A hullámegyenlet legnépszerûbb értelmezése a Koppenhágai modell, amelyet Niels Bohr és Werner Heisenberg Nobel díjas fizikusok dolgoztak ki az 1930-as években. Eszerint egy részecske, amíg nem kerül kapcsolatba a megfigyelõvel, úgynevezett szuperponált állapotban van, s állapotát egy komplex hullámfüggvény, más szóval állapotfüggvény jellemzi. Ez a részecske manifeszt megnyilvánulási lehetõségeinek választékát tartalmazza. Amikor a részecske mérése, megfigyelése megtörténik, akkor a megfigyelés hatására a hullámfüggvény összeomlik, s ezzel a lehetõségek közül kiválasztódik egy konkrét megnyilvánulás, s a hullámfüggvény helyett megjelenik egy valóságosan tapasztalható részecske. Másképpen: bármely fizikai kísérlet eredménye a megfigyelt objektum és a kísérletezõ személy kölcsönhatása során jön létre. Tökéletesen objektív kísérlet nem létezhet, mivel az emberi tudat az, amely a hullámfüggvények szuperpozíciójából valóságot kreál.
Roger Penrose ezzel kapcsolatban felteszi a kérdést, hogy hol a határ nagy és kicsi között, vagyis a kvantumfizika, illetve a klasszikus és relativisztikus fizika között. Makro méretekben ugyanis nem tapasztaljuk a hullámfüggvény jelenségét, a mikrorészecskék világában azonban igen. Penrose szerint az emberi agysejtek kapcsolódási pontjai éppen abba a mérettartományba esnek, ahol a hullámfüggvény még éppen létrejöhet. Emiatt elõfordulhat, hogy erre alkalmas, elmélyült tudatállapotban az agysejtek egymással összehangolt, koherens szuperponált állapotba kerülnek, hullámfüggvényeik szinkronozódnak, s emiatt kreatív ötletek óriási választéka merülhet fel a tudatban. Ilyen tudatállapot alakulhat ki mûvészek és tudósok alkotó periódusaiban, vagy meditatív állapotban. Amit Goswami ennél is tovább megy és feltételezi, hogy koherens szuperponált állapot nemcsak az agyban jöhet létre, hanem bárhol és bármikor, és hogy a koherens szuperponált állapot mindig valamilyen tudatos megfigyelés hatására omlik össze és hozza létre a manifeszt valóságot. Ha pedig a megfigyelés szünetel, a magára hagyott koherens szuperponált hullámfüggvény szétterül és egyre több potenciális lehetõségre terjed ki. A meditáció lényege Goswami szerint az, hogy nem avatkozunk bele a valóságba, és hagyjuk a hullámfüggvényt szétterülni, miáltal a meg nem nyilvánult lehetõségek kiszélesednek.