Egyedi, de gyógyítható betegséget okoz a HIV-vírus

Egyedi, de gyógyítható betegséget okoz a HIV-vírus

2013. október 1. 17:16, Kedd
Egyedi, de ugyanakkor gyógyítható betegséget okozott egy 29 éves nőnél a HIV-vírus. A hölgy mindent hallott, kivéve a beszédhangokat.

Egy 29 éves hölgy igen érdekes betegséggel kereste fel orvosát. A nő egyszerűen elvesztette hallását, mely azonban csupán a beszédhangokat érintette. Minden mást hallott, a környezetét, a zörejeket, a különböző hangokat, ám amit kollégái, ismerősei mondtak neki, azt már nem. A HIV-pozitív nő két hónappal első ATR kezelése után kezdett el fejfájásra panaszkodni. Később észrevette, hogy jobban oda kell figyelnie arra, mit mondanak neki, mivel kevésbé hallotta a szavakat. Egy hónappal később már semmilyen beszédet nem hallott, nem volt képes rendesen artikulálni és értelmezni a leírt szövegeket. Ez igen rosszul érintette, hiszen az egészségének féltése mellett a munkájában is gondokat okozott - banki ügyintézőként kereste a kenyerét.

Dr. Ashok Verma neurológus elárulta, hogy 22 éves praxisa alatt még soha nem találkozott ilyen esettel HIV-betegnél, a "szó-süketség" többnyire a stroke-os betegeknél fordul elő. A hallás hiányát az agy beszédközpontjában, a szófelismerő területen (Wernicke-terület) történt sérülés okozza, ami azonban HIV-betegnél még nem fordult elő. Az MRI kimutatta, hogy a 29 éves hölgy a bal és jobb agyféltekén is sérülés látható, melynek két oka lehet. Az egyik a HIV-vírus okozta agyi gyulladás, a másik pedig az ATR mellékhatásaként fellépő szindróma, mely esetben az immunrendszer túlkompenzál és ez okozza a gyulladást.

A hölgy egy 5 napos szteroid-kúra után javuló állapotot mutatott, így további négy héten át kapta az intravénás szert. 10 héttel az első kezelés után az MRI kimutatta, hogy az agyi sérülések szinte teljesen eltűntek, a nő pedig ismét rendesen hall.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások