Már megbocsáss, de itt valami ellentmondás lehet. Lucifer ugyanis a "fényhozó", nem a sötétség képviselője, nem annak terjesztője, vagy hordozója. Az isten azonban, ki a világosságot teremté, milyen közegben kelt öntudatra legelébb, mibe teremti világosságát? Hát persze, hogy a sötétségbe. A teremtő előtt, a Nap előtt, a fény előtt tehát a sötétség volt, s ennek szülötte az isten. Mégsem őt nevezzük a fény hordozójának, s csak a világosság létrehozásában jeleskedett, mely nem annyira egyértelmű a szövegben, mint a Luciferé, aki a kisugárzás mellett a továbbadásról is gondoskodik nemcsak fizikai, de szellemi síkon is. Nos, lehet, hogy az a tömegeket újra és újra kiirtó isten, akit a vallásosok magasztalnak, veszélyesebb a gonosszal, sátánnal azonosított Lucifernél. Ahogyan most a nyugat a mi történelmünket hazudja, s görbelábú mongoloid vándornépnek neveznek minket, akiknek még nyelvük sem volt rendes, nemhogy írásbelisége, ugyanígy a győztes isten is lehet a sötétség és téboly istene, mégis a fényhozót gyanúsítva a rossz dolgok történéseivel.
Tehát istent a fénnyel és a jóval, Lucifert pedig a sötétséggel és a gonosszal azonosítani enyhén szólva badarság.