Miért van az az érzésem még indíg, hogy iszonyat vehemenciával akarsz meggyőzni valamiről, amiről ugyan az a vélményem!? És ez már vagy a 4. kör ua témában, amiről persze az elején leírtam, hogy kiba mód nem érdkel.
Akarsz esetleg a cikkhez is hozzászólni, mert mégegyszer mondom ami itt zajlik AZ a kökemény trollkodás, és persze ebben én is asszisztálok.
Minden a gyakorlatban dől el. A waldorf pedig csúnyán leég ezen a ponton, lehet bármilyen jól hangzik papíron. Eleve, az egész rendszert kvázi kisajátították az ezósok, én voltam waldorfos szülői szeánszon, hát ne tudd meg. Ahhoz képest az antalvali.hu-s társaság csupa magasan képzett tudósból áll! Félelmetes komolyan mondom! Egyébként valamilyen szinten az általános iskolákban is figyelemmel vannak az egyéni képességekre, bár a kisegítő iskolák szerepe minimálisra csökkent ami baj. Ha egy gyerek nehezen tanul, azt ki kell szedni a közösségből, mert lehúzza a többit, cserébe őt hozzá hasonló képességű csoportba kell rakni. Így számára is biztosítható a frusztráció mentes képzés, de az okosabbját sem fogják vissza miatta. A waldorf ezzel szemben a gyakorlatban arról szól, hogy vidámság-móka-kacagás és játék az egész világ, ami utópiának kiváló, de tekintve, hogy a világunk a gyakorlatban nagyon nem ilyen, iszonyat pofáraesés lesz a gyereknek középiskolában a beilleszkedés. Egyetemre meg szerintem esélye sem lesz, akkora lemaradásban vannak. A másik amit látok, hogy rengeteg az eggresszív gyerek waldorfban, mert a tanáeok határozott fellépés helyett csak fényercúan mázaskodnak velük, ezért a keményebb genommal rendelkező gyerekek már 10évesen megeszik reggelire a felnőtteket. Persze ez nem csak itt van így, de itt még sokkal erőteljesebben jelen van. De bárhogy is, nem hinném, hogy a társadalom szempontjából előnyös, ha egy fiú 10-12 évesen még horgolni és varrni tanul ahelyett, hogy értelmes tudást szívna magába. Nagyon más a waldorf a gyakorlatban, mint amit elképzelünk róla elvben.
A linket olvastam...bár nem tudom minek... Még jó hogy leírok valamit és te utána hozol rá példát. Miafenének? Tudok róla szemmel láthatóan hiszen arról írtam.... logikus nem?
Amit kritizáltam elsősorban: " én beoltott gyerekem hal meg, mert a másik nem oltatja be a gyerekét???? Mivan? Hogy van ez?" Leírtam hogy van. Sőt más is leírta egyéb szempontokból is. Te meg írod, hogy bizonyos százaléknál nem veszélyes ha nem oltatnak önkényesen. A gond azzal van, amit szintén próbáltak neked elmondani, hogy ha kötelező valami akkor kötelező és kész, ha a közösséghez akar tartozni valaki. Nincs olyan hogy az oltásellenes idióta nem oltatja be a saját gyerekét, mert egyrészt a gyereket, másrészt a közösséget ahová a gyerek jár veszélyezteti. És tudtommal jelenleg mindkét dolog etikailag és a törvények szerint is elítélendő.
Szóljál, hogy úgy sem olvasod a linkeket és akkor nem strapálom magam.
Én nem azért linkeltem be a cikket, mert vitatom a manipuláció kérdését, meg a matematikai alapot, hanem épp ellenkezőleg, hogy ne kelljen már itt kisdoktorit írnod olyanból, amit nem most találtak ki. Bizonyos elenyésző arány esetén megengedheti magának a szülő, hogy idióta legyen, mert a többiek gyak 100%-osan megvédik. ennyit mondok most is, meg ezért linkeltem be a blogot, hogy mi enek a matek alapja. Olyan ez, mint az adókerülők, bűnözők, más deviánsok esete. Nem biztos, hogy a társadalomnak a jelenleginél nagyobb szigorral, következetességgel kell fellépni ellenük, amikor csak egy kis nyereség lesz belőle (vagy még az sem), mert eleve viszonylag elenyészőek az ilyen eltévelyedések.
Akkor van gond, amikor pl. a Waldorf-iskolák esetében is az átlag 10%-nyi oltáskerülők aránya, a nagy antropozófista világnézeti elterjedtség miatt ott a visszájára - gyak 18%-ra - fordul! Na most oda bemész, ott te leszel a deviáns mert oltatod a gyereket! Mert ahogy valaki okos ember mondta: "Ha egy közösségben él az ember, akkor annak vannak szabályai. Ha valaki ezeket önkényesen fakultatívnak gondolja, hát kívül tágasabb."
