Európában nyomul előre a Windows Phone

Európában nyomul előre a Windows Phone

2013. szeptember 5. 20:48, Csütörtök
Friss adatok szerint Latin-Amerika mellett egyes európai országokban mutat növekedést a platform, bár a 10 százalékos küszöb a legtöbb helyen még akadályt jelent.

A hét elején mi is beszámoltunk a hírről, miszerint a Microsoft felvásárolja a Nokia telefonos részlegét, ezáltal pedig a jövőben ők gyártják majd a Lumia okostelefonokat (és a hagyományos változatokat, amelyek továbbra is a Nokia neve alatt futnak majd). A tavaszi és nyár eleji adatok azt mutatják, hogy a platformban van még tartalék, bár ez leginkább néhány európai országban jelentkezik.

A Kantar felmérése szerint május és július között az 5 legnagyobb nyugat-európai piacon a Windows Phone átlagosan 8,2 százalékos piaci részesedést ért el, amely - tekintettel a két óriás elsöprő túlerejére - elismerésre méltó eredmény. Franciaországban 11 százalékot mértek, az Egyesült Királyságban ez 9,2 százalék volt, őket pedig Németország követte 8,8 százalékkal. Ehhez képest az iOS Spanyolországban szerepel a legrosszabban alig 6,1 százalékos részesedéssel, míg az Android az Egyesült Királyságban a legkevésbé elterjedt, ám ez is 55,2 százalékos túlsúlyt jelent.


A másik reményt keltő régió Latin-Amerika, itt például Mexikóban már a második helyet is sikerült megkaparintaniuk, igaz, ez 11,6 százalékos részesedést jelentett az eladások terén, alig megelőzve a 10 százalékon álló Blackberry, valamint a 9,2 százalékos iOS befolyását. Az Egyesült Államokban ezzel szemben 3-ról alig 3,5 százalékra javított a szoftver, így itt kell elsősorban valami újjal előállniuk - a hagyományos mobiltelefonokról átálló felhasználók azonban mindenhol kivételes lehetőséget kínálnak a versenyzőknek.

Steve Ballmer egy befektetői konferencián egyébként elmondta, hogy a felvásárlás révén a jövőben egyszerűbb nevekre számíthatunk az okostelefonoknál, így például a "Nokia Lumia Windows Phone 1020" helyett valami egyszerű, frappáns elnevezés kap majd kitüntetett szerepet a marketing terén.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások