Nem a luxusórákkal akar versenyezni az AppleInformatika és tudomány
Nem a luxusórákkal akar versenyezni az Apple
2015. május 3. 13:35, Vasárnap
Az Apple főtervezője szerint a mechanikus órákat nem lehet, és nem is céljuk kiváltani.
Jony Ive a Conde Nast International Luxury Conference nevű rendezvényen fejtette ki a véleményét az Apple Watch kapcsán, és az egyik kollégáját, Marc Newsont is meginterjúvolta Suzy Menkes divatszerkesztő. A teljes interjú most vált elérhetővé a legnépszerűbb videomegosztó platformon. Ive elmondta, hogy az iPhone készülékkel ellentétben, amelyet azért alkottak meg, mert elégedetlenek voltak a meglévő okostelefonokkal, az órákat nem akarják jobbá tenni. Kiemelte, hogy nem az a céljuk, hogy a luxustermékekkel konkuráljanak, annak ellenére, hogy az Apple Watch Edition akár 18 000 euróba is kerülhet.
Ive hozzátette, hogy ő és Marc is évek óta gyűjtenek mechanikus órákat és azokat nem is lehet kiváltani. Nem hiszi, hogy ezeket a csodálatos szerkezeteket össze lehetne hasonlítani egy olyan termékkel, mint az Apple Watch, amely átfogó funkciókat és képességeket kínál, és amik száma ráadásul a jövőben nőni fog. Ők csak felismerték, hogy a csukló egy kiváló hely lehet a technika számára.
A menedzser hangsúlyozta, hogy egyáltalán nem akartak a luxustermékek piacán megjelenni. Az elképzelésük ugyanaz maradt, vagyis fogni egy figyelemre méltó technikát és azt egyre inkább személyre szabni. Az Apple Watch számos célra, akár egészségügyi dolgokra vagy a majdnem megszakítás nélküli kommunikációhoz is hasznos lehet. Phil Libin, az Evernote vezetője azt nyilatkozta, hogy biztos abban, hogy az Apple Watch lesz az első olyan okosóra, amely tömegesen elterjedhet.