"a lista végére teheted azt hogy a társadalom tűrésszintje a Mercik gyorsulása miatt fogy el"
Nem olvastad el elég figyelmesen amiket írtam. Világosan leírtam, hogy nem emiatt fogy el, max. a Merci bukja majd miatta a konzervatívabb vásárlórétegét (akik eddig inkább ahhoz szoktak hosszú évtizedek óta, hogy prémium termék címszó alatt egy komplett csomagot kapnak ami akár életreszóló kiszolgálást jelent egyszeri vásárlás után, nem pedig többször le akarják róluk húzni a bőrt), hanem van egy út, ami itt indul ezzel és a végén olyan dolgokra futhat ki, amik már bizony csúnyán átüthetik a társadalom ingerküszöbét.
"Eddig lehetsz szuverén ameddig nem vagy egy közös piac része, amint azzá válsz akkor feladod ezen jogod."
Szerinted. Szerintem meg nem, mert ez abszurd.
"A forinton leginkább azért buksz mert a Fidesz gazdaságpolitikája szar, kiugró infláció van és egyre kevesebbet ér a Ft."
Mondod ezt, amikor épp másfél évnyi támadást vertünk vissza végre. A kiugró inflációhoz pedig a kiskereskedelmi szektor történelmi rekord nyeresége társul, miután egy éven át hajtogatták, hogy a termelők / beszállítók áremelése miatt kénytelenek emelni, meg hogy milyen veszteségesek a hatósági árak miatt. A pofátlanság netovábbja azok után, ami aztán kiderült. Az a baj, hogy kijöttek előtte az elmúlt években elég sokatmondó statisztikák a lakosság szép csendben égig szaladt megtakarításairól és valószínűleg emiatt voltak ilyen vakmerőek, de szerencsére az elmúlt hónapokban már elkezdett rájuk rohadni mindenféle élelmiszer a tejtermékektől kezdve a több hónapig eltartható minőségi hagyományos füstöléses húskészítményekig, úgyhogy vége a gyereknapnak. Hozzáteszem én sokkal inkább ezt tartom tolvajmentalitásnak. Hogy kapnak az alkalmon és addig emelgetik az árakat, amíg teljesen le nem nullázzák az emberek fizetésének reálértékét.
"OK, akkor nekem is van egy olyan szívem joga hogy csak Budapestnek fizetek 10% adót, nem Magyarországnak 40%-ot. Ez így OK?"
Budapest egy város, Magyarország egy nemzetállam, az EU pedig egy államközi gazdasági együttműködési övezet. Ebből a három "létformából" kizárólag kettőnek van önálló rendelkezési joga, a kettő közül pedig az egyiknek csak a másikénak alárendelve.
"A cégek ugye ÁFA-t nem fizetnek mert adnak-vesznek amit szembe lehet egymással állítani, ezt leírják, a vagyonukat nem nagyon adóztatják, a te logikád szerint a nyereségüket se kéne."
Nagyon jó ötlet, mert deflációs ellensúlyként gyarapodhatna még jobban az eredménytartalékuk. Sőt, nem csak az infláció leszorításában segítene ez, hanem a mostanihoz hasonló spekulatív inflációs hullámokkal szemben is immunisabbá tehetné a nemzeti valutát, ugyanis a jegybanknak nem kéne pénzt nyomnia, mert válságban / válságveszély idején jó eséllyel több tartalékból többhöz nyúlnának hozzá a cégek, így a már kinyomott pénz kerülne vissza a forgalomba és nem pedig új. Az SZJA-t pedig természetesen ugyanúgy NEM kellene emelni, sőt inkább tovább csökkenteni, vagy megszüntetni, hiszen mint mondtam nem a vagyon gyarapítását szokás manapság már bölcs módon adóztatni, hanem a likvidálást, mert ez egyrészt magától értetődő okokból stabilabb gazdaságot eredményez a bátrabb és könnyedebb tartalékfelhalmozás miatt, másrészt pedig kiadási oldalon a trükközésekre való lehetőségek is sokkal korlátozottabbak. Az ÁFA kapcsán pedig szintén mostmár negatív előjelű változás fog következni, bár ezt a kormány még lehet nem tudja, de ugye mivel az effektív ÁFÁ-t (az ÁFA beszedés elméleti vs. gyakorlati arányát) sikeresen több,mint kétszeresére tudták emelni, ezért a 27%-os kulcs már nem lesz tovább elfogadható a világrend helyreállítását követő években, tehát úgy reálisan 2025-2026-tól.
"Nem vegyok a keresőd. Előbb nyilatkozz hogy skandinávok becsületesebbek-e szerinted mint a kelet európaiak(ez volt az eredeti állításom lényege). Ha az mondod hogy nem, és mi vagyunk azok akkor bebizonyítom neked az ellenkezőjét."
Rendben, ha legközelebb te kérsz tőlem bármilyen közismert tényre forrást ahogy azt szoktad tenni, akkor én is ezzel fogom rövidre zárni a kérdést rögtön. Bár mondjuk a te állításod most nem is egy közismert tény, de mindegy. Szerintem a skandinávok közül a finnek között sok becsületes ember van, bár ismerősök szerint állítólag ugyanennyi tahó paraszt is. A svédek viszont állítólag kifejezetten képmutatóak, sokan a saját családtagjaik iránt sem lelkiismeretesek és a legtöbbjuk állítólag erősen rasszista. A norvégokról meg nem tudok sokat, csak hogy amióta felfuttatták az északi tengeren kőolajiparukat, azóta állítólag annyira jó dolguk van, hogy azt mondják dolgozni sem nagyon kellene a legtöbbjüknek a megélhetés érdekében. Na de ne minősítgessünk más népeket, biztos nekik is adott okot a történelem amiért épp ilyen vagy olyan téren nem a legelőnyösebb a rájuk jellemző mentalitás.
"Többek közt amiatt mert a Fidesz ellopja a közpént hogy NER-nek adja ahelyett hogy jó tanárokat fizetné meg. Az ostoba manipulálható népréteg egyben remek szavazóbázis is. Win-win."
Ezt az agymenést azért remélem magad sem hiszed el...
"Egy leválthatatlan korrupt autokrata rendszert"
Nem. Egy középszerű, de az átlagnál rátermettebb kormány van itt teljesen demokratikus úton hatalmon, akit a nagyokos ellenzék legtöbb tagja csak agyatlanul köpködni tud 13 éve bármiféle értelmes versengés helyett, ezért a nép többsége inkább szavaz a Fideszre, csak nehogy megint valami pár élelmes csalóból / minden valamirevaló értékünket a külföldi gazdáik kezére játszó bankárokból és amatőrök lelkes gyülekezetéből álló szedett-vedett csapat kezébe kerüljön az ország sorsa. Ez a szomorú igazság.