Nem tudja vki miért van az,h kb 2 milla polinál vagy fogalmam sincs mitől, de olyat csinál, hogy kijelölök pár ezres mesheket és kb 5-10 mp-ig gondolkodik,hogy a faszba kell ezt most kijelölni. Hallani, ahogy felpörög a hűtő is. Ehhez hozzátársul az is, hogy jobb gomb menüt fel akarom hozni, ugyanezt csinálja. Volt már olyan is, hogy láthatatlan volt a menü.. De eddig még csak 1x.
A másik meg a kijelölés. Rámegyek a kurva edgre/vertexre, ott vagyok rajta, erre rohadtul nem azt az edget highlightolja, amin rajta van az egér, hanem ami mellette/felette/alatta/mögötte van. Volt már olyan is, hogy két egymás mellett levő edge közül úgy tudtam kijelölni az egyiket, hogy rámentem a másikra. Meg snapelésnél szeretem még ,hogy direkt kijelölöm a vertexet, V+középső egér gomb és le snappeli a csücsköt a halál faszára.Pedig direkt rajta tartottam az egeret. Ha elkezdem húzogni körülötte, akkor is az ágyra snappeli rá (Vmi szobát csinálok és az ágy Marvelous designerből van, ami jó sok kicsi háromszöget használ és a köcsög reduce eltüntette a papír két sarkát és vissza kellett "rajzolnom".).
A harmadik dolog meg forgatásnál van. Egyszerűen hiába viszem rá az egeret valamelyik axisre, sokszor a szokásos sárga highlightolás helyett szart se csinál. Ha megnyomom és elkezdem forgatni, akkor mindenfele forog. Közel kell menni hozzá, ide oda forgatni a kamerát és reménykedni hogy elkezd működni. Vagy pedig channel boxban kijelölni,ha nem akarom ezzel tökölni.
Ez a 2015 rohadt nagy visszalépésnek tűnik a 2014-hez képest. Eddig működő dolgok nem mennek. ALAP dolgok méghozzá. Teljesen elveszi a kedvem meg a motivációm az egész szarságtól...A másik dolog a textúra/referencia teljes hiánya googlen. Példának okáért kerestem volna referenciát azokól a csúsztathatós amcsi ablakokról, hogy néznek ki. Lehetőleg régieket, nem ezt az új műanyagos/fémes izét. Hát találtam? Nem. Vagy kicsi vagy messze van és szemből. Aztán napok után sikerült egy használhatót találni. Egyet, az is so-so..
És olvasva a kommenteket alattam a merge vertexet is elbaszták. Eddig lehetett olyat, h 2 kijelölt vertexet akármilyen messze is vannak mindig összemergelt, függetlenül attól, hogy milyen érték volt neki beállítva, most már azt se csinálja meg. A mirror geometry meg kalap szar, én sose engedek neki összemergelni semmit, inkább kijelölöm én a vertexeket és külön összemergelem, mert nincs neki saját thresholdja. Azt mergeli össze, amihez kedve van, nem befolysolja az eredeti merge beállítás.