Kijelölni a partraszállásban részvevő egységeket, a legelső, spec műveletet kijelölni, majd saját kikötőben bal klikk a beszállás helyén, jobb klikk a partraszállás helyén és végül enter. Kezdetben 8 dandárnál (10 szélesség) több ne legyen a műveletben résztvevő egységek ereje, mert a technológia nem tesz többet lehetővé. Ha elfoglaltak egy kikötőt, akkor tengeri szállítással mehet utánuk a többi, megszálláshoz szükséges erő.
Fontos, hogy a partraszállás ideje alatt (nem a tervezéskor, hogy a hadműveletre már szétverjék őket) zöld legyen a légtér az indulástól kezdve (itt szárazföldi zóna) a partraszállási zónáig (itt - emlékeim szerint - elegendő a vízig), valamint a közbeeső vizeken a flottánk megjelenjen, lehetőleg minél nagyobb számban - aztán, hogy elkapják-e a csomagunkat, vagy sem, az már a szerencse dolga...
Ezt - vagy egy korrektebb leírást - a topikgazda, vagy egy arra hivatott egyén igazán betehetné már a fejlécbe, mert minden 3. kérdés erre vonatkozik!
Volt olyan játékom Németországgal, hogy mire az Anschluss meglett volna, addigra Magyarország összenőtt az Osztrákokkal és mire a Szudéta-vidéket követeltem volna, addigra azt is bekebelezték - pontosabban: még kaptam a csehek ellen casus belli-t, de beváltani, vagy arra felkészülni már nem maradt időm (megmaradt, de büntit nem kaptam amiatt, hogy nem tudtam beváltani). A románok nekem elutasították egész Erdély visszaszolgáltatását Magyarországnak (semmilyen másik politikai dolgot nem tudtam intézni az eddigi események miatt!) - kaptam a casus belli-t - , de a "Monarchia" ezt is eltudta intézni magának, háború nélkül... - a casus belli jól jött a Lengyelek kiütése után: a románokon keresztül lettek lerohanva a yugók, majd a bolgárok is) Ott álltam a kezdeti területekkel - Memel nem sokat nyomott a latba - és még Olaszország sem volt velem hajlandó, az én felkérésemre szövetkezni, mert nem voltam nagyhatalom - egy Németországgal, mer' a magyarok megfúrták a terveket! Kínomban Svájc-ot rohantam le... (a franciskák a román pereputtyukkal smaciztak, miután leverték a kommunistáik lázadását, az angolok - szokás szerint mindenbe beleütve az orrukat - Lengyelországgal és a yugókkal, meg svájcnak is megígértek mindent - az nem kerül semmibe - , de nekik semmi segítséget nem tudtak nyújtani, így a hegyivadászaim elfoglalták végül: meglett az út a "körbe a Maginot-vonalonhoz"...)
Politikai pontokkal ugyan, de a semleges Monarchia végül a Tengely felé kezdett el húzni. A kisebb csetepatékból igyekeztem kihagyni őket, hogy ne legyenek olyan szélesek a frontok és megerősödhessenek, mert se nekem, se a Monarchiának nem voltak még ahhoz szükséges számban csapatai, hogy fél Európán átívelő frontokon harcoljunk.
Dániát kell előbb lenyomni, ami szárazföldről működik. Utána már a Skagerrak-ba nem tud nyugat felől bemenni szövetséges flotta, így a tengeri fölény biztosítható az invázióhoz, harcban meg a norvég flotta még egy német flottával is lenyomható. Osloban, vagy mellette kell partra szállni. Nálam 5 db 8-as szélességű tengerészgyalogság (+1 engineer) mindig be tudja venni Oslo-t. Onnan meg már hogy van kikötő nagyon gyorsan le lehet rohanni az országot. Utoljára szerkesztette: Amergin, 2017.09.21. 20:37:17
lehet az ejtőernyős egyszerűbb, illetve olyan partszakaszt keresni, ahova nem ér el az angol flotta. Az biztos hogy némettel elő kell készíteni a terepet, vagy így vagy úgy, ha más nem naval bomberekkel. Én mondjuk sose suboztam pl, de lehet azok is jók. Régebbi játéknál némettel is legyártottam kv 5-6 CV-t ami már mindenre elég volt, ha együtt mentek, itt azért kicsit más, annyit nem lehetne, vagy rohadt sok dokk kéne hozzá ami pazarlás, bár ha 36-tól folyamatosan megy, akkor lehet 3 elkészülhet mire oda jut az ember.
Hu ez igy elég összetett mondjuk a tengert nehéz uralni a szövetséges folotta miatt
Köszönöm a válaszokat próbálkozom
Az új DLC-ben amúgy mi az értelmes módja a magyarországgal való játéknak? Úgy látom, hogy a nagymagyarország visszaállítása a non-aligneddel lenne a legjobb, mert úgy kapja meg core-nak a legtöbb területet, viszont non-alignedbe meg lófaszt nem lehet megtámadni magunktól, mielőtt be nem csatlakoznának valamilyen szövetségbe és lenne elég world tension (cseheken meg osztrákokon kívül).
És kell elegendő számú transport fleet is. A németeknél kezdésnél talán csak az első van kifejlesztve belőle, az limitálja is, mennyit lehet egyidejűleg felpakolni. Transport lehet szállítógép is, de csak paratroop-okat lehet inváziónál ledobni.
uralni kell a tengereket, különben nem megy senki sehova. Ejtőernyősöknél a levegőt kell uralni ugyanígy. A tengereket elvileg flottával, és bombázókkal lehet felügyelni, de a bombázók nálam nem sokat értek úgy emlékszem (talán azóta peccsekkel ez módosítva lett). Csinálni kell egy hadseregcsoportot, amibe a partraszálló csapatokat rakd, ezután ki kell jelölni az elindulás helyét a hadműveleti tervezéses ikonoknál (ahol a frontot is húzod), aztán meg a célállomást. Lesz egy előkészülethez szükséges idő, ami annál több minél több egységet jelölsz ki a partraszálláshoz. Ha az letelik, akkor hadműveleti elindítás ikonnal már mennek is.
Egy olyan kérdésem lenne hogy kel partra szállni? Németekkel Norvégiába mennék de nem mennek csak állnak a kikötőből mit tegyek mert ideg vagyok Köszi a vállaszokat
A tervezés három szinten volt IRL, legalábbis amit a HoI rendszere szimulál. Hadászati, hadműveleti és harcászati. Olyan nem volt, hogy kapott egy parancsot egy hadosztály és indult a támadás. Fel kellett készülni, terveket alkotni, összeköttetést megszervezni stb. Lehetne pl. egy stance a hadosztálynak: resting, combat ready/reserve, in front, strat move, pursue. Pl resting alatt gyorsabb org töltődés, in front alatt gyorsabb harcbavetés stv. A 4 rendszere legfeljebb a hadászati tervezést szimulálja, de ezt is - szerintem - pocsékul. Erőltetett, mondvacsinált kínlódmány. Egy tömegtermék vérpistikéknek. Szakított a HoI 1-3 HC felé közelítő vonalával.
Fölösleges bonyolítás egy ennyire leegyszerűsített rendszerbe ilyen barom megoldást tenni - angolszászok... - , hogy a bevetett erők 90%-a be sem avatkozhat a küzdelembe, mert "az előőrsöt szétverték"! Amit leírsz azt akkor lehetne integrálni a játékba, ha a III rendszerét normálisan kivitelezik és továbbfejlesztik. Ennek hiányában bármilyen "bonyolítás" csak ronthat a koncepción, ahogy azt a példám is mutatja... (még az is lehet, hogy "csupán" azért ilyen, mert így tudta megoldani a programozó ezt - külön rutint írni arra, hogy a lehetséges sokból melyik kevés kerüljön a frontvonalba, ugyan már, fölösleges..., maj' mennek egymás után és problem solved - , vagy így kaptak "optimális" terhelési értéket)
Az org csökkenés még harc után nem hiányolnám - hiszen ha szétzilálódtak harc közben, az oké, de amikor vége, akkor miért romlana. Esetleg a regent megállítani egy kis időre...
Egyébként a tervezési rendszerből adódó bónuszok a négyben pont azt lennének hivatottak szimulálni, amit mondasz. (Felkészülés, logisztika, eligazítások, stb.) Más kérdés, hogy elég elnagyolt, és szerintem is kéne valami minimum delay.
"EGYMÁS UTÁN veti be a hadosztályokat és NEM EGYSZERRE" Abban lenne ráció, hogy nem egyszerre hajtanak végre egy parancsot. Erre volt jó a 3-ban, hogy "lefagytak" egy időre támadás után. Szerintem ezt annyival kellett volna fejleszteni, hogy támadás előtt lett volna egy tervezési és mozgási idő, ami azt szimulálja, hogy a megkapott parancs végrehajtását megszervezik, az alegységek harcrendjét kialakítják, felzárkóznak a támadási vonalba, lőszerkészletet, élelmiszert, benzint halmoznak fel, stb. Kellene ennek egy minimum idő (néhány óra), ami után megindulhat a támadás, de csak a tervezési idő végére csatlakozik be az összes hadosztály. A támadás utáni "lefagyás" is jogos volt, csak azt szerintem egy néhány órás, fél napos idővel és orgcsökkentéssel lehetett volna helyettesíteni. Az egyes hadseregek, hadseregcsoportok számára viszont jó lett volna célpontot megadni (tervezési szint folyamatosan növekedik), abban az irányban támadva bónuszt kap minden hadosztály a tervezési szinthez képest. Ezzel szépen lehetne szimulálni, hogy a hadászati parancsot a hadsereg kapja, tervez, lebontja hadműveletire a hadtestnek, az pedig harcászatira a hadosztályoknak. Persze a vérpistikéknek két kattintásnál bonyolultabb rendszert nem lehet létrehozni...
De itt >6 simán elfért volna a frontvonalban és mégis egyesével küldi őket! Nem annyira váltással, hanem magával a harcrendszerrel van a gond: EGYMÁS UTÁN veti be a hadosztályokat és NEM EGYSZERRE!
Szerintem az általános támadásban nem volt olyan, hogy csak egy hadosztály mozdult meg és a többi lábhoz tett fegyverrel szemlélte azok lekaszabolását... Legfeljebb egymásra torlódhatnak: kapnak egy sebességcsökkentő és egy veszteségnövelő módosítót, de minden megy tovább és a túlerőnek - átlagos terepen és hasonló szintekkel - érvényesülnie kell.
Csak ebben a rendszerben még kézzel sem tudsz rendet rakni, mert maga az alapkoncepció hibás és eleve meg sem engedi a felhasználónak az abba való beavatkozást, vagy annak módosítását! Utoljára szerkesztette: Kotomicuki, 2017.09.21. 12:19:18
Az lehet, de ha dormálisan megszervezted a hadseregedet, akkor ilyen problémád nem volt, mert hadtesteknek adhattál parancsot a támadásra különböző irányokból és a hadtest három-hégy hadosztálya már az elején is gond nélkül támadott egy irányból, a másik irányból meg a másik hadtest. Simán lehetett akár kézzel is cserélgetni a hadosztályokat, ha valamelyik orgja lement, de nem is volt rá szükség, esetleg extrém esetben. Tehát olyan még véletlenül sem fodulhatott elő, hogy egy ilyen koncepciós baki miatt az elsöprő erővel sem sikerült az áttörés. Még a Maginot-t is át lehetett törni jó mikromenedzsmenttel. A 4-ben viszont nincs command chain 5 szinten, hanem egy buta automatikus rendszer van, vagy pedig mindent kézzel csinálsz.
A háromban is volt front width, és hiába volt 50 hadosztályod, ha csak 3 fért a frontvonalra. Ha nem volt meg a megfelelő doktrína, hogy váltsák egymást, és frontvonalban levőknek mind lement az org-ja, akkor ott is buktad a csatát.
Na, megvan végre - önerőből - , hogy miért is olyan elbaszott a hoi 4 szárazföldi harcrendszere! A régiekben, ha parancsot adtál egy tartományban állomásozó csoportosulásnak, akkor azok rátapadtak a frontra, teljes létszámban. Míg a IV-ben EGYMÁS UTÁN KERÜLNEK BEVETÉSRE, bármekkora is legyen a bevetett hadosztályok, vagy az adott front szélessége, így előfordulhat, hogy hiába lenne elegendő a front szélessége több támadó "befogadására" az 50 hadosztályt meg fogja állítani a 3, mert mire kellő számban beérkeznének a harcvonalra, addigra az elsőket szétverik és így, harcoló egység híján, leáll a támadás. ...és mivel ez minden támadásra érvényes (lesz), ezért az újrapróbálkozások is eleve kudarcra vannak ítélve az idők végezetéig! Ezért minden egységet fel kell szerelni rádiós alegységekkel, amik a frontvonalba érkezést hivatottak felgyorsítani, ill. több parancsnok alól kell indítani a legkisebb támadást is, hogy külön-külön küldhessék be, legalább az első egységeiket a harcba és azok kitarthassanak a 2. hullám, majd az azt követők beérkezéséig - ha nem tartanak ki és nem teszik lehetővé a folyamatos harcot, akkor SOHA NEM FOG AZ 50 HADOSZTÁLY AZON A HÁRMON ÁTTÖRNI!
Ebből is látszik, hogy még a foteltábornokok szintjét sem üti meg a "fejlesztő"-gárda, mer' csak a hozzá nem értő elvetemült tud ilyen barom rendszert kitalálni - próbálták volna ezt meg pl. Sztálin hadseregében előadni... Ennél még a III várakozási ideje is jobb és realisztikusabb volt!
SZiasztok! Elkezdtem a magyarokkal játszani, de sajnos az osztrákok a referendumot mindig elutasítják, ami ezért szomorú, mert elég egyszerűen leverem őket, viszont az ő seregeik ugye nem csatlakoznak, ezáltal csehország nem kér a védelmemből és borul a dolog :/ Ötlet?
"lesz valamiféle chain of command" B*sszák meg, én kérem vissza a 3 rendszerét. Addig számomra a 4 kuka.
Végre, jó hírek! A német tábornokok alap skill értékei valóban elég viccesnek tűntek, főleg a sov és usa/uk tábornokai mellett, ami igencsak érthetetlen volt számomra is! Szerencsére ezen könnyen lehetett változtatni :)
Kezdenek visszatérni az elődök által kitaposott útra, hogy fogyaszthatóbbá váljék a termékük..., ennyi idővel a megjelenés után?!
Nagyon nem tudják (vagy inkább: nem akarják?!) reálisan visszaadni azt, ami a múltban lezajlott, hogy bizony-bizony a német katona kiképzésben, fegyelemben, ill. a parancsnoki karuk is jobb volt, mint az ellenfeleiké és nagyjából erre visszavezethető a "Blitzkrieg" átütő sikere... (Akkor volt a legsikeresebb a német páncélos fegyvernem, amikor az ellenfelekéhez képest a leginkább lemaradásban volt a páncélosok minőségében!) Mi volt pl. Zsukov vezetői nagysága, ami fölébe emelné pl. von Kleist-nek, aki mind támadásban, mind védelemben tudott a túlerő ellen sikereket elérni, nem úgy, mint az ellenfeleik (azér', mer' a szovjet "irodalom" nem méltatta a nekik létszámhátrányban, folyamatos felszerelés- és ellátmányhiánnyal küzdve is évekig ellenállókat, attól még nem kéne beléjük rúgni). Zsukov kiválóan tudott vodkát inni, emberek tízezreit az aknamezőkre és hiába a halálba hajtani, minden "sikertelenséget" véresen megtorolni..., legfeljebb az hozható fel mellette, hogy Sztálin "barátjaként", szinte egyedüliként ellent mert neki mondani, és ez tenné őt "a legnagyobb parancsnokká"?! Wilhelm Marschall is megkapta az "old guard" lekezelő titulust, amikor pont azért üldözték, majd rúgták ki, mert szembe mert szállni az értelmetlen parancsokkal és azok ellenében sikereket tudott felmutatni - és ez igen nagy szó volt a majdhogynem az elmebetegség szintjéig "konzervatív" német haditengerészet háza táján...
A korábban már belengetett, az 1.5-ös patch-csel érkező OOB változások/újdonságok: lesz valamiféle chain of command, illetve megszűnnek a tábornoki skill szintek, helyettük attack/defense/planning/logistics statok lesznek, amelyek részben összeadódnak majd a felettük lévő field marshal értékeivel.
Angliát a legkönnyebb kifüstölni a szigetről. Mivel a játék teljesen szar még mindig. Kis légifölény a szektorban és a legrövidebb úton a kikötő mellé partra szállni, aztán azonnal megtámadni a kikötőt szárazföldről. Ugyanis a kikötőkben általában van ellenséges egység, ami még ha kevés is, elegendő arra hogy a tengerről támadókat feltartsa addig amíg a brit flotta odaér. Szárazföldön támadva ha jók a támadó egységek akkor folyamatos ellátmány hiányában is beveszik a kikötőt gyorsan, utána meg már csorogni fog az utánpótlás a kikötőbe. Ha rendesen működne a játék akkor ezt elég nehéz lenne megcsinálni a brit flotta jelenléte miatt.
Az angliai partraszállás nem volt nehéz, csak némi szerencse is kellett hozzá, hogy a tengeren ne fusson össze a zsenge német flotta az egybetömörült ánglius matuzsálemekkel. A titok nyitja, hogy nem feltétlenül a csatornán át menni és akkor a repülői sem zavarnak annyira be a képbe... (pl. Wilhelmshaven - Newcastle upon Tyne)
Szerintem, még nem oldották meg a légierő "problémáját", csak színeztek rajta egy kicsit.
Sziasztok! Régebben játszottam a játékkal, ma tervezem újra felrakni. Anno írtátok és tapasztaltam is, hogy az oroszlánfóka hadművelet kivitelezhetetlen mert a gép elcsalja a repülők gyártását és szétszedik a luftwaffét simán. Ezen balance-oltak? MErt szívesen kipróbálnék egy partraszállást a németekkel :) Ehhez kérdésem, hogy az új patch óta, mióta lehet monarchiát vissza állítani versenyzeznem kell a magarokkal ausztriáért és csehszlovákiáért?
Köszi :)
Nem okozott gondot, és direkt jó, hogy bonyolultabb mint a vanilla, de azért kicsit túlzásba estek szvsz. Rá vagyok most kattanva én is egyébként :)
Szerintem egy próbajáték után már simán át lehet látni a dolgokat, de a nemzetekre szabott technológiák és NF-ok miatt szinte csak ezzel vagyok hajlandó játszani, a Bice nélkül az alapjáték túl egyszerű!
Igen, ez a legnagyobb bajom vele, ezért nem használom (pedig HoI3-ban szerettem). Az, hogy szó szerint az utolsó bakancsszögig le kell gyártani mindent, baromira nem élvezetes. A gyártás, vagy a raktár képernyő egy rémálom. Sokszor nincs összhang a kategóriák és a felszerelés elnevezések között sem, nehéz kisilabizálni az ezerféle géptípus közül vajon éppen mit hiányol, miért nem készülnek divíziók.
Élvezem, hogy most nincs a black ice-ban "bebetonozva" a történelem. Viszont a felszerelés részletessége terén szerintem kicsit átestek a ló túloldalára :) De azért jó!
Szerintem nincs, de fejlesztőválasztással, doktrínával, ill. a tábornok- és a diplomáciai pontért vett vezetői képességgel, valamint a támogató egységekkel lehet még javítani a karakterisztikájukon.
Még 1 kérdés. A legtöbb tank külön karakterisztikákkal rendelkezik? Pl: azonos szintű/osztályú tankok, legyen mondjuk Crusader - Panzer 3 között van alapból különbség? Vagy csak akkor lesz eltérés a paraméterei között, ha manuálisan erősítünk rá tapasztalati pontokból?
Vagyis a békekonferencia csak akkor jön be, ha a háborút nyered meg, nem elég, ha csak egy résztvevő kapitulál.
Nem az egész szövetséget kell legyőzni, elég ha a nagyhatalmak kapitulálnak. Viszont utána a béketárgyaláson csak azokkal szemben lehet követelni dolgokat akiknek területe is meg lett szállva, még ha csak 1 darab is.
Automatikusan adja be. A gond az, ha szövettségben van az adott ország, mert akkor az egész szövettséget le kell győzni előtte és utána adja be a béke konferenciát amin lehet darabolni.
Egy gameplay videóban láttam, hogy amikor kapitulált egy ország, ezt követően fel lehet osztani az elfoglalt részeket a szövetséges államok között. Hogy lehet előhívni ezt a menüt?sehol nem találom :)
Lenne egy olyan problémám hogy a játék elindul de miután megpróbálom elindítani a campign-t, tutorial-t vagy multit akkor a játék nemes egyszerűséggel megáll a betöltésnél. Az szeretném kérdezni mit tudok tenni ez esetben?
Köszönöm a válaszod. Sajnálom, hogy nincs más lehetőség.
Erre nincs megoldás a gépfejlesztésen kívül, mert már az elődök is ettől a bajtól szenvedtek: az idő előrehaladtával egyre több egység lesz a világon és a háborúk miatt egyre többet kell velük bíbelődni is, így nagyon megnő a gép leterheltsége, amit csak a játékbéli idő múlásának lassításával lehet kompenzálni.
Tudtok megoldást a kései laggra? A gépem az ajánlott színvonalat megüti, de nagyon idegesítő, hogy le kell venni minden grafikai beállítást mediumra, és a gamespeed sem mehet maxon...kb 43 után kezdődnek a bajok. Egyébként még az alapjáték jobb volt, mint a felpatchelt változat :(
Tőlem Németországként a jugók rendszeresen kértek vadász és bombázó licenszeket a háború alatt (axis volt Jugoszlávia). A Háború előtt pedig event volt és ott a cunsumer goods csökkenését kaptam cserébe bizonyos ideig, ha elfogadtam. Szintén a jugóktól jött az ajánlat.
Mondjuk én azt sem értem, hogy fegyvert miért csak háború esetén lehet adni más országnak. Békeidőben is lehetne mondjuk katonai vagy civil iparért cserébe. Teszem azt leszállítók 40 panzer III-at és cserébe kapok a rendelő ország ipari teljesítményéből valamennyit x ideig, vagy esetlegesen ha van valamilyen alapanyaga akkor abból kapok x mennyiséget x időre. Amúgy ez a licensz dolog is értelmetlen mert én egyszer nem láttam, hogy a gép kért volna tőlem bármelyik fegyveremet is licenszbe. Utoljára szerkesztette: Pluskast, 2017.08.24. 10:42:15
Jó lenne ha lehetne lend leaselni a zsákmányolt cuccokat. Mindig csak a saját lejárt cuccaim vannak a listában.
Sok érdekes dolog van benne ami növelhetné a játékélményt. Viszont megcsinálhatnák végre az atom bombát is, mert jelenleg totál hasznavehetetlen. Semmi kihatása nincs a játékra. Mintha tűzijátékot dobnál az ellenségre.
Mivel most állnak neki a dolgoknak, még nem tuti, hogy ebből mi fér bele, de vannak jó dolgok a listán. Pl: - Több játékos befolyás a tengeri csatákra - Chain of command - na csak annyira, hogy field marshalok irányíthatnak generalokat, szóval több szintről nem ír egyelőre - Logisztikai rendszerbe több játékosi részvétel - Kémek és kémkedés - Üzemanyagot valahogy bekombinálni a játékba - Ki lehessen dobni a régi szar cuccokat a raktárból - Valami mechanika a fenntartható sereg méretének limitálására, főleg háborún kívül
Szovjet speedrun, ironman, no research, no focus, no advisors / staff -> '37 végére mind a 6 nagy nemzet meghódítva... :O Utoljára szerkesztette: PetruZ, 2017.08.17. 11:53:50
sziasztok. Mit szóltok ? https://youtu.be/LrFpRc5apjw
Javításnál meg lehet adni hogy amint eléri a kritikus szintet a sérülése a hajónak, akkor az egész flotta vonuljon vissza vagy csak a sérült hajók (ha jól emlékszem és nem keverem a dolgot a War in the Pacific-el..) Az meg hogy Plymouthba vonultak vissza azért volt mert nem adtál meg home portot nekik másikat. Ettől függetlenül valóban tele van marhasággal a játék még mindig.
"Sztálin-elvtárs a Szövetségesek tagjaként harcolt a !!. világháborúban"
Valószínűleg fiatal vagy, így nem hallottad a nyugati-szövettségesek kifejezést. Baromira nem együtt harcoltak, csak közös ellenség ellen ráadásul igen nagy versengés volt közöttük. A subjectjeid manpowerjéből tudsz sorozni és az a te irányításod alatt van. A Raj arra való, hogy lecopyzzd a templatejét és besorozz 1 millió gyalogost.
A problémáid egy jó részére azt mondom, hogy előbb rád férne valami tutorial, mielőtt dörgedelmes kritikát írsz.
Ez a játék úgy lesz egyre vállalhatatlanabb ahogy nőnek a számok a neve mellett.
A UK-vel játszok, és itt jön ki igazán hogy mennyire játszhatatlan, és hogy a haditengerészet kezelése mennyire nincs megoldva.
Először is ez az invasion dolog. Mi szükség van erre hogy 40-50-70 napig kell készülődni arra hogy pár egységet áttegyek egyik szárazföldről a másikra? Oké hogy a való életben ez nem megy pikk-pakk, na és? A realizmusnak addig van pozitív hatása amíg nem megy a játékélmény rovására, és különben is EU IV-ben sincs ilyen. Ja és milyen realizmus az hogy egy normandiai partraszálláshoz ugyanolyan műveletet kell használnom mint ahhoz hogy békeidőben áttegyek 1 adag gyalogságot kis-ázsiából afrikába. Persze minden ilyen invázióhoz kell a naval superiority. Ha Cornwallból elakarok vinni egy hadsereget Egyiptomba, úgy hogy senkivel nem állok hadban, akkor végig az összes sea regionben naval superiority-nak lennie. Milyen logikus és realista. Olyan nincs hogy kiválasztok egy flottát akik ott mennek a convoyok mellett és kísérik még partra nem szállnak. NEEEM, ilyet senki, soha nem csinált még, és egyébként is túl bonyolult. Karl Dönitz hajtogat egy papírcsónakot, és vízre ereszti Hamburgnál, nem szállhatok partra, mert ellenséges egységek vannak a sea regionben. Másrészt meg az egész funkció haszontalan. Kiadom a 70 darab hadihajómnak hogy convoy escort itt, és amikor a convoyom odaér, jön két japán dzsunka és elsüllyeszti az összeset, a flottám meg, " sup guys, we're here, on a convoy escort mission, any problem?" és sajnos ez az egész convoyozás megkerülhetetlen, mert UK-vel nem lehet máshól egységeket létrehozni csak a brit szigeteken. Erre is kíváncsi lennék hogy mi a mögöttes logika. Mert az hogy pl dél afrikában nem tudok létrehozni, azt mondom oké. Ez is baromság mert ugye az is a commonwealth része az expediciós erőkben a birodalom minden tagja képviseltette magát, vagy lehetne úgy ahogy a victoria 2-ben hogy kimondottan dél afrikai egységek képzése, de mindegy legyen, az ott dél afrika dominion, ez meg UK. De az amikor Egyiptom teljesen ugyanolyan tartományként van feltüntetve, mint Sussex, akkor mégis mi az akadálya hogy ott egységeket toborozzak? Főleg úgy hogy pl hajókat bármelyik kikötőmben tudok spawnolni, de nem, Malajziába akarok vinni egységeket, CONVOYOZZAM ÁT A FÖLDGÖMBÖN, hát hogyne, az úgyis olyan egyszerű, és biztonságos. Tudom el lehet kérni a puppetek egységeit, sokra megyek velük, egyrészt kevés van nekik, és azok is elavult felszereléssel.
Másik dolog: Factionok. Ha egy ország egy másik factionben van akkor nem tudom behívni a háborúmba. A Szovjeteknek is van külön factionje. Nem tudom a paradox fejlesztők hallottak-e arról hogy Sztálin-elvtárs a Szövetségesek tagjaként harcolt a !!. világháborúban, nem pedig saját háborút viselt a németekkel. Na mindegy ebből még semmilyen baj nem származik. Na de az hogy Kínának van külön factionje. wtf? Ami nagyjából egy pillanat alatt meg is szűnik fizikailag létezni, mert egyesülnek egységes Kíná-vá, a maradékot pedig rögtön bekebelezik a japánok. Szóval Kína magára van utalva japánnal szemben az egyszemélyes factionjében. btw UK-vel baromira nem mindegy hogy Kína elesik-e vagy sem ugyebár. Na de hol is van ebben az igazi probléma, addig semmi amíg én tudok viselni saját háborút japánok ellen, és military accesst kérni kínától, na de a subjecteim már nem tudnak. Ott áll a félmilliós british raj hadsereg a kínai határon, és nézik ahogy nanjing elesik, mert nem tudnak átmenni. :D Szó se róla Kína megadná az accesst, és a Raj menüjében is ott van az opció, de az MI soha az életben nem fogja ezt kérvényezni. Átkell cheatelnem magam hozzájuk hogy áthaladást kérjek. Csodálatos funckció, átgondolt tervezés, és nem utolsó sorban, realizmus. A British Raj hadsereg egyébként az egész játékban haszontalan, egyrészt ezért, másrészt pedig hogy afrikába is képtelenek átmenni, Irak és Irán miatt. Ezeket ugye nem lehet csak úgy elfoglalni, mert UK, van ugyan egy focus rá hogy kapjunk war goalt, ehhez az kell hogy a helyi fasiszta párt támogatása több legyen mint 20 %. Nos én már legalább 3-szor eljutottam eddig a pontig, és ugyan a 20%-ot el is érte, viszont ezt egy centivel sem volt képes meghaladni, mintha direkt a játékos agyát akarnák húzni.
World Tension, ez a kedvencem. Nem lenne amúgy hülyeség, ha rendesen lenne skálázva, és nem lenne minden baromság hozzákötve. Egy példa, megint Kína akiknek már az előbb vázolt problémák miatt csak korlátozott minőségben tudok segítséget nyújtani.Hadban állnak Japánnak küldenék nekik repülőket és modern gyalogsági felszerelést, egy viszonylag egyszerű módszerrel, és NEM LEHET. Peking már elesett, partra szálltak Hong Kongnál, tessék itt van némi hadianyag. "áá kösz nem , a World Tension még nem elég magas". :D
Afrika gyarmatok. Aki UK-vel szeretne vergődni egy kampányt mindenképp javaslom neki, hogy amint a németek hadat üzennek az összes ellenfelét rögtön hívja be a factionbe, és csatlakozzon a háborúhoz tehát lengyelek, benelux állom, franciák, különben az fog történni, nem tudom milyen logika mentén, hogy az afrikai gyarmatok miután országuk kapitulált, átalakulnak Reich tartományokká. Tehát az ott lévő szövetséges csapatok porrá válnak a német katonák pedig kinőnek a homokból. Baromira nem szórakoztató hogy a 0 infrastruktúrás tartományokban kell ostromolni esőerdős és very hot penaltykkal a beásott csapatokat amelyek 2 évig 50% supplyon vannak annak ellenére hogy bombázok őket, és a convoyaikat is süllyesztem el. Ugyanez ez történik francia indokínával is amelyik egyik pillanatról a másikra hirtelen japán lesz.
Végül pedig a tengeri flotta kezelése.Ez valami botrány, biztos én vagyok béna, sőt valószínű, de az hogy miután kiadsz egy flottának egy missiont, nem vagy képes tájékozódni hogy mi történik velük elképesztő. Hoi 3-ban legalább láttad hogy mi történik, nem tudtál semmibe közbeavatkozni de legalább tudtad mi történik. Az esetek többségében egy kis ikonra kattintva meglehet tekinteni hogy milyen flotta van ott épp abban a sea regionben, eddig oké. Viszont ha épp csatázik akkor ez az ikon nincs ott, nem tudom miért nincs ott, mert a flotta még a helyszínen van, csak csatázik, nincs ott. Van hogy egy csata abból áll hogy néhány repülő ott köröz felettük, nem támadják csak ott nézik egymást, ilyenkor nem tudom mondani nekik hogy menjenek csináljanak valami hasznosabbat, mert nem tudom őket kiválasztani, mert nincs ott az ikon, nagyon fun amikor egy ilyen "csata " tart egy hónapig. Van olyan hogy se az ikon nincs ott, se csataikon nincs a közelben, hol lehet a flottám? ránézek navy menüben, ott azt írja hogy abban a regionben van, missiont teljesít, ránézek oda, nincs ott. HOL A FRANCBA VAN A FLOTTÁM? Miért nincs egy gomb amire ha kattintok odaugrik. Van hogy ilyenkor kiválaszt egy random portot, és odamegy javítani magát, nem azt az egyet amelyik megsérült , nem, az egész flotta ott figyel, " bob-ot meglőtték úgyhogy a teljes hadiflotta szusszan egyet" közben londonban partra szállnak, hát ez pech. A javítás is egy külön művészet, én még nem láttam hogy egy ilyen javítási procedura véget ért volna. egyszer vártam fél évig, ennyi idő alatt vízre lökök egy csatahajót és egy carriert, a javítás még mindig tartott, mondom oké tűnés ki a vízre. Egyszer kiadtam parancsba egyik flottámnak a japán partoknál hogy menjen javítani magát, akik erre elindultak át a csendes óceánon át haza Plymouthba, (holott ott voltak az indiai maláj, és hongkongi kikötőim, )viszont soha nem érkeztek meg, mert az alaszkai partoknál beragadtak, vagy nem is tudom, mert ugye van ez a másik csodálatos és realista funkció, We know too little about this region. szóval őket ki kellett cheatelnem onnan, különben ott döglenek meg. Szinte látom a fejlesztők értekezését ebben hogy "figyelj Jörgen, mi lenne ha lenne olyan funkció hogy a csúcstechnológiás szupercsatahajókkal és carrierekkel ellátott hadiflotta ne tudjon átmenni az óceán bizonyos részein, mert nem ismeri azokat. Ez igen Hans, mindenképp tegyük bele" és nem ám mondjuk a sarkkör közelében, (nincs is sarkkör a játékban lol :) )ahol még hihető is, alaszkánál is grönlandnál, 1939-et írunk, nem 939-et, kiugorhatnának a partokra vételezni néhányszázéves viking térképet hogy tudják folytatni útjukat.
jajj istenem és ez a játék 1 éve piacon van, 40 euróért, egy rakás patchel, hotfixel, és dlc-vel maga mögött tudnék még felhozni pár dolgot de már elfáradtam, meg mindegy is, jólesett kiadni magamból :)
Hogyan készíts örökmozgót a HoI4-ben négy egyszerű lépésben: 1. Legyél a németekkel és a Rhineland fókusz még ne legyen kész. 2. Válassz ki pár egységet és vidd őket Frankfurtba (vagy akárhová a közelbe). 3. Jelöld ki őket és adj nekik egy frontvonalat a belga határra. 4. Gyönyörködj a művedben. :)
köszi
Ha a manforce-ra gondolsz, az alapesetben a birtokolt régióktól függ. Több régió = több lakos = több manforce. Ezek lassan termelődnek. Aztán lehet beállítani olyan politikai direktívákat, amik a sorozási arányt befolyásolják (a lakosság hány %-a legyen besorozható). Országonként eltérő, de a national focus-okon és a tech tree-ken is szoktak lenni ilyen fejlesztések, amik pluszokat adhatnak. De általában igaz, hogy a magasabb sorozási arány rosszabb termelékenységet eredményez (hiszen a munkaképes élőerőt elviszi a hadsereg).
Sziasztok! Olvasgatom itt a hsz.-eket de nekem nem tűnik ilyen könnyűnek a játék :D valójában tök mindegy kivel vagyok,mindig szanaszét operálnak 45-re :D
Remélem angolul nem tudsz, mert öt hozzászólásonként leírják a mod discussionben a választ :)
Nem kompatibilis a mod az 1.4.1-gyel. Vissza kell állítani az 1.4-re, vagy várni, amíg kijavítják (macerás).
Néha nekem is kilépdel, de a logs/error-ban meg lehet nézni mi a hiba, általában könnyen javíthatóak ezek, akárcsak a német tábornokok skill értékei a telepítés után!
Játszik valaki a Black Ice mod-al? Csak nekem lép ki folyamatosan hibával a játék pár hónappal a kezdés után?
Én már várom a sírás-rívást, hogy 2 kattintásból nincs meg a fél világ elfoglalása, mint eddig... :) A játéknak mindenképp jót tenne - csak nem biztos, hogy ez önmagában elégséges lesz, hiszen pl. a légierő helyzetét sem sikerült még eddig megnyugtatóan rendezniük, pedig rávetették már magukat ennek a "megoldására" is...
Vajh, hány fizetős DLC-t kell még megvennünk ahhoz, hogy elérje a játék a nyílt béta szintjét?
