nos nem kívánok beleugatni jobban a témában, nade hogy ne lenne majd vízhiány...persze, az átlagember számára borsos áron elõ lehet majd állítani sósvízbõl. nade az iparnak is? hogy meg fognka ugrani az árak. no és a mezõgazdaság? elfelejtettétek, hogy édesvízzel locsolják a növényeket?
két érdekesség:
a kivonható talajvíz átlagos, teljes megújulási ciklusa a Közel-Keleten 1200-1300 év (tehát ennyi kell, hogy csapadékból, a beduinok és tevéik vizeletébõl meg innen-onnan újratermelõdjön azokban a föld alatti tározókban), nem nehéz prognózisokat felállítani: ha ennek a víztartaléknak a kinyerése és felhasználása a jelenlegi feszített ütemben folyik, nemcsak a természetes, föld alatti víztározók 30-50 éven belüli kiürülésével kell számolni.
Szaúd-Arábia (a térség többi államához hasonlóan) presztízskérdést csinál a saját vízbõl – már amióta (és ameddig) a kõolajból származó bevételei ezt megengedik. Mezõgazdászok, hidrológusok és katonák 1992-ben elszörnyedve mesélték egymásnak nemzetközi konferenciák szüneteiben a negyedik és a hatodik ital között, hogy a roppant konzervatív sivatagi monarchia rekordnagyságú, négy millió tonnát valamivel meghaladó gabonatermésének öntözését – a boldogult emlékezetû Fahd király személyes utasítására – hónapokon keresztül saját talajvíz-tartalékaikból fedezték. A fúrások, a csõrendszerek lefektetése, az öntözõcsatornák megtervezése és kiépítése, a 40-45 fokos hõségben villámgyorsan párolgó víz folyamatos pótlása összesen 2,2 milliárd (olaj)dollárjába került az országnak, miközben a fenti, észveszejtõ áron megtermelt gabonamennyiséget 650 millió dollárért bármelyik kanadai, amerikai vagy európai exportõr boldogan a rijádi raktárak kapujáig szállította volna, s nem utolsósorban megmaradt volna több tízmillió köbméter ivóvizük…