"Érdekes h ennyire tiszteled Oroszt, miközben kettest adott neked :D"
Igen, azt nem mondtam, hogy 80% feletti a bukás nála félév végén. :P
"Magyarul miért ne adhatnál hangot filozófiai gondolataidnak, ha azok nem sértik a természettudományos kérdéseket?"
Mert nem tudnám, hogy amit mondok, az jó-e. Persze filozófiában ez némileg szubjektív. Mondjuk a szakmabelitõl elvárják, hogy amit mond, az kb. jó - mégha szkepikusan is fogadjuk a szavait olyan értelemben, hogy próbálgatjuk, megpróbáljuk elemezni, megérteni. Visszatérve, szerintem ebben a világban már nem létezik igazi polihisztor. Így ha valaki hivatalos véleményt formál a szakami területén kívül, az azon szakma beli számára bizonyára pontatlan, vagy nem igazán helytálló. Például egyszer egy orostudományi elõadás után (egy építõmérnök-agysebész dr. dr. tartott elõadást) megkérdezte egy hallgató, hogy az orvosi robotok miért nem tudnak 1 mm-nél pontosabban dolgozni? Mire Orosz szemrebbenés nélkül azt felelte, hogy fizikus révén vannak elképzelései, de õ nem mûszerész, nem birtokolja azt a szakmai képzés alatt elsajátítható tudásanyagot, így nem akar véletlenül se megalapozatlant állítani, és vegye fel a kapcsolatot egy illetékes a szerkezethez értõ emberrel. Szerintem nyilvánosság elõtt ez teljesen korrekt. Egyébként volt egy elõadás arról is, hogy a fizika és a vallás képes megférni egymás mellett.
"A gond az h minden vallásban van olyan, hogy bizonyos jelenségeket magyaráznak isteni beavatkozásnak"
Igen, nem mindegy, hogy létezõ jelenségeket magyaráznak természetfelettiveol, vagy nemlétezõ dolgokat találnak ki, és azt próbálják természetfelettihez kötni. :) Sajnos Jézus csodái nem reprodukálhatók jelen körülmények között (nem megismételhetõ, és nem mérhetõ), így kénytelenek vagyunk a hit kategóriába besorolni - mármint mi, materialisták.
"egy kis kitérõ:"
Érdekes témákat hozol fel. :) Bár úgy gondolom, hogy ha a lény fizikai változásokat hoz létre, tehát a világképünkbe nem illõ változásokat, akkor azt az anomálisát, aminek nem úgy kéne lennie, mint amúgy megszokottan, elnevezik valaminek, és belerkják a tudományba valami néven. Tehát teljesen elképzelhetõ, hogy az axiómák egy része egy univerzumon túli lény kommunikációs kísérlete, bár ez inkább fikció, mint science. :)
"létezik-e olyan dolog, ami nem azért véletlen, mert technikailag nem állunk olyan fejlettségi szinten h megmondjuk mi fog történni, hanem TÉNYLEG véletlenszerû-e a mozgás"
Nem vagyok otthonos a témában, de a kvantummechanikai valószínûségeket én csak így tudom értelmezni. Ez az univrzum állapota, tulajdonsága, hogy az elektron bizonyos valószínûséggel nem ottvan, hol lenni kéne. De makroszinten nincs gond, mert sok esetbõl csak kevés ilyen van, és "nem tûnik fel".