180 ezer forintos pénzbírság kétezer jogvédett könyvért

180 ezer forintos pénzbírság kétezer jogvédett könyvért

2014. július 10. 22:05, Csütörtök
Szerzői jogok megsértése vétségben találta bűnösnek a Szegedi Törvényszék 2014. január 15-én T Tamás elsőrendű vádlottat, aki közel kétezer jogvédett könyvet és jegyzetet tárolt számítógépén.

A SZEGEDma portál beszámolója szerint T. Tamás elsőrendű vádlott egy irodatechnikai szerviz képviseletre jogosult beltagjaként 1997 októberétől folytatott fénymásoló tevékenységet Szegeden. 2009. szeptember 24-én a rendőrség a szerviz üzlethelyiségében házkutatást tartott, mely során megállapították, hogy a fénymásoló szalon hátsó, szakdolgozatkötő termében belső informatikai hálózatot építettek ki. A nyomozás során kirendelt igazságügyi informatikai szakértő megállapította, hogy az egyik merevlemezen összesen 1988 darab szerzői jogvédelem alatt álló könyv és jegyzet szkennelt, digitalizált változata található.

Ezeket a műveket az I. rendű vádlott utasítására a II. rendű vádlott, R. László többszörözte merevlemezre annak érdekében, hogy a szkennelt példányokról további fénymásolatokat tudjanak készíteni, amennyiben a vevő ezen művek valamelyikéről kér fénymásolatot. Az I. és a II. rendű vádlottak nem rendelkeztek engedéllyel a szerzői jogi jogosultaktól as művek többszörözésére, így a kiadóknak, illetve a sértetteknek 1,9 millió forint vagyoni kárt okoztak. Az I. rendű vádlottat 180 000 forint pénzbüntetésre ítélték, míg a II. rendű vádlottat 2 év próbára bocsájtották.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások