Újabb kráterekre bukkantak Szibériában 

Újabb kráterekre bukkantak Szibériában 

2015. március 3. 19:13, Kedd
Tucatnyi új kráter került elő a lakatlan tájakon, a szakértők több eltérő magyarázatot kínálnak.

Még tavaly nyáron bukkant fel az interneten egy érdekes videó, amelyen egy méretes krátert vehettünk közelebbről is szemügyre. Az Északnyugat-Szibériában talált mélyedést most tucatnyi másik követte, amelyek hasonló körülmények között jöhettek létre – a kutatók nem tartják valószínűnek a becsapódást, illetve a földönkívüli invázió lehetőségét.


A Kara-tengerbe nyúló Jamal-félszigeten ismét rábukkantak egy hatalmas kráterre, amelyet nagyjából 20 másik, jóval kisebb társa vesz körül. A rénszarvascsordákat kísérő emberek által felfedezett mélyedések hasonlítanak a tavaly ismertté vált elődjükre, ahhoz hasonlóan szintén lakatlan területen, az állandó jég fogságában, nagy valószínűséggel annak (is) köszönhetően jöttek létre. A szakemberek többsége ugyanis úgy véli, hogy itt a metángáz felszabadulásáról van szó, amely a jég alatt található szerves anyagok bomlása révén keletkezik, majd pedig a felmelegedés következtében szinte előrobban, kialakítva ezeket a krátereket.


Ezzel az elmélettel nem mindenki ért egyet, mások szerint inkább a jéggé fagyó víz játszik főszerepet a jelenségben, ahogy a talaj alatt megfagyó víz lassan, fokozatosan helyet szorít magának. Ezáltal előbb egy kisebb bucka alakul ki, a melegebbre forduló időjárás következtében azonban a jég egy része elolvad, a korábban felfelé nyomott földréteg pedig visszasüpped annak helyére, kialakítva a mélyedéseket. A gond csak az, hogy ez a teória nem magyarázza a kutatók által tavaly mért magas metánszintet, vagyis könnyen lehet, hogy valóban a kiszabaduló gáz hozza létre a krátereket, vagy legalábbis azok jó részét.

A most felfedezett krátereket szintén a helyszínen szeretnék tanulmányozni, az utazás megszervezése azonban az ottani viszonyok miatt némi időt vesz igénybe.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások