2010 óta hozzáfér a Black­berry üze­netek­hez a rendőrség

2010 óta hozzáfér a Black­berry üze­netek­hez a rendőrség

2016. április 18. 14:58, Hétfő
A kiszivárgott információ még nehezebb helyzetbe hozhatja a kanadai gyártót.

A BlackBerry a titkosítás szinonimájának számított, nem véletlenül volt annyira népszerű a menedzserek, az üzletemberek és a vezetők körében. Most azonban a Vice News és a Motherboard kiderítette, hogy a kanadai rendőrség már 2010 óta hozzáfért a BlackBerry globális központi kódjához, amelynek a segítségével legalább két esetben összesen több millió BlackBerry Messenger-üzenetet olvashattak el. Az első hozzáférésre 2010-ben, a másodikra 2012-ben kerülhetett sor.

A BlackBerry éveken át azt hangsúlyozta, hogy a központi kódjához nem férhet hozzá harmadik fél, azonban a mostani hír a biztonsági szakértők korábbi álláspontját támasztja alá. A szakemberek évek óta azt hangsúlyozták, hogy a BlackBerry állítása irreális. Az ugyanakkor még kérdéses, hogy a kanadai rendőrség miként jutott hozzá a kódhoz: a gyártó adta azt át vagy a rendőrség szerezte be valamilyen forrásból. Az is tisztázatlan, hogy a kód továbbra is használatban van-e vagy már nem.

Az ügy mindenesetre tovább nehezíti a vállalat helyzetét. Április elején derült ki, hogy a cég az egy évvel korábbi állapothoz képest 30 százalékkal kevesebb bevételre tett szert. A 464 millió dolláros adat messze alulmúlta az előzetes várakozásokat, amelyek 500 millió dollár feletti szintről szóltak. A nettó veszteség elérte a 238 millió dollárt és a konszern mindössze 600 ezer okostelefont tudott értékesíteni 2015 utolsó három hónapjában.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások