõs középkategória... HL3 pedig sosem lesz rekord, legfeljebb ha konzolra is jön, vagy pc-n ugyan úgy online-hoz kötik mint a mai napig warezolhatatlan Diablo 3-at (amink a sikerét köszönheti).
Ja nem ontja a Valve a szemetet... Helyette pályacsomagokat ad ki teljes áron újraszámozott címmel.:) A másik kettõnek nincs Steam-je amibõl dõl a lé így ontják a szemetet. A Valve nem ontja mert a STEAM jó kis fejõstehétn, eképpen azt hogy mennyire várják a rajongók a HL3-att azt is leszarják.:)
Jaaa és ne hasonlítgassunk már össze 5-10 éves játékokat meg olyan játékokat amiket 5-10 éves motor hajt a mai címekkel fõleg ne gépigényre, köszi... De ha így tetszik a COD1-2-4-hez képest a CS nyugodtan elbújhat a francba, akárcsak a régi Battlefieldekhez képest... Ahogyan a régi EA címek sem voltak sorozatgyártású hulladékok mint napjaink játékai... Pontosan ugyan akkora surmó cég az összes, az egyik itt húzza le a játékosokat a másik ott....
Szerintem lesz HL3 és kb. olyan lesz a fogadtatása, mint a Diablo3-nak (vagy akár a Star Wars új részeknek) attól függetlenül, hogy milyen lesz maga a játék: - hatalmas üdvrivalgás a bejelentéskor - über hype a megjelenésig - rekord eladások a megjelenéskor - csalódott és dühös fanok a megjelenés után fél órával A nagy legendák folytatása olyan, mint amikor 20 év után visszatérsz a nyaralóhelyre, amirõl oly sok szép emléked maradt gyerekkorodból: csalódás borítékolva. A Valve jobban tenné ha bejelentené, hogy nem lesz HL3 és helyette indítanának egy friss projectet, ami valamilyen távoli módon kötõdik csak a HL2-ben megszakadt történetfonalhoz. Ez a marketing szempontok miatt persze esélytelen, de hosszabb távon ezzel járnának legjobban.
@zola2000: Deus Ex Human Revolution? @fefy: a HL nem moziba való. Eleve semmilyen FPS nem odavaló, hiszen a játékban belsõ nézetbõl látjuk a világot, sokszor fogalmunk sincs, hogy néz ki a karakterünk. És a forgatókönyvírók képtelenek réjönni, miként mûködhetne a dolog. Másrészt, filmen tutti nem is mûködne a néma hõs, aki csak néz, és néha odavág a pajszerrel annak, aki túl közel jön.
Pont, hogy nem olyan a Valve mint az EA vagy Activison vagy a többi kiadó. Utóbbi kettõ gyakorlatilag ontja magából a szemetet. Kritikán aluli történet, zéró játékélmény, 400% grafika. Nem vagyok egy nagy játékos, de inkább adjanak ki 5-10-15 évente új részt egy adott játékból, mint sem ontsák a tucat játékokat. Nézd meg pl a Battlefield, Call of Duty sorozatokat. Gyakorlatilag más helyszínen játszódik a két játék, mások a grafikai elemek, de ugyanaz a recept. A Crysis esetében a recept a nagy grafika, Need for Speed sorozat a Most Wanted óta (de már a Most Wanted is bizonyos szempontból visszafejlõdés volt az Underground 2-höz képest) történetileg és úgy kb mindenhogyan ível lefelé (nincs meg ugyanaz a hangulat mint elõtte). GTA a grafikához képest aránytalanul nagy gépigény és még lehetne sorolni órákon keresztül. Kevés olyan játék van, ami tudja tartani a színvonalat, vagy esetleg még hozzá is tud tenni az elõzõ részekhez. A Valve a half-life-al ezt meg tudta tenni. Ahogyan a HL-hoz készült modokat sem a grafikájuk miatt szeretik annyinak (lásd CS vagy CS:S). Pl a fentiek miatt várom a Half-Life mozit is (ha lesz) és ezért örülök annak, hogy nem adják ki a sztorit mindenféle kóklernek.
Majd csinálnak ebbõl is egy szép nagyot bukó MMO-t, manapság úgyis ez a divat.
Szerintem a half life sorozat inkább a shenmue sorsára jutott, mindenki várja, pedig be sem jelentették még, kár érte, talán az utolsó jó fps volt ... igaz azóta talán csak a cod4et próbáltam, meg a crysis2 demoját, illetve a far cry 2t, de egyik sem volt érdekes, jó történet alapú fps talán nincs is manapság.
Hiába jelenne meg egy hl3 vagy hl-e3, bukta lenne, legalábbis közel sem lenne akkora siker mint amennyire várják a rajongók.
Ameddig a zsírdisznó a cég élén megél a sok Steam támogató szerencsétlen pénzébõl addig magasról köpni fognak a HL3-ra....
Méghogy a Valve nem olyan mint az EA vagy Activision...Lol...:)
Ki az aki szeretné végre egy jó Pc játékot ami nem beta állapotban jelenik meg, és jó játszhatósággal bír? Na ez lesz a Half life 3, ezért a hipe.
Hülyeség ezen rágódni, a Valve nem olyan, mint az EA vagy az Activision. Majd kiadják, ha úgy ítélik meg, hogy kiadásra érdemes. nem fognak minden évben egy Half-life részt kiszenvedni magukból csak azért, hogy a vérpistikék ellövöldözhessenek.
A Duke Nukem Forever-es párhuzamokat sem értem soha. A Duke Nukemet bejelentették anno tizen valahogy éve, és folyamatosan csúszott. De a HL3-at (vagy EP3-at) soha nem jelentették be, az sem biztos, hogy készült valaha, így nem értem a felháborodást.
A "Nem is kell"-re szavaztam - olyan régóta húzzák, hogy tojok már rá.
"Éppen ezért a felhajtás folyamatos a projektek körül, bármi olyan bukkan fel a világon, mely ilyen-olyan módon köthetõ a szériához, azonnal óriási hírértékkel bír."
Ez a cikk pont ilyen. Nincs benne semmi, se új infó, se pletyka, leír triviális dolgokat, meg olyat, amit tudunk a Valve jelenlegi dolgairól. És semmi többet. Semmi olyat, amit más már évekkel ezelõtt nem írt le. Ennyire nincs olvasó? Én is bedõltem, hogy talán kiderült valami konkrét dolog, amit a Valve nyilatkozott. De nem.
Csak megjegyezném, hogy a Half-Life 2 nem 6 éve (2007) jelent meg, hanem 9 éve (2004). 6 éve az Episode 2 jelent meg :)