Persze, mert valószínűbb, hogy nem csak bénák normális ai-t programozni, hanem direkt gyenge, hátha a "tömegek" még a nehézség állítást se találják meg, mi? :) Ugyan már.
Nem véletlen hogy a nemrég bemutatott új kollégákból az egyik az ai-vel fog foglalkozni. Talán belátták végre, hogy Steelvoltnak nem megy.
"Na most, amíg ilyen hülye az AI, addig nem kell félni attól, amit Hawking mond, hogy a gépek majd átveszik a hatalmat, ésatöbbi blabla. A gép a saját seggét sem tudja kitörölni olyan hülye!"
De csak addig, ameddig így van lekódolva, mert amint változik a kódolás... (de majd a robotok adót fizetnek és minden meg lesz oldva... (by bill geci), aztán, hogy a több milliárd munkanélkülivé lett nincstelennel mi lesz, mit fognak egyáltalán enni, azzal senki sem törődik)
Ha normálisan megírnák a script-eket, akkor nagyjából csak a grafika maradhatna meg, minden mást újra kellene csinálni, mert maga a gyenge MI is hozzátartozik a "könnyed játékhoz", ahogy az összes többi, lazán elnagyolt dolog is... Ez van akkor, ha ál-tömegterméket csinálnak a normális helyett!
Japánokkal tolom. Európában a románok beléptek alliednek. A magyarok megtámadták őket. A jugók is beléptek alliednek. A németek támadtak és létrejött Horvátország. A bulgárok beléptek axisnak. A görögök beléptek alliednek. A német AI pedig -miután Horvátország létrejöttével többé már nem lett határos Jugoszláviával visszavonult szépen és inkább betámadta a szovjeteket '41 februárjában... A jugók lenyomták a bulgárokat és felosztották a görögökkel a területét. Állóháború van a balkánon Románia/Jugó/Görögország vs. Horvátország/Olaszország/Magyarország. A német AI ahelyett, hogy lenyomta volna az egész Balkánt, kivonult és sorsára hagyta.... Na most, amig ilyen hülye az AI, addig nem kell félni attól, amit Hawking mond, hogy a gépek majd átveszik a hatalmat, ésatöbbi blabla. A gép a saját seggét sem tudja kitörölni olyan hülye!
Üdv mindenkinek :D Törten van meg a játék , de multizni kinek lenne kedve ? :) (jah és a Hungarian Flavor mod van feltéve hozzá :D ) sajna az AI kicsit hülye és hajlamos tönkre tenni a történelem menetét :( ) szóval kinek lenne kedve csapatni multiban ? (jah és milyen cracket használtok mulithoz , és min keresztül játszatok ? )
A Paradoxnál általános a lassulás, nekem is lassul (alul a gépem), de messze nem játszhatatlan sebességre, nálad vmi bug lehet (ennyi hajót képtelenség legyártani), vagy ha virágbolti a játék nézd meg nem rakott e fel valamilyen bányászvírust!
Nekem ugyan elég régi a gépem, bár 16GB memória van benne és SSD-ről megy a játék, de a patch óta ugyanezt tapasztalom, hogy mire kiszélesedik a konfliktus, belassul mint az állat. Szóval valamit bütyköltek rajta, mert a patch előtt számtalanszor játszottam évekig, a fél világot meghódítva, de sosem volt ilyen mértékű a lassulás.
Akkor ott más probléma lesz! Mindenképp próbáld meg a mod nélkül is, hátha helyreáll a rend - bár, annak sem szabadna ekkora káoszt okoznia!
Részemről még legalább +8 GB Ram-ot hozzávágnék (4-et elvisz a videokártya és a maradékon kell osztoznia a programoknak és az op.rendszernek, ami ma már kevés lehet és ez is okozhat belassulást) és gyűjtenék SSD-re is (nem az utóbbi hiányától akad, az biztos) a gépbe.
cheatet nem használok :D minek ? ha békén hagynak nyugodtan lehet fejlődni :D de akkor valami bug van , mert elkezdtem gyártani a Tátra hajót kb 1 év / 2 db mondom jólvan az úgy aztán nézem a kikötőt (Fiume ) ott van vagy 80 db :O és kb 1 hónap telt el :( mod közül meg csak a HUN FLAVOR MOD van bent Utoljára szerkesztette: Zoli105, 2017.07.01. 20:41:13
Olyan nem létezik, ott valami furcsa mod lehet bekapcsolva, vagy cheat-elsz a gyorsabb gyártásért és az egész világra érvényes... A teljes játékban nem lesz összesen 1000 hajó az egész világon '46-ra.
Hát nem sokat segített :( amúgy az gond ha az olaszoknak 2000 hajójuk van a németeknek meg 3000 hajójuk :O ez kicsit furcsa nem !? ez bug vagy mi ? :O ez okozhat laggot vagyis belassulást ? :O
Elég hasonló gépem van (talán picit gyengébb is: i5-2300K, R9 270X, 16 GB RAM, SSD, W7), és közepes sebességen semmi akadás nincs, teljesen normálisan fut 1600x1050-ben. Ez a része nagyon CPU-intenzív a játéknak és az enyém kisebb is, mint a tiéd, de komolyan semmit nem akad, semmi olyat nem tapasztalok, amit írsz De mondom: kikapcsoltam az egységeket, csak ikonok vannak (így szeretem) és kikapcsoltam minden időjárási effektet is, mert nem kellenek. Utoljára szerkesztette: PetruZ, 2017.07.01. 17:56:49