Amúgy elméletileg én is egyetértek ezzel a waldorfos szemlélettel, persze neveljük szabadabban, az egyéni különbségket is figyelembe véve a gyerkőcöt. De az egész elméleti, filozófiai háttere még a hippi mozgalomhoz képest is ősöreg és tudományosan öööö...., megújításra szorul. Innen jönnek ezek a nembeoltós hülyeségek is arrafelé, amelyek tényleg veszélyeztetik a saját csemetéik élét, ja és tényleg, másokét is. Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2016.12.16. 13:04:28
"De mielőtt az a veszély fenyegetne hogy fel kell találnod a spanyolviaszkot" Nem találtam fel a spanyolviaszt. Én csak leírtam, hogy nem manipulációról van szó. Régen rossz egy társadalomnak akkor, ha a matematikát a manipuláció eszközének tekinti.
Az oltásellenes szülőkről: Semmi gond, persze. Közösségbe akkor ne hordják a gyereket, ez a minimum. Ha egy közösségben él az ember, akkor annak vannak szabályai. Ha valaki ezeket önkényesen fakultatívnak gondolja, hát kívül tágasabb.
A Waldorf iskolákról nekem más a véleményem. Én abszolúte nem vagyok biztos abban, hogy teljességgel elhibázottak. Márcsak azért sem, mert minden gyereknek más a fejlődési üteme. És míg a jelenlegi "gyereknevelési" rendszer a testi fejlődésnél + - 1-2 év differenciáltságot simán elfogadhatónak tart, addig ez az elfogadás a szellemi fejlődésnél sokkal szorosabb keretek között van. X évesen kötelezően olvasnia kell Y évesen szorzótáblát tudni. Holott ha a gyerekeknél kivárnák azt, amikor megérnek rá, lehet gyorsabban és hatékonyabban lennének taníthatóak. Az már más kérdés, ha egy ilyen iskolában semmiféle kényszer nincs arra, hogy tanuljon is a gyerek ne csak a "hobbijának" éljen, azt pl. nem tartom jónak. Privát vélemény, nem kötelező egyetérteni.
Az hogy szabálysértés (5000-500 000 Ft bírság), ha valaki nem oltatja be a gyerkőcöt a kötelező oltással, annál milyen nagyobb kontrollt akarsz? Vágják le a kezét?
Ehhez a lelkülethez tudom ajánlani a köv országokat: É-Korea, Szaúd-Arábia, IS.
Értelmes érv...Nyugi, ilyen szar a waldorf. Közelről van szerencsétlenségem látni. A gyerek aki oda jár, teljesen hülye, 2-3 éves lemaradásban van a normál iskolásokhoz képest. De valóban vidáman együtt köcsögöznek, hurkapálcikáznak, táncikálnak meg horgolnak a fényarcú szüleikkel együtt...Csak írni, olvasni nem tudnak még harmadikban sem! ;-) Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2016.12.16. 00:16:26
"Ez pedig igen is lehetőséget ad arra, hogy az ember saját belátása, meggyőződése szerint döntsön a saját, vagy gyermeke beoltásáról."
Ha ekkora baromséágot írsz, akkor de, tkp. oltásellenesnek minősülsz! Ugyanis a kérdésben nincs egyéni mérlegelési lehetőség, mert nem lehet kontrollálni, hogy mikor éri el az oltást elutasító, tehát oltatlan réteg a kritikus tömeget! Oltani kell a lehetőségekhez mérten, és PONT!
A waldorf iskolák irtják magukat is. Van waldorfos ismerős, a gyerek harmadikos, még nem tud írni, cserébe kiválóan horgol! Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2016.12.15. 23:51:30
"A magam részéről ejteném a témát, hiszen egyrészt nem értek hozzá"
Na látod, az első értelmes hozzászólásod is megvolt! Taps! Valóban nem értesz hozzá, tehát kérlek ne terjessz itt hülyeségeket! Van elég oltásellenes idióta, ne szaporítsd őket!
