A bodhicsittáról olvastam az imént (megvilágosodásra vágyó tudat)
Meditáció elõtt hasznos ezeken a sorokon elmélyedni:
1. Az élõlények javára irányuló együttérzés az óhajtó bódhicsitta felkeltése, amin a következõképpen kell meditálni:
– Minden gyakorlási szakasz kezdetén gondoljuk el, hogy a szüleink, akiknek a mostani testünket és életüket köszönhetjük, és általában az élõlények, akiknek a száma annyi, mint az égen a csillag, mind egy szálig csak boldogságra vágynak, mégis minden tettükkel csak szenvedést okoznak. Milyen megrendíto, milyen szánalomra méltó a tévelygésük és az ostobaságuk! Pedig a világ összes élolénye között egyetlen-egy olyan sem akad, aki ne lett volna az édesanyám vagy az édesapám! Ha egy halomba összehordanám mindazon élõlények húsát, akik valaha szüleim voltak, nagyobb lenne az a Himalájánál; ha a vérüket összegyujteném, több lenne az a Csendes-óceánnál. Amikor a gyermekük voltam, rengeteget vétkeztek testben, szóban és gondolatban azért, hogy felneveljenek; ezért keringnek azóta is fel-alá a létforgatagban.
– Szüleim közül egyesek a pokolba kerültek, ahol forróság és hideg gyötri oket; egyesek a szellemvilágba kerültek, ahol éhség és szomjúság kínozza oket; egyesek az állatvilágba születtek, ahol butaságban szenvednek, és az emberek kihasználják, ütlegelik és lemészárolják oket. Közülük sokan az emberi világba születtek, de még itt is rengeteg szenvedés sújtja oket; vannak, akik a titánok közé születtek, ahol állandó harc és veszekedés az osztályrészük; vannak, akik az isteni világba születtek, ahol viszonylag gondtalan, hosszú és örömökben gazdag életet élhetnek, de végül nekik is át kell élniük az alacsonyabb rendu létformába való visszazuhanás fájdalmát.
– Szeretett szüleim tehát mindannyian a hatféle létbirodalom világai közt vándorolnak, ahol szenvedéseiknek se vége, se hossza és semmi esélyük a megszabadulásra: mily megrendíto! Mit is tehetnék, hogy boldoggá tegyem oket? Mit tehetnék, hogy megmentsem oket szenvedéseiktol? Mit tehetnék, hogy elérjék a megvilágosodást? Rám vár a feladat, hogy tegyek valamit ezekért a lényekért. Igen, nekem kell segítségükre sietnem, mert egykoron mindnyájan szüleim voltak, és ha én mindig a saját boldogságomat kergetem, miközben ok ilyen óriási nagy bajban vannak, akkor igazán szégyelhetem magam! Meg kell hát szabadítanom õket ettol a hosszan tartó, kegyetlen szenvedéstol!
– Szegény szüleim, akik alacsony létformába születtek, még az OM MANI PADME HUNG mantrát sem képesek kimondani, én azonban most szerencsés emberi létformához jutottam, testi és szellemi képességeim birtokában vagyok, ráadásul találkoztam a szent Dharmával. Most kell megragadnom tehát az alkalmat, hogy tegyek valamit szüleim, az összes élolény érdekében. Boldoggá kell tennem oket egy idore, legalább ideiglenesen meg kell oket mentenem a szenvedéstol, végül pedig hozzá kell segítenem oket a megvilágosodás eléréséhez. Ezért hát mindaddig, amíg a létforgatag ki nem üresedik, mind testileg, mind szóban, mind pedig gondolatban törekszem az üdvre és erényre, s a mélységes bódhiszattva-cselekedetek gyakorlásába kezdek!
– Ekképp gondolkodjunk! Ez volt tehát az óhajtó bódhicsitta, az élõlények javára irányuló együttérzés felkeltése.