Új Szökevény-mozifilm készül

Új Szökevény-mozifilm készül

2015. május 13. 12:17, Szerda
Sokadjára is feldolgozza Hollywood A szökevény című tévésorozat alapötletét.

A Deadline értesülései szerint Dr. Richard Kimble ismét menekülésre volt kényszerülni, ugyanis a Warner Bros. stúdió feltámasztja A szökevény (The Fugitive) franchise-t. Maga a projekt egyelőre még gyerekcipőben jár, így nem tudni, hogy ez a feltámasztás miben nyilvánulna meg, hogy teljes reboot lesz, egy kapcsolódó folytatás, egy véletlenszerű folytatás, illetve sima feldolgozás, mint ahogy az sem ismeretes, hogy a tévésorozatot vennék-e alapul, vagy az azt feldolgozó Andrew Davis-féle mozifilmet?

A szökevény első verziója 1963-ben készült el David Janssen főszereplésével. Ez egy tévésorozat volt, mely 4 évadon és 120 részen át volt képernyőn. Ennek egyenes feldolgozása volt az 1993-as, nagysikerű mozifilm Harrison Ford és Tommy Lee Jones főszereplésével, majd utóbbi karaktere egy újabb filmben, az Életre-halálra címűben Wesley Snipes figuráját is üldözte egy darabig. A kör 2000-ben zárult be, amikor egy újabb A szökevény-tévésorozat került bemutatásra Tim Dalyvel, azonban ez már nem érte meg a második szezonját.

Az új A szökevény forgatókönyvét Christina Hodson írja.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások