"a fizikai axiómák is mindörökké feltevések maradnak, csak az a tapasztalat, hogy nem cáfolódnak meg. Ez nem bizonyítás, csak rengeteg lehetséges cáfolat kudarca"
Én inkább úgy fogalmaznám, hogy a fizikai axiómákat a tapasztalat igazolta/"bizonyította", és nem a matematika. A Newton-i axiómákat is megcáfolták, amikor rájöttek h más axiómarendszerek is vannak, amik helyesebbek (és a Newtoni törvények a maga axiómarendszerében helyesek is maradtak), ugyan úgy a matematikában is a bizonyítások a saját axiómarendszerükben igazak(Gödel).
Úgyhogy még mindig azt állítom, h a materializmus szerint minden bizonyítható, csak akkor hozzáteszem, h pontosabb legyek: a saját axiómarendszerében.
Érdekes h ennyire tiszteled Oroszt, miközben kettest adott neked :D Mondtam h értem, mire céloztál azzal, és nem azt akartam ezzel mondani h prédikálj olyan dolgokról, ami nem a szakterületed. "csak szerintem nem lenne muszáj szétválasztanod a kettõt", tehát ha kiállsz a saját szakterületedrõl beszélni, attól még nem fogod tagadni Istent(ha magánemberként istenhívõ vagy), csak mert fizikáról beszélsz. Te mondtad, h a kettõ teljesen más, attól lehetsz fizikus, hogy istenhívõ vagy. Nem fogod ettõl megszégyeníteni Orosz tanár urat. Egy felvetett kérdés vagy természettudományi, vagy teológiai. Nincs olyan természettudományos kérdés amit teológiailag meg lehet válaszolni, mert az helytelen lesz(teremtéstörténet) és fordítva se. Magyarul miért ne adhatnál hangot filozófiai gondolataidnak, ha azok nem sértik a természettudományos kérdéseket?
"Minden jelenségnek." Igen, a jelenséget a saját definíciójában használtam. A gond az h minden vallásban van olyan, hogy bizonyos jelenségeket magyaráznak isteni beavatkozásnak, de a materializmus alapján ezek a jelenségnek megmagyarázhatóak. De ha minden jelenséget is megmagyarázunk, akkor is maradnak vallások, mert a vallásnak nem a jelenség magyarázata a lényeg, hanem az "összefüggések"/véletlen egybeesések fölé látás. Az hogyha Richard P. Feynman feleségének az órája pontban halálakor állt meg, ez fizikailag simán megmagyarázható, az isteni beavatkozás ott kezdõdik, hogy ez a véletlen egybeesés hatással van rád: megállsz egy pillanatra, és elgondolkozol. Tehát a véletlen egybeesés hatással volt rád. A materializmus ezt nem magyarázza semmivel: egybeesés. Vallás itt kezdõdik, hogy azt mondja nem csak a véletlen hatott rád. Miért van hatással rád a véletlen egybeesés/"csoda"? A materializmus azt mondja, h biológiai folyamatokat indít el benned a véletlen egybeesés, ami a hatást okozza. A vallás nem azt mondja ( v nem azt kéne mondja), h nem a biológiai hatás okozza, hanem azt h vmi más IS. Ezt viszont már nem lehet bebizonyítani, mert transzcendens hatások nem érik az embert úgy, hogy ne legyenek fizikai hatások is ->"Isten nem jelenség". Mert a fizikai világgal csak fizikai jelenségekkel lehet kommunikálni. Tehát a vallással az a probléma, ha jelenséget akar megmagyarázni. Viszont akkor ezen elmélet alapján minden jelenség megmagyarázható: tehát a csodáktól kezdve például az olyan gyógyulásokig, amiket a mai orvostudomány nem tud megmagyarázni. Ez azt jelenti h megmagyarázhatóak lennének, tehát ha kutatnánk õket, rájöhetnénk egy csomó új gyógymódra. Jézus csodálatos gyógyításai sem hiszem, h mind humbug lenne, túlságosan tele vannak vele a történelmi iratok ahhoz.
egy kis kitérõ:
De: tegyük fel, hogy létezik egy transzcendens lény, aki egy fizikai lénnyel akar kommunikálni. Ahhoz, hogy ezt megtegye, a fizikai világban fizikai változásokat kell létrehozzon. Ezeket a fizikai változásokat meg tudjuk magyarázni fizikailag, de a végsõ kiváltó okot nem mert azt a transzcendens lényhez vezethetõ vissza. Tehát ha tudjuk, hogy a fizikai világban mi kéne történjen (egy bizonyos pontossággal, idõjárás jelentéses példa) és ettõl a fizikai történések a hibaszázaléktól durván eltérnek, akkor ez bizonyíték lehetne a transzcendens lény kommunikációs szándékára.
---- ez csak felvetés és elmélet, nyugodtan bele lehet kötni ----
"A lélek sokmilliárd idegsejt együttese, kapcsolata" "A szeretet különbözõ hormonok hatása az agyban" stb.
Te állítasz dolgokat. Én csak felteszek dolgokat. Ráadásul te transzcendens dolgokról -lélekrõl és szeretetrõl- állítasz dolgokat, amikrõl elvileg soha se lesz biztos állítás.
Ha a múltban volt bizonyítható hatással ránk transzcendens világ, akkor annak a nyomai is bizonyíthatóak, ahogy minden történésnek a világban maradnak olyan nyomai, ami által bizonyíthatóvá válik a történés - materialista világfelfogás szerint ahogy a jövõ is, a múlt is megállapítható (elméletben tökéletesen, gyakorlatban a technikai fejlettségtõl függõen)
A véletlent és a véletlen egybeesést nem véletlenül írtam külön. A véletlen egybeesésrõl már leírtam a véleményem. Az, hogy létezik-e véletlen, úgy értettem, h nem csak a számunkra túlságosan bonyolult dolgokat nevezünk véletlennek (errõl is beszéltem már egy elõzõ hozzászólásban: a kockadobás se véletlen, hanem függ az eldobástól és az érkezéstõl), hanem létezik-e olyan dolog, ami nem azért véletlen, mert technikailag nem állunk olyan fejlettségi szinten h megmondjuk mi fog történni, hanem TÉNYLEG véletlenszerû-e a mozgás.