Újabb rebootot kaphat a Shaft

Újabb rebootot kaphat a Shaft

2015. február 19. 20:12, Csütörtök
Richard Roundtree és Samuel L. Jackson után újabb Shaftet kaphatunk.

Ismét visszatérhet a mozik vásznaira a csajmágnes fekete magánnyomozó, Shaft. A The Wrap értesülései szerint ugyanis a New Line Cinema megszerezte a franchise megfilmesítésének jogait és a Davis Entertainmenttel már el is kezdtek dolgozni a rebooton. A kezdeti stádium miatt természetesen semmilyen más hír nem áll rendelkezésünkre a projekttel kapcsolatban, mindössze annyi, hogy Richard Roundtree és Samuel L. Jackson után várhatóan egy újabb színész játszhatja el a népszerű filmes figurát. Mint ahogy azt sem tudni, hogy totális rebootban gondolkozik-e a stúdió (eredettörténet, miegymás), vagy egyszerűen továbbviszik az eddigi epizódokat egy új sztorival.

Shaft először 1970-ben jelent meg Ernest Tidyman regényében, hogy 1971-ben azonnal saját mozifilmet kapjon - a siker révén Richard Roundtree 1973-ig két folytatásban is eljátszhatta a magánkopót, hogy aztán egy hét részt megért tévésorozatban folytassa. Az első reboot, mely valójában folytatás volt, hiszen feltűnt benne Roundtree is, 2000-ben került bemutatásra a mozikban, azonban a kirobbanó siker elmaradt, így további folytatások sem születtek. A Samuel L. Jackson főszereplésével készült mozifilm, amiben Christian Bale volt a fő rosszfiú, Amerikában 70, a világ többi részén pedig 37 millió dollár bevételt termelt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások