Visszafogják az iPhone 5C gyártását

Visszafogják az iPhone 5C gyártását

2013. november 21. 22:50, Csütörtök
Beigazolódni látszanak azon korábbi pletykák, amelyek az iPhone-páros olcsóbbik tagjának szerény sikeréről szóltak, a Foxconn ugyanis ennek mentén módosítja erőfeszítéseit.

Október közepén merült fel először, hogy a frissen megjelent új iPhone 5C a vártnál kisebb érdeklődést váltott ki a vásárlók oldalán, ez pedig az Apple megrendeléseinek módosítását eredményezte. Akkor ugyan többen kétségbe vonták az értesülés valódiságát (illetve a megadott okot), most azonban úgy tűnik, hogy a Foxconn is hasonlóan reagált. A Foxconn és a Pegatron Apple-hez fűződő viszonyáról az iparági források jóvoltából jelenleg annyit tudunk, hogy előbbi 30, utóbbi pedig 70 százalékot kaparintott meg az iPhone 5C-re vonatkozó eredeti megrendelésekből. A Pegatron esetében ezt az almás cég a negyedik negyedévvel kapcsolatban 20 százalékkal mérsékelte, míg a Foxconn pontosan egyharmaddal kevesebb példány leszállítására kapott módosított megbízást. Utóbbi gyártó egyik üzemében most át is áll az iPhone 5S sorozatgyártására, ami beigazolni látszik az eredeti értesülést.


A cég nem volt hajlandó hivatalosan reagálni a friss hírekre, ám kínai lapok ezt azzal egészítették ki, hogy az 5C gyártása biztosan nem áll le, mindössze a heti kibocsátási adatokat fogják vissza, tehát mérséklődik a gyártás üteme. A forrás megbízhatósága ezúttal sem garantált, ám többen megjegyzik, hogy a hír egybevág a korábbi beszámolókkal, egyértelmű cáfolat pedig eddig nem hangzott el a kérdésben. Időközben felmerült, hogy a soron következő generáció tagjai ismét nagyobb kijelzőt, valamint hajlított dizájnt kapnának, erre azonban a jövő évig várnunk kell.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások