"Van ahol már számolják hányszor ismétlődnek az asset-ek, meg fényképeznek Twist Olivér könyvet 22-jére más helyszíneken, ugyanabban a szobában, ugyanazon az asztalon, ugyanazzal a tollal mellette,"
Hát, nagy melóba vágták a fejszét, mert ez végtelenül fog ismétlődni. Ahogy az Eliteben, vagy az NMS-ben, vagy bárhol, ahol randomgenerátor egy fix készletből dolgozik, minden alkotóelemnek van X variánsa és ezeket dobálja össze a csatlakozási pontoknál. A hajók ugyanígy épülnek fel, egymás mellé illesztett modulokból, de mégsem találsz a rng hajók között két azonost - kivéve, ha nevesített vagy azonos típusú hajót használ valaki (mittomén, járőrök).
Bázisnál is ugyanez van, a játék legenerál egy procgen bázist valahol a semmi közepén abban a percben, ahogy leszállsz. Azért arra kíváncsi lennék, hogy abból mennyi a 100%-ra ugyanaz. Persze, a kutatólabor két egységnyi kockája/blokkja abból a 4 prefab variánsból fog kiválasztódni, amit elkészítettek, így belsejük nagyrész ismerősek, akár azonosak is lehetnek, de a mellette lévő szoba már megint random, ahogy amelletti is.
Hozzáteszem, hogy a prefab moduloknak vannak belső random spawn helyei, ahova mindig mást rak le a játék, van amikor ládát, van amikor szekrényt, mittudomén, bármit, de szintén egy adott merítési lehetőséggel. Benne van a pakliban, hogy az említett könyv a játékban mondjuk négyféleképpen fodulhat elő, ládában, kirakva asztalra pár toll és üres lap társaságában, élére állítva polcon meg a földön, stb. és ha legközelebb legenerálj a játék, ugyanazt látod, csak mondjuk egy workshopban és nem orvosi szárnyban.
A barlangok másak, azok eddig tényleg klónjai voltak egymásnak, fogalmam sincs miért, foleg loading screen mögé rakva érthetetlen az azonosság.
Nagyon sok bázist bejártam eddig, de ÉN nem találtam két azonos alaprajzzal és/vagy épületekkel rendelkezőt sehol sem. Se a kicsiknél, se a többszintes monstrumoknál, amelyek egy idő után már csak akkor jársz be, mint amiért mégy a Diabloban rifteket vagy nm dungikat: csak loot, xp és pénz hármasa miatt. Vannak random 1-2 blokkból álló helyek, még ott is más volt az egyetlen bejárható "living quarter" mellett található egyéb "dekorációs célokat szolgáló" tartályok vagy csövek, ilyesmik.
ui: Tudom, olvastam, nem szereted a "regényeket", de sorry, a kedvedért nem fogok most elkezdeni tőmondatokban kommunikálni, ez egy fórum, nem egy random plakáthely és arra kiragasztott random párt aktuális baromsága.