Megregulázzák a brit mobilszolgáltatókat

Megregulázzák a brit mobilszolgáltatókat

2013. október 25. 17:52, Péntek
A vásárlók érdekeit szem előtt tartva módosítja irányelveit a brit szabályozó hatóság, így az előfizetők a jövőben a díj emelése esetén kötöttségek nélkül felmondhatják hűségszerződésüket.

Az Ofcom saját internetes oldalán közzétett anyagban arról olvashatunk, hogy a szolgáltatóknak szánt egységes irányelvekben január végétől fontos változást eszközölnek, hogy az előfizetők számára kellő védelmet biztosítsanak. A lépés azokat érinti majd, akik a szerződés időtartama alatt végrehajtott díjemelések miatt szeretnének váltani.

Az új változatban előírják, hogy az előfizetők a díjemelésre válaszul azonnal felmondhatják a meglévő szerződést, mégpedig bármilyen összeg megfizetése nélkül - itt mindössze a meglévő számlát kell kiegyenlíteniük az addig nyújtott szolgáltatásért. A hatóság ráadásul díjemelésként értelmezi azon lépéseket is, amelyek értelmében a megszabott időponttól ugyanazon összegért alacsonyabb színvonalú szolgáltatást, netán az eredetinél kevesebb kedvezményt biztosítanának, így az egyes cégek ilyen módon sem kerülhetik meg a döntést.

A szolgáltatóknak természetesen továbbra is jogukban áll majd egyoldalúan módosítani a szerződést, ám amennyiben ez a felhasználókat hátrányosan érinti, utóbbiak minden további nélkül felmondhatják azt. Rögtön hozzáteszik azonban, hogy ez a meglévő szerződésekre nem vonatkozik, ez az opció ugyanis csak a január 23. után aláírt dokumentumokra lesz érvényes. Sokak számára így is jól jöhet azonban a lépés, hiszen az LTE terjedésével számos vásárló tervezi a váltást jövőre.

Itthon az NFH oldalán közzétettek szerint a kötbért kötelesek vagyunk megfizetni, ha idő előtt szeretnénk felmondani a hűségszerződést, ez alól csak abban az esetben mentesülünk, ha a szolgáltató számunkra hátrányosan egyoldalúan módosítja saját ÁSZF-jét, illetve a szerződésben semmilyen kedvezmény kikötésére nem került sor.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások