Az Apple termékeivel venné fel a harcot a Huawei

Az Apple termékeivel venné fel a harcot a Huawei

2015. június 22. 17:36, Hétfő
A kínai konszern meglehetősen ambíciózus tervet dédelget: az Apple-t akarja megszorongatni.

A gyártó a müncheni innovációs napján kétséget sem hagyott afelől, hogy komolyan gondolja az okostelefonok és a viselhető termékek fejlesztését. A társaság tudatosan a felső árkategóriába tartozó készülékeket akar készíteni és arra is készen áll, hogy összemérje az erejét az Apple eszközeivel.

Yang Yong, a Huawei termékmenedzsere beszéde közben többször is felemelt egy Apple Watch okosórát, majd összehasonlította a saját készülékükkel és kiemelte, hogy egy okosórának elsősorban órának kell lennie, ezért is döntöttek úgy, hogy az ő megoldásuk kerek formájú lesz. Úgy gondolta, hogy pont emiatt az ő eszközük szebb dizájnnal rendelkezik, mint az Apple Watch. A cég luxus okosórája 1,4 hüvelykes, 400 x 400 képpont felbontású AMOLED-kijelzőt kap, ezzel az új modell rendelkezik majd a legnagyobb pixelsűrűséggel (286 ppi) az okosórák között. A képernyőt zafírüveg fogja védeni, amelyhez hasonlóan a rozsdamentes acélból készített ház is ellenáll majd a karcolásoknak.


A menedzser annak ellenére magabiztos, hogy még mindig nem lehet tudni, hogy az új modell pontosan mikor jelenik meg. Ennek oka, hogy a kiszivárgott hírek alapján problémák vannak az Android Wear operációs rendszerrel, ezért a nyár elejéről őszre halasztották a megjelenési időpontot és még a termék házán is változtatnak, az keskenyebb lesz. "Tovább akartuk optimalizálni a rendszert, az óra még jobb és még szebb lesz. A miénk lesz a leghosszabb üzemidejű okosóra" - jelentette ki Yang. Konkrét időtartamot nem említett, viszont azt elismerte, hogy a középtávú céljuk az 5 napos üzemidő, ez ugyanis az ügyfelek részéről minimálisan elvárt használat.

Yang hangsúlyozta, hogy a technológiának szépnek és divatosnak kell lennie, valamint érzelmeket kell kiváltania, különösen a viselhető készülékek területén. Hozzátette, hogy elégedettek az Android Wear operációs rendszerrel, de számos saját alkalmazást fognak kifejleszteni és a meglévő szolgáltatásokat is optimalizálni fogják az okosórához.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások