Lehet már leírtam, de most nagyon benne van a fejemben, mert beszéltem egy buddhista sráccal róla, és bennem maradt. Volt egy élményem álmomban:
Átéltem a nem égetõ szeretet, minden vágy megszûnését, nem volt tárgya, célja.
Azt mondta, hogy a buddhizmusban is ismerik ezt, révület, így lehet átélni az életben elérhetõ legtökéletesebb boldogságot, 4 fokozata van.
Igazából kevés a szó, meg nem is igazán ontopic, de jobbat nem találtam. Ki élt már át ilyet?
És egy részlet Popper könyvébõl, ami nagyon megfogott:
Gandol úr, igaz-e a te katekizmusod?
Az én katekizmusom nem igaz!
Akkor miért tanítod?
Mert nyilvánvalóvá teszi, hogy semmi sem igaz.
És ez igaz?
Ez sem igaz.
Továbbá, szerintetek a hit kizárja a kételkedést? Ha valamit hiszel, de nem vagy benne biztos. Van ilyen? Lehet ezt útkeresésnek hívni?
A kételkedés mennyire vonatkozik a hitre, és mennyire a tudásra?
Nekem eddig a legtöbb hívõ azt mondta, hogy a hit és a kételkedés nem összeegyeztethetõ, de én úgy gondolom, hogy õk nem hisznek, hanem tudnak. És ez nekem gyanus. Az õ hitük tudás, ami gátolja a megismerést - úgymond vakhit.
Szeretnék errõl az itt jelenlevõkkel eszmecserét folytatni.
Mégegy részlet, és gondolat:
Barátaim! Hallgassunk most néhány percig. Várjunk, amíg a kétkedés gyökeret ver a lelkünkben. Aztán azt is várjuk meg, amíg a „semmiben sem hiszek” átváltozik arra, hogy „mindent lehetségesnek tartok”. Elmélyedésünk tárgya az legyen, hogy vajon miért mondotta volt a Logionok szerint Jézus: „Nem lehetsz az apostolom Tamás, mert ittál az én forrásomból és megmámorosodtál tõle!” S miért fogadta el apostolá-nak akkor, amikor kételkedõ lelkûvé változott?
Párbeszéd a hitetlenségrõl
-Gandol úr, honnét jön a vallás, az okkult gondolat?
-Halálfélelembõl.
-Megvált-e a hit a halálfélelemtõl?
-Láttál-e már ravasz gazdát, aki a szamár hátán ülve, botról szénacsomót lógat az állat szája elé? Örökké megy utána, és sohasem éri el.
-Luther doktor, az égre tekintve, azt felelte egy kétségbeesett szerzetesnek, aki megvallotta, hogy néha maga sem hiszi azt, amit tanít: „Hála neked Uram! Azt hittem, hogy csak én vagyok ezzel így. Valódi volt-e hát Luther doktor hite?
-Valódi, volt mert kételkedni mert.
-Szamár volt-e hát Luther doktor, aki örökké járt az elérhetetlen szénacsomó után?
-Ennél mi jobbat tehetne az ember?
-Hogy nem megy utána.
-Vagyis olyan szamár lesz belõle, akit csak ütnek, és még szénacsomója sincs.
-Mégis higgyünk tehát?
-Ne, mert megkérdezted.
-Tagadjunk?
-Ne mert megkérdezted.
-Akkor hát mit tegyek?
-Foglalkozz az élet dolgaival.
-És ez üdvösséget hoz-e majd nekem?
-Üdvösséget hoz.
-Biztos ez?
-Most már nem is olyan biztos.
Szerintem a vakhithez nem kell bátorság. Aki úgy hisz, hogy tudja, hogy a hite hit, nem biztos benne, mégis hisz benne, ahhoz kell erõ. Ti hogy vagytok vele?