A Gravitáció rendezője a legjobb

A Gravitáció rendezője a legjobb

2014. január 27. 06:00, Hétfő
Szombattól a Gravitáció lépett elő a legjobb filmnek járó Oscar fő esélyesévé.

James Cameronnak nem jött össze, Christopher Nolannek nem jött össze, de Alfonso Cuarónnak sikerült. A Gravitáció rendezője kapta meg az amerikai rendezők céhének (Directors Guild of America) 2013-as évre szóló elismerését, a szavazók szerint övé volt a legjobb mozifilmes rendezés - márpedig ezt az elismerést korábban nem nagyon adták oda olyan filmeseknek, akik filmjük technikai jellegét illetően teljesítettek kiemelkedően.

A mexikói filmrendező még véletlenül sem a semmiből tűnt föl, hiszen idei három Oscar-jelölése előtt (legjobb film, legjobb rendezés, legjobb vágás) már korábban is rendelkezett három Oscar-nominációval, melyek közül kettőt Az ember gyermekéért kapott (legjobb adaptált forgatókönyv, legjobb vágás), egyet pedig még 2003-ban az Anyádat is eredeti forgatókönyvéért. (Hat Oscar-jelölését tehát öt különböző kategóriában abszolválta.) Cuarón egyébként az említettek filmek mellett még a mexikói Csak a pároddal című filmet, rendezte, a Kis hercegnőt, a kilencvenes évekbeli Szép remények-adaptációt, vagy a többség által legjobb Harry Potter-filmként emlegetett Azkabani fogolyt, mely egyben a legkevesebb bevételt termelő epizód is volt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások