A kézfelület a Ritot okosóra kijelzője

A kézfelület a Ritot okosóra kijelzője

2014. július 17. 13:29, Csütörtök
A készülék a pontos időt és az üzeneteket is a kéz felületére vetíti ki.

A projektet az Indiegogo nevű Crowdfunding-platformon hirdették meg és már bőven túlteljesítették az eredetileg kitűzött 50 000 dolláros összeget, több mint 285 000 dollár gyűlt össze. A finanszírozási szakasz lezárása után megépítik az első prototípusokat, a támogatók a teljes folyamatot nyomon követhetik és befolyásolhatják. Az első készülékek kiszállítására az ígéretek szerint 2015 január végén vagy február elején kerülhet sor.

A Ritot úgy néz ki, mint egy karkötő és két verzióban lesz elérhető: az egyiknek bőr-, a sportváltozatnak pedig fehér vagy fekete színű műanyag borítása lesz. Az órába beépítettek egy kis méretű vetítőt, ami az információkat vagy folyamatosan megjeleníti vagy érintésre tíz másodpercen át mutatja. A vetítést egy szenzor indítja el, más kezelőelem nincs.


Egy alkalmazáson keresztül lehet beállítani, hogy milyen információk jelenjenek meg. A programnak egyaránt elérhető az iOS-, az Android- és a Windows Phone-kompatibilis verziója. Minden egyes Ritot órához adnak egy vezeték nélküli töltőt, amelyen keresztül további beállítások eszközölhetők, például megváltoztatható a vetítés háttérszíne. A Ritot vízálló, maximális üzemideje 6 nap, a készenléti idő a közöltek szerint egy hónap. A két változat egyaránt 120 dollárba fog kerülni. A globális kiszállítás ingyenes, később a boltokban 160 dollárért lehet majd megvásárolni az okosórát.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások