Ipari kémkedéssel vádolja Washington a kínai hadsereget

Ipari kémkedéssel vádolja Washington a kínai hadsereget

2014. május 19. 21:50, Hétfő
Az amerikai igazságügyi minisztérium vádat emelt öt kínai katonai hacker ellen, akik a tárca szerint kibernetikai kémkedéssel amerikai üzleti titkokat próbáltak megszerezni.

"Ez olyan ügy, amelyben azt állítják, hogy a kínai hadsereg emberei gazdasági kémtevékenységet folytattak, és amely egyben a legelső ízben vádol meg állami szereplőt ilyen típusú számítógépes betöréssel" - jelentette ki a vádemeléssel kapcsolatban Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter. "Ebből elég volt!" - tette hozzá Holder, leszögezve, hogy Washington nem fogja eltűrni az amerikai cégek ellen folytatott kémkedést. "Azt reméljük, hogy a kínai kormány tiszteletben fogja tartani a büntető igazságszolgáltatási rendszerünket" - hangoztatta a miniszter.

A vádirat szerint a kémkedés olyan amerikai nukleáris és a napenergia-hasznosító, valamint acélipari vállalatok ellen irányult, mint Westinghouse Electric, a SolarWorld, a U.S. Steel, az Allegheny Technologies és az Alcoa. A célpontok között szerepelt az Egyesült Acélmunkás Szövetség is. "A kínai kormány túl régóta igyekszik a kibernetikai hírszerzést arra felhasználni, hogy gazdasági előnyöket teremtsen az állami tulajdonban lévő ipara számára" - jelentette ki hétfőn az NBC televíziónak nyilatkozva James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója. Egy névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselő szerint a kínai vádlottak katonai és hírszerzési létesítményekre támaszkodtak a kémkedéshez.

Az amerikai kormányzat régóta hangoztatott vádjai szerint az ipari kémkedés és a szellemi tulajdon eltulajdonításának terén Kína a legaktívabb ország. Egy évvel ezelőtt a The New York Times és a The Wall Street Journal is arról számolt be, hogy kínai hackerek támadták meg a szerkesztőségi szervereiket. Barack Obama amerikai elnök tavaly szeptemberben, a szentpétervári G20-csúcson külön is tárgyalt a kibernetikai biztonság kérdéseiről kínai partnerével, Hszi Csin-pinggel. A Fehér Ház tájékoztatása szerint Obama akkor elsősorban nem biztonsági aggályokat fogalmazott meg, hanem a kereskedelmi titkok megszerzését tette szóvá.

Márciusban, a pekingi látogatását megelőzően Chuck Hagel védelmi miniszter bejelentette, hogy a Pentagon az elkövetkező években megtriplázza az alkalmazásában álló kibernetikai biztonsági szakemberek számát. A kínai külügyminisztérium hétfőn "mondvacsináltnak" és "felelőtlennek" minősítette az amerikai vádakat. Peking korábban maga is arra panaszkodott, hogy a Pentagon kibernetikai parancsnoksága és az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) támadásainak célpontjává vált.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások