Ha nem tudod, de van, az azt jelenti, hogy létezik valami, amivel semmiképp nem kerülhetsz kapcsolatban. Ha pedig mégis kapcsolatba kerülsz vele, akkor bizony az valami, tehát a hat kapun keresztül érzékelhetõ dolog, olyan, mint bármi más, így akármit megtudhatsz róla, de ugyanúgy elmúlik, mint minden dolog. Nem érdemes többet feltételezni a dolgokról, mint amik valójában. Magát a létezés és nemlétezést is a szenves tudat hozza létre, amitõl a jelenségek jövõ-menõ létezõ benyomását keltik. Nem nehéz belátni, hogy az érzékszervek híján nem létezik tapasztalás.
Nincs olyan, hogy nem-tapasztalt világ. Épp ezzel az absztrakt valamivel vágjuk el magunkat a dolgok valódi természetétõl, és nem sok értelme van a ki vagy mi tapasztal kérdésnek, ilyen egyszerûen nincs ragaszkodás nélkül, mint ahogy a dolgoknak nincs öntermészete.
Az énképzet nem képes betölteni a ráképzelt örökkévaló szerepet, a buddhizmus szerint ez a ragaszkodás tartja fent a szenvedést, miszerint az öntudat egy fix pont, ami a világot figyeli. Valójában saját magát nézi, olyan, mint ha tükörbe néznéd magad.
A tudatot nem igazán lehet ilyen módon vizsgálni, mert minden megfigyelés az õ saját megfigyelése, és megfigyelések összefüggései, a szabályok, a minõsítések belõle jönnek, egyrészt minden pillanatban saját magát tapasztalja, másrészt ez tudatlannak énlélek és világ hasadásaként jelenik meg.
Minden minõsítés, mint fizika, kvantumfizika, lélek, anyag végtelen és véges belõle jön, és az ember ezekkel való azonosulásként áll össze, és megszületik egy olyan helyen, ahol az üresség uralkodik.
Nincsen más, mint tudat így nem érdemes arról beszélni, hogy ez esetleg anyagi, vagy más jellegû lenne.
A 6 kapun kívül nincs tapasztalás, ezek híján nincs, ki vagy mi tapasztaljon.
Nem kell õket azonosítani sem anyagi, se más természettel. - Buddha ezt tartotta az Arany középútnak.