Bemutatkozott a OnePlus 2

Bemutatkozott a OnePlus 2

2015. július 30. 08:10, Csütörtök
Az immár a nyugati világra koncentráló cég bemutatta második okostelefonját.

Az elmúlt napokban többször is írtunk a soron következő OnePlus készülék várható bemutatkozásáról, a megoldásról pedig a héten már képeket is láthattunk. A hivatalos eseményre most valóban sor került, ennek köszönhetően pedig megismerhetjük a második generációt.

A OnePlus 2 kisebb előrelépést jelent a közvetlen elődhöz képest, legalábbis ami a külső dizájnt illeti. Itt megmarad az eddig is látott előlap, amihez fém keret, az alul látható Home gomb (amely egyben ujjlenyomat-olvasó is), a két kapacitív gomb, valamint a hangszórók társulnak, míg felül a mikrofon és a fejhallgató csatlakozója látható. A jobbszélen a hangerőszabályzók és a ki-bekapcsoló gomb kapott helyet, a keret bal oldalán azonban egy három lépést kínáló csúszka szerepel, amelynek segítségével gyorsan váltogathatunk a rezgő, a néma, illetve a hangos profil között.

Szintén megmaradt az 5,5 hüvelykes in-cell LCD-kijelző, amelyhez ezúttal is az 1080p felbontás társul. A listán emellett a Snapdragon 810 chip, 4 GB RAM, egy 16 vagy 64 GB-os belső tároló (microSD nélkül), egy 13 megapixeles, ám a nagyobb érzékelő révén jobb minőséget kínáló kamera, valamint egy 3300 mAh-s akkumulátor található, a szoftveres oldalon pedig az OxygenOS 2.1 fut majd, amely az Android M-ből is átvesz néhány jellemzőt, így elérhető lesz például az alkalmazások jobb egyedire szabásának lehetősége is.


A meghívásos rendszer ezúttal is megtalálható, az augusztus 11-én debütáló telefon iránt egyelőre csak így jelezhetjük igényünket, amit csaknem félmillió érdeklődő meg is tett, bár ezúttal mások meghívása révén előbbre kerülhetünk a sorban. Kivételes módon a magyar ár is szerepel a hivatalos listán, így már tudjuk, hogy itthon 108, illetve 130 ezer forintba kerül majd egy-egy példány. A cég egyébként egyre jobban támaszkodik az európai és az észak-amerikai piacra, a tavalyi statisztikák alapján a forgalom jelentős része már innen származott.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások