Kizárólag a valaha tartósan vagy jelenleg is vízi életet élt nagyobb testû emlõsökre jellemzõ a szõrtelenség, valamint a vastagbõrû, szélsõséges éghajlaton élõkre. Nekünk sosem volt vastag bõrünk. Ez minimum elgondolkodtató.
Korábbi vízi életre utaló maradványok még az elõbbin túl:
- Bõrünkben nagyon sok az izzadságmirigy, alatta pedig zsírpárnák találhatók
- Szabályozható légzés
- Úszóhártya az ujjak között
- Lefelé nézõ orrnyílás, mozgatható orrcimpa (én a gyenge szaglást is hozzá tenném)
- Szívverésünk lelassul a víz alatt
- Merülési reflex
- Tudunk úszni, élvezzük a vizet (a fõemlõsök általában nem kedvelik a vizet)
- Izzadságunk és könnyünk sós ízû
Különbözõségeink a tengeri emlõsöktõl is csupán arra utalnak, hogy habár éltünk vízi életet, mégsem annyi ideig, hogy a végtagrövidülés vagy más hasonló biológiai folyamatok végbemehessenek.
Hogy a hosszú szárazföldi élet ellenére miért maradtak meg ezek a csökevények? Nem jelent hátrányt (bizonyos szélsõségek esetén elõnyt is jelent a túlélésben). Sok esetben a szõrtelenség elõnyt is biztosít: nagyobb hõelvezetési felület, nagyobb vitaminfelvevõ felület, kevesebb élõsködõ, enyhébb szagnyom (utóbbi saját gondolat, de valószínûsítem - ez akkor lehet praktikus, ha arra az idõkre gondolunk, amikor az ember is préda lehetett könnyen, mivel így jobban rejtõzködhetett).