DE ez a fejlesztők dolga is lenne, hogy az alapjátékban is meglegyenek, a kampány első napja és az utólsó között lényegi változásnak kéne lennie a tájon, de most egy füszál nincs ami változna, semmi nem lett abból sem, amit még arma1 nél mondtak talán, hogy a lövedékek helyei megmaradnak a kampány teljes ideje alatt ha visszamész arra a területre ahol előzőleg már voltál és, hogy a helyi lakosok ugy viszonyulnak hozzád ahogy bántál velük.
Ez annyiban valósult akkor meg, hogy 3 válasz közül választhattál a párbeszédnél, az sem bárkivel.
Ja és ezek a táj változások csak statikusak mostanában, tehát már a pálya kezdetén romos vagy ép egy épülket és nem attól válik azzá, mert ott harcok voltak, ezeknek dinamikusan kéne rombolódni.
Ezért mondom, hogy a fizikát nagyon rendbe kéne már tenni. A havok és a phisyx motorok is már jó 10 évesek és még mindig nem sikerült legalább azt a szintet elérni armában, mint mikor ezek a fizikai motorok bevezetésre kerültek.