Szupcsi, én is ezt mondom! :) De mielőtt az a veszély fenyegetne hogy fel kell találnod a spanyolviaszkot, itt egy blog amiben gyakorlati példákkal is prezentálja az író, hogy mekkora beoltottság esetén vehető biztosra, hogy nem alakul ki önfenntartó megbetegedések sorozata, az az járvány (megbetegedések reprodukciós rátája kisebb mint 1). Rubeolánál kb 85%. Szal ha az osztály átoltottsága 90% de van 3 oltásellenes szülő és az ő kölkük egyedi megbetegedéssel elkapja a rubeolát, a te gyermeked meg rosszul reagált az oltásra és nem alakult ki immunitás, de mivel nem volt 100% az oltottság így a teljes közösségi immunizáció nem érvényesült és a te gyereked is megbetegedett, nos ezzel max polgári peres úton baxogathatod a nem beoltó szülőket, jó eséllyel sikertelenül. Mert a járványügyi szakember széttárja a kezét, hogy ilyen eltérés, nem beoltottság, más okból is bekövetkezhet, ők a szükséges immunizálást elvégezték, járványveszély nincs, egyedi megbetegedések vannak.
A blog más cikkei foglalkoznak a beoltásellenesség növekedésének közvetlenül a megbetegedések számában is kimutatható hatásával, de most erre én mit mondjak? Nem fogom olyan suliba íratni a gyerkőcöt, ahol tüttyedt szülők vannak (felmerült pl az antropozóf Waldorf iskolák és környéke). Szal egy szint alatt nem lehet a másik életébe beleszólni, és ez szerintem nagyon helyes így.
Mindenesetre simán ki lehet használni egy ilyen megbetegedési hullámot pl a Waldorf-iskolák elleni támadásra, és egyesek ki is használták, csak hogy megint kísérletet tegyek arra, hogy a cikkről is beszéljünk, esetleg, talán! ;)
"ha én azt mondom, hogy a zsidók a fogukhoz verik a garast és bedobok egy zsidóviccet is mellé erről, az "karikatúra" amikor a fonak félék azt mondják, hogy a mocskoszsidókat ki kéne irtani mert miattuk rossz minden, az NEM "karikatúra"
tényleg nem érzékeled a finom kis különbséget? ;) "
De nem írt ilyet, ember! Tényleg nem érzékeled?
Másrészt bőven van átmenet a kettő közt. A kereszttel faszt verő papnak öltözött buzi az mi pl.? Tudom, az szórakoztató valláskritika, ami bőven belefér a szólásszabadságba. A Charlie Hebdo csak egyszer viccelt zsidókkal, ki is baszták, aki meg merészelte tenni, és vádlottak padjára került hamar. http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/europe/france/4351672/French-cartoonist-Sine-on-trial-on-charges-of-anti-Semitism-over-Sarkozy-jibe.html
Az ilyen mágikusan gumiszerű "szólásszabadság" az, amivel a tökük is tele van az embereknek. És te ezt véded. Barom.
"és oké, hogy régen azt hittük, hogy a föld lapos, de ugye nem kéne visszahozni azt a szinvonalat? ;) kamuhír: ne terjedjen"
De azt vágod, hogy a "régen azt hittük, hogy a föld lapos", az szintén kamuhír? Nem volt ilyen, pontosabban csak az ókorban a görögök előtt. A középkorban régesrég tisztában voltak a gömb alakjával, igen, a papok is (sőt valójában ők inkább, mint az átlagparaszt, tekintve hogy ők voltak a tanultabb réteg).
És tanulságként: megint az terjeszti a baromságot, aki közben meg van róla győződve, hogy a baromság ellen szólal fel. Kevesebbet baszogass mást légy szíves, és valamivel nagyobb kritikával fordulj a saját meggyőződéseid felé. Ez az álhírek ellen küzdés fő fegyvere, nem a mások kioktatása.
Én csak arra a mondatra reagáltam nem a cikkre, mert a topik is már elment messzire :)
Ez nem manipulálás, hanem matematika. Egyszerű százalékszámítás. A járványterjedéseknek kb ennyi az alapja. X% os átadási esély Y% beoltott ember ebből Z% védett. Ki lehet számítani ezekből hogy a járvány kialakulhat e vagy nem. Persze még ezen kívül is vannak tényezők, de az alap ez. Ebből és abból, hogy egy adott megbetegedés mennyire súlyos már könnyen eldönthető, hogy kötelező legyen az oltás vagy nem. És lássunk csodát vannak kötelező oltások vannak javasolt oltások és vannak olyan oltások amik csak bizonyos körülmények között javasoltak. Pl vadászoknak - erdészeknek veszettség ellen stb. A manipulációt azok az oltásellenes barmok művelik akik pl kizárólag az általános higénia növekedésére vezetik vissza a járványos betegségek visszaszorulását. Fel sem merül bennük, hogyha van 2 függvény, (járványok, higénia) ami egymáshoz kollerál az nem jelenti azt, hogy közvetlen ok-okozati összefüggés van a kettő között. És csak azért hangsúlyozom ezt, mert vészesen harapózik el az idiótaság.
Azon gondolkodom, hogy neked vajon feltűnt-e, hogy kb ugyan azt mondjuk nagyjából, csak te a felölelt halmazból az összes rohadt almát emeled ki, én meg az összes egészségeset. :D
"Szóval igen. Előfordulhat olyan, hogy egy beoltott gyerek azért hal meg, mert balszerencséjére az oltás ellenére nem alakul ki védettség és olyan idióta közösségben él, ahol az oltáselleneség annyira elharapózik, hogy járvány tör ki."
Sőt olyan is volt, hogy valakit agyonütött a kókuszdió, sőt ez több ember halálát okozza évente világszerte, mint a cápatámadás, vagy akár valami radiológiai baleset. Énszerintem le a kókuszdióval, aki pedig a gyerekének ennek ellenére Bauntit vesz, azt 5-10 évig terjedő szabadságvesztésre kéne ítélni! XD
Ez a vitat totális mintapéldája annak, amiről a cikk is szól, gyak a trollkodásról. ;) A magam részéről ejteném a témát, hiszen egyrészt nem értek hozzá, másrészt nem érdekelt harmadik felében (mint a medvedisznóember) pedig a cikkben részletezett dolog sokkal érdekesebb. Gyak arról szól, hogy bármilyen témában pillanatok alatt emberek millióit lehet pár szóval polarizálni, manipulálni. A közösségi média tehát nem egy új információ forrás, hanem a manipulálás új eszköze csupán.
"A járvány/betegség különböző jellemzőinél fogva kell a lakosság X %-ának vakcinációját elérni."
Ezt nem tudom honnan veszed, orvosok (nem sarlatánok) véleménye szerint pont, hogy minél több emberhez kéne eljusson az oltás, ahhoz hogy hatékonyan lehessen harcolni egy betegség ellen. Persze 10%-ot beoltani jobb mint 0%-ot, de minél magasabb a beoltottak aránya annál nagyobb az esély rá, hogy megelőzhető egy nagy méretű járvány.
"A felhozott példát, acsargást sem értem: az én beoltott gyerekem hal meg, mert a másik nem oltatja be a gyerekét???? Mivan? Hogy van ez?"
Ez egy enyhe tulzásként hathat, de van benne sok igazság. Ha minden gyerek be van oltva, akkor egy virusnak esélye sincs megtelepedni és járványt okozni. Ilyen módon a mutációknak is nagyon kicsi az esélye (mutáció, amit ugye a virusok nagy előszeretettel tesznek, emberről emberre ugrálva). Ha viszont a gyerekek egy része nincs beoltva akkor a virusnak ezek jó táptalajt biztositanak, és nagyobb lehetőséget adnak a különböző mutációk kialakulására (amik ellen már lehet hogy nem lesz jó az oltás). Van még egy másik dolog is, vannak gyerekek akiket egyszerűen nem lehet beoltani (pl. valami immunrendszer problémájuk van). Ha a többi gyerek be van oltva, akkor ez nem nagy gond (kicsi az esély egy fertőzésre), de ha a többi gyereknek is hanyagolják az oltásait, akkor nagyon megnő az esélye, hogy egy ilyen, orvosi okokból be nem oltott gyerek elkapjon valamit ami aztán megölheti.
Szóval igen, az ostoba oltásellenes szülők veszélyeztetik mások gyerekeit is. Szerintem ha valaki nem akarja beoltatni a gyerekét akkor az tartsa otthon, és ne küldje semmilyen közösségbe (iskola, óvoda, stb.). Nagyon remélem, hogy hamarosan minden intézményben követelmény lesz az oltás, és akkor talán kihal ez a mozgalom.
szerk: és igen, ahogy gforce9 is irta, az oltás nem ad 100%-os védettséget, ez is teljesen jó észrevétel Utoljára szerkesztette: nkmedve, 2016.12.15. 14:47:09
"A felhozott példát, acsargást sem értem: az én beoltott gyerekem hal meg, mert a másik nem oltatja be a gyerekét???? Mivan? Hogy van ez?"
Elég egyszerűen. Az oltás meglététől még nem feltétlenül és 100%-osan alakul ki mindenkinél védettség. Csak egy nagy százalékánál a beoltottaknak. Viszont ha a populáción belül elég magas a védettek aránya, akkor a járvány kialakulásának esélye csekély. Szóval igen. Előfordulhat olyan, hogy egy beoltott gyerek azért hal meg, mert balszerencséjére az oltás ellenére nem alakul ki védettség és olyan idióta közösségben él, ahol az oltáselleneség annyira elharapózik, hogy járvány tör ki. Vagyis: azért hal meg mert a másik nem oltatja be a gyereket. Nem tudom mit lehet ezen röhögni. Utoljára szerkesztette: gforce9, 2016.12.15. 14:33:13
#40 hez btb300-nak: RT-nek a szögletesfejű zsigeri identitásellenessége verte ki nálam a biztosítékot. Az ilyen liberáliskodó felfogás képviselője elfelejti azt az apróságot, hogy minden ember identitását konkrét közösséghez, közösségekhez való tartozás adja meg. Az önmegvalósítás, ami meg ugye marhakibaxottul fontos a liberális népségnek konkrétan az identitás kiteljesedését jelenti, ha másképp fogalmazzuk meg, vagy is azt, ha teljes jogú tagjává válik annak a közösségnek, amihez tartozónak valja magát. Ez valóban lehet egy nemzet, vagy vallási felekezet, de lehet a golfklub, az anonim alkoholisták köre, vagy minden modern liberális közösség. Szal az a liberáliskodó ember aki kifejezetten valamely közösséget, vagy közösségek egész csoportját szüntetné meg az totálisan intoleráns, illiberális! ;)
A beoltási mizériához nincs konkrét véleményem. A járványok elleni kűzdelem fontos eszközének tartom, azonban aki kicsit utánanéz az látja, hogy egy járvány megállításához marhára nem kell a teljes népességet beoltani. A járvány/betegség különböző jellemzőinél fogva kell a lakosság X %-ának vakcinációját elérni. Ez pedig igen is lehetőséget ad arra, hogy az ember saját belátása, meggyőződése szerint döntsön a saját, vagy gyermeke beoltásáról.
A felhozott példát, acsargást sem értem: az én beoltott gyerekem hal meg, mert a másik nem oltatja be a gyerekét???? Mivan? Hogy van ez? XD Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2016.12.15. 14:09:41
"Remelem te minden osszel beoltatod magad az aktualis influenza mutacio ellen."
Van aki beoltatja, ez személyes döntés kérdése. Vannak a világon kötelező dolgok és vannak ajánlott vagy opcionális dolgok. A gyerekkori oltás kötelező (kéne legyen), mivel ha mindenki elhagyná, akkor olyan több évtizedes/évszázados elnyomott betegségek fognak megint előjönni amik gyerekek számára halálosak lehetnek. És itt most nem olyan számokról beszélünk, mint 1-2 oltás miatt meghalt gyerek (megtörténhet, nagyon ritkán), hanem milliók kerülhetnek veszélybe egy járvány során. Már az is hatalmas kockázat ha csak a közösségbe járó gyerekek néhány %-a nincs beoltva. Már ennyi is elég, hogy egy rég elfelejtett betegség újra felüsse a fejét és mutációk során akár legyőzhetetlenné váljon az orvosok számára. Ahogy már irtam hamarabb is, az emberek jelentős része annyira naiv és felszinesen tekint mindenre, hogy nem képes minimálisan sem a dolgok következményeit végiggondolni. Olvasnak valamit valahol és egyből benyelik, mindenféle szkepticizmus nélkül. És pont ezek az emberek azok akik nagyon felvilágosultnak és intelligensnek hiszik magukat, és büszkék arra, hogy legyőzték a rendszert.
"Amugy kivancsi lennek, hogy az ellenzok kozott mennyi lehet pl. a dohanyos"
Én nem dohányzom (kitiltanám mindenhonnan őket) de ettől eltekintve a két dolognak semmi köze. Nehogy már azért legyen helyes az oltásokat kihagyni, mert az emberek egy része mérgezi magát valami szarral. Utoljára szerkesztette: nkmedve, 2016.12.15. 13:06:22
Igen, tinédzserek és diplomás akadémikusok. Végül is ez lefedi a teljes népességet. Amire utalni próbálok az az, hogy az idősebb korosztályban, főleg a nyugdíjasoknál még inkább megfigyelhető ez a jelenség. Nem arról van szó, hogy egyre hülyébbek az emberek, hanem csak egyre több infot kapunk róla, hogy azok.
Mindket vegletnek megvannak az arnyoldalai, egy tarsadalmi struktura, politikai szervezet sem mentesul az emberek gyarlosagaitol. Az embereknek mindig lesz valami, ami alapjan elkulonititk magukat masoktol, valamint kozosseget vallalnak egy csoporttal. Valoszinuleg kell, hogy letezzen egy idealis kozossegmeret(tartomany), ami meghatarozza ezt. Kedves arty biztosan jol erezne magat Zamjatyin vagy Huxley disztopiaiban, ahol a nemzetisegi es vilagnezeti kulonbsegeket sikerult felszamolni. Az oltasellenes erveles teljesen szivenutott, latom nem igazan ragadtad meg a mondandom lenyeget. Remelem te minden osszel beoltatod magad az aktualis influenza mutacio ellen. Ami az oltasellenesseget illeti, nagyob nyiltsaggal es oszinteseggel kellene kezelni azokat, akiknek aggodalmaik vannak, mert a letorkollas egesz biztos rossz strategia. Amugy kivancsi lennek, hogy az ellenzok kozott mennyi lehet pl. a dohanyos :)
Azt hiszem felreertetted. Nem azert tor elore, mert a hatalom nem szereti, hanem a jelen sipakolas az alhirek miatt tortenik a hatalom ellenerzesebol/ellenerdekebol.
Én meg azt hittem, hogy a nemzet eszméje, meg a vallás alapvetően közösségépítő, de vannak olyan FASZOK, akik LEXARJÁK az ezen eszmék által képviselt ÉRTÉKEKET és a közösségbe verődött embereket, azokat manipulálva saját kis INDIVIDUALISTA önös érdekeik érvényesítésére, a HATALOM megragadására használják fel.
Azert tor elore az ellenorizetlen media szerepe, mert a hatalmi struktura nem szereti? Santit ez a logika. Ahhoz semmi koze a hatalmi strukturaknak, hogy az emberek minden baromsagot kepesek elhinni, es meg picit sem gondolnak utana, hogy lehet hogy nem igazak. Ahhoz mar lehet koze, hogy ezt kihasznaljak, es a hulye emberek szavazatara epitve, hazugsagokat terjesztve valasztasokat nyernek.
Sajnos nem, ezek rémesen komolyan gondolják! És persze a bibliát is belengetik mellé hiszen az megmondta, tehát úgy van -meg némi matekot is behúznak, repülőről fotózással együtt "bizonyítékként"-,...de minden más amit látsz, egy "NASA világméretű összeesküvés"!
Nem túl ütős érv, hiszen ez a sok baromság már akkor terjedni kezdett, amikor még nem is nagyon volt net! Emlékszem én még az 1992 körüli Amway és egyéb MLM ámokfutásra, csak jelzem, hogy akkoriban az A-nak több, mint 1 millió birka követője volt, ma van kb. 30ezer. Vagy amikor a 80-as évek elején egy egész ország szentül hitte, hogy a Gellért-hegy blecsúszik a Dunába, mert egy Japán tudós ezt jól megmondta! Oda akarok kilyukadni, hogy a hülyeség mindig is jelen volt, és a normál médiák korában is tudott tömegesen terjedni. Persze sajnos, hiszen épeszű ember nem örült ennek akkor sem és most sem. De kár lenne ferdíteni a kérdésben, és olyan kijelentéseket tenni, mint ha ilyesfajta hülyeség kizárólag a net miatt létezne.
Szervezkedik, lázít? Nagy szavak... :) Nem akarok kiirtani senkit, a te fajtád viszont ilyen transzparensekkel vonulgat mostanában is, hogy "pusztuljanak a németek", "támogatjuk a nemzethalált", "a németek nem emberek" (mellette izraeli lobogókkal). Oké, lehet mondani hogy ezek marginális idióta provokatőrök (bár a mainstream "balliberális" értelmiségből is jönnek hozzájuk hasonló vélemények max. kicsit cizelláltabban), de rájuk valamiért vonatkozik a szólásszabadság. :) Viszont ha valaki csak annyit leír, hogy "zsidó", akkor sivalkodva veritek magatokat a falhoz. Utoljára szerkesztette: fonak, 2016.12.14. 21:43:00
igen már megírtam a saját véleményemet a topikokban, aztán kaptam a mocskoscionzsidóliberálhazaáruló faszomtudja milyen jelzőket... Utoljára szerkesztette: Kisssss, 2016.12.14. 20:02:59
ha én azt mondom, hogy a zsidók a fogukhoz verik a garast és bedobok egy zsidóviccet is mellé erről, az "karikatúra" amikor a fonak félék azt mondják, hogy a mocskoszsidókat ki kéne irtani mert miattuk rossz minden, az NEM "karikatúra"
nyilván "véletlen" választottam ekkora demagógiát ;) +az oltásellenes para amugy tényleg iszonyat erős és arányosan veszélyes is a társadalomra nézve :(
és oké, hogy régen azt hittük, hogy a föld lapos, de ugye nem kéne visszahozni azt a szinvonalat? ;) kamuhír: ne terjedjen. ez a határ :) tehát az oké, hogy "meghalt egy kisfiu Pécsen az oltás miatt", de egy cikk az oltások általános rosszaságáról, veszélyéről, betiltásért kampányolva - az fasság.
hogy egy fórumon az idióták arról dumálnak, hogy az oltás miatt egy ismerősének meghalt a gyereke és senki ne oltassa be az övét, az nem hír, nincs is mit blokkolni rajta ;)
"amikor a fajtád mondjuk népcsoport ellen szervezkedik, lázít, hangol, az nem a szólásszabadság gyakorlása. "
Totálisan egyetértek.
Ja annyi kivétellel, hogy ha mondjuk a Charlie Hebdo csinálja a keresztények ellen, akkor afféle vicces, frappáns kritikaként kell inkább felfogni, ami mellé büszkén odaállhat mindenki, hogy "zsöszüicsárli, bármit lehessen mondani mert csak ez a szólásszabadság, minden más megalkuvás". Természetesen bármilyen más népcsoport ellen ez aljas uszítás.
hát ez komoly, higgadt érv :D "majd ha meghal a gyereked", kicsit se hatásvadász, kicsit se személyeskedő :D
- Egyrészt hülyeségekben mindig hittek. - Másrészt olyan hülyeségekben is hittek, amit akkor okosságnak tartottak, és abban is halt meg elég ember. Pl. amerikai gyerekeket (ok, fiatalokat) besorozni és elvinni Vietnamba harcolni se volt túl nagy okosság. - Harmadrészt hol húzod meg a határt? Mi alapján döntöd el, hogy milyen hír terjedhet meg milyen nem? Ki dönti ezt el?
de ez a "majd ha a te gyereked meghal" kezdetű "érvelés" akkor is lol :D
majd ha egy oltatlan gyerek miatt megdeglik a tiéd (is), mert annak szülei a fészbukon azt olvasták, hogy az oltás <RANDOM KONTEÓ>, akkor talán átgondolod a hülyeség terjedésének komolyságát ...
Arról van szó, hogy régen a média állította elő a tartalmat, működött az "egyetértés-gépezet", jelölte ki az "Overton Window"-t, azaz hogy mi számít elfogadható nézetnek, és mi az, aminek nincs helye a diszkusszióban, kirekesztendő abból. Na, ez az internettel már nem működik, már elég régóta, csak mostanra érte el a kritikus tömeget a fősodratú médiában nem bízók tábora és a közösségi média penetrációja. Azok, akik a "nyelvpolitikai erőteret" hagyományosan uralták, persze cenzúráért kiáltanak, hivatkozva a valós hülyeségekre, de szándékosan összekeverve azokat a számukra politikailag nem kívánatos nézetekkel. Szóval küzdenek most a zs.dók, mint a disznó a jégen, elvileg a vélemények demokráciája és egyenlősége, a szólásszabadság olyasmi, ami nekik kellene, hogy jó legyen, és az ellenfeleiknek rossz, de a valóság rácáfol. Utoljára szerkesztette: fonak, 2016.12.14. 18:34:43
Nem tudom ha jelen esetben be fog következni a kijózanodás időszaka. Trump szavazói annyira naivak. és elkeseredettek, hogy elnökként kb. bármit megtehet és úgy is támogatni fogják. Majd ha valami gebasz van akkor lehet az előző vezetésre mutogatni.
A kijózanodást az is neheziteni fogja, hogy Trump tervez egy halom olyan intézkedést ami rövid távon előnyösnek tűnhet, hosszabb távon viszont árt a gazdaságnak, és megnövelheti a munkanélküliséget (pl. Carrier megegyezés és egyébb cégek hazarendelése külföldről).
"Az interneten viszont mindenki létrehozhatja a saját visszhangkamráját, amely kizárólag az ő véleményét erősíti meg. "
jah... vannak ilyen visszhangkamrák az sg.hu is, úgy hívják közelkelet topik meg nemzetbiztonság topik.
Egy Brexit után azért nagy bátorság ilyeneket kijelenteni. Mert mi is történt? Farage egyből kijelentette, hogy ő nem is úgy gondolta, lemondott, a mostani vezetésnek meg most, hónapokkal később sincsen fogalma sem hogy mit csináljon, egyáltalán mikor adják be a kérelmet a kilépésről, és mi legyen a stratégiájuk.
Trumpnál ugyanez a vakrepülés van, sikerült egy olyan emberre szavazni, amiről halvány lila gőze sincs senkinek, hogy mit tervez, milyen lépések várhatók. Lesz itt még kijózanódás hidd el, amikor pl. kiderül, hogy a szén- és acélipar nem azért csődölt be, mert szemét demokraták, hanem mert egyszerűen nincs már szükség a termékeikre, és semmilyen kormányzati ösztönzés nem fog segíteni a feltámasztásán.
Mágikusan ezek az emberek 10 éve még nem voltak hülyebirkák, nyilván csak most hülyebirkultak meg. Mikor még Obamára és a szuper összetett programjára szavaztak ("Hope!"), akkor még tök okosak voltak.
Tuti nem arról van szó, hogy sok embernek nem tetszik, amerre megy a világ, hanem arról, hogy ezek mind hülyék, és (bár az összeesküvéselméleteket eddig hangosan kikacagtuk) meghekkelték a választást az orosz titkosszolgák.
Oké...
Egyrészt az utolsó bekezdés szerint messze nem csak a tinédzserekről van szó - ezt mutatta Trump győzelme is! -, másrészt a PISA eredmények is megmutatták, hogy komoly gond van az általános szövegértéssel. A politikusok rég tudják ezeket, ki is használják, egybites üzenetekkel kampányolnak (pl. "Folytatjuk!"), világmagyarázatuk egyszerű, megmondják ki az ellenség, kit kell utálni, és közlik, hogy ők megvédenek ettől. És a többség be is dől :(
Azt hiszem neked is reszben van igazad. Teny, hogy az informacio mennyisege es minosege manapsag olyan, hogy a lehetetlenseggel hataros kiigazodni bizonyos temakban, amikben nem jaratos az ember, es nem fektet komoly energiat bele. Abban is egyet tudok erteni, hogy csak azert nem hoztak letre sajtotermeket, hogy alhirt terjesszen, viszont mindig is nagyon fontos kozege volt az alhireket, ferditeseket tartalmazo manipulacionak, vagyis a propagandanak. Tehat nem volt specializaio, es ma is sok tekintetben nyilvan megbizhato hireket kozolnek a hitelesebb oldalak. De pont ezert kevesebb kritikat gyakorolnak az emberek, es elhisznek barmit, amit latnak/hallanak/olvasnak. Aztan megy a csodalkozas, hogy a masik vegletkent meg alternativ, sokszor szinten kamu hirforrasokbol tajekozodnak az emberek.
Javasolt a South Park idei és tavalyi évadának megtekintése :D Pont erről szólt.
A gond az, hogy a cikk sem mond nagyobb okosságot, mint ami a rajzfilmsorozatból kiderül.
Kár, hogy a prof. nem végzett kutatást a többi korosztályon is. Naívak a tinédzserek, na bumm.
Részben igazad van, de a jelenlegi helyzetet akkor sem lehet összehasonlítani az akár 50 évvel ezelőtti sajtó szavahihetőségével. Akkor is voltak jobb és bal, republikánus és konzervatív, pletyka és tudományos lapok, csatornák. De akkor ha elővett az ember egy pravdát, tudta mit várjon tőle. Megnézte a CNN-t, tudta mit kap. Ha pedig elővett egy NG, Science stb megint tudta mit kap. Volt egy kezelhető mennyiségű sajtó, kb tudtad mitől mit vársz. Emellett egy újság, tv csatorna olyan beruházást igényelt, hogy csak azért, hogy álhíreket terjesszen nem nagyon hoztak létre. Most számolatlan mennyiségű álhírgyártó oldal van, ami kimondottan arra specializálódik, hogy úgy nézzen ki, mint egy komoly oldal csak épp ordas baromságokat terjeszt. Egységsugarú user nem nézi, hogy egy karakter eltérés van az url-ben, ránéz az oldalra, úgy néz ki mint az a másik, vagy még az se kell, csak nézzen ki komoly oldalnak és elhiszi amit olvas.
Biztos ez? Az nem lehet, hogy a hatalmi strukturak egyre kevesbe szeretik, hogy a hagyomanyos media szerepe csokken az emberek eleteben? Nem lehet, hogy nem nezik jo szemmel, hogy az informaciomegosztas demokratizalodik? Talan a hagyomanyos media nem terjeszt -leggyakrabban nem tudatlansagbol, hanem megfontolt szandekkal - alhireket? Eleg a libiai "polgarhaborura" es az al jazeera hiroldal munkassagara gondolni. De a CNN, BBC es tarsaik is eloszeretettel alkalmaznak kamu felveteleket valami teljesen mas esemenyrol a "hirek" alatamasztasahoz. http://www.globalresearch.ca/the-routine-use-of-fake-images-and-video-footage-by-the-western-media/5370097 A velemeny- es informacioszabadsagba beletartozik a hulyeseg terjedese is termeszetesen, de nem kell, hogy ujra fentrol mondjak meg, hogy mi az igaz es mi nem. Igyekszenek pedig nagyon, otthon is megy a mediabirodalom epitese-szepitese: TV- es radiocsatornak megvetele, atszervezese, munkatarsak csereje, ujsagok megszuntetese, stb. Ugyan